Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-01 / 254. szám
1993. november 1., hétfő Sportextra 15 Régi idők atlétája Őszintén bánja, hogy Szolnokon maradt Az albumban megsárgult fényképek, a szekrény tetején egy serleg idézi a régmúlt időket, a foszladozó újságban pedig a Szolnoki MÁV 4x100 méteres váltójának tagjai, amint 1947 augusztusában, a hazai atlétika történetében először, hatvan másodperc alatt futottak országos csúcsot. A rekordot azonban nem lehetett hitelesíteni, mert hiányzott a kellő számú időmérő. A váltó négy tagja Varga Ibolya, Paróczai Klára, Agócs Márta és Szent- miklóssi Zsófi volt. Ma már kevesen emlékeznek arra, hogy Paróczai Klára abban az időben a szolnoki női atlétika kiemelkedő egyéniségei közé tartozott. A kezdésre így emlékszik:- Még az iskolák államosítása előtt a polgáriba jártam, amikor 1947-ben szerveztek egy fel- szabadulási versenyt. Barna István, a szolnoki MÁV atlétikai szakosztályának a vezetője ott látott meg bennünket futni és elhívott az egyesületbe. Varga Ibolya, Varga Klári, Varga Gabriella, Agócs Márta, Szent- miklóssi Zsófi és jómagam alkottuk a MÁV első női csapatát. Elindultunk minden számban és versenyen, fokozatosan fejlődtünk, így sikerült egy perc alá szorítani a váltó idejét is. Érdekes módon Klárika azonban nem síkfutásban, hanem távolugrásban nyert magyar bajnokságot. Először 1949-ben 476, egy évvel később pedig 503 centiméterrel. Felnőtt magyar válogatott mégis - még ifjúsági korban - a 4x100 méteres váltó tagjaként lett. Méghozzá úgy, hogy Gyarmati Olgát legyőzte, a legjobb ideje 12,3 másodperc volt, így meghívták a válogatott keretbe. Két évig szerepelt a legjobbak között olyan egyéniségek társaságában, mint Németh Imre, Szentgáli, Kovács (BüCzitánné Paróczai Klára työk), aztán a gerelyvető bajnok Lukács, akivel címeres mezben örökítette meg a fotó. A magyar női válogatott tagjaként szerepelt 1952-ben a Népstadionban azon az emlékezetes nemzetközi atlétikai versenyen is, amelyen Kovács, emberfeletti hajrával legyőzte az akkor verhetetlen hírében álló Kucot. Amíg atletizált, megnyertek minden vasutas- és vidékbajnokságot, sőt az elhangzott szakmai vélemények szerint olimpiai kerettagságára is számíthatott, azonkívül hívták a fővárosba, de Szolnokon maradt. Ma már őszintén bánja. Hogy miért nem vitte még többre?- Nagyon szerettük a futást, feledhetetlen versenyeken vettünk részt, csak hát szófogadat- lan votlam, nem szerettem edzeni. Aztán bekövetkezett a törés, a szakítás. A szolnoki MÁV sportolói közül 1951-ben az ökölvívó Mihályival ketten élsportolók lettek. Mihályi megkapta a címmel járó pénzt, de Klárika nem. Másnak adták azzal az indokkal, hogy jobban rá van szorulva. Talán osztályidegennek tartották édesapja foglalkozása miatt, aki fuvarozott? Megsértődött, befejezte, és a jó szolnoki szokás szerint egy köszönő szót nem kapott a mai napig sem. Egyébként sportoló család a Paróczai. Rokonok az egykori válogatott futballistával és a magyar bajnok, országos csúcsjavító Paróczai András középtávfutóval. Úgy tűnt, Klári lánya is folytatja a mama sportágát. Már hatéves korában kezdett atlétizálni, ám amikor Barna Pista bácsi úgy vélekedett, hogy nem elég szorgalmas, átpártolt a kosárlabdához. Mivel a közgazdasági technikumban laktak, a Vörös Meteor csapatában Horváth János tanít- gatta, és már 13 és fél éves korában az NB I-ben játszott. Bár