Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-23 / 299. szám
2 Petíció Kairó. A hatalom demokratikus gyakorlását követelő, 120 palesztin személyiség által aláírt petíciót adtak át hivatalosan az elmúlt napokban Jasszer Arafatnak, a PFSZ VB elnökének - közölték kedden tuniszi palesztin forrásból. „Szolidaritás?” Varsó. A lengyel Szolidaritás országos bizottsága kedden határozatban ítélte el az ország kormányát. A dokumentum szerint a kormány az állami vállalatok sorsát rendező törvénycsomaggal kapcsolatban megszegte az előző kormány és a szakszervezet között létrejött megállapodást. ENSZ-erők New York. A BT-ben arról folynak egyeztetések, hogy az amerikai egységek 1994. márciusi kivonása után milyen formában folytatódjon az ENSZ békefenntartó tevékenysége Szomáliában. Ombudsman Szlovéniában Ljubljana. A szlovén parlament hosszú vita után kedd este úgy döntött, hogy az országnak lesz ombudsmanja, az emberi jogok országgyűlési biztosa. A törvényhozásban 50 szavazattal 12 ellenében elfogadott új törvény értelmében az emberi jogok védelmezője egyetlen pártnak sem lehet a tagja, s a parlamentnek - az államelnök javaslata alapján - kétharmados többséggel kell megválasztania. A legnagyobb vita akörül folyt, hogy legyen-e joga az ombudsmannak a két titkosszolgálat irataiba betekinteni. Csekély többséggel a honatyák ezt is megszavazták. Koreai atom Washington. Amerikai bejelentés szerint a hétfői New York-i találkozó után is folytatódnak az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti tárgyalások az észak-koreai atomlétesítmények nemzetközi ellenőrzéséről. Michael McCurry külügyi szóvivő kedden az AFP szerint közölte: Phenjan új javaslatot terjesztett be, amit az amerikai fél tanulmányoz. Ho Dzsong, az észak-koreai küldöttség vezetője annyit mondott, hogy országa egyidejű lépéseket sürgetett Washington és Phenjan részéről. Észak-Korea nem járult hozzá, hogy két atomlétesítményét a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrizze. Földtörvény Ausztráliában Sydney. Ausztrália parlamentje szerdán elfogadta a már hosszú ideje vitatott földtörvényt, amely az ország történetében először ismeri el, hogy a kontinens őslakosságának előjogai vannak a földtulajdonra a fehér telepesekkel szemben. A Reuter jelentése szerint a törvény egyebek mellett az ásványkincsek kiaknázásánál kötelező egyeztetést ír elő a beruházóknak az őslakosság képviselőivel. Bolgár szándék Szófia. A szófiai parlament nyilatkozatba foglalta Bulgária csatlakozási szándékát a NATO-hoz. A dokumentumban leszögezték, hogy Bulgária továbbra is kihasználja az együttműködési lehetőségeket, amelyeket a NATO és a Nyugat-európai Unió javasol. Körkép 1993. december 23., csütörtök Az 1993. november 29-én megtartott előfizetői nyereménysorsoláson 100 ezer forintot, a fődíjat Kós Miklós szolnoki előfizetőnk tegnap vette át az Új Néplap kiadójától. A képen apa és fia látható. Gratulálunk a nyertes családnak! (-Barna-) Felszámolás indul a Szolnoktej Rt. ellen? (Folytatás az 1. oldalról) dálkodnia, nincsenek bankóprések a kezében. Ha a vállalat fizet, természetesen vissza fogják vonni ezt az igen kemény felszólítást, hiszen a felszámolási eljárás visszavonható. A polgármester bízik abban, hogy az rt. megtalálja a megoldást, hiszen már több hónapja volt arra, hogy ezt a számára nem túl jelentős összeget átutalja a városnak. Tegnap kaptak egy faxot, melyben az szerepel, hogy részletekben december 31-ig kifizetik a pénzt. Most 22-e van, nem írták meg, hogyan képzelik az átutalást. A polgármester úgy véli, miután nem az önkormányzat van fenyegetett (adós) helyzetben, nem neki kell az ajtón zörgetni, hanem az rt.