Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-01 / 254. szám

12 Sportextra 1993. november 1., hétfő Asztalitenisz Itaranyi Krisztina Az NB Il-es női bajnokság­ban a Jászkun Volán-Nefag együttese Kiskőrösre látogatott. Baranyi Krisztina és Farkas Klára lendületes játékával biz­tosan nyert a szolnoki csapat, bár a vendéglátók között olyan ismert játékos is szerepelt, mint az egykori BSE-versenyző Zol- nai Krisztina. Kiskőrös-Jász- kun Volán-Nefag 5-13 Az egyesület NB III-as férfi­gárdája Kiskunmajsán vendég­szerepeit, a hölgyekéhez ha­sonló sikerrel. Baráth László kiemelkedő játéka és az ifjúsági korú Kálmán Zsolt fiatalos len­dülete győzelemhez segítette csapatát. Kiskunmajsa-Jász- kun Volán-Nefag 4-14 Kispályás foci Amint az várható volt, az utolsó előtti fordulóban eldőlt a jászberényi kispályás labda­rúgó-bajnokság I. osztályában a bajnoki cím sorsa. A védő TA- KÉFT Gösser a 21. játéknapon 2-0-ra verte az Egyetértés gár­dáját, . s győzelmével megtar­totta 3 pontos előnyét. Ez pedig már behozhatatlan, így tavalyi sikerét megismételve ismét a TAKEFT Gösser szerezte meg az elsőséget. A dobogó második és harmadik helyéért csak az utolsó fordulóban dől el a harc a DMSC Tűzoltók és az ÁFÉSZ Elektronik között. Eredmények: Jb. Va­sas-Jászteleki SC 0-0, Sánta Fa- latozó-DMSC Tűzoltók 0-1, 1 OOxSzép-CÉLGÉPTERV 3-4, TAKEFT Gösser-H. Egyetértés 2-0, Kurrencia-Áfész Elektro­nik 0-2, Fair Play-Aprítógép- gyár 0-5. Az élcsoport állása: 1. TAKEFT Gösser 33, 2. DMSC Tűzoltók 30, 3. Áfész Elektronik 30, 4. Sánta Falatozó 27, 5. CÉLGÉPTERV 26, 6. Kurencia 24 pont. A góllövő­lista élmezőnye: 23 gólos Hall­gat János (CELGÉPTERV), 19 gólos Raffael Ferenc (Sánta Fa­latozó), 14 gólos Sisa József (TAKEFT Gösser) A II. osztályú bajnokságban is sok kérdés eldőlt a rájátszás 4. fordulójában. Ismét győzött a Hotel Lehel Gyöngye és a -t-Tor- lás csapata, s mivel a Plasztik Kulacs vereséget szenvedett, így az előző két együttes már feljutott az I. osztályba. Az utolsó játéknapon dől el, hogy melyik gárda nyeri a bajnoki címet. Eredmények az 1-