az iránytűt és a térképet még ma sem ismeri, de egy kis rafinériával az úttörő olimpián tájékozódási futásban harmadikként ért célba. Tíz évig kosarazott, játszott az MTE csapatában is, míg férjhez nem ment. Édesanyja társadalmi munkában hat évig szertáros, édesapja, Czitán Mátyás pedig intéző volt a csapatnál. Klárikáék ma férjével, négy családjával és tizenegy unokájával kiegyensúlyozott, boldog, de meglehetősen zsúfolt családi életet élnek. A sporttól továbbra sem szakadtak el, hiszen Klárika tízéves kislánya már atleti- zál. Czitánné Paróczai Klárika pedig búcsúzásként szomorúan, elkeseredve arra kért, hogy okvetlen írjuk meg: „Mindenkit lebeszél arról, hogy Szolnokon maradjon, mert ebben a városban nem törődnek a sportolókkal!” Sajnos jellemző! így őrizzük értékeinket! (pataki) Afrikából Kairó készül Juan Antonio Samaranch, a NOB spanyol elnöke az USA Olimpiai Bizottsága által rendezett sajtóreggelin elmondta: személyes meggyőződése, a 2000-es év nyári olimpiai rendezését az ausztráliai Sydneyvel szemben „elbukó” kínai főváros, Peking aligha próbálkozik a 2004-es nyári fesztivál rendezési jogának megszerzésével. Az elnök a Dél-afrikai Köztársaság három városának jelentkezési szándékáról tud. Sorolta is: Johannesburg, Durban és Fokváros kíván sorompóba lépni. Egyiptom részéről Kairóval számolhatnak kandidálóként. Samaranch más témákról is szót ejtett: - nem hiszi, hogy a kínai hosszútávfutónők legutóbbi nagyszerű világcsúcsesője mögött tiltott szerek használatát kellene keresni magyarázatként, okként; - a Samaranch utáni időszak új NOB-el- nökének Lausanne-ban kell élnie, s ő - mármint a mostani elnök - javallani fogja, hogy főállású elnököt kapjon a NOB; - az elkövetkezendő két hónap során találkozik, és tanácskozik minden olyan jelentős sportvezetővel, államférfivel, akik sokat tehetnek azért, hogy a jövő februári lillehammeri téli olimpiai játékok napjai során jöjjön létre időleges fegyvernyugvás világszerte a háborúk szaggatta területeken. A Szolnoki Cukorgyár SE kerékpáros-szakosztálya hosszú ideje a megye legeredményesebb egyesületei közé tartozik. Versenyzői sorozatban „szállítják” a magyar bajnoki címeket, különböző trófeákat, érmeket. A szezon végeztével Haris Károlyt, a szakosztály vezetőjét kértük meg, értékelje az elmúlt időszakot.- Hét magyar bajnoki címmel büszkélkedhetünk, ebből kettőt utánpótlás korosztályban nyertünk, ötöt felnőtt sportolóink szereztek. Legjobban Steig Csabának és Molnár Péternek sikerültek az idei versenyek, mindketten háromszoros magyar bajnokok.- A hazai viadalokon kívül több külföldi meghívásnak is eleget tettek.- Igen, úgy érzem, nemzetközi szinten is sikerült előbbre lépnünk. Jó néhány, a környező országokban rendezett kerékpárversenyen rajthoz álltunk. Kiemelkedik ezek közül a hor- vát körverseny, amelyen az egyéni összetettet megnyertük, csapatban pedig az orosz és belorusz nagyválogatott mögött a harmadik helyen végeztünk. Ez külön figyelemre méltó, mert a fiúk cukorgyári csúcsot döntöttek azzal, hogy sikerült ötven kilométert ötvennyolc percen belül megtenniük.- Az elért eredmények menynyire igazolják az előzetes várakozásokat?- Az egyesület vezetősége hét bajnoki érmet várt a kerékpáros-szakosztálytól, ezt maradéktalanul teljesítettük. A különböző versenyeken való jó szereplést pedig a sportághoz A szakosztályvezető jövőre is hasonló eredményeket vár közel állók kimondva-kimon- datlanul elvárják tőlünk, hiszen az élvonalhoz tartozunk.