-nek kellene lépni, hiszen az információja szerint a termelőknek tud fizetni, ezért nem érti, miért nem fizet a városnak. Daróczi Erzsébet Temetőkről tárgyalt a mezőtúri testület „Halottainknak továbbra is van helye” A képviselő-testület legutóbbi ülésén tágyalta a városban lévő temetők helyzetét, illetve az új köztemető kialakításáról szóló elképzelést. A város lakosságát - mint azt a bejelentések száma, a fórumokon elhangzó vélemények igazolják - egyre jobban foglalkoztatja a temetők állapota. A kulturált, szép temetők, a kegyeleti igényeket is kielégítő temetés feltételeinek megteremtése Mezőtúr városnak is célja. A testületi ülés tájékoztatójában leírtakkal ellentétben, a katolikus és a református egyház képviselői egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy az általuk működtetett temetőkben nem 2000-ig, hanem még az azt követő 20-25 évben is biztosítva lesz a sírhelyek száma. Törekednek arra - szeméttárolók elhelyezése, vízvételi lehetőség biztosítása, új őrök alkalmazása stb. -, hogy a temetők állapotán javítsanak. Sajnos ez sokszor ütközik a lakosság bizonyos rétegének elképzeléseivel, akik sírkövek ledöntésével, sírokon létrehozott szemétlerakókkal, a halottak nyugalmát sértő viselkedésükkel sokszor lehetetlen állapotokat hoznak létre. A képviselők közül volt, aki felhívta a figyelmet a kegyeleti sírhelyek sírköveinek fokozott védelmére, javasolta biztonságos kolumbárium felállítását, illetve rákérdezett a zsidó temető tájékoztatóból való kimaradására. Utóbbira az volt a válasz, hogy a zsidó temető már nem működik, viszont kerítéssel való óvása célszerű lenne. Az új köztemető terveit a város vezetősége még 1983-ban elkészítette. A beruházás megvalósítását viszont az ülésen nem szavazták meg. Helyette úgy döntöttek, hogy a testület öt éven belül visszatér az új köztemető kialakításával kapcsolatos feladatokra. S teszi ezt azért, mert a több tízmillió forintos beruházást a város jelenlegi anyagi helyzetében felvállalni nem tudja. A hivatalosan is bejegyzésre került és a múlt héten második közgyűlést tartott városi polgárőrség viszont sokat segíthetne egy úgynevezett „temetői csoport” létrehozásával és rendszeres járőrözésével azon, hogy a halottak nyughelyei valóban nyugodt helyekké váljanak. Czikkely Anna Csemege-nyeremény Jászberényben Százezret hozott a hétezer Tagfelvételi kérelem A Csemege Julius Meinl 150 hazai üzletében nyereményakciót rendezett november 15. és december 5. között. A főnyeremény 1 milliót érő részvény volt, mely évi 100 ezer forint osztalékot biztosít. A nyereménysorsoláson három darab 100 ezer forintos vásárlási utalvány is gazdára lelt. Az egyik nyertes Ambrus Varga Józsefné jászberényi tanítónő. Jó helyre ment a szerencse, hisz három kislány nevelkedik a családban, a legifjabb épp 6 hónapos. A fiatalasszony rendszeresen a Csemege Julius Meinl üzletében vásárol. Hétszer fizetett ezer forintnál többet, s a kapott sorsjegyek közül egy százezret ért. Az üzlet vezetője, Csík Pál adta át az utalványokat, s elmondta, jövőre is lesznek nyereményakciók, kedvezményes vásárok, mert náluk a vevő a legfontosabb. Magyarország