Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-30 / 279. szám
1993. november 30., kedd Kultúra 5 „Gyermekekről gyermekeknek” Kisdiákok találkozója Zagyvarékason Jó hangulatban, színvonalas műsorszámokkal zajlott le szombaton a kisdiákok III. ré- kasi kulturális találkozója a művelődési házban. Az egész napos rendezvényen 295 tanuló vett részt. A műsorszámokat a „Gyermekekről gyermekeknek” című téma keretében válogatták össze. Az első kulturális találkozót 1991-ben rendezték meg. A Zagyvarékasi Általános Iskola kezdeményezte, és felhívására csatlakozott a jászladányi, a rákóczifalvi, a szajoli, a szászberki, a tószegi és az új- szászi általános iskola. Idén szerepeltek először kőszegi diákok. A művelődési ház előterében a diákok képzőművészeti munkáiból nyílt kiállítás. A szünetekben sikerült beszélgetni néhány, különböző települést képviselő szereplővel, illetve felkészítővel. A zagyvarékasi Pirinyó bábcsoport Ä három pillangó című népmesét adta elő. A darabot Tálasné Czenke Erika tanította be.- Ez az egész a bábcsoport megalakulásával kezdődött - mondta. Aztán úgy döntöttünk, részt veszünk ezen a találkozón.- Honnan szerezték be a bábokat? Jómagam készítettem szinte éjjel-nappal, mert csak két hetünk volt a felkészülésre. Paravánunk is csak egy hete van. Mindennap körülbelül egy órát gyakoroltunk. Igaz, hogy most 11 gyerek szerepelt, de maga a bábcsoport 15 tanulóból áll. Ezek a gyerekek másodikosak, harmadikosak, nagy örömmel és lelkesedéssel bá- boznak. A fellépésünk, úgy vélem, sikeres volt, hiszen két hét alatt ilyen kis gyerekekkel nem lehetett volna jobban felkészülni. Nagyon izgultak, de élvezték, és úgy hallottam, a közönségnek is tetszett a darab. Jó móka volt. A Kőtelekről érkezett Lungo Drom cigány folklóregyüttest Burai Flórián készítette fel.- Három éve kezdtem foglalkozni 35 gyerekkel, akikből rostáltunk. Végül ez a hét gyerek felelt meg.- Mennyit gyakorolnak?- így fellépés előtt mindennap, ebből adódik, hogy már majdnem profik vagyunk. A gyerekek nagyon szívesen csinálják, csak az a gond, hogy a szülőknek nem igazán tetszik a dolog. A nótákat jobbára én választom ki, de közösen megbeszéljük, hogy tetszik-e.- Sikeresnek érzik a feliepést?- Mindig sikeres! Tóth Éva, a Zagyvarékasi Általános Iskola 7. osztályos tanulója Webber Macskák című musicaljéből az Emlék című dalt énekelte. Felkészítette és zongorán kísérte Hajmann Béla.- Nagyon szeretek énekelni - vallotta Tóth Éva. - Év eleje óta készülök erre a fellépésre. Én választottam a dalt, de a tanár űr szerezte meg. A rákóczifalvi harmadikosok az Emyős játék című produkciójukat adták elő, amelyhez valódi ejtőernyőt használtak. Felkészítőik: Vadász Istvánná, Hőnyiné Nagy Erzsébet és Németh Margit.- Elég soká tudtuk meg, hogy mikor lesz a találkozó - mondta Vadász Istvánná így nem volt sok időnk a felkészülésre. Most körülbelül egy hétig készültünk, de korábban egy másik bemutatóra jó három hetet gyakoroltunk. Rákóczifalván az új tornacsarnokban három ejtőernyővel, három csoporttal mutattuk be ugyanezt a gyakorlatot. Itt egy kissé szűkösnek találtuk a helyet, de a végére leküzdötték a nehézséget a gyerekek. A jászladányi énekkart Vince Gábomé kísérte el, és a felkészítésüket is ő fejezte be megbetegedett kolléganője helyett.