- Együtt marad a csapat, vagy lesznek változások?- Hat felnőtt válogatottunk - Steig Csaba, Steig Gábor, Molnár Péter, Szabó Lajos, Csor- vási Zoltán és a februárban leszerelő Heismidt László - mindenképpen marad, Maul Péter viszont befejezte a versenyzést. Nagy kérdőjel még, hogy az észt idegenlégiósainkkal mi lesz. Jórészt a szponzoroktól függ, hogy maradnak-e nálunk, ez csak decemberben dől el.- Gondolom, a következő évre is hasonlóak a célkitűzések.- Természetesen 1994-ben sem adjuk alább. Megpróbáljuk ismét megvédeni csapatbajnoki címünket, hiszen akkor már zsinórban harmadjára lennénk a legjobbak. Emellett persze az egyéni bajnoki versenyeken és a különböző hazai és nemzetközi viadalokon is szeretnénk helytállni. Ha az ideihez hasonlóan sikerül a következő esztendő, én nagyon elégedett leszek. Ted Turner elégedett A Magyar Sportszövetség megtartotta éves rendes közgyűlését. Megerősítették az elmúlt találkozó óta belépett új szövetségek tagságát, s így 53 sportág képviselői nevében egészítette ki az elnökség írásos beszámolóját dr. Gellai Imre elnök. A vita során elhangzott, hogy célkitűzései többségét elérte a szervezet, az érdekképviselet tekintetében azonban feltétlenül javulni kell. Az érintett szövetségek örömmel vennék, ha a sport- szövetség segítséget tudna nyújtani a pénzalapok megteremtésében. A jó hangulatú vita végén az alapszabály jelentős változtatása vált szükségessé, amit konstruktív módon fogadott el a tagság. A különböző okok miatt Oldalháló Hatástalan az aknamunka Amit a kisújszállási edző ellen, saját bevallása szerint némelyek végeznek. Ha reklámozni akarnám őt, mondhatnám úgy is, hogy a hét végi súlyemelőverseny nem jöhetett volna létre, ha nincs Szabolcsi Károly. Igaz is, miért ne „futtassunk” egy olyan embert, aki tíz éve „számíízöttként" távozott szülővárosából, Szolnokról, mert a szakmában nemkívánatosnak nyilvánította őt a mívesen bárdolt nagymester. Nem akarom a két város közötti sportágbeli különbségekre terelni a figyelmet, hiszen az eredmények magukért beszélnek. Mármint Szabolcsi eredményei, akinek számos kor- osztályos válogatott versenyzője között Európa-bajnok is akad. A szövetségben is felfigyeltek az egyesek szerint csak „kisúji rémnek” nevezett, ám mégis Pro Űrbe díjas megszállott fanatikus munkájára. A jóságos mackót a helyi gyerekek némelyike második apjaként tiszteli, a vasárnapi ebéd után alig várják valamennyien, hogy a városháza pincehelyiségének vasajtaja megnyíljon. Ahogy Ali Baba előtt a kincseket rejtő barlang bejárata. Pedig Szabolcsi nem igazgyöngyökkel, nyakékekkel, smaragdokkal, zafírokkal és aranyláncokkal, hanem mázsás vasdarabokkal várja őket évek óta. Most odáig jutott, hogy az országos utánpótlás-csb-t, amelyen a szlovák válogatott is szerepelt meghívottként, Kisújszállás rendezhette. Kiderült, a magát a sportág segédmunkásának nevező, mindig jókedvű 35 éves fiatalember szervezőnek, menedzsernek sem akármilyen. Félmillió forintot gyűjtött össze a költségek finanszírozására úgy, hogy közben többen megszólták azért, mert hozzájuk nem kopogtatott be. A magyar súlyemelősport majdnem teljes vezérkarát elcsábította a kétnapos viadalra. Saját Trabantján a fővárosból hozta a hitelesített tárcsákat, rudakat, személyesen szervezte a propagandát, a szállást, az ellátást, s közben