szerdán Párizsban benyújtotta tagfelvételi kérelmét a világ iparilag legfejlettebb országait tömörítő szervezethez, az OECD-hez - tájékoztatta az újságírókat Kádár Béla külgazdasági miniszter az NGKM-ben szerdán rendezett óévbúcsúztató sajtóbeszélgetésen. Ez azt jelenti - mondotta -, hogy hazánk a fejlett piacgazdaság országainak sorába kerül. Az OECD-tagság általában megelőzi az egyes országok felvételét az EK-ba, s ez alól Magyarország sem kivétel. A miniszter az előzményekről elmondta: a múltban is Magyarország vette fel a kapcsolatot elsőként az OECD-vel a közép-kelet-európai országok közül. A szervezet támogatta Magyarországot a piacgazdaságra való felkészülésben. Magyar kormányzati szakértők 70 munkabizottságban vesznek részt és szereznek folyamatosan ismereteket, munkájukat idén az OECD vezetői nyilvános fórumon ismerték el. Jelenleg Mexikó és Dél-Korea után a harmadik helyen állunk. (MTI) Boross Péter: A párbeszéd híve vagyok Dr. Boross Péter miniszterelnök mai sajtóértekezletén a Ferenczy Europress azon kérdésére, hogy milyen kapcsolatot kíván tartani a koalíción kívüli parlamenti pártokkal, a következőket válaszolta:- Mint már több ízben elmondtam, én a párbeszéd híve vagyok. Meggyőződésem, hogy minden eszmecsere hasznos lehet, ha nem is értünk mindig, mindenben egyet. Hajói meggondoljuk: a kötetlen, előre meg nem határozott beszélgetések is bizonyos közeledést jelentenek, hát még ha valamiféle konkrét ügyben sikerül megoldást találni. Különös súlyt kap a véleménycsere a választásokat megelőző időben, amikor azt szeretnénk elérni, hogy a csatározások stílusosak, hozzánk méltóak legyenek.- A tavaszi választások után is ön lesz pártja miniszterelnök-jelöltje?- A Magyar Demokrata Fórum február elején tartja országos gyűlését, akkor döntik el, ki lesz a párt elnöke, ki lesz a választási lista vezetője, és ki lesz a párt miniszterelnök-jelöltje. Arvízkészültség a Tiszán Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság szerdán első fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Tisza Zemplénagárd és Zalkod közötti szakaszán, azt követően, hogy Záhonynál 24 óra alatt 140 centimétert emelkedett a folyó vízszintje. Az igazgatóság tájékoztatása szerint az árvízveszélyt az okozza, hogy a Tisza vízgyűjtő területén rendkívül sok csapadék hullott az utóbbi napokban, így az országhatáron már 440 centiméteres a víz magassága. A szakemberek szerint további másfél-két méteres emelkedésre lehet számítani, mivel az Ungon is áradás tapasztalható. Sajnos, elképzelhető az is, hogy az ünnepek alatt szükségessé válik a másod-, esetleg a harmadfokú készültség elrendelése is. (MTI) Kapitány váltás Tör ökszentmiklóson A rendőrkapitányság vezetője, dr. Papp Lajos rendőr őrnagy azzal a kérelemmel fordult a főkapitány úrhoz, hogy beosztásából 1993. december 31-i hatállyal mentse fel. Tekintettel arra, hogy a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság nem a várt szakmai eredményeket produkálta, a főkapitány a kérelemnek helyt adott. A kapitányságvezetői beosztás betöltésére a közeljövőben pályázatot írnak ki. Az új kapitányságvezető személyének kinevezéséig a főkapitány a kapitányságvezetői feladatok ellátásával Öhlbaum Zoltán rendőr őrnagyot bízta meg. • Ki találta föl a karácsonyt? • Kinek volt nagyobb botránya? • Kelet-Európa: boom vagy összeomlás? • HáVéGé év vége! hvs ...egyszerűen minden