Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-26 / 276. szám
1993. november 26., péntek Gazdaság----vállalkozásoknak 9 A z ügyfélszolgálat hétfőtől működik Új helyen a Vállalkozásfejlesztési Iroda Mint már korábban hírül adtuk, az APEH megyei szervezeti a SZÜV székházába, a József A. u. 22-24.-be költözött. Ám az ott működő szervezetek is elköltöztek ennek megfelelően, így a Szolnok Megyei Vállalkozásfejlesztési Iroda is. Új székhelye Szolnok Baross u. 10-12. alatt, a negyedik emeleten található. Ügyfeleiket pedig hétfőtől, november 29-étől várják a fenti címen. A telefonszámuk változatlan: (56) 423- 134. Egyben elnézésést kémek minden ügyféltől a költözés alatti bonyodalmakért. Az irodával egy időben változtatott székhelyet a Pro-NEX Kft. is, új címük megegyezik Vállalkozásfejlesztési Irodáéval. Telefon- és telefax számuk nem változott, hétfőtől várják ügyfeleik jelentkezését. A privatizációs lízing A privatizációs lízinget az 1992. évi LIV. törvény szabályozza. Hosszas előkészítés és sok vita után került ez a lehetőség bevezetésre. A technika lényege, hogy a lízinghez hasonlóan itt is 100 százalékos idegen finanszírozás valósul meg, vagyis nem kell előre saját erőt biztosítani, és a fedezet sem a szokásos másfélszeres mértékű. A privatizációs lízinget belföldi magánszemélyek és ezek polgári jogi közösségei - az úgynevezett lízingközösségek - vehetik igénybe, társaságok nem. A költségből történő finanszírozás megteremtése érdekében a lízingbe vevő magánsze- mély(ek) a lízingdíjjal megegyező mértékű vezetésszervezési szolgáltatásért járó díjra jogosultak, mely nem képez sze- mélyijövedelemadó-alapot. Ez a lízingdíj fizetésének forrása. A lízingbe vett vállalat a lízingdíjat közvetlenül utalja az ÁVÜ részére, melyet egyéb ráfordításai között számolhat el. A futamidő során a fizetendő díj mindig az E-hitel kamatával szorzandó fel, vagyis ily módon követi az inflációt. Sem a lízingdíj, sem a vezetésszervezési szolgáltatás nem esik az áfa körébe. Ezzel a technikával a legalább előző pályázaton el nem kelt vagyontárgyak pályázhatók meg. Ahol már a lízing is szerepelhet, a készpénzes ajánlattal az adótartalommal növelt lízingdíjajánlat egyezik meg, vagyis 100 forint készpénzes ajánlat 167 forint lízingajánlattal egyenlő, ugyanis egyéb esetekben a készpénzes előnyt élvez. (Kivétel pl. vállalati dolgozó.) Az eddigi tapasztalatok szerint az idáig lízing formában privatizációra kijelölt vállalatokra beérkező pályázatok legfeljebb lízinges ajánlatokat versenyeztettek, alternatív készpénzes ajánlat nem fordult elő. Az eddig ismertetett kedvezmények bizonyos kötelezettségekkel is társulnak, s a lízingszerződések nagyon sok kitételt tartalmaznak, melyek közül a legfontosabb, hogy a lízing futamideje alatt a vállalkozás nem veszíthet vagyonából. Ugyanígy kötelezettség, hogy a tulajdonosi jogok megfelelő gyakorlása érdekében legalább többségi részesedést kell megpályázni. A tulajdonosi jogokat az értékesítés jogát kivéve a lízingbe vevő gyakorolja. A szerződések futamideje 100 millió forintot meg nem haladó vállalt lízingdíj esetében 6 év, e felett 8 év, mező-, erdő- gazdaságok és élelmiszeripar esetében - szerződött lízingdíjtól függetlenül - 10 év. (Részletes felvilágosítással az AVÜ-iroda szolgál. Szolnok, Technika Háza.) Többfordulós magánosítás „Gépbörzét” szervez az ÁVÜ A szolnoki Bútoripari Kft., mely a szolnoki Bútoripari Vállalat jogutódja, önprivatizációs program keretében már második alkalommal hirdeti meg a 39800 ezer forint névértékű üzletrészét értékesítésre. A társaság 101 milliós törzstőkéjének közel 40 százaléka még állami tulajdonban van, amit pályázat útján lehet elnyerni. Az elbírálásnál előnyt élvez, aki vállalja, hogy a társaság tevékenységi körét megtartja és fejleszti, a piaci pozíciókat erősíti, a technológiai rendszert korszerűsíti, a foglalkoztatási szintet fenntartja, ezzel együtt a bérezési feltételeket is javítja. A december 20-ig benyújtandó pályázat mellett a 2 százalékos bánatpénzt is meg kell fizetni. * Az Alföldi Szilikátipari Vállalat többszöri átalakulásával - először AVS-PLAST Rt. - létrejött AVS-PLAST Kft. 95 százalékos állami tulajdonrészét ajánlja most megvételre, természetesen a többi tulajdonosnak elővásárlási jogot biztosítva. Az értékesítés célja az állami tulajdon magánkézbe adása a foglalkoztatás megőrzésével. A pályázatokat december 14-ig fogadják el. Minimum 1.100 E Ft-ot azonban készpénzben előre be kell fizetni, ami a bánatpénzt és a privatizációs költséget foglalja magában. * Még ebben az évben lehet pályázni - december 16-ig - a Keviép Kft. állami tulajdonban lévő több mint hatvanmillió forintos jegyzett tőkéjére. A jelentkezőnek azonban a vételi szándék kinyilvánítása mellett olyan üzleti tervet kell benyújtania, amely tartalmazza nemcsak a cég további tevékenységére, de a dolgozói létszám megőrzésére vonatkozó terveit is. A bánatpénz a vételár 5 százaléka. Mindhárom cég - a szolnoki Bútoripari Kft., az AVS-PLAST Kft. és Keviép Kft. - megvásárlásához is fel lehet használni a kárpótlási jegyeket és E-hitelt. * Az Állami Vagyonügynökség „Gépbörze” létrehozását tervezi, annak érdekében, hogy a privatizációban részt vevő cégek gép- és eszközállományát szervezett keretek között tudja értékesíteni. Arra számítanak, hogy mintegy négymilliárd forint értékű eszközállományt sikerül így eladni, melynek bevételeit a cégek használhatják fel, Terveik szerint a gépeket, járműveket, műszaki berendezéseket kárpótlási jeggyel is meg lehet vásárolni. A „Gépbörze” lebonyolítását szakértő cégre bízzák. Sz. I. Jó tudni! A pénznyerő automatákról Az 1991. évi XXXIV. törvény rendelkezik a szerencsejáték szervezéséről. A törvény szerencsejáték szervezésére irányuló tevékenységnek minősíti a pénznyerő automaták üzemeltetését, melyhez a Szerencsejáték Felügyelet engedélye szükséges. Mi minősül pénznyerő automatának? Minden olyan pénzérmével vagy más eszközzel működésbe hozható mechanikus vagy elektronikusan vezérelt berendezés, amelynél a nyerés vagy vesztés túlnyomórészt a véletlentől függ, és a játékos nyereményre válik jogosultá. Nem beszélhetünk nyereményről akkor, ha a játékos újabb tét befizetése nélkül újabb játéklehetőséget kap. Pénznyerő automatát csak játékkaszinó, illetve kizárólag e célból alapított olyan gazdasági társaság működtethet, amely 100 százalékban magyar tulajdonban van. Gazdasági társaság kizárólag játékteremben üzemeltethet pénznyerő automatát. A Szerencsejáték Felügyelet nem ad engedélyt többek között az olyan pénznyerő automatára, amely nem rendelkezik az azonosításra alkalmas eredeti jelzéssel - gyári szám, gyártás időpontja stb. - és nem rendelkezik a gyárilag beépített és hatóságilag hitelesített ellenőrző készülékkel. Az engedély megadása előtt, majd ezt követően évente és gépenként engedélyezési díjat kell fizetni, melynek legkisebb ösz- szege 100 ezer forint. A pénznyerő automata játékadója automatánként a havi tiszta játék- bevétel 40 százaléka. A Szerencsejáték Felügyelet törvényességi felügyeletet gyakorol a szerencsejátékok szervezése felett. A felügyelet jogosult a szerencsejáték szervezést érintő kimutatásokat, adatokat, bizonylatokat, vizsgálati anyagokat bármikor bekérni, azokba betekinteni, illetőleg helyszíni vizsgálatot tartani. Néhány értelmező rendelkezés:- Tiszta játékbevétel a befizetett tétek és a kifizetett nyeremények különbözete.- Játékos az, aki a tét befizetésével a szerencsejátékra jogot szerez.- A játékterem kizárólag olyan célból kialakított épület vagy más tevékenységtől jól elkülöníthető helyiség, amelyben játékautomata pénznyerő automata mellett is üzemeltethető. A szerencsejáték szervezésére, illetve a pénznyerő automaták üzemeltetésére vonatkozó jogszabályi előírások megszegését a büntető törvény- könyv, illetve a szabálysértésről szóló rendelet szankcionálja. Vétséget követ el az, aki tiltott szerencsejátékot rendszeresen szervez vagy ehhez helyiséget bocsát rendelkezésre. Az eljárást a rendőrség folytatja le. A szabálysértést az követi el, aki engedély nélkül vagy az engedély kereteit túllépve pénznyerő automatát nyilvános helyen elhelyez vagy üzemeltet, illetőleg ebből a célból helyiséget bocsát rendelkezésre. A szabályszegő tízezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, a pénznyerő automatát a hatóságnak el kell kobozni. Dr. Fekete László Regiszter Iroda Szolnok Üzleti ajánlatok Kód: R-0029. Ajánlat: Taiwani cég a következő termékeket forgalmazza: ipari pótalkatrészeket termékek összeszereléséhez, például precíziós műszerek, fémprések; műanyag-fröccsöntött és egyéb nem fém (gumi, kerámia, porcelán, ipari üveg stb) alapanyagú alkatrészeket; ipari gépeket és az ezeket gyártó gépeket, kis- és középméretű kész gyártelepek; ipari elektromos kerámia alkatrészeket; ajándék porcelán figurákat és dísztárgyakat; porcelán étkészlet gyártó telepeket; mindenféle vegyi és alapanyagokat; kerámia csavarhúzó készlet, óraalkatrészek kerámiából, alumínium-kerámia elemek vízcsapokhoz, kerámiagyűrűk és csőelemek; elektromos háztartási gépeket; építőanyagokat. Pontos árajánlatot konkrét érdeklődésre küldenek. A cég ezenkívül gyártelepeket, gyártógépeket, gépsorokat is kínál, a következő termékek gyártásához: 002: magas fruktóztartalmú szirupok; 003: márvány padlóburkoló; 004: pipere- és mosószappan; 005: mesterséges szén; 006: rugalmas műanyaghab; 007: nátriumszilikát (vízüveg); 008: fém film ellenállás; 009: szén film ellenállás; 010: kemény cukorka; 011: keksz; 012: édesség; 013: kőtörő, -aprózó gépek; 014: gumiabroncs-újrafeldolgozó; 015: agyagtégla; 016 : műanyag alapanyagú cipők; 017: elektromos vezetékek és kábelek; 018: papírgöngyöleg (orsó, cső); 019: előfeszített betonelemek (póznák, tömbök); 020: dekoratív papírborítás; 021: kerámia; 022: sportcipő (pvc talpú); 023: jégkrém; 024: sportcipő (ragasztott, futó- és teniszcipők); 025: műbőr; 026: körívhegesztő elektróda; 027: öntapadós ragasztószalag (cellux); 028: elektromos kábel; 029: beton; 030: tejporgyártó és -csomagoló;'0i/; távközlési kábelek; 033: fonalfestés; 034: szénsavas italok; 035: ABS dobozok; 036: oldott acetilén; 037: papír tojástálca; 038: tej (normál és ízesített); 039: gyümölcslevek; 040: szójaszósz; 041: kerámiacserép; 042: bambusz és evőpálcikák; 043: alumínium ajtó-, ablakkeretek; 044: sólepároló; 045: egészségügyi betét; 046: kiégetetlen tégla; 047: ecetes uborka; 048: tojáspuding; 049: lakkozott (zománcozott) sodrony; 050: lakk és festék; 051: izzólámpa; 052: fénycső; 053: különleges íumérlemezek; 054: zokni; 055: étolajsajtoló és -finomító; 056: elektromos huzalok; drótok; 057: barna cukor; 059: dekorációs izzók; 060: hullámpapír, kartondobozok; 061: szövött zsák (PA/PP); 062: csokoládé; 063: kenyér; 064: bevásárlószatyor/táska; 065: merev PVC-cső; 066: kötött szúnyogháló; 067: rovarirtó szerek; 068: dekoratív fa berendezési tárgyak; 069: szójababtej; 070: műanyag cipzár; 071: instant cérnametélt; 072: instant galuska (nudli); 073: instant, rizsből készült galuska; 074: joghurt; 075: Tialeledel; 076: sűrített paradicsom; 077: tapéta; 078: jég; 080: kálium-karbonát; 081: légypapír; 082: eldobható öngyújtó; 083: habosított tapéta; 084: festővászon, selyem vetítővászon; 086: PVC-szigetelőszalag; 087: teherautó- és buszgumiabroncs; 088: acéldrót kötél; 089: üvegmozaik; 090: acélajtók; 092: magas húzószilárdságú huzal előregyártott betonhoz; 093: mogyorótörő; 095: fogpálcika bambuszból; 096: bambusznyárs; 097: füstölő bambuszból; 098: ablakredőny fából vagy bambuszból: 099: eldobható, fából készült eszközök: fogpiszkáló, evőeszközök, jégkrémpálcika, gyufa...; 100: mész Kód: R-0032. Ajánlat: Olasz cég keres: kerti tűzhelyek gyártására és (vagy) forgalmazására partnert. A gyártáshoz megfelelő technológiával rendelkezők jelentkezését várja. A tűzhelyek alapanyaga duzzasztott agyagkavics. Katalógus szükség esetén rendelkezésre áll. Kód: R-0033. Ajánlat: Olasz cég keres: duzzasztott agyagkavics gyártásához alkalmas technológiával rendelkező partnert. További információ az irodánkban. Kód: R-0034. Ajánlat: Olasz pertner keres: kandallók forgalmazására a beépítéshez is értő szakembereket. Katalógus rendelkezésre áll. Kód: R-0035. Ajánlat: Olasz partner keresi: üvegmozaik forgalmazására és beépítésére belső- építészek és más szakemberek jelentkezését. A termék igényes kivitelű, alkalmas belső terek, fürdőszobák, uszodák stb. színvonalas burkolására. A partnerrel való találkozásra, tárgyalásra lehetőség van. Kód: R-0036. Ajánlat: A Kelet-nyugati Decentralizált Együttműködés Platformja felajánlja együttműködését magyar vállalkozóknak az alábbi területeken: 1. Az elzászi (franciaországi) vállalkozókkal való kapcsolatteremtés és együttműködés területén. 2. Hirdetési lehetőséget biztosít magyar vállalkozóknak keres-kínál üzleti ajánlatok területén, illetve közös vállalatok létesítéséhez partnert keresőknek. A Pro-NEX Kft. várja a magyar vállalkozók jelentkezését az együttműködés elősegítése érdekében. Kód: R-0037. Ajánlat: Francia „Cresse” márkájú kozmetikumokra (ajakrúzs, körömlakk, spray, sampon, parfüm) vár megrendelést januári szállítással. A termékek magas színvonalúak és alacsony árfekvésűek. Kód: R-0038. Ajánlat: Fűrészelt (fenyő) faáru. Mennyiség: 700 köbméter; Ár: 22 ezer forint/köbméter. Kód: R-0039. Ajánlat: Francia, márkás szeszes italok, 550-650 forintos üvegenkénti áron, januári szállítással. Minimális mennyiség: 16 ezer üveg. Csomagolás: kartondoboz (12 db/karton). Fizetés: visszavonhatatlan akkreditív. Szállítási feltétel: CIF Szolnok. Fénykép, katalógus rendelkezésre áll. Kód: R-0040. Ajánlat: Textiltermékeket kínál: 100 százalékos kártolt pamutfonal, 16/1, 20/1, 30/1 stb.; 100 százalékos pamutposztó (szürke); poliészter-pamut szövet; fehérített festett nyomott szövet; ágynemű, párnahuzat, védőhuzatok; textilkellékek. A cég főképp a Távol-Keletre, Öböl-országokba, nyugat-afrikai országokba exportál. Hitellevéllel dolgoznak, árajánlatot érdeklődés esetén azonnal küldenek. Kód: R-0041. Ajánlat: Szilikon-karbid szemcsék. Kínálat: fekete és zöld: SIC B és SIC G, szemcseméret: 8-220; bevont csiszolóanyagokhoz: fekete, SIC C, szemcseméret: 12-220; olvasztótégelyekhez, hőálló anyagokhoz: fekete, SIC R 30/60-as csop. méret; szilikon-karbid SIC B: általános célra használt, fekete, szemcsenagysága közepes. Alkalmazása: kerekek előállításához és egyéb ragasztott termékek előállításához; szilikon-karbid SIC C: fekete szemcsés, éles; szilikon-karbid SIC G: általános célokra használt, zöld fajta; szilikon-karbid SIC R: fekete, csop. méretben, hőálló anyagokhoz használják. A termékek szigorú minőségvizsgálaton mennek át, a kémiai analízis megtekinthető. Csomagolás általában 50 kg-os zsákokban, de a vevő igénye szerint is lehet. Kód: R-0042. Ajánlat: Pirított és sózott kesudió, mogyoró, vegyes magok, vegyes kiszerelésben. Termékadatlap rendelkezésre áll. Kód: R-0043. Ajánlat: Trópusi gyümölcspép: mangó, papaja, guajáva stb. Termékadatlap rendelkezésre áll. Kód: R-0044. Ajánlat: Tea, ömlesztett és fogyasztói kiszereiében. Termékadatlap rendelkezésre áll. Kód: R-0045. Ajánlat: Kávé ömlesztett kiszerelésben. Termékadatlap rendelkezésre áll. Kód: R-0046. Ajánlat: Keresnek nagy mennyiségű vasúti sínt mindenféle méretben. Az ajánlat tartalmazza a következő részleteket: 1, a fém kémiai összetétele, 2. méretek (2 oldal), 3. öszes lehetséges mennyiség, 4. F.O.B. ár a legközelebbi kikötőbe, 5. szállítási ütemezés. Kód: R-0047. Ajánlat: Dél-afrikai cég hosszú távú együttműködéshez keres gyártókat: 1. / golyó golyós csapágyhoz, mennyiség: 50 ezer db, méret: 8-8,7-9 mm. 2. / zsírzószem: mennyiség: 50 ezer db, méret: 1/4 col vagy 6 mm, minőség: standard. 3. / csapágy: nemzetközi kód: 6004 - mennyiség: 1200, nemzetközi kód 6005 - mennyiség: 1200, nemzetközi kód: 6204 - menyiség: 5000. Kérjük, hogy az ajánlat a következő részleteket tartalmazza: 1. lehetséges egységek száma; 2. egységár USD/100 db, F.O.B. Trieszt; 3. fizetés; 4. tesztelési, ellenőrzési mód. Kód: R-0048. Ajánlat: Kínálat: fenyő fűrészáru. Minőség: GOSZT 8486-86. Vastagság: 25-50 mm. Szélesség: 100 mm vagy több. Hossz: 4-6 m. Ár: 130-145 USD/köbméter. Szállítási feltétel: DAF magyar határ vagy FOB bármely kikötő. Menyiség: 5000 köbméter. Fenyő fűrészáru: Minőség: GOSZT 8486-86. Hossz: 4-6 m. Ár: 100-120 USD/köbméter. Szállítási feltétel: DAF magyar határ. Kód: R-0049. Ajánlat: Kínálat: dízel téli üzemanyag. Minőség: GOSZT 305-82. Mennyiség: 2500 tonna. Ár: 150 USD/1 tonna. Szállítási feltétel: DAF magyar határ. Kód: R-0050. Ajánlat: Kínálat: pakura M-40. Minőség: GOSZT 10586-75. Mennyiség: 53 ezer tonna. Ár: 70 USD/1 tonna. Szállítási feltétel: DAF magyar határ. Minőségi bizonyítványt és a technikai feltételek leírását szükség szerint megküldik. További információ: Pro-NEX Kft. Új cím: Szolnok, Baross u. 10-12. Telefon/telefax: (56) 344-052 Az oldalpárt írta és szerkesztette : Vági E. Zoltán