Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-04 / 257. szám

1993. november 4., csütörtök Szolnoki Extra 7 Szolnoknak vannak értékei és hagyományai - csak keresni kell Lapunk a közelmúltban közölt egy írást Hol élünk? címmel. A „szerző” a Szema­for Alapítvány, mely megala­kulásával jelezte, részt kíván venni Szolnok városiasodásá­ban, a maga eszközeivel tenni kíván a városért és lokálpat­rióta. Szabó Lászlót, a Dam­janich Múzeum munkatársát kérdeztük.- Egyszerű a magyarázat: mozgósítani kell azokat az erő­ket, amelyek ezt a várost egy kicsit előre vihetik. Látnivaló, hogy a rendszerváltással, az eu­rópai helyzettel összefüggően nem segítséget kell várnunk, hanem magunk belső tartalékait kell feltárni, aminek az első lé­pése az, hogy megtudjuk, hol élünk. A Szemafor Alapítvány egy programot dolgozott ki, en­nek csak az egyik része a kiállí­tás. Bemutatjuk a két világhá­ború közötti Szolnokot olyan tárgyakon keresztül, amiket az emberek maguk hoznak be a múzeumba, amelyekhez szemé­lyes kötődésük van. Úgy gondo­lom, ha az emberek saját szemé­lyes tárgyaikat látják kiállítva, melyeket a család őrzött esetleg nemzedékeken keresztül, vagy valamiféle érzelmi szál is kötő­dik hozzá, akkor talán ráébred­nek, hogy Szolnokon vannak. Azt tudomásul kell venni, a Szemafor-programban is benne van: a város felduzzadt, renge­teg az idegen, aki nem szolnoki volt. Azok a régi társadalmi, tradicionális csoportok, rétegek, melyek Szolnokon éltek eddig, azok most kisebbségben van- nak.- Örkény István egyszer azt mondta Szolnokról, hogy a vá­ros attól hagyományos, hogy nincsenek hagyományai. Ón mit szól ehhez?- Mondhatta ezt abban az időben, amikor a város vezetése direkte olyanokból állt, akik nem is helybeliek voltak. Olyan politikát is folytattak; meg kell nézni a városképet. Régi, impo­záns épületeinket lebontották, utoljára a Tabán jutott erre a sorsra, végül csak így lehetett megoldani. Teleépítették a vá­rosközpontot is olyan épületek­kel, hogy város jellege eltűnt. Azok a városok jártak jól, ahol ez a folyamat nem volt nagy­mértékű, például Kunszentmár- ton vagy a Kunság nagyobb vá­rosai. Az embereknek, legalábbis azoknak, akik később költöztek ide, fogalmuk sincs, milyen volt Szolnok harminc-negyven év­vel ezelőtt. Úgy gondolom, hogy Szolnokért való megmoz­dulás, Szolnokért való tevés je­lenti majd az alapját a városért való munkálkodásnak. Egy egészséges lokálpatriotizmus felélesztése lenne a cél. Némi politikai szándékunk is van ez­zel a kezdeményezéssel. Nem közvetlenül, de hatni szeretnénk a polgárokra abban a tekintet­ben, hogy olyan pártot válasz- szanak, amely tenni kíván a lo­kálpatriotizmusért, Szolnok ér­dekében.- Hol állítják majd ki a pol­gárok által adományozott tárgyi emlékeket?- Ide tervezzük, a múzeumba. Ugyan nagyon lassan halad az építkezés, pénz hiányában, de a földszinti kiállítótermet január 22-én szeretnénk megnyitni, még akkor is, ha építkezés van az udvaron. GA A szemét mindenki ügye A Zöld Front ifjúsági kör­nyezetvédő szervezet a szan- dai réten hatalmas gödrökben háztartási hulladékot fedezett fel a közelmúltban a szandai rétnek azon a területén, mely a vízügyi igazgatóság fennha­tósága alatt van. Nagy István igazgató lapunk kérésére elmondta, tud róla, évek óta probléma ez a környé­ken. Az ásónyomok jól felfe­dezhetők a gödrök oldalán, nem kizárt, hogy a környékbeliek így szabadulnak meg a fölösle­ges, a környezetet nagymérték­ben szennyező hulladéktól, rendszerint éjjel. Az eljárás egy kissé érthetetlen, hiszen manap­ság már a város szinte minden pontján biztonsággal el lehet he­lyezni a megfelelő konténerbe a megfelelő szemetet, ha vala­hová máshová helyezik el, sok­kal kevesebb pénzt takarítanak meg a szemétszállítási