Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-30 / 279. szám

12 1993. november 30. kedd András, Andor napja Napkelte: 7.10 órakor, napnyugta: 15.56 órakor. Holdkelte: 17.02 órakor, holdnyugta: 8.05 órakor. Születésnaptár 150 éve született Kiss Jó­zsef köhő, a múlt század végi líra egyik legkiemelkedőbb képviselője. 1890-ben meg­indította A Hét című folyó­iratát, mely 20 éven át a Nyugat megjelenéséig az irodalom központja volt. 105 éve született Schnei­der József kertész. A botani­kus kertet kétszer - a két vi­lágháború után - felújította és helyreállította. Eseménynaptár Miután az első szervezett turisztikai egyesület - a Ma­gyarországi Kárpát Egyesü­let - 1873-ban jött létre, 1913. november 30-án meg­alakult Budapesten a Magyar Turista Szövetség. A szövet­ség feladatkörének egy ré­szét a jelenleg is működő Magyar Természetbarát Szövetség vette át. András, Andor András. Görög eredetű név, jelentése férfias. Andor. Az András név régi Andorjás formájából rövi­dült. Ökumenikus egyházi naptár A katolikus, az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent András apostol ünnepe. Keresztelő Szent János tanít­ványai közül csatlakozott Jé­zushoz, és testvérét, Pétert is hozzá irányította. Az aposto­lok szétszéledése után Tráki- ában és Görögországban hir­dette az evangéliumot. 60-ban az achaiai Petra váro­sában keresztre feszítették. Keresztjének szárait átlósan ácsolták (András-kereszt). Balesetek Szerencsés hét Közlekedésbiztonsági szem­pontból igen pozitív hetet hagy­tunk magunk mögött: az elmúlt héten ugyanis mindössze három közúti baleset történt megyénk útjain. Ezekben ketten súlyosan, hárman pedig könnyebben sé­rültek meg. Változott a helyszín A nagy érdeklődésre való te­kintettel a december 2-3-4-i, III. Országos Népfőiskolái Bien- nálé helyszíne megváltozott, az eredetileg tervezett nagyvázso­nyi helyszínről Veszprémbe, az Államigazgatási Főiskola épü­letébe került (Vár u. 2-4.). Öröm és fájdalom Törökszentmiklós. A műve­lődési központban december 4-én, 10 és 16 óra között, vala­mint december 5-én, 9 és 14 óra között szárazvirág-kötészeti és díszcsomagoló tanfolyamot in­dítanak, melyen a sok örömet okozó karácsonyi ajándéko­zásra is felkészülhetnek. Jelent­kezni a 8-as, illetve 30-as iro­dában, valamint a 13-as telefo­non lehet.- Az intézmény hozta létre a Piéta kört is, mely közösségbe azokat várják, akik nemrég vesztették el hozzátartozójukat, és gyászukban nehezen találnak vigasztalást. December 1-jén, 16 órára, a művelődési központ 7-es helyiségébe várják Önöket. A találkozások minden hónap első és harmadik szerdáján lesznek. Hírek----információk------érdekességek 1993. november 30., kedd A z ünnepekre készülve INNEN-ONNAN Szolnok. A Jászkun Volán Rt. december 1-jétől december 23-ig a használtcikk-piac utas- forgalmára való tekintettel, munkanapokon „10A” jelzéssel az alábbi járatokat közlekedteti: Szolnok ispán kőrútról: 8.20; 9.00; 9.40; 10.30; 11.20; 12.10-kor, Volán-telepről: 8.40; 9.20; 