- Az itt fellépett 32 gyerek nagyon lelkes. Sajnos sok tanulót nem lehet bevonni az énekkarba, pedig jó lenne, ha 10-15 gyerekkel többen lennének. A mostani szereplést közepesnek ítélem, de reméljük, hogy a jászsági kórusok tavaszi szemléjén, ahol tavaly ezüst oklevelet kaptak, az idén is megállják a helyüket. Faragó Lászlóné három éve vezeti Tószegen a Kölyök színpadot. Most a Csontos Szigfridet adták elő. A Kölyök színpad 13 tagú, s itt mindannyian fölléptek. Faragó Lászlóné elmondta, hogy anyák napján egyszer már előadták ezt a darabot, tehát május óta gyakorolhatták. Mindenképpen említést érdemel a rendezvény legkisebb, I. osztályos résztvevője, Hal- mágyi Attila. A talán legnagyobb sikert aratott pöttöm kőtelki fiúcska a Székely menyecske című mesét adta elő, korához képest igen színvonalasan. Az eredményhirdetésre 16 órakor került sor. A produkciókat szakemberekből álló zsűri figyelte kritikus szemmel: Darabánt Anna, a megyei művelődési iroda munkatársa, Lengyel Boldizsár, a városi tévé munkatársa és Vájná Katalin karnagy, a magán-zeneiskola vezetője. A titkos pontozást számítógéppel összesítették. A képzőművészeti munkákat Zöleiné Mihály Anikó tanárnő Dobó Sándor naiv festő és Turza Ferenc festőművész zsűrizte. Minden kategóriában 3 nívódíjat adtak ki. Mindenki kapott oklevelet és tárgyjutalmat. Kiadtak szponzorok által felajánlott pénz- és tárgyjutalmakat is. Kovács Berta NVEREMENYJATEKAN vásárolhatnak, mi fizetünk: \ ä KASZAB JÓZSEF ÖRLŐS SÁNDOR A *88* Üí KOS MIKLÓS 5000 Szolnok. József A. utca 31.91.40. r <\ STUMMER LAJOSNE 5200 Törökszentmiklós. m Esze Tamás út 12. 5100 Jászberény, Sírkert utca 32. 5301 Karcag. Deákkrt. 75. SZÓRÁTH MÁTYÁSNÉ 5463 Nagyrév, Árpád utca 84. Gratulálunk a nyerteseknek, akiket kérünk, hogy vásárlásaik egyeztetésére jelentkezzenek az 56/424-444-es telefonszámunkon! Ajándékot nyert még 295 szerencsés előfizetőnk, akiknek névsorát holnap közöljük. HA VÁSÁRLÁSKOR BENNÜNKET VÁLASZT, TOVÁBB ERŐSÍTJÜK SZERENCSÉJÉT: A SZOLNOK ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ SKÁLA ÁRUHÁZÁBAN ÉS ÜZLETEIBEN 10% ENGEDMÉNYT ADUNK. René, az újjászületett XIV. René szerepében Bíró Krisztina és Bajcsay Mária mint Mária Eleonóra Ki emlékezne meg a Tisza- szőlősön született Zágon István centenáriumáról, ha nem a szolnoki színház? Ezért érdemes vidékre születni: a vidék számon tartja jeles szülötteit, s inkább megbecsüli őket, ha már elég régen meghaltak. A gesztus szép, és René azt jelenti franciául, hogy újjászületett, hímnemben. Egyetlen néma „e” odabiggyesztésével e melléknévi igenév nőneművé alakítható. A tizennegyedik, az esetleges; jól hangzó uralkodói sorszám, a Napkirály is viselte annak idején. A műfaj, a szerzők megjelölése szerint zenés vígjáték, gondolom, azért nem operett, mert így a prózai színházak könnyebben adják rá a fejüket. Még újjászülés céljából is. Egyébként operett ez, lege artis, minden benne van, ami kell bele, és ||a&s h<&fe3uávű>semrni bele némiffro. A Színház becsületesen megadja a módját: igazi, hús-vér muzsikusokkal telik meg a zenekari árok, valódi karmester bukkan fel belőle, hogy a közönséget köszöntse. Olyan jó naturálisán hangolnak felvonás előtt a zenészek, minden élőben megy, csak az énekes színészek füle mellett az a fránya, független mikrofon jelzi a mindenható technika jelenlétét, de hát a mai világban ez a minimum. No, de