díj meg­spórolásával, mint amennyire szennyezik saját városukat. Lapunk telefonon megke­reste az önkormányzat város­üzemeltetési irodáját is, ahol egy férfihang - nem mutatkozott be - közölte munkatársunkkal, hogy jobban tették volna a kör­nyezetvédők, ha legelőször hozzájuk fordulnak, nem kell ehhez a sajtó. Mi azonban úgy gondoltuk, hogy a jelenséget közzétesszük, hiszen nemcsak a városüzemeltetési irodára tarto­zik Szolnok város környezeti ál­lapota. Ki tudja, lehet, akad va­laki, aki a közlés után olyany- nyira felháborodik és szívén vi­seli a természetes természet szépségét, hogy éjjel önként őrt áll a környéken, hogy lefülelje a garázdálkodókat. Vagy maguk a garázdálkodók térnek jobb be­látásra. BG Kocsmakeringő A Nyezega Hol a Szántó körút porba fúl, oda rúg ki a kocsmaajtó. Neve­zetesen itt, a város peremén már csak földút visz a város végére. A éégjelzés ellenére felvéte­lünk a címben jelölt toroköblö- getőt mutatja, a Virág eszpresz- szó álnév. Szolnokon mindenki csak Nyezegának hívja (feltehe­tőleg nem magyar eredetű név), vannak, akik esküsznek rá. A környékbeliek gyakran lát­hatnak lovas kocsikat a kocsma előtt, a ló és a rakomány kinn, a fuvaros nyilván benn. A szépen berendezett, tiszta kocsmában. Világos mahagóniszínűre fes­tett bútorok, az előszobában zöld biliárdasztal felett függ sárga rojtos zöld lámpa. Kissé homályosak itt a tekin­tetek, de ezen mi nem csodál­kozunk. A vendégsereg, azért nevezzük így, mert ottjártunk- kor legalább tízen voltak oda­benn, leginkább fuvarosokból s simára használt kabátban járó férfiakból áll. Valaki üdvözli kedves barátját, azt mondja, mi van, nem láttál még fehér em­bert. Erre a barát dörmög vala­mit az orra alatt, mire a másik : mer’ odavágok, és ebben az a vicc, hogy ez nem vicc. -bg­Találja ki! Folytatódik játékunk, melyben kedves olvasóink feladatául szab­tuk, találják ki, mely régi vagy valamikor épületet, épületegyüt­test ábrázolnak a Kardos Tamás fotóművész gyűjteményéből származó felvételek. Legutóbbi feladványunk he­lyes megfejtése: a Móricz-liget- ben az egykori Tisza Evező Egy­let épülete, a két teniszpályával. Nyáron a szolnokiak kedvenc tar­tózkodási helye volt, hiszen nem­csak a Tisza szépsége, hanem csárda is volt a szomszédban. A rejtvényt helyesen megfejtők, akik szerkesztőségünkben átve­hetik a Szolnoki Mozaik című ki­adványt és a bele való képecské- ket: Csörögi József, Munkácsy Lászlóné, Kovács Istvánná, Mezei Pál és Fekete Istvánné. Olvasóinktól pedig várjuk a kö­vetkező megfejtést. Járda menti csendélet Utcakép roncsautókkal „Még gondolni se merjen arra, hogy itt parkol!” szól a tábla felirata a New York-i ENSZ-palota előtt, s bizony van is foganatja a szigorú tiltásnak. Mindenütt így van ez, szerte a világban, ahol csak megjelen­nek a négykerekű csodamasi­nák. Mint ahogy már nem bátor­ság, hanem egyenesen vakme­rőség kell ahhoz, hogy nálunk is tilosban próbáljon parkolni va­laki. Aki akadályozza embertár­sait, törvényt sért. Könyörtelen bírságra, elvontatásra számít­hat. Nincs kivétel. Kivéve per­sze azt a mintegy 130 személy­autót városunkban, melyek fity- tyet hányva felszólításnak, gú­nyolódó feliratoknak, de még a törvény szigorúbbnál szigorúbb ejnye-bejnyézéseinek is, gátlás­talanul terpeszkednek immár évek óta. Kivert ablakaikból az enyészet kandikál ki, leeresztett gumijaik mellől rosszkedvű patkányok surrannak, kellően megrémítve sétáló kismamát, játszadozó gyerekeket. A szél­sodorta falevelek összegyűlt kupacai, a kocsik alatt pedig si­keresen fogják fel a lefolyót ke­reső esővizet, sártengerré vál­toztatva a környéket. Díszei vá­rosunknak, Szolnoknak, mint a belváros kellős közepén a ban­kokkal, üzletekkel zsúfolt Má­ria utca három rémlátomása. Egy Zaporozsec - van-e, ki még emlékszik erre a farkaskergető sztyepperémére egy Fiat és egy őskövület Zastava. Mahol­nap 10 eszendeje, hogy lelkűk kiszenvedett, s a rút vázú testük megrekedt a járda mellett. Az útépítéskor félrerakták ezeket a roncsokat, de annak végeztével a tulaj, nemes egyszerűséggel visszahelyezte. Az úttisztítók laza ívben könnyedén kikerülik, mondván, azt a részt képtelen­ség takarítani, az ott élők pedig seprűvel a kezükben néha, tehe­tetlen mérgükben jót rúgnak belé. Mint mondják, ilyenkor a benn lakó állatcsalád dühösen morog egyet, nehezményezvén a birtokháborítást. A folyama­tos felszólításokat olvasatlanul a szemétbe dobó tulajdonos pe­dig néha megáll, s szeretettel gyönyörködik kincseiben. Te­kintetét elégedetten hordozván körül az immár tulajdonába ke­rült néhány négyzetméteres közterületen. A köz pedig tehe­tetlen, akár a nagy tekintélyű hivatal. Ez idáig legalábbis. Mint Ihász Tibor, a polgármes­teri hivatal városüzemeltetési csoportvezetője elmondta, a tü­relem elfogyott. Egyeztetve más városok hasonló meghozott vagy bevezetésre kerülő rende­letéivel és élve a hatályos tör­vények biztosította lehetősé­gekkel, az önkormányzat radi­kális lépésre szánta el magát. Amennyiben a közgyűlés elfo­gadja a beterjesztett rendelet- terv-fejezetet a „forgalmat nagy mértékben akadályozó, vala­mint a közterületen engedély nélkül tárolt járművek elszállí­tásáról”, szomorú napok virrad­nak a közösséget semmibe vevő roncsautó-tulajdonosokra. Az elképzelés szerint, a felszólítást követő 8 napon belül egy biz­tonságosan őrzött telepre szállít­ják ezeket a járműveket, s ennek minden költsége a tulajdonost terheli. Aki már ez idáig is, az illetéktelen közterület-foglalás miatt, szabálysértést követett el. A törvényességet szigorúan be­tartva, az állapotot rögzítő jegy­zőkönyvvel, hatóság jelenlété­ben, biztonságos helyre viszik majd ezeket a közszemérmet is sértő rémségeket. Aki pedig a felszólítások ellenére sem vál­toztat az állapoton, magára ves­sen. A hivatal nem kíván meg­fosztani senkit tulajdonától, mindössze arra vigyáz majd a közterülettel, a köz területével, senki ne bánhasson kényére- kedvére. A törvény minden­kire vonatkozik, annak betar­tása közös érdek. A városüze­meltetési csoportnak pontos fel­jegyzései vannak ezekről a gaz­dátlan, sorsára hagyott jármű­vekről. Ha megszavazzák a rendeletet, nincs többé elnézés. Az autóroncsokban lakó felet­tébb rosszkedvű patkánycsalá­dok pedig költözhetnek más, kevésbé szigorú városokba. Nem fognak hiányozni. CsB Kacsa lett (lesz?) a kolbászból A sajtóban korábban felröp­pent a hír: a Bajor söröző kezde­ményezésére világrekord hosszú­ságú kolbászt töltenek az I. Szol­noki Nemzetközi Vásár idején. Figyelemreméltó vállalkozás ez, hiszen az angolok több mint hu­szonegy kilométer(!) hosszú kol­básszal tartják pillanatnyilag a vi­lágrekordot. Ha ezt sikerült volna megdönteni, a Széchenyi-lakóte- lepen valóban kolbászból lehetett volna a kerítés. Sajnos kacsa lett a kolbászból- legalábbis az időpont tekinteté­ben. Kiderült, hogy a kolbász­gyártásban is hosszú út vezet a vi­lágrekordig. Merőben új techno­lógia és főleg sok pénz is kell az ötlet valóraváltásához. A Bajor söröző - dicséretére legyen mondva - nem adta fel a harcot. Tovább tárgyal gyártók­kal, szponzorokkal. S meglehet, hogy Szolnok a nagy attrakcióval (mert közben ezt is szervezik) felavatott hosszú kolbász révén tesz szert világhírnévre. KIÁLLÍTÁS. November 15-ig látható Szolnokon a Repülő­tiszti Főiskola Művelődési Otthonában Pannonhalmi Zsuzsa keramikus művész kiállítása. A fotókon láthatók a művésznő napórái és nagyméretű fali kerámiái. A kiállí­tott tárgyak a helyszínen meg is vásárolhatók.(Fotó: I. L.)

Next

/
Thumbnails
Contents