10.10; 11.00; 11.40; 12.30-kor induló autóbuszokat. A bronz-, ezüst-, aranyva­sárnap várható utasforgalom miatt a 3 hétvégén a követ­kező módosításokkal élnek: Az „lA”-s autóbuszok szom­bati munkanap szerint közle­kednek (vasárnap délutánra meghirdetett járatok indulnak). A Széchenyi-lakótelepen a Kunszentmárton. A város képviselő-testülete ma, 13 órá­tól tartja ülését, melyen javaslat hangzik el a város testnevelési és sport díja alapítására és ado­mányozásának rendjére. Előter­jesztést hallgatnak meg a ká- bel-tv üzemeltetésére, tájékoz­tatnak a sportkoncepció időará­nyos végrehajtásáról is. Kisújszállás. A város képvi­selői is ma 13 órakor kezdik ülésüket. Az előterjesztésekben a szemétszállítás megoldására, az önkormányzati tulajdonú bel­területi föld értékesítésére tesz­Éberek voltak a rendőrök A hét végén, a rendőri ellen­őrzések során megtaláltak egy Fiat típusú gépkocsit, amelyet még három évvel ezelőt loptak el Hajdúszoboszlón. Tetten ér­tek két kunszentmártoni férfit, akik egy társasház udvaráról szenet loptak. A legnagyobb fogásuk vasárnap délelőtt Cser- keszőlő külterületén volt. Köz­úti ellenőrzés során egy teherau­tón lopott öntözőberendezés tar­tályát találták. A tolvajokat (két kiskunhalasi férfit) a kunszent­mártoni rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették. A november 25-én megtartott véradónapi tombolasorsoláson a következő számokat húzták ki: 4985109, 4991966,4986340, 4988582, 4989374, 4985878, 4995816,4992447,4991358, 4991913,4986020,4988897, 4995258, 4984805,4993432, 4986330,4986851,4985165, 4988698,4986503, 4995179, 4996270,4983578,4992117, 4992406,4989634,4993237, 4984158,4986502,4931778, 4984236,4996581,4990360, 4993489,4992251,4984462, 4992311,4996876,4993349, 4996056,4933498, 4988661, 4998094,4992667, 4986910, 4995811, 4983723, 4993798, 4983624,4997308,4990381, „24B” jelzésű autóbuszok szombaton és vasárnap 15 per­cenként indulnak: a Hild V. út­ról 6.45-től 12.45-ig, míg az au­tóbusz-állomástól 6.57-től 12.57-ig. A Pletykafalu és kör­nyékének utasforgalma miatt szombatonként rásegítő járato­kat közlekedtetnek „10A” jel­zéssel. Ezek a következők: Szolnok ispán krt.-ról: 7.40; 8.20; 9.00; 10.00; 10.40; 11.20; 12.00, a Volán-telepről; 8.00; 8.40; 9.20; 10.20; 11.00; 11.40; 12.20. Szükség esetén ezek a já­ratok vasárnap is közlekedni fognak. December 18-án, szomba­ton pénteki munkanap szerint járnak az autóbuszok. nek javaslatot. Jelentés hangzik el az Egységes Egészségügyi Intézmény működési gondjai­ról. Karcag. A városi önkor­mányzat ma 15 órakor kezdődő ülésén tájékoztató hangzik el a mezőgazdaási munkák állásá­ról, s szó lesz az első lakáshoz jutó családok támogatásának kiegészítéséről. Megválasztják az Ifjúságpolitikai és Sportbi­zottság új tagjait, elvi nyilatko­zatot fogadnak el a református templom tetőszerkezeti felújítá­sának szükségességéről. Felvételi előkészítő Akik a Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem szociálpolitikai szakán kívánnak tovább tanulni, jó, ha tudják - a debreceni „Szociális Biztonságért” Ala­pítvány felvételi előkészítőt in­dít. Az első megbeszélés de­cember 4-én (szombaton), 9 órakor, az egyetem szociológia tanszékének fsz. 49-es szobáján ban lesz. Az egyetemi képzésről, va­lamint a felvételi előkészítőről a 06/52/316-666-os telefon 2118-as mellékén lehet érdek­lődni. 