arra is volt figyelme, hogy srácai ne maradjanak magukra. Már csak azért sem, mert a tavalyi csb-eredményen az idén javítani akartak. Elvégre hazai pályán, saját közönség előtt, no meg az elvégzett munka alapján az előrelépést nem szabad kiengedni a vasmarokból. Szeptember elején, többek között az erős fiúkról beszélgettem Karcsival. Némi megdöbbenésemre azt mondta: „a súlyemelés valahol a primitívebb emberek sportága." Ma sem igazán értek vele egyet. (ni) Híres amerikai vendégek látogattak Oroszország két legjelentősebb városába, Szentpétervárra és Moszkvába. A hírességek Ted Turner, a TBS televíziós társaság tulajdonosa, valamint felesége, a népszerű filmszínésznő, Jane Fonda. Útjuk célja, hogy meggyőződjenek a jövő évi Jóakarat Játékok előkészületeiről. Turner elmondta, hogy értesülései szerint jól haladnak a július 23. és augusztus 7. közötti nagyszabású esemény előkészítő munkálatai, de azért fontosnak tartotta a személyes „terepszemlét”. Tárgyalt a Néva-parti város polgármesterével, Anatolij Szobcsakkal, majd a világhírű házaspár a fővárosba utazott. A sajtótájékoztatón elmondták, Szentpéterváron nemcsak a Jóakarat Játékok szervezőbizottságának tagjaival találkoztak, hanem a város lakosságának amerikai filmtörténeti emlékeket adományoztak. A Jóakarat Játékok előkészületeiről Ted Turner elmondta, hogy bár probléma akad bőven, mégis optimista. A munkálatok a terveknek megfelelően folynak, és júliusra minden készen várja majd a világ különböző tájáról a Néva-parti városba érkező vendégeket. A legnagyobb gondot abban látja, hogy a sportlétesítmények rekonstrukciós munkálatainak anyagi háttere még nem teljesen biztosított, a sajtóközpont kialakítása is nehézségekbe ütközik. Az újságírókat a négyévenkénti rendezvény további sorsa is érdekelte. (Mint ismert, az amerikai-szovjet együttműködésben megvalósuló sporteseményre négyévenként kerül sor váltott helyszínen, 1986-ban Moszkva, 1990-ben Seattle volt a házigazda - a szerk.) Ted Turner véleménye szerint a Jóakarat Játékok fényes jövő előtt áll, mivel nagy érdeklődés kíséri, hiszen az olimpiák mellett ez az egyedüli sport- esemény, amelyen több sportág képviselői vesznek részt. A Magyar Sportszövetség közgyűlése Az Alba Voláné a kupa tes fölényben játszott, de az előny mindvégig a hazaiaknál maradt. Az utolsó harmad már az igazi kupadöntők hangulatát idézte, amelyen tovább növelte előnyét az Álba Volán. Az 57. percben 4:3-ra feljöttek a zöld-fehérek, de kitűnő összjá- ték végén Vaszjunyin ismét megnyugtatta a hazai kedélyeket. Á ferencvárosiak mindent egy lapra téve kísérelték meg az egyenlítést, amely Fjedorov találatának köszönhetően elérhető közelségbe került. Az utolsó percek bőven szolgáltattak izgalmakat, a felforrósodott hangulatban több kiállítás szakította meg a küzdelmet. Az Álba Volán Sportclub gondosan megőrizte az előnyt, így korábban szerzett bajnoki címe mellé végül megérdemelten nyerte el a Magyar Kupát. Haris Károly elégedett Valóra váltak az édes álmok Párizs. Az Olympique Marseille labdarúgóklub súlyos anyagi nehézségekkel küzd, amióta kizárták a BEK-ből, hiszen jelentős pénzbevételtől esett el. Az adósságokról szóló jelentés most átkerült a Francia Labdarúgó Ligához, amely a profi futballklubok pénzügyi felügyeletét látja el. Az ÓM korábban 12 millió dolláros hiányt ismert el, de egyesek szerint legalább 70 milliós a deficitjük. Bemard Tapie klubelnök ezért 12,5 millió dollárért átengedte Alen Boksic horvát csatárt az olasz Laziónak. Megbízható források szerint további játékosoktól lesz kénytelen megválni a tavalyi BEK-győztes. Már folynak a tárgyalások Didier Des- champs és Basile Boli eladásáról is. Stuttgart. Harmadik helyen végzett Dallos Gyula Áktion nevű lovával a stuttgarti Díjlovagló Nagydíjon. A magyar lovast csak két német vetély- társa tudta megelőzni, és 1600 pont feletti teljesítménye kiemelkedőnek számít. 