Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-01 / 254. szám

Női röplabda vb-selejtező, Szolnok A hollandok megváltották repülőjegyüket Brazíliába Szombaton véget ért a há­romnapos röplabdatoma. A zá­rásra csupán két kérdés maradt megválaszolatlanul: vajon a hollandok megváltják-e jegyü­ket Barzíliába és a magyarok legalább szettet nyerve vesznek búcsút a további küzdelmektől? Az első válasz nem tartott so­káig, az esélyes tulipánosok hamarabb „lemosták” a letteket, mint az előző napon minket magyarokat. A szinte hibátlan holland gépezet végig olajozot­tan működött, Peter Murphy lá­nyai magabiztosan kerekedtek felül a veretlenek találkozóján. Arra talán kevesen gondol­tak, hogy a mieink szettgyőze­lem nélkül intenek „isten hoz- zád”-ot az A-csoportnak, annál is inkább, hiszen az ugyancsak nyeretlen Lengyelország nem mai lányokból álló csapata volt legutolsó ellenfelünk. Bizako­dásunkat táplálta, hogy az első játszmában 0-3 után átvettük a vezetést Dambenzet leütései átmenetileg elbizonytalanítot- ták vendégeinket. Nyári nyitása és Polgár rafinált ejtése után érthetetlenül megtorpantunk, a következmény 7-11. Derekasan küzdöttek Bótáék, négy pontot sikerült is összekaparni, de töb­bet nem, 0:1. Az előző két nappal ellentét­ben, szombaton a középső szett­ben voltunk a leggyengébbek, a lengyelek széles mosolyok kísé­retében, nevetgélve leiskoláztak bennünket úgy, hogy 1-11-nél je­gyezhettünk fel tapsot kiváltó magyar akciót. A befejező sza­kasz elején nyitásrontásban „ver­senyzett” a két együttes, 2-4-nél fáradni látszott a lengyel csapat. Sliwa és Cieciel azonban frisses­séget kölcsönzött társainak, akik meg sem álltak 5-12-ig. Ekkor még fellobbant a magyar szalma­láng, ám hamarosan hamvába dőlt az egész hazai válogatott, megint 0:3. Sajnos „leégtek” a magyar lá­nyok. Egyetlen szettgyőzelem nélkül a beígért tisztes helytállás is elmaradt, amelyért természete­sen nemcsak a juniorokkal tűz­delt csapat a felelős. Mint ahogy azért sem, hogy legjobbjainkon (?) megmutatkozott az összeszo­kottság hiánya, a kondíció és technika elengedhetetlenül ma­gas szintű ötvözete. A torna végeredméyne: 1. Hollandia (bejutott a 16-os vb-döntőbe) 5, 2. Lettország 5, 3. Lengyelország 4, 4. Ma­gyarország 3 ponttal. Súlyemelő utánpótlás-csapatbajnokság Kisújszállás csodagyerekei „megemelték” a várost Még soha nem volt ilyen ran­gos sportrendezvény a kunsági városban, mint ezen a hét vé­gén. Az ország kilenc legjobb utánpótláscsapata mellett Szol- vákia serdülő és kölyök súly­emelő-válogatottja lépett kö­zönség elé. A kétnapos viadalt megtekintette a sportág csak­nem teljes vezérkara, a nézőtér soraiban felfedezhető volt az MSSZ elnöke, dr. László Imre, főtitkára, Eck Tibor, a felnőtt és utánpótlás-válogatottak szö­vetségi kapitánya, Juhász Ist­ván és Polgár Imre js. Míg a hatvanas, hetvenes években az egyik magyar sikersportágnak számított a súlyemelés - gondol­junk csak Veres Győzőékre vagy Földi Imrére -, addig a sajgó emlékű szöuli olimpia óta a háttérbe szorultak képviselő­ink a nemzetközi színtéren. Ta­lán az idei esztendő hozott ugyan ismét egy kis fellendü­lést, de a szurkolókat nehéz visszacsalogatni a versenyekre. Éppen ezért keltett kellemes meglepetést, hogy Kisújszállá­son zsúfolásig megtelt a mozite­rem - amely egyébként 471 fé­rőhelyes -, még a széksorok mellett és a karzaton is álltak emberek, akik a helyszínen akartak tanúi lenni a viadalnak. Remek kiegészítő programokat szerveztek a csapatbajnokság szüneteire a rendezők, így egy pillanatig sem