4993300,4989551,4996489, 4990359,4991426, 4996718, 4991115,4986323,4988108, 4988886,4996644, 4997002, 4993582,4989116,4994246, 4996937, 4993389, 4929999, 4992999, 4986069,4992784, 4989552,4986060,4994180, 4996859,4993881,4995183, 4991353,4983525,4984857, 4991893,4992947,4985668, 4995145,4957963,4988583, 4993805,4993545,4995051, 4992360,4995815,4992054, 4985943,4993929,4993935, 4994050,4996631,4983920, 4994184, 4986386,4992156. A nyeremények december 1-jétől, a Vöröskereszt megyei székházában (Mária u. 38.) ve­hetők át. 'Néplap akció SZABÓ ISTVÁN túrkevei előfizetőnk UTAZÓTÁSKA ára: 960 Ft Előfizetőink olvasóink figyelmébe! Új olvasószolgálati rova­tot indítunk. Mondja el vé­leményét lapunkról, mit tart jónak, s milyen változtatá­sokat látna szívesen az új­ságban. Eljut-e önhöz idő­ben lapunk? Az Új Néplap tartalmával és kézbesítésé­vel kapcsolatos észrevéte­leket a 426-688-as számon vagy a 424-444-es telefon 21-es, 22-es, 28-as mellé­kein várjuk. Lelki segély Mindennap 19 órától reggel 6-ig hívható a lelkisegély-szol- gálat. Telefon: 422-222. Tokió. A globális fölmelege­dés üteme gyorsul, az elmúlt év­tizedben földünk több részén az átlagos hőmérséklet 0,2-0,3 százalékkal volt magasabb. Ezt a japán csillagászati központ ál­lapította meg a világ meteoro­lógiai szervezetének (WMO) adataira támaszkodva. A föl­dünk 416 megfigyelőállomása közül 229 az átlaghőmérséklet növekedését jelezte, 107 lehű­lést mutatott, míg 80 helyen nem változott a hőmérséklet. A japán meteorológiai ügynökség egyik szakértője szerint az el­múlt évtizedben volt a leggyor­sabb ütemű a felmelegedés az utóbbi évszázadban. Tüdőszürés Kenderes. A településen élők tüdőszűrését december 1. és 16. között tartják az orvosi rendelőben: hétfőn, szerdán 10-től 18 óráig, kedden és csü­törtökön 7 és 13 óra között. Aki a megjelölt időpontokban nem tud megjelenni, más időben is felkeresheti a szűrőállomást. Kiállítás fotókból Szolnok. A Repülőtiszti Fő­iskola Művelődési Otthonában (repülőtér) holnap 15.15-kor nyílik Kardos Tamás fotómű­vész kiállítása. A köszöntőt Sze- lepcsényi László, az intézmény igazgatója mondja. A tárlat de­cember 15-ig - szombat és va­sárnap kivételével - naponta 9-től 17 óráig tekinthető meg. Jeruzsálem. Izrael föld­közi-tengeri parti vizein va­sárnap elsüllyesztették a „Béke hangja” nevű műsorszóró hajót, amely két évtizeden keresztül szólt a közel-keleti népekhez. Abie Nathan, a világszerte is­mert izraeli békeharcos azért döntött a hajó meglékelése mel­lett, mert nem talált támogató­kat a hajóállomás múzeummá való alakítására. A „Béke hangja” ez év szeptemberében, nem sokkal az izraeli-palesztin autonómiaegyezmény wa­shingtoni aláírása után fejezte be a műsorok sugárzását, mivel Nathan szerint a rádióállomás már teljesítette célkitűzéseit. Ötödölő a Centrumban Szolnok. Ma 16 órakor, a szolnoki Centrum Áruházban divatbemutatót tartanak, mely egyben a HP-ROSE márkajelű új férfi-konfekciótermék pre­zentációja is. Ezt követően Hé- der Barna és Palik László a tv-ből már jól ismert „Ötödölőt” játssza a közönséggel. Jogi esetek - per nélkül Szolnok. A Jogi esetek név ebben az esetben nem a peres­kedésre, nem jogi útvesztőkre, hanem egy zenekarra utal. Ők játszanak december 5-én, 18 órától az Olajbányász Klubban. A bemutatkozó buli szervezője a Szivárvány Művészeti Egye­sület. Jegyek a helyszínen lesz­nek válthatók. A híroldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel további információk az 56/423-423-as telefonszámon közölhetők.) A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 Köszönjük, hogy ma is velünk tartott. Legyen holnap is az olvasónk! "Néplap JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF Felelős szerkesztő: Budai Mátyás Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Telefon: 424-444 tx: 23-357, fax: 422-853 Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató Telefon: 76/482-192 Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság 4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 06-52-12-111; Igazgató: dr. Kovács József Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. ISSN 0865-9133 SZENZÁCIÓS ÁRAK - KARÁCSONYI MEGLEPETÉS A TISZAFÜREDI MEMBRÁNBANI RK 02 kapálógép ROBI 56 kapálógép QRUNDFOSS UPS 25-60 keringető szivattyú KT-2 komplett gázmérőszekrény SIESTA De Longhi hősugárzó PETZ tolózár 2"-os 35.800 Ft helyett most 29.900 Ft 33.900 Ft helyett most 30.500 Ft 9.100 Ft helyett most 7.300 Ft 19.840 Ft helyett most 17.100 Ft 16.450 Ft helyett most 12.400 Ft 1.950 Ft helyett most 950 Ft. Már holnap elviheti ezen az áronl AKCIÓ, amíg a készlet tart! Cím: MEMBRÁN Vas-műszaki Bolt, Tiszafüred, Petőfi út 4. Tel.: 59/351-985. •39476/1 IT V KLASSZ SVÁJCI KILÓSRUHAVÁSÁR SZOLNOKON, a Városi Művelődési Központban (Hild János tér 1.) december 1-2-ón, szerdán és csütörtökön 8.30 - 18.OO-ig EXTRA MINŐSÉGŰ BÁLÁKKAL VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! GYERMEKRUHÁS BÁLÁK IS ÉRKEZNEK! Bálabontás: 10.00, 12.00, 16.00-kor! •39286/1H- , szerviz az elérhető autó ‘28821H* NESZTOR Ktt. Szolnok, Baross út 44. Telefon/fax: 56/375-201 SZUPEREXPRESSZ A KÁBEI.KOM-SZOLNOK KÁBELKOMMUNIKÁCIÓS KFT. tájékoztatja előfizetőit, hogy az előfizetési díjait 1994. január 1-jétől módosítani kényszerül. Az új előfizetői díjakat tartalmazó levelet 1993. december 1-ig minden előfizető postaládájába kézbesítik. Kérjük figyelje a levél érkezését, s esetleges elmaradása esetén jelezze azt ügyfélszolgálatunk telefonszámain. (423-555. 421-555) •39329/2H* TAPÉTÁK már 145 Ft- tól! Szolnok, Baross u. 11. /az udvarban/. ♦38715/1IK« _________ « KARÁCSONYI aján- dékcsomagolók 13 Ft- tól, ajándékkisérők 5 Ft-tól, ajándékkötözők 12 Ft-tól kaphatók az Aranytollban Szolnok, vasúti toronyháznál. *39382/IT* *__________ ® NÁLUNK az egész­ségügyi papír még min­dig 49 Ft, a papírzseb­kendő 51 Ft, Aranytoll Szolnok, vasúti torony- háznál. *39383/1T* KÁRPÓTLÁSI jegyet napi árfolyamon, kész­pénzért vásárolok. Jász­berény, Thököly 16. 57/312-053. *39398/1H*__________ EG YEDÜLÁLLÓ arc- és szemránctalanitók olasz alapanyagból, reá­lis áron kereskedőknek, kozmetikusoknak is. Nagyalföld, Szolnok 56/422-482. ♦39412/1H*__________ M OTORT egy bicikli áráért! 1994. slágere a Cylon, idén 34.000 Ft. Nagyalföld, Szolnok, Domus-szal szemben. *39413/1H*__________ R ÁKÓCZIÚJFALU1, illetve a mezőhéki Tán­csics TSz területére ér­vényes kárpótlási jegyet veszünk készpénzért, árfolyam felett. Érdek­lődni: 56/420-931 tele­fonszámon, munkaidő­ben. *39437/1K* KEDVES szülők! Téla­pó a Mátrában. Indulás 5-én, vasárnap 7 órakor Mátraházára. Trieszt- Tarvisió minden szer­dán, csütörtökön, pénte­ken. Isztambul: vasár­nap, 5-én, München: szerdán, 1 -jén. Külön­böző szilveszteri ajánla­tok. Telefon: 56/371- 270, Szolnok, Baross u. 27. *39438/lH* HA Ön érettségizett, egy nyelvből középfokú nyelvvizsgája van - vagy olyan nyelvtudása, mellyel ez egy tanév alatt megszerezhető - szakképesítést szerezhet a TIT IDEGENVEZE­TŐI tanfolyamán! MUNKANÉLKÜLIEK EGYÉNI ÁTKÉPZÉSI TÁMOGATÁST kér­hetnek a lakóhely sze­rinti munkaügyi kiren­deltségen. Jelentkezni, érdeklődni lehet: Szol­nok, Baross u. 20. I.e. 375-122, 377-501. *39461/1H*__________ A TIT december 7-én és 8-án induló KÖ­ZÉPFOKÚ SZOFT­VERÜZEMELTETŐ és PC MŰSZAKI KARBANTARTÓ tan­folyamaira korlátozott számban még fogadunk el jelentkezést! Szol­nok, Baross u. 20. Tel.: 56/375-122, 377-501. *39484/1H* A MEGYEI MUNKA­ÜGYI KÖZPONT megbízásából a TIT CI­PŐ,IAVÍTÓ és ÚT­FENNTARTÓ tanfo­lyamokat indít decem­beri kezdéssel. A tanfo­lyamra munkanélküliek jelentkezhetnek a lakó­hely szerinti munkaügyi kirendeltségeken! Fel­világosítás kérhető a TIT-nél: Szolnok, Ba­ross u. 20. sz. I. em. Tel.: 56/375-122, 377- 501. *39481/2H* PANORÁMÁS és kis­fülkés MTZ, Forhsith traktor, eke, pótkocsi, rakodógép eladó. Visz­nek, Vöröshadsereg 35. 06-60/353-119. ♦39482/4H* MERCEDES 409-es platós, 7 éves eladó. Érdeklődni: 06-60/353- 119 telefonon. *39483/1H*__________ Ö NKORMÁNYZATI lakás bérleti jogát át­venném. „Szolnokon- 39489” jeligére a ki- adóba. *39489/lK* » CSIZMAVÁSÁR ma és egész héten, illetve karácsonyig Szolnokon, a Városi Művelődési Központban 9-18 óráig. Köszönöm! ♦39493/1T*__________ N YUGATI GÉPKO­CSI-ALKATRÉSZEK ÉS SZÉLVÉDŐK reá­lis áron. DATE Kft. Szolnok, Arany J. u. 1. Telefon: 56/372-522. *39506/1K* (SERTÉSHÚS AKCIÓ a GÓLYA ABC-ben (SZOLNOK, Baross út 57.) ÉLKER KFT. sertéscomb 290 Ft/kg rövidkaraj 298 Ft/kg hosszúkaraj, lapocka, dagadó 278 Ft/kg tarja 268 Ft/kg Amíg az árakat tartani tudjuk! *39513/1H* J Közélet A kábeltévétől a sportbizottságig A tombolahúzás nyertesei i

Next

/
Thumbnails
Contents