1. Klaus Balkenhol (német, Gold Stem nevű lovával) 1711 p. 2. Nicole Uphoff (német, Grand Gilbert) 1681 3. Dallos Gyula (magyar, Aktion) 1607. Sölden. Garmisch-Partenkirchen is megpályázta az 1999. évi alpesi sívilágbajnokság megrendezését - jelentette be Gian-Franco Kasper, a Nemzetközi Sí Szövetség főtitkára. A további pályázók: a svájci St. Moritz és az amerikai Vail, amely Colorado államban található. A német város 1978-ban már otthont adott sívilágbajnokságnak. A következő vb-t 1995-ben a spanyol Sierra Névadóban rendezik. Hamburg. Újabb német atléta Stasi-múltjára derült fény. A Német Atlétikai Szövetség (DLV) közleménye szerint, Barcelonában az 50 m-es gyalogló számban bronzérmet szerzett Ronald Weigel is az egykori NDK állambiztonsági minisztériumának munkatársa volt. A nyilvánosságra hozott adatok szerint a 34 éves Weigel, aki 1983-ban világbajnoki címet szerzett, 1980 és 1989 között működött Stasi-ügynökként. Dzsakarta. Ötórányi játék után a 40. lépésben a holland Jan Timman győzelmével zárult Dzsakartában a FIDE sakkvilágbajnoki címéért zajló páros mérkőzés 20. partija. Bár a világos bábukat az orosz exvilágbajnok Anatolij Karpov vezette, előnyét nem tudta értékesíteni. Á páros mérkőzés állása 12:8, Kar- povnak fél pont szükséges a végső győzelemhez. A felek legközelebb hétfőn ülnek asztalhoz. Budapest. A napos szombat délelőttön csaknem ezer diák vett részt a Dunaholding Alapítvány normafai erdei terepfutó versenyén. A mozgásra vágyó fiatalok öt korcsoportban másfél-öt kilométeres távokon mérték össze erejüket és kitartásukat. A legkisebbek részére a verseny lebonyolítója, a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség látképes rajzos pályát jelölt ki. A szervezetten megjelenő 12 iskola csapata külön díjazásban is részesült. A három legtöbb tanulót felvonultató okta- . tási intézmény vásárlási utalványokon felül egy-egy pár síléc tulajdonosává is vált. tisztségüktől megvált személyek helyett új elnökségi tagok megválasztásával ért véget a közgyűlés. A Magyar Sportszövetség elnöke dr. Gellai Imre, főtitkára Hárshegyi János maradt. Az új alelnökök: dr. Takács Ildikó és Sinka László, a számvizsgáló bizottság új elnökévé Horváth Tibort választották a következő esztendőre. Székesfehérvárott játszották a jégkorong Symphonia Magyar Kupa döntőjét, melyen a hazai együttes izgalmas végjátékban egygólos győzelmet aratott a Ferencváros ellen. Álba Volán FC - FTC-Whirlpool 5-4 (1-0, 2-2, 2-2) Székesfehérvári jégcsamok, 500 néző, V: Oltyán, Lugosi, Bartha gólütők: Sofron A. 2, Vaszjunyin 2, Emelin, illetve Tyeplakov, Dobos, Fjedorov, Andrejev. A kezdet nem hozott jó játékot, mindkét együttes megkímélte lövéseitől a kapukat. A 9. percben Sofron A. szerezte a mérkőzés első gólját, és ezzel az előnyt a fehérváriaknak. A találat felrázta a játékosokat, és ez az iramban is jól megmutatkozott. Ekkor a zöld-fehér együt-