Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-20 / 296. szám
4 Nagyobb figyelmet kell fordítani a balesetveszélyes vasúti átjárókra Az érdesített felület jelzés a járművezetőnek! A „Rázós élmény a 32-esen” című, fényképpel illusztrált olvasói észrevételre, mely december 6-án jelent meg, a Szolnoki Köztúti Igazgatóságtól az alábbi tájékoztatást kaptuk: A szintbeni vasúti átjárók a közúti és a vasúti forgalom konfliktuspontjai, fokozottan balesetveszélyes helyek. Bár az itt bekövetkezett balesetek az összes közúti közlekedési balesetek 0,5 százalékát sem jelentik, súlyossági fokuk miatt ennél nagyobb figyelmet érdemelnek. Míg a közúti közlekedési balesetek 8-10 százaléka halálos kimenetelű, addig a vasúti átjárókban történt baleseteknél ez az arány 40-45 százalékos! Ezen megállapítás egy 1986-os tanulmányban olvasható, és napjainkra is igaz, lényegét tekintve helytálló. A vasúti átjárókkal kapcsolatos kiemelt intézkedéssorozatnak a február 12-i, Pörböly térségében történt sajnálatos tragikus baleset az indító oka - annak ellenére, hogy ez a tevékenység a közúti és a vasúti szakemberek körében több évtizedes, állandó, sokszor kilátástalan küzdelemnek mondható. A törvényben foglalt szabályok adottak, a bekövetkezett balesetek csaknem 100 százalékában tetten érhető a közúton közlekedők szabálytalan - sok esetben szándékos, esetleg figyelmetlen - magatartása, mégis a hasonló tragédiák után a forgalombiztonságért felelős szakembereknek új megoldásokon kell gondolozniuk - a további balesetek megelőzése érdekében. A közúton közlekedők számára az érvényben lévő rendelkezések szerint alkalmazható valamennyi jelzés (jelzőtáblák, azok bal oldali megismétlése, burkolati jelek, jelzőberendezés) már magtalálható, de úgy gondoltuk, hogy a veszélyes vasúti átjáróknál - a láthatóságon túl - indokolt, hogy az érzékszervekre hatóan is javítsunk az észlelhetőségen, a biztonságon. A burkolaton elhelyezett érdesített felület áthaladáskor eltérő hangot ad, rázó hatása miatt a jármű vezetőjének újabb információt jelenthet! A már hivatkozott pörbölyi balesetet követően (a 2/1993. KHVM és a 9/’93. KHVM sz. utasításban) a közlekedési tárca minisztere - határidőkkel, felelősökkel meghatározva - rendelkezett a különböző, a forgalom bizonságát növelő intézkedések bevezetésére. Ennek egyik megvalósulása látszik az említett képen. A vasúti átjáró előtti út kialakítását „teljes szélességben” az motiválta, hogy az ország más megyéjében lévő közútján - egy forgalmi sávos rázófelület kialakítása esetén - a járművezetők az úton lévő „akadályt” rendszeresen kikerülték, és sebességük csökkentése nélkül vették igénybe a szembe haladó forgalmi sávot. Azt hiszem, nem kell részletezni, ez milyen balesetveszélyes. A 32. számú főközlekedési utat, a helyszínt ismerők láthatják, hogy esetünkben is sokan az útpadka igénybevételével - szabálytalanul - próbálják kikerülni a rázó felületet. Azért készítettük ferdére a bemaratást, mert így a jármű kerekei nem egyidőben haladnak át a süllyesztett területen, a hossztengelyhez viszonyítva egyfajta „himbáló” mozgás keletkezik; kerékfelfüggesztés szempontjából kedvezőbb a kormányzás, és ezen túlmenően azt sugallja, nem úthibáról vagy közműfektetési munkaárokról, annak megsüllyedéséről van szó, hanem tudatos beavatkozásról, amire oda kell figyelni. Az út kialakítását követően folyamatosan figyelemmel kísérjük a járművezetők, illetve járművek viselkedését, sebességméréseket végzünk, hatását értékeljük. A kedves olvasó ki nem mondott véleményével egyetértünk: mindenképp hasznos lett volna, ha a rázófelület kialakítása előtt a beavatkozás céljáról, módjáról tájékoztatjuk a közlekedőket. Hutter Zoltán osztályvezető főmérnök Olvasónkkal a Bimbó úton A képen