Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-17 / 294. szám

Kulturális hívogató Hét végi ügyeletek (4. oldal) Az agyonrágott rágógumi megülte a hivatal gyomrát (7. oldal) Gazdaság - vállalkozás (8-9. oldal) Az Új Néplap a Pletykafaluban (13. oldal) Pártok az államfőnél Göncz Árpád köztársasági elnök tegnap folytatta a par­lamenti képviselettel rendel­kező pártok és frakciók veze­tőivel kedden megkezdett tárgyalásait az új miniszterel­nök személyéről. Az államfő hivatalában fogadta Nagy Tamást, az Agrárszövetség elnökét, Király Zoltánt, a Magyarországi Szociálde­mokrata Párt vezetőjét, Be­­reczki Vilmost, a Demokrata Párt első emberét és Király B. Izabellát, a Magyar Érdek Pártja elnökét. A kormányfő temetése Herman János arról tájé­koztatta az MTI-t, hogy An­tall József temetésen részt vesz: Lech Walesa lengyel köztársasági elnök; Jegor Gajdar, az Orosz Föderáció kormányfőjének első helyet­tese, Leonyid Kravcsuk ukrán államfő és Ljuben Berov, a bolgár minisztertanács el­nöke, Jelezte részvételét az Európa Tanács főtitkára, Catherine Lalumiére asz­­szony is. Kónya a belügy élén? Az MDF hosszabb ideje tartó belső válsága egyértel­műen lezárult, és ezt bizo­nyítja, hogy a párt - Antall József elhunyta után - 30 órán belül képes volt jelöltet állítani a kormányfői tisztre - hangsúlyozta Herényi Ká­roly. A szóvivő megerősí­tette, Boross Péter miniszter­elnök-jelölt nem tervez sze­mélycseréket a kormányban, kivéve jelenlegi saját tárcáját, amelynek Kónya Imre az első számú várományosa. Szemvizsgálat Az Ofotért szolnoki lát­­szerészboltjában karácso­nyi ajándékként ingyen végzik el a komputeres szemvizsgálatot, a szem­üvegeket elkészítését pedig két napon belül vállalják. Y * // * / / Időjárás Felszakadozik a felhőzet, és csak szórványosan fordul­hat elő zápor, hózápor. A hőmérsékleti maximum álta­lában 3 és 8 fok között alakul. IV. évfolyam, 294. szám 1993. december 17., péntek MA io óráig feladja másnap olvashatja Nincs elbocsátás a vasútnál Jövő év februárjától a szol­noki rendező pályaudvaron a MÁV vezérigazgatósága meg­szünteti a gurításos kocsirende­zést, de nem zárja be a pályaud­vart. Részlegesen üzemben tartja a rendező pályaudvart, és az ott dolgozóknak, akiknek munkája feleslegessé válik, hasonló bé­rért munkalehetőséget ajánl Budapesten, Cegléden vagy Szajolban. Tegnap így tájékoztatták a Vasutasok Szakszervezetének és a Vasutasok Demokratikus Szabad Szakszervezetének tag­jait, illetve vezetőit Szolnokon. A hosszabb távú döntés, amely meghatározza a szolnoki teherpályaudvar sorsát, azonban csak jövő év közepén várható. Jövőre, május közepén Újra lesz vásár Szolnokon A tavalyi nemzetközi kiállí­tás és vásár sikere után Szol­nok város és a megye önkor­mányzata pályázatot írt ki a második seregszemle lebonyo­lítására. Három olyan pályázat érke­zett, amely minden tekintetben megfelelt a várt követelmé­­„ nyéknek. A rendezők végül a Szolnok Projekt Részvénytár­saságot bízták meg a II. Szol­noki Nemzetközi Kiállítás és Vásár megszervezésével és le­bonyolításával. A cég idén is jól vizsgázott, hiszen augusztusban ők szer­vezték a seregszemlét. A má­jus 11-15. közötti rendezvényt azonban jövőre a Tiszaliget­­ben tartják, a sportcsarnokban és környékén. A „Zounok” Nemzetközi Hadigondozott Alapítvány kuratóriuma - határainkon túli részt­vevőkkel közös - ünnepi ülést tartott tegnap a szolnoki városházán. Ezt követően a Vár­templomban igeliturgiát hallgattak meg. (Tudósításunk a 2. oldalon.) (Fotó: Barna) Az energiaellátásról tanácskoztak a megyeházán m i Az áremelés elkerülhetetlen Múltunk-jelenünk 12. oldal A megyei TIT sikere A minőség jegyében A termelői árak ma már jó­val meghaladják a fogyasz­tóit, például a villamos ener­giánál közel egyharmaddal, ezért a fogyasztói árak eme­­. lése elkerülhetetlen. Többek között erről szóltak tegnap délelőtt a megyeházán tartott energetikai konferencián. Az energiaellátás helyzete, az év végét, valamint a téli idősza­kot tekintve megnyugtató — mondotta Olajos Dezső, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője. Ugyanakkor számtalan lépést kell tenni a je­lenlegi egyoldalú - volt szovjet - importfüggőség kiváltására, hiszen a legutolsó adatok is azt mutatják, hogy hazánkban nem csökken az energiafelhasználás. A rossz árszerkezet - foly­tatta - olyan lehetetlen helyzetet teremtett, hogy a termelői ár magasabb a fogyasztói árnál. A földgáz esetében a beszerzési ár 9,6 forint köbméterenként, ugyanakkor a lakosság mind­össze 8,1 forintért kapja köbmé­terét. Nincs ez másképp az elektromos energiánál sem, s emiatt a szolgáltatók már a va­gyonfelélésnél tartanak. Ennek rendezése érdekében kell majd fogyasztói árat emelni, melynek mértéke és időpontja ma még bizonytalan. Egy biztos - hang­súlyozta Olajos Dezső -, hogy ez a téli időszak alatt még nem következik be, várhatóan majd csak 1994 második felében. Dr. Barcsik József megyei főenergetikus a megye energia­helyzetéről szólt. Mint mondta, az ellátás kielégítő, bár számos területen szükséges még fejlesz­teni. Ehhez azonban hiányzik az anyagi forrás. A világ energia­­helyzetét dr. Rádonyi László egyetemi adjunktus elemezte, a magyar energiafelhasználás mérséklésének támogatási rendszeréről pedig Németh Jó­zsef, az Állami Energetikai és Energiabiztonsági Felügyelet osztályvezetője tartott előadást. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei TIT tagja lett a Nyelvis­kolák Kamarájának. Az orszá­gos egyesületnek eddig tizenhét tagja van. Mindössze négy vi­déki intézmény, illetve egyesület használhatja a kamara emblémá­ját, a „Q” betűt, amely a kvalitás, a minőség jele. A nyelvtanfolyamokat a ka­mara két instruktora kísérte fi­gyelemmel. Felmérték, hány fel­sőfokú végzettségű oktató van; tanulmányozták a munkafolya­matot; különösen az érdekelte őket, hogy milyen az iskola tájé­koztatási tevékenysége. Korábban már tájékoztattuk olvasóinkat arról, hogy a Nyelv­iskolák Kamarája Egyesület a nyelvoktatás színvonalának, te­kintélyének megőrzése érdeké­ben alakult 1992-ben. Túlságo­san elszaporodtak ugyanis azok a tanfolyamok, melyek felelőt­len ígéretekkel tesznek szert be­vételre anélkül, hogy teljesíte­nék a tanuló elvárásait. Ezért elemezték az iskola korrekt tájé­koztatási tevékenységét. Néhány „vállakozó szellemű” oktatóval szemben a TIT nem ígéri, hogy hihetetlen rövid idő alatt alap­vagy középfokú nyelvvizsgára készíti fel hallgatóit. Az instruk­torok megvizsgálták a technikai felszereltséget, a tantermeket, az iskola szervezettségét. A minősí­tés kötelezi a nyelviskolát a kö­vetelmények betartására, segít­séget jelent az igényes hallgató­nak a tájékozódásban. A kamara munkatársai éppen ezért bármi­kor felkereshetik az intézményt. A emblémájukat két évig hasz­nálhatják. Éz azt jelenti, hogy 1995-ben újból megméretteti magát a megyei TIT. Egészségesek-e a katonák? A „Nyitott laktanyák” ren­dezvénysorozat legújabb állo­másaként tegnap délelőtt a kecs­keméti Honvédkórházat, vala­mint a Repülőorvosi Vizsgáló- és Kutatóintézetet tekinthették meg az újságírók. A magas szín­vonalon működő intézmények egyre népszerűbbek a „civil” la­kosság körében is. Dr. Svéd László orvos ezre­des, a Magyar Honvédség Egészségügyi Szolgálatának főnöke adott tájékoztatást a ka­tonák egészségügyi állapotáról. Mint elmondta, a vizsgálatok .eredménye szerint a hivatásos állomány egyharmadánál mu­tatható ki valamilyen kóros el­változás. Ezt nem tartják ked­vezőtlennek, bár a megfigyelé­sek arról árulkodnak, hogy minden harmadik katonatiszt egészségét két-három rizikófak­tor is fenyegeti egyszerre. Figyelemre méltó adatok jel­lemzik a Fiatalok besorozását is. A megvizsgáltak negyede ideig­lenesen vagy egyáltalán nem vonultatható be. Ez komoly gond, ugyanis a katonai szolgá­latra alkalmas fiatalok száma je­lenleg épphogy csak eléri a szükséges mértéket. Huszonnégy taggal, háromezer hektáron Megalakult a cukorrépa-termesztők szövetsége Tegnap délelőtt Szolnokon megalakult a cukorrépa-ter­mesztők területi szövetsége. A társasághoz azok a gazdaságok, magángazdák csatlakozását vár­ják, akik a szolnoki cukorgyár körzetében kívánnak a növény termesztésével foglalkozni. Az alakuló ülésen - ahol 24 termelő csatlakozott a szerve­zethez - elhangzott, hogy a termelők érdekeit hivatott a tár­saság képviselni, illetve a szö­vetség küldöttei részt vehetnek majd az országos érdekvédelmi szervezet munkájában is. A szövetség létrehozását az sürgeti, hogy a felvásárlási árak elmaradtak a termelési költsé­gek növekedésétől, a répater­mesztés veszteséges. Éppen ezért a szervezet elsődleges célja az, hogy magasabb átvé­teli árakat csikarjon ki a feldol­gozóktól. A cukor termékta­nácsban a termelők, ha minden régióban létrehozzák szövetsé­geiket, akkor 30 százalékos lét­­számarányban képviselhetik majd a gazdálkodókat, és ez ga­rancia arra, hogy érdekeik na­gyobb hangsúlyt kapjanak a döntésekben. r Feketicsi vendégek Kunhegyesen Karácsony küszöbén, a 208 évvel ezelőtt Feketicsre tele­pült kunhegyesiek leszárma­zottjai látogatnak haza ma. A közel három éve dúló, értel­metlen háború megélhetési gondokat okoz a Feketicsen élő kunoknak. Kunhegyes lakói gyűjtési akciót rendeztek, amely még tart, áiz OTP-ben lehet e célra pénzt befizetni, melyhez csekk a családsegítő központban, a polgármesteri hivatalban és az OTP-ben igényelhető. A vá­rosban, a református lelkészi hivatalban élelmiszer- és ruha­nemű-adományokat gyűjtenek a vajdasági magyaroknak. A városbéliek ünnepi mű­sorral kedveskednek a hazalá­togatóknak. A programról részletesen beszámolunk la­punkban. ARANM$AIMP= (december 19-én) 7-12 óráig minden ÉLKER ABC-ben Szolnok sertéscomb rövidkaraj hosszúkaraj lapocka dagadó tarja 278 Ft/kg 288 Ft/kg 268 Ft/kg 268 Ft/kg 268 Ft/kg 258 Ft/kg párizsi \30 Ft 190 Ft virsli mub. 210 Ft 230 Ft 1,5 % tetra tej 1 1 4\Ft 37 Ft 20 % tejföl 0,2 31\0Ft 28 Ft vaj 1/10 32, 5\Ft 30 Ft félt. tejszín 0,3 57 Ft \ 53 Ft akciós áron kínálunk még birkahúst, bőrös malacot, egyéb húskészítményeket, tejtermékeket, friss és fagyasztott pulykarészeket, halféléket... amíg a készlet tart! *40650/ih-

Next

/
Thumbnails
Contents