nem lennék én ilyen magabiztosan okos a műfajmeghatározás ügyében, ha nem olvastam volna a műsorfüzetben az 1940-es vígszínházi ősbemutató Magyar Nemzetből idézett kritikáját. A fene tudja, hol lőnek az operett és a zenés vígjáték birodalmának grani- csárjai a határsértőre. A fene és V. I. az 1940-es kritika írója. Olvasom őt is meg a többi korabeli ítészt, és elfog minden kortársam nevében a sárga irigység. Ott-minden szuperlatí- vusz, gyöngyvirágillat, tavaszi nap aranyfényű sugárzása, édes ajándék és túlhabzó hála. A szerzők zsenik vagy legalábbis csodálatos kezű bűvészek. A primadonna alakítását „a békebeli Párizs is megirigyelhetné tőlünk”. Sőt: „az olcsó romantika muzsikálni kezd a szívek mosolyában” - mindez hóttko- molyan. Eltűnődöm mindazon veséző, kákán is csomót kereső, kukacoskodó megjegyzéseimen, amelyeket eddig színpadi szerzőkről, rendezőkről, színészekről s egyéb népekről leírtam, s szólok magamhoz egyrészt: „Te briganti, letörne a kezed, ha legalább egyszer ilyen gyöngyvirágillatú, osztatlan lelkesedést imái? Eleink bezzeg nem fukarkodtak a kor- és kartársi örömszerzéssel. Ez lehet a magja a nemzeti konszenzusnak.” Másrészt azonban azt mondom: „Igen ám, de ha én bev innék - teszem azt - a szolnoki színházba egy vígjátékkéziratot, amelyen az lenne a drá- rpai csomó, hogy egy nőről mindenki úgy tudja, hogy férfi, miközben ő fő férfi riválisába szerelmes, és ez egyszer csak kiderül, s akkor egymáséi lesznek; amelyben azon lehetne röhögni, hogy egy kitalált nyelvben milyen sok a mássalhangzó, meg hogy az amerikaiak mindig a pénzre gondolnak; s amelynek nagyjából az volna a filozófiai hinterlandja, hogy a nőknek elsősorban férfiakra van szükségük, a férfiaknak meg nőkre s a többi, nos, akkor engem a szelíd dramaturg - jó esetben - udvariasan kikíséme. ahogy az egyébként ártalmatlan eszelősöket szokták, s ez azért volna részéről szép, mert megkímélne attól, hogy a színidirektor, a Csirkefej szerzője, a kéziratot a képembe vágja. Hagyjuk ezt: különben sem tudom, hogy a békebeli Párizs mit szokot rajtunk irigyelni - megfigyeléseim szerint semmit -, még kevésbé tudom azt, hogy milyen a szívek mosolya, de azt aztán a legkevésbé, ahogyan e szóban forgó mosolyban egy elvont fogalom muzsikálni kezd. Egyezzünk ki abban, hogy sok minden lefolyt a Tiszán, Drinán, Neretván azóta, fanyarabb korban élünk, konszenzusaink és jelzőink kevésbé gyöngyvirágosak már. Egyet s mást megtapasztaltunk. Ha sok mássalhangzót ropogtatva, s a határon hadosztályokat koncentrálva, pattogóan energikus, erogén zónáiban vihart érző uralkodó-vendég érkezik, nem éri be molyette, de edzett politikusaink huszáros helytállásával, hanem abból egész nagy perverziók születnek, például olyanok, mint amilyeneknek nyoma a műsorfüzet tizenkilencedik oldalán lévő Nyílt térben látható, ahol is majd minden hirdető buzgón pontosítja pe- digréjének helyes vagy helye- selhetetlen összetevőit. Sőt, ha balkáni természetű korrupcióról esik szó, ha például a főherceg kivásárolja apró hazájának egyetlen rentábilis vállalkozását, s azután lesz hősszerelmes, nekünk egészen más asszociációink vannak az üggyel kapcsolatban, s a továbbiakban nehezebben olvad össze az övével a mi mosolygós szívünk. No, de magunkra vessünk! A szolnoki előadás életrekel- tőin ugyanis - egy-két sutaságtól eltekintve - semmi nem múlik a fenti keservekből. Ők igazán nagy játékkedvvel és profi munkával azon vannak, hogy rosszkedvűnk telébe némi gyöngyvirágos hangulatot varázsoljanak. A szövegkönyvet megjárta a - dramaturgi? rendezői? - toliseprű, talán még inkább, mint amennyire mi azt a nézőtérről érzékeljük némelykor (például a rádióközvetítés „csúcsrajáratásában”). Az egész előadáson érzik, hogy ebben a roppant nehéz könnyű műfajban nagy tapasztalatokkal bíró, vérbeli rendező szakértelme áll mögötte. Csupán csak annyit hánynánk a szemére - azt is csak halkan -, hogy a szerzők édes rózsalikőrre alapozott koktéljába nem kevert - korunk szájízéhez inkább igazodva - valamivel több angolkeserűt. E tekintetben a társulat hálás partnere lett volna, ahogy Szegő György díszlettervező az is, messzemenően. Talán kevésbé a jelmeztervező, Tordai Hajnal. Kellemes meglepetést jelentenek a táncbetétek: prózai színházban az ilyen színvonalú tánc ma már reveláció erejével hat. A koreográfus Molnár Ernő és asszisztense, Bakos Éva szemmel láthatóan alapos munkát végzett. Ennek még későbbi előadások is hasznát láthatják. A trupp pedig jóízűen komédiá- zik és érzelmeskedik, ha kell. El kell ismemi: valamit tudnak ezek a régi színpadi sikerbűvészek; egyszerű dolgokat, amik nagyon fontosak a des?kákon. Tessék megszámolni, hány férfi és hány női szerep van a darabban; hány fiatal és hány korosabb; odafigyelni, hogy van-e színész, akinek ne jutna legalább egy tapsbehozó poén? Hálás ezért a színpad, s ez átsugár- zik rivaldán. A siker itt valóban közös élmény, ennek pedig áldásosak a következményei. Oroszlánrésze van benne - hányadszor? - Bíró Krisztinának. Elegánsan veszi szerepének salto mortaléit, könnyed kedvessége átlengi az előadást. Rengeteg tartaléka van ennek a primadonnának (jaj, de furcsán avítt itt ez a szó!). Hol vagytok, ti (a műsorfüzetben zanzásítva és egy téves dátumot a nyakába varrva idézett) M. G. P. által emlegetett negyvenezrek? Me- lyiktek fogja számára megírni az esedékes, testhezálló, minden lehetőségét igénybe vevő, ősbemutatói főszerepet? Vasvári Csaba György főhercegéért az elején, amikor a kelleténél nyeglébbre veszi a figurát, kissé aggódunk, de aztán sikerül a kiváló partnerre hangolódnia: lényegében kiváló bonviván, Elegáns, jól végigvitt szerep ifj. Újlaki László miniszterelnöke. Bravúrosan veszi, néha jellemszínészt próbáló szerepének buktató akadályait Czibulás Péter is. Erőteljes, jó tónusú alakítás Csamói Zsuzsanna és Magyar Tivadar illír kettőse. Az eléggé élénk színskála megfelelő helyén található Bajcsay Mária, Kéner Gabriella, Szöl- lősi Zoltán teljesítménye is. Várnai Szilárd egyetlen eszközzel, valamiféle sokkos vonag- lással karikírozza jenkijét, amitől az egy kicsit a szocreál hülye ami figurájává ficamodik. Ma már egy kicsit több és zaftosabb az értesülésünk a kicsiny országba, pénzszerzésre indult amerikairól. Szóval mindent egybevetve: a közönség jól szórakozik, mindenki jól jár. Csupán azon töpreng el az ember kijövet, hogy mitől minősülhetett ez a darab az Úr 1940. esztendejében destruktívnak? Azért mégis elkényeztették ezeket a régi színpadi szerzőket. Mert destruktívvá minősíttetni azóta is folyamatosan divat. És nagy tisztesség. Ma azonban nagyon keményen és keservesen meg kell dolgozni ezért a címért, ugyebár? Éltető József