unatkozhatott senki az érdeklődők közül. Természetes a kilenc legjobb magyar utánpótlásgárda dobo­góra lépése jelentette a fő attrakciót. Az előzetes ered­mények alapján nyolc csapatot párba soroltak, míg a hazaiak Szlovákia válogatottjával mér­kőztek. A három-három kölyök, serdülő és ifjúsági vagy junior korú emelőket felvonultató együttesek összteljesítményét egy speciális ponttáblázat alap­ján értékelték, aminek alapján kihirdették a bajnokság vég­eredményét. Az első igazi vas­tapsot az exkisújszállási Oros Norbert (HVSE) kapta (szep­tembertől Szombathelyre jár fő­iskolára), aki térdsérüléssel baj­lódva is megbirkózott lökésben a 150 kg-mal. A hazaiak kilenc legénye alaposan kitett magáért. Tyukodi Andris új országos csúcsot szakított (137.5 kg), és 2.5 kg-mal megjavította egyéni legjobbját az összetettben (302.5 kg) is. Nagy Laci fan­tasztikus akaraterejének kö­szönheti, hogy a 145 kg a feje fölé került. A mindössze 13 éves(!) Ari Péter 107.5 kg-os lökése önmagáért beszél, akár­csak Antal és Simái (serdülő korosztály) 135 kg-os teljesít­ménye. Lakatos fájós térdét sem kímélve birkózott meg a 102.5 kilóval, de Végh Sza­bolcs, Vass Gyula és Pillér Károly is hozta magát. A csapat 6118 pontos teljesítménye azt jelenti, hogy idén (a szekszár­diak mögött) Magyarország második legjobb utánpótlás­csapata a Kisújszállási MÁV Egyetértés gárdája. (Géléi) Simái Laci 105 kg-on fejezte be a szakítást Férfi röplabda NB I. Könnyebb is lehetett volna Sz. Vegyímuvek-ZTE 3:2 (10,-11,3, -7,10) Pádárnak nem csak nyitásai, de leütései is pontokat értek Szolnok, 100 n., v.: Fodor, Szabó Vegyiművek: PAVLJUK, GULYÁS, Szűcs, Pádár, Tóth, SURÁNYI. Csere: Papp, Illés, Pénzes. Edző: Ilyés Gábor ZTE: Horváth Cs., Vörös, Nikonov, Czotter, HOR­VÁTH ZS., Tyifonov. Csere: Polgár, Péter. Edző: Zagorski János Jobban kezdett a hazai együt­tes, elsősorban új feladója, az ukrán Pavljuk vezetésével gyor­san elhúzott 10-3-ra. A zalaiak edzője időkéréssel próbálta megtörni a vendéglátók lendüle­tét, ami csak részben sikerült. Kis megtorpanás után biztosan nyerte a játszmát a Vegyi, sőt a következő szettben is hasonlóan folytatta. Pádár jó nyitásai, va­lamint a kitűnő sánc révén pil­lanatok alatt 7-0-ra alkuit a já­tékrész állása, ekkor azonban érthetetlen törés következett be. Az addig kitűnő csapatmunka atomjaira hullott, a ZTE pedig kiegyenlített. A röpke szünet­ben Ilyés Gábor alapos fejmo­sásban részesíthette fiait, a foly­tatásban ugyanis 3-3 után meg­rázta magát a Vegyiművek, és ismét jól összpontosítva, várat­lan megoldásokkal 15-3-ra hozta a játszmát. Ezután szinte megismétlődött a második szett. A győzelem közelébe érve is­mét nem tudtak megfelelően koncentrálni a hazaiak, így el­lenfelük újból egyenlített. Kö­vetkezett tehát az ötödik játszma, ekkor azonban már nem sok esélyt hagyott a Ve­gyiművek együttese ellenfelé­nek, és a mérkőzés elején várt­nál nehezebben ugyan, de meg­érdemelten nyerte a találkozót. SZS Vízilabda OB I. Varga Tamás nagyot alakított a Margit-szigeten OSC-Elektrosoft SE 10-15 (3-1,3-5, 2-4, 2-5) Férfi teke Szuper Liga Sz. MÁV Clips-Pack-Cegléd 6:2 (5415-5178) Sz. MÁV Clips-Pack: Mé- száros 870, Mátyás 943, Tiha­nyi 871, Klak 925, Kántor 914, Rigó 892 Cegléd: Sándor 854, Tem- mel 877, Rimóczi I. 813, Ri- móczi Z. 901, Szakter-Nyíri 813, Korpácsi 932 A hatodik fordulóban „szom­szédvárak” találkoztak a MÁV MTE tekecsamokában. A jó erőkből álló ceglédi csapat Szolnokon kívánt meglepetést okozni, hogy eddigi gyengébb szereplésén valamit javítson. A kezdő párosok küzdelmé­ből Mátyás került ki győztesen. A gyorsan megszerzett előny ki­tűnő hangulatot teremtett a csarnokban, amit csak fokozott a középső párok összecsapása. Klak eredményes, szép játékát megfelelően segítette párja, ez­zel el is dőlt a mérkőzés, a Clips-Pack szinte behozhatatlan előnyhöz jutott. A találkozó utolsó szakaszában pályára lépő szolnokiaknak - Kántornak és Rigónak - már csak az ered­mény tartására kellett töreked­niük. A rájuk rótt feladatnak becsülettel eleget tettek, mind­ketten jól játszottak, ezzel be­biztosították csapatuk győzel­mét. A hazaiak csapatteljesítménye külön figyelmet érdemel, hiszen a 5415 fa az ezen a pályán va­laha elért harmadik legjobb eredmény. Ifjúságiak: Sz. MÁV Clips-Pack-Ceglédi Közgép 0:4 (1586-1686) A Bíró Zoltán (790) és Nádas István (796) összetételű hazai duó nem tudta megismételni az Ózd elleni kitűnő teljesítmé­nyét. A vendégek ifjúsági korú versenyzői Zsíros (856) és Se­res (830) eredményes játékuk­kal leiskolázták a megszeppent szolnoki fiúkat. Hajós Alfréd uszoda, 200 n., v.: Koós, Mohácsi. OSC: Jókuti-dr. Sudár 2, Horváth, Hajdú 2, Berezvai 2, Takács 2, Petrovics 2. Csere: Lőcsei, Fekete. Mb. edző: Furmann Jenő. Szolnok: Sűrű-Vargvas 2, MOHI 1, LUKÁCS 3, PIN­TÉR I. 1, Nagy T. 1, Kiss A. Csere: Magyar 1, VÁRGA T. 6, Tóth Cs., Cseh, Pintér Z., Bodrogi (kapus). Edző: Wolf Péter. Gól emberelőnyből: 10/6, ill. 6/4. Négyméteresből: 1/1, ill. 3/2. Másfél negyeden át nem úgy tűnt, hogy egy pont nélküli és egy veretlen csapat játszik. A szolnokiak képtelenek voltak megtalálni saját ritmusukat. Szétesően, pontatlanul, vissza­fogottan vergődtek, kapufákat lőttek, s ezt a rövidzárlatot az OSC kihasználta. Egy akciógól után soroaztban ötször értékesí­tette előnyös helyzeteit, a bünte­tőt, és még a harmadik negyed elején is 8-7-re vezetett. A kezdő csapat átszervezésével, jól sikerült cserékkel aztán a második negyed közepétől fo­kozatosan felzárkózott a szol­noki gárda. Varga Tamás való­sággal a hátára vette csapatát. Oroszlánként küzdött, harcolt, a második hét percben mester- hármast (!) dobott, amivel fel­zárkózott az Elektrosoft SE. Vargát társai remekül szolgál­ták ki. Többször védőjével a há­tán is gólt lőtt, azonkívül bünte­tőket harcolt ki. A háromból kettőt biztosan értékesített, egyet pedig a kapusról vissza­pattanva juttatott a hálóba. A harmadik negyedben 8-8 után Mohi előnyös helyzetből szer­zett találatával vezetett először a Szolnok, megszerzett előnyét utána már csak növelte. Soro­zatban Magyar, Vargyas, Lu­Tamás fél tucatot berámolt kács és Nagy T. volt eredmé­nyes, ezzel már 8-13-ra módo­sult az állás. Végül megszületett az erővi­szonyoknak megfelelő biztos vendéggyőzelem. Kezdetben a Szolnok nem találta meg az OSC kellemetlen, erőszakos, kapaszkodó stílusának ellensze­rét, és a védekezése sem volt a megszokottan határozott. A já­tékvezetők előzékenyen adták az előnyöket az egyetemisták­nak, amelyeket azok kezdetben rendre értékesítettek. Dr. Sudár pedig csaknem verekedést pro­vokált Tóth Csabával szemben, de nem állították ki. Szeren­csére edzője még időben lecse­rélte. A hajrában fokozatosan ki­domborodott a nagyobb tudás, a jobb erőnlét és felkészültség. A szolnokiak az ellenfél centerei­től jó ütemben lopták el a labdát saját kapujuk előtt, és azokból jó néhány gólveszélyes táma­dást indítottak. Kölön meg kell említeni a fiatal juniorválogatott Varga kimagasló teljesítmé­nyét. Szombaton 16.30-kor: Elktrosoft-Vasas a Damjanich uszodában. (pi)

Next

/
Thumbnails
Contents