látható Gaál Istvánt hűséges olvasóink között tarthatjuk számon, aki a közelmúltban a szolnoki Bimbó útra hívta fel szerkesztőségünk figyelmét, és kérte, a helyszínen győződjünk meg arról az áldatlan állapotról, amit az ott lakók, közlekedők tapasztalhatnak; a téma talán egy fotót is megérdemelne. Tulajdonképpen néhány évvel ezelőtt fejezték be, adták át végleg a közúti forgalomnak, és lám, ma már így néz ki: több helyen vastagon megrepedezve, felkopva ... Mint mondta, 1989-ben kohósalakkal rakták le az út alapjait (vékony réteggel), majd jóval később aszfaltszőnyeggel borították, de az a meglátása, hogy a szakemberek, az útburkolaton dolgozó munkások nem végezhettek valami körültekintő, alapos munkát. Erre az útalapra, majd a burkolatra több millió forintot költött az akkori városi tanács, majd az utódja, a polgármesteri hivatal is, ám az utóbbi években a térségre nehezedő óriási személygépkocsi és nehézjármü-forgalmat már nem bírja el. Egyéb gondjaik közé tartozik, hogy az utca csapadékvíz-elvezetését annak idején nem a legszerencsésebben oldották meg. Ugyanis a szikkasztó árokban sokáig pang a víz, ami nyáron büdösödik, egyben a közeli házak állagát is rontja. (Fotó: Korányi Éva) Kedves meglepetés volt Nem mindennapi ünnepségben volt részünk a közelmúltban, amikor a Lungó drom szervezet karácsonyi csomaggal kedveskedett a kunhegyesi gyerekeknek. Szeretetteljes meglepetésüket mi rövid kulturális műsorral viszonoztuk, melyen betlehemes játékot mutattunk be, verset mondtunk, Farkas Kálmán osztálytársunk pedig a saját költeményeiből szavalt. A jó hangulatú délután emlékezetes marad számunkra, és az ajándékokat ezúton is köszönjük - írta Zsákai Szilvia, aki a kunhegyesi Kossuth Lajos Alt. Iskola 8. c. o. tanulója. A szerkesztőség postájából 1993. december 20., hétfő Felhívás A pedagógusokhoz A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógus Kamara felkéri a megyében dolgozó pedagógusokat, hogy nyilvánítsanak véleményt a jelenleg forgalomban lévő - és még sokáig használatos - tankönyvek és tanítási segédletek színvonaláról (bármely iskolafokozaton). Véleményüket összesítve eljuttatjuk az illetékesekhez, a kiadókhoz és a Tankönyvtanácshoz. Javasolt szempontjaink: 1. Alkalmas-e a tantervben előírt tananyag megtanítására és megtanulására? 2. Alkalmazkodik-e a tanulók életkorához? 3. Figyelembe veszi-e a didaktikai szempontokat? 4. Formailag megfelel-e a követelményeknek (áttekinthetőség, képek, illusztrációk, betűfoma, kötés stb.)? Kérjük, hogy észrevételeiket juttassák el a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógus Kamara címére: 5001 Szolnok, Szapáry út 19. Küldjön egy képet! A kép \ 960-ban készült, a Hevesi ÁG hatalmas legelőjén, ahol részaratóként kaszáltuk a jó szénát. A képen: Ruvai József - első kaszás -, Urbán Gábor, -t-Ruvai László, a harmadik jómagam, aztán Kiss Ernő, Vágó András és Tajti Miklós. Jódi József Jászapáti Expressz - ajánlva A „metállakkozás” nem okvetlenül szükséges, de jól eladható A kezdőtökéről, amellyel néha nem rendelkezik az ember Rövid, ám igen érdekes levéllel kereste fel szerkesztőségünket P. Attila szolnoki olvasónk. A „Csábítóan magas” kereseti lehetőséget kínáló hirdetésekkel kapcsolatos véleményünkre volt kíváncsi. „Mai világunkban már sajnos megszokott dolog, hogy csalók, ügyeskedők próbálják kicsalni az anyagilag rászorulók kevéske pénzét” - ad hangot olvasónk levele elején sommás értékítéletének. Hogy mi történt valójában, mi kényszerítette P. Attilát ilyen kemény fogalmazásra? Olvasónk egy újsághirdetésre válaszolt, melyben mesés jövedelmet ígértek „B” kategóriás jogosítvánnyal és útlevéllel rendelkező érdeklődőknek. P. Attila érdeklődött, és azonnal postára adta levelét. Hamarosan kapott is egy még „szívmelengetőbb” választ: „A havi 80.000 Ft nem okvetlenül eget verő összeg, sőt inkább az alsó jövedelemhatár!" Ezért levélírónknak, az első rövid tájékoztató szerint nem kellett volna mást tennie, csak eladásra szánt autókat Németországba vagy Olaszországba vinni. Mivel P. Attilának volt érvényes útlevele, jogosítványa, és hajlandó volt arra, hogy a „Tisztelt Uram!” kezdetű „mézesmadzag” ajánlása szerint ezt a tevékenysége „szívügyének tekintse”, kérte a bővebb tájékoztatót. Ám itt kezd bonyolulttá, példa értékűvé válni az esete. Ezért már 400 Ft-ot kellett fizetnie! Mi ez a 80.000 Ft-hoz képest!? Semmiség! Valószínűleg így gondolkodott P. Attila is, aki postára adta az összeget. Ám biztos vagyok abban, hogy a mézesmadzag nyolcvanezer forintos illata még több „B” kategóriás, útleveles állampolgárt „elkábított” ebben az országban, mert manapság sokan élnek itt, a Kárpát-medencében a létminimum kényszerével. Máról-holnapra, a hit és a remény bizodalmával. Gyanítom, hogy a hirdetőnek nincsenek hasonló gondjai már. Bár büszkén említi hirdetésében, hogy önzetlen segítségével vállalata)?!) már sok embernek megváltoztatta az életét. Csak azt tudnám, hogyan? Mert a „400 Ft-os” tájékoztató rögtön leszögezi: „Itt önálló tevékenységről van szó, ahol a siker nagy mértékben függ attól, hogy Ön személyesen mekkora bevetéssel dolgozik. A kiadó (itt már nem vállalat) természetesen nem tudja biztosítani, hogy a megadott országok üzleti partnereivel létrejön-e az üzleti kapcsolat, hiszen ez Öntől függ...” P. Attilának nem kell „mást” tenni, mint Olaszország vagy NSZK (a tájékoztató életkorát gyanúsan megkérdőjelezhetően, ez így van az anyagban) közelében lakni, olaszul és németül beszélni - s ha már úgyis ott jár -, németországi vagy olaszországi szabadsága idején, Mercedes Benz, BMW, Volkswagen Golf, Audi, legrosszabb esetben Nissan gépkocsikat hirdetni a helyi lapokban, melyeket lehetőség szerint fel kell szerelni vonóhoroggal, spoilerekkel, tolótetővel, napfénytetővel, széles gumikkal. Mindezt saját beruházással, elintézve közben ügyesen a rendszámot, a vizsgáztatást és a vámkezelést... Kedves Attila! Remélem, nem haragszik a megszólításért, de van bátorságom ezt megtenni. Már azért is, mert korábban magam is felültem - nem vigasznak szánom, de 2x1000 Ft erejéig - hasonló „törvényes blöffnek”. Törvényes, mert valakik, valahol engedélyezik. Akkor is igaz, ha az engedélyen nincs pecsét és iktatószám, mert azzal, hogy a hatóság nem lép fel ellene kellő szigorral, hallgatólagosan „törvényerőre” emeli az ügyet. Sajnos, ma ez is hozzátartozik a „demokráciához”! Azt sem „félem” leírni, hogy az Önnek tanácsot adó úr, aki csak családi nevét - hasonló hirdetések jellemzője ez - és postafiókszámát volt hajlandó odabiggyeszteni a válaszlevélnek szánt fénymásolat aljára, akkor is jót nevet a markába, ha elolvassa ezeket a sorokat, mert sok „csodaváró 400 Ft" növelte az egyszámláját. „A metállakkozás nem okvetlenül szükséges, de jól eladható” - idézek tanácsadója hatalmas agytornát igénylő, fénymásolt intelmeiből, kölcsönvéve még egy gondolati szuperlatinuszát, melyben a „kezdő tőkével” foglalkozva megjegyzi: „Ezzel néha nem rendelkezik az ember”. Ez bizony így van! Ám a hirdető Sz. úr, aki azzal, hogy jól „metállakkozott hirdetésével" éppen a „néha nem rendelkezők” 400 forintjait zsebelte be, az „erkölcstelenség piedesztrájára" emelte saját jószívűségét, mert közben az ő bankszámlája gyarapodott. Az ötlete különben kiváló! Ajánlom az országot kormányzó politikusoknak is. Ahhoz, hogy kilábaljunk a gazdasági „válságból", nem kell mást tennünk, csak a munkanélküliekkel, létminimum alatt élőkkel, nyugdíjasokkal BMW-ket, Mercedeseket forgalmazni Európában. Útlevelük, jogosítványuk, kedvük még lenne is hozzá. De valami „fájdalmasan” hiányzik a felsorolásból. Ä pénz! Amihez nagyon sok BMW, Mercedes tulajdonos úgy jutott hozzá, hogy éppen a fent említett rétegeket csapta bejól jövedelmező, hatalmi pozíciókkal törvényesített intellektuális trükkökkel. Nem ismerem a hirdető Sz. urat, így aztán nem is tudom, hogy van-e neki BMW-je, vagy Mercedesé, egyéb márkájú „csodanégykerekűje”, szépen „lemetállakkozva”. Ennek ellenére azt kívánom neki, hogy ha a P. Attilára gondol, akkor nem hogy csodaautója, de még nyugodt éjszakája se legyen. Közbenjártunk Bede János rokkantnyugdíjas szolnoki olvasónk a közelmúltban - jogosítványa érvényesítésekor - tévedésből sajnos 300 forint helyett 1000 forintot fizetett be csekken. Közbenjárásunkkal néhány napon belül visszakapta az összeget, amiért azúton is köszönetét mond mindazoknak, akik ebben a segítségére siettek. Hogy könnyebben célba érjünk Újraszámoznám Szolnokot Nem a forró láz, hanem a gyakorlati tapasztalat mondatja velem, hogy újra kellene számozni Szolnokot - visszatérve az 1879. évi gyakorlathoz. Akkor ugyanis - a vármegye rendeletére - számmal látták el a házakat. De nem olyan hebehurgya módon, mint manapság, hogy a páratlan számok az egyik, a párosak a másik oldalon találhatók. Akkor megkezdték a számozást az egyessel, s befejezték úgy kétezerötszáz körül. Hogy mire volt ez jó? Gondolkodj, ember! Régen ugyanaz a szám nem ismétlődhetett kétszer. Ne tromfoljon senki azzal, hogy most az egyes, a kettes és a ki tudja hányas szám mindig más utcában ismétlődik. Igen ám, de az utóbbi évtizedekben az utcák nevét annyiszor cserélték, mint pedáns ember az alsóját. Ki tud így eligazodni? Régebben azért is könnyebb volt célba érni, mert Szolnokon mindenki ismert mindenkit. Most már nagyobb a város, szűkül az ismerősi kör - de azért mindenki tud mindent mindenkiről. Csak saját magunkról tudunk keveset. Néha még azt sem, ami illene. Hallom például, hogy két koma meglehetősen mólés állapotban állított be egyikük lakására. Az ajtót nyitó háziasszonynak csak annyit dadogtak: „Asszonyom, gyorsan válassza ki a férjét, mert a másikunk haza akar menni”. Hazamenni? Könnyű ezt mondani, mikor annyi tizes szám van, mint a pályázatokra jelentkező polgármester. Ráadásul az ember olyankor duplán lát. Ezért javaslom; a házak számozásában térjünk vissza a régi gyakorlathoz. Én a tizenegyes számot választanám. Azt könynyen megjegyezné az Új Néplapot hetente csak egyszer-kétszer hozó postai kézbesítő, s nekem is mindig eszembe jutna, hogy hová kellene hazamennem. Ha máskor nem, hát a hétvégi meccsen, amikor tizenegyest ítél a bíró. S. B. Lábmosás a buszmegállóban Szandaszőlősön, a Gorkij úton komoly pénzekért elkészült az esővíz-elvezető árok. Nagy szükség volt már rá, mert minden zuháré után leginkább Finnországra emlékeztetett a környék, azzal az apró különbséggel, hogy nyelvrokonéknál nem csapják fel mindenféle autók, buszok az ezer tó vizét a gyanútlan járókelőkre. Tehát elkészült az árok, csak a víznek nem szólt senki, hogy mostantól ott a helye, nem a járdákon és az úttesten. Mert egy gyenge zápor után a pocsolyák azonnal kövérre híznak, és eszük ágában sincs belefolyni az oly szépen előkészített medrükbe. Felvételünk a Szan-Di ABC előtti megállóban készült, és a képen látható várakozók a rutinosabbak közül valók - nyilván kaptak már „lábmosást”. De aki kezdő, s a busz közeledtével bizakodóan oda áll, ahonnan az első ajtóhoz léphet, sajnos előfordul, hogy a sofőr felmenőire gondol. Pedig a gépkocsivezető igazán nem tehet arról, hogy a víz még hisz a gravitációban, és nem hajlandó olyan helyre folyni, ahova nem csináltak megfelelő csatornát. Kép és szöveg: Imre Lajos Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné
