Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-13 / 265. szám

16 Hírek----információk------érdekességek 19 93. november 13., szombat Akik tennének településükért Szolnok. Középfokú szakké­pesítést adó közösségszervező képzést indít a megyei Művelő­dési és Ifjúsági Szolgálat, melyre azok jelentkezését vár­ják, akik településükön a civil szerveződések, a helyi közös­ségi élet alakítása iránt érdek­lődnek és tenni akarnak lakóhe­lyük fejlődéséért. A képzés keretében törté­nelmi, művelődéstörténeti, szo­ciológiai, szociográfiai, telepü­lésföldrajzi, településműkö­dés-szervezési, egyesületi, ala­pítványi szervezés és működte­tés, helyi nyilvánosság stb. is­mereteket dolgoznak fel. A hallgatók a 200 óra végén záró­dolgozatot írnak és a sikeres zá­róvizsgát követően középfokú szakképesítést kapnak. A képzés tandíjas, jelent­kezni november 20-ig lehet a következő címen: Kenyeres Sándorné, Szolnok, Pf: 198., 5001 vagy az 56/ 344-614-es te­lefonon. 1993. november 13. szombat Szilvia napja Napkelte: 6.46 órakor, napnyugta: 16.11 órakor. Holdkelte: 6.07 órakor, holdnyugta: 15.45 órakor. Születésnaptár 175 éve született Magyar László utazó, földrajzi író, akadémikus. Tanulmányait Dunaföldváron, Kalocsán, Szabadkán végezte. Tenge­résztiszt volt, 1849-ben Afri­kában telepedett le, s isme­retlen területek felkutatásá­nak szentelte életét. Ezeket feltérképezte, s beszámolói­val együtt az MTA-nak küldte meg. 105 éve született Fáy De­zső festő és grafikus, számos hazai és külföldi díj nyertese. Legismertebbek a Divina Commedlához és a Nagy- idai cigányokhoz készített illusztrációi. 75 éve született Kardos László Kossuth-díjas néprajz- tudós, szociológus. A Györrfy-kollégium igazga­tója, a Nékosz főtitkára volt. Eseménynaptár 45 évvel ezelőtt, 1948. no­vember 13-án Lakihegyen üzembe helyezték a 135 kW-os magyar Standard gyártmányú adót, a régi 307 méteres antennából újjáépí­tett 314 méteres antennato­ronnyal. Ettől kezdve Buda­pest I. műsora Kossuth mű­sor néven országos főműsor. Szilvia Szilvia. A latin Silvius név, jelentése erdei, női párja. Védőszentje Szent Szilvia, Nagy Szent Gergely pápa édesanyja, aki utolsó éveit elvonultságban töltötte. Vi­rága begónia. Ökumenikus egyházi naptár A magyarországi katoli­kus naptárban magyar szen­tek és boldogok emléknapja. A nagyszámú magyar szen­tek nem mindegyike kerülhe­tett be a liturgikus naptárba, ezért ezek számára közös ünnepül a mai napot jelölték ki. Az ortodox és a görög ka­tolikus naptárban Aranyszájú Szent János. Jótékonysági hangverseny Tiszaföldvár. Fúvósok és ci- terások egy orgonáért! A ho- mokmegyi - nemzetközi minő­sítésen bronzérmet szerzett - if­júsági fúvószenekar és a tisza- kécskei - a Ki Mit Tud?-on má­sodik díjat nyert - Tisza ’83 Ci- terazenekar közös hangversenyt ad a tiszaföldvári katolikus templom orgonájának fejújítá­sára. A koncert november 20-án, 18 órakor kezdődik a művelődési házban. Nyitott iskolakapuk Szolnok. A Ruhaipari Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző Iskola a jövő hét pénteken, november 19-én, reggel 9 órától 16 óráig bemutató nyílt napot tart. Vár­ják az iskolába jelentkezni szándékozó tanulókat és szülei­ket, az iskolai tanulócsoporto­kat.- A Széchenyi István Gim­náziumban hétfőn, 17.30-kor rendeznek pályaválasztási szü­lői értekezletet, ahová várják a 8. osztályosok szüleit és a diá­kokat.- A Jendrassik György Gépipari Műszaki Szakközép- iskolában november 16-án, 8 és 16 óra között várják pályavá­lasztási nyílt napon a leendő di­ákokat, érdeklődőket. Az iskola pályaválasztási szülői értekezle­tet is szervez, melyet november 23-án, 17 órától az iskola ta­nácskozótermében tartanak. Lelki segély Mindennap 19 órától reggel 6-ig hívható a Lelkisegély-szol- gálat, melynek telefonszáma: 422-222. Költözik az APEH Az APEH Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatósága az átköltözés miatt központi ügyfélszolgálatát november 15-étől Szolnok, József Attila út 22-24. szám alatt (volt SZÜV-székház) üzemelteti. A különböző adóügyek intézésé­nek helyét tájékoztató táblák jelzik. Az ügyfélszolgálat rendje változatlan! Az ügyfélszolgálat november 15-én, hétfőn, az átköltözés mi­att szünetel. Elmarad az előadás Szolnok. A Városi Művelő­dési Központban november 16-ra tervezett „Puszi és Er- nestó” mind délelőtt, mind dél­után technikai okok miatt elma­rad. Az előadásokat januárban tartják meg. A változásokért a szervezők szíves elnézésüket és megértésüket kérik. Dobszínház Szegeden Japánból érkezett az az együttes, mely budapesti két szereplése mellett vidéken egyedül Szegeden lép a közön­ség elé, hogy bemutasson vala­mit hazánknak a dalokból, tán­cokból, énekek sokféleségéből álló gazdag művészetükből. A vidéki bemutató november 20-án, 19 órakor kezdődik, a Szegedi Nemzeti Színházban. Címük: 6720 Szeged, Deák Fe­renc u. 12. Jegyigénylés felől érdeklődni a közönségszolgá­latnál lehet, melynek telefon­száma: 06/ 62-476-555. A je­gyek korlátozott száma miatt minél hamarabb érdemes igé­nyüket bejelenteni! T ermékbemutató a Tallinnban Szolnok. November 16. és 18. között háromnapos vendég­látás-technikai és élelmi­szer-ipari, kiárusítással egybe­kötött termékbemutatót tartanak a Tallinn filmszínházban. A fő résztvevő - egy olasz-magyar kft. mellett - szolnoki és kör­nyékbéli cégek is felvonultatják termékeiket. Többek között kis és nagy konyhai gépek, sütő- és cukrászüzemi gépek, popcom- gép, pizzakemence is várja az érdeklődőket. Emellett cukrá­szati vásár, korszerű pénztárgé­pek, higiéniai rendszerek is lát­hatók lesznek. Alapozó tanfolyam Szolnok. A Dioro DMC Di­vatstúdió manöken- és fotómo- dell-alapozótanfolyamot indít a Helyőrségi Klubban. A felvételi megtekintést a tanfolyam hely­színén most vasárnap 14 órakor és jövő héten szombaton, 16 órától bonyolítják le. Novemberben még lehet ne­vezni a III. Országos Dioro Modell- és Szépségversenyre, 5 korosztályi kategóriában, melyre a tanfolyam hallgatói­nak a nevezés díjtalan. Érdeklődni személyesen a HEMO-ban, illetve telefonon a 370-703-as telefonon lehet. TffZTÍLT HÖLGYEM, URAM! Szeretettel várom NOVEMBER 15-ÉN nyíló ÉKSZERÜZLETEMBEN. Teljes körű aranyműves szolgáltatás, árusítás, felvásárlás. 15-én minden kedves betérőt egy pohár pezsgővel és csekély AJÁNDÉKKAL várunk. Címünk: Szolnok, Ságvári krt. 4. (Vízügyi székház parkoló felőli oldala) *38164/1K* Schilhan János és kollégái TUDJA, HOGY Ml A KÖZÖS AZ ALÁBBI TERMÉKEINKBEN? Virsli Szolnoki felvágott Kapos sonka Bacon szalonna Bécsi virsli Veronai felvágott Royal sonka Kolozsvári szalonna Olasz felvágott Zala felvágott Sümegi sonka Hot-dog kolbász Sonkás felvágott Nemes szalámi Csülök sonka Csemege debreceni Az, hogy mindegyiket előre csomagolva is megvásárolhatja! Jegyezze meg! Ezzel még nyerhet! SOLAMI AZ ÚJ HAGYOMÁNY! *38238/1H* INNEN-ONNAN »4^ “"Néplap akció mai nyertese: JUHÁSZ BÁLINT kunmadarasi előfizetőnk ttpi« | HAJSZÁRÍTÓ Ára: 1490 Ft REMÉLJÜK, A KÖVETKEZŐ NYERTES ÖN LESZ Előfizetőink, olvasóink figyelmébe! Új olvasószolgálati rova­tot indítunk. Mondja el vé­leményét lapunkról, mit tart jónak, s milyen változtatá­sokat látna szívesen az új­ságban. Eljut-e önhöz idő­ben lapunk? Az Új Néplap tartalmával és kézbesítésé­vel kapcsolatos olvasói ész­revételeket a 426-688-as számon vagy a 424-444-es telefon 21-es, 22-es, 28-as mellékein várjuk. Első díjasok A mezőgazdasági foglalkoz­tatási problémák feltárására dr. Fekete György egyetemi tanár - az Országos Munkaügyi Köz­pont Információs és Gazdaság- elemző Irodájával egyetértés­ben - pályázatot hirdetett. Ezen nyert első díjat Varga Tamás és Fazekas József (a megyei mun­kaügyi központ munkatársa). Torock Klub Szolnok. Ma 21 órától rock­csapás lesz a klubban (Város­major u. 8.), a hazai Chromatic Necrosis és a miskolci Atomic trash őrületével. Prága. Egy erősen ittas fia­talember csütörtökön olyan szerencsétlenül botorkált át egy prágai utca túloldalára, hogy egy autó kerekei alá került, és a helyszínen meghalt. Az egyik prágai temetkezési vállalat ha­ladéktalanul útnak indította fe­kete autóját a baleset helyszíne felé. A halottaskocsi vezetője azonban túlságosan sietett, és alig valamivel a célpont előtt elvesztette uralmát a jármű fö­lött: az megpördült a csúszós úttesten, felszaladt a kerékpá­rúira, és elütött egy biciklistát. A még a korábbi balesetnél helyszínelő rendőrök megkö­vültén nézték végig az ese­ményt. Szerencsére nem volt szük­ség újabb halottaskocsira: a bi­ciklista túlélte az ütközést, de a méregdrága kerékpár totálkáros lett. Színes műsor egész nap Rákócziújfalu. A művelő­dési házban ma egész napos rendezvényt szerveznek, mely kellemes kikapcsolódást ígér a település lakóinak. A műsorban a helyi Csámborgók néptánc­együttes, a cserkeszőlői citera- zenekar, Farkas Rozália nóta­énekes, Dallos Gizella nótaéne­kes, Gudi Mihály és cigányze­nekara szerepel. Kadlott Károly reggelig húzza a talpalávalót. A zenés program ugyan délután 3 órakor kezdődik, azonban reggeltől hívnak mindenkit, hi­szen egész napos vetélkedő, va­lamint Pálinkás Györgyné tűz­zománcainak kiállítása várja az érdeklődőket. Rövidebb a vizsgálat Szolnok. Az MSZP-irodában a gombavizsgálat - a termés csökkenése miatt - a fagyok be­álltáig szombat és vasárnap 10 és 12 óra között vehető igénybe. Hétköznapokon továbbra is 8 és 17 óra között várják a gombákat átvizsgáltatni szándékozókat. St. Stephen. Könnyekre fa­kadt az ifjú ara - nem a megha­tottságtól -, amikor a meglepe­tésnek szánt jegygyűrűt a vá­mosok elkobozták. Egy ameri­kai fiatalember - a Maine ál­lambeli Royce Smith - Kana­dába tartott szeretett barátnőjé­vel, amikor a vámosok a hatá­ron átkutatták a kocsiját, és az egyik táskában 1400 dollár ér­tékű gyémántgyűrűre bukkan­tak. Amikor megkérdezték, mi­ért nem vallotta be a gyűrűt. Smith azzal védekezett, hogy meglepetésnek szánta a leány­kérést. Sovány vigasz volt szá­mára, amikor megtudta, hogy potom 730 dollárért visszavált­hatja a jegyajándékot. - Egy lánykérésre az ember egész éle­tében emlékezik, de az enyém különösen emlékezetesre sike­rült - idézte a Reuter a pórul járt vőlegényt. Jó hangulat a Ságváriban Szolnok. Ma este, a Ságvári Művelődési Központban zajló lakodalmi vőfélyek igen jó han­gulatúnak ígérkező találkozóján Fejes Pál és zenekara, Csíki Pál nótaénekes és Borbás Barnabás nótaénekes lesznek a „hangulat­felelősök”. Szintén a művelődési házban, hétfőn 19 órától, a Zenés Pó­dium „Mikor jössz már felém?” című előadásán Kovács Mihály és zenekara kísér nóta- és dal­énekeseket. A fellépők: Dobos Ferencné, Kiszely Ibolya, Ba­logh Mónika, Borbás Barnabás. Kollár János, Kolostyák Gyula, Csomka László, Kökény Ró­bert. A híroldalt szerkesztette: Horamer Attila (A napi hírszerkesztővel további információk az 56/423-423-as telefonszámon közölhetők.) A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 Köszönjük, hogy ma is velünk tartott. Legyen hétfőn is az olvasónk! Néplap JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF Felelős szerkesztő: Budai Mátyás Tervezőszerkesztő: Baranyi György, Mohai Gyuláné Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Telefon: 424-444 tx: 23-357, fax: 422-853 Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató Telefon: 76/482-192 Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság 4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 06-52-12-111: Igazgató: dr. Kovács József Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. ISSN 0865-9133 EMLŐRÁKSZÜRÉS röntgennel (mammográfia), mozgásszervi betegségek, FEJFÁJÁS okának röntgenvizsgálata. Hétfőnként: 16-18 óráig. Hetényi Kórház röntgenosztályán, dr. Dajka Miklós magánrendelésén. •38273/lK* ÉRTESÍTEM kedves betegeimet, hogy tele­fonszámom 56/421- 500-ra változott. DR. SZŰKÍTS ANNAMÁ­RIA fogszakorvos, lé- zergyógyász. »38268/2K* SEGÍTSEN, ha megte­heti, kölcsönözzön 100.000- 200.000 Ft-ot. „Kamatra-38428” jel­igére a kiadóba. *38428/1K* A BUC’CO BUTOR- SZALON SZAKÜZ­LETEI továbbra is DISZKONTÁRON várják kedves vendége­iket. Kaphatók: sarok- garnitúrák, heverők, franciaágyak, fotelok, fotelágyak, egyéb kár­pitozott bútorok. Cím: SZOLNOK, Pólya T. 16/A., JÁSZBERÉNY, Dózsa Gy. út 16. Nyitva tartás: hétköznap 9-17 óráig, szombaton 8-13 óráig. *38324/2K* FÖLDVÁSÁRLÁSRA jogosító kárpótlási je­gyet szolnoki, martfűi, rákócziújfalui jogosult­sággal készpénzért, tőzsdei árfolyam felett vásárolunk. Érdeklődni: munkaidőben az 56/420-931 telefonon lehet. »38390/1K* ELVESZETT - Szol­nok, Rózsa F. útról - fekete 5 éves doberman kan kutyámat keresem. A kutya megfogás ese­tén támad, (oltása 2 héttel ezelőtt). Értesí­tést: az 56/371-495 telefonra kérek. Érte megyünk azonnal! *384Q5/1K* BELVÁROSI, telefonos garzont bérelnénk kis ügyfélforgalmú iroda céljára. Telefon: 56/374-274. *38435/1K* ® SZOLNOKI ven­déglőegységbe (15-24 óráig tart nyitva) fia­talembert keresünk. „Bizalom-38436” jel­igére a kiadóba. *38436/lT* DOLGOZÓKAT ALKALMAZUNK A tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium gazdasági igazgatóhe­lyettest keres, lehetőleg felsőfokú végzettséggel és költségvetési gya­korlattal. Telefon: 56/420-711, vagy Tiszaföldvár 88. *38113/2H* Tomajmonostorai ÁMK. Általános Iskolája alkalmaz földrajz-rajz szakos általános iskolai tanárt és napközis nevelőt főiskolai vég­zettséggel. Bér megegyezés szerint Az állások azonnal elfoglalha- tók. Lakás megoldható. Pályázatokat a megjelenéstől számított 2 héten belül lehet elküldeni Tomajmonostora, Széchenyi út 59. számra. Telefon: 59-356-324.*38209/2H* A Tószegi Alsófokú Oktatási Intézet és Speciális Szakiskola Tószeg, Rákóczi krt. 30. 1993. december 1-i kezdéssel történelem-angol szakos tanárt felvesz. Érdeklődni az intézmény igazgatójánál lehet. ♦38210/1H*

Next

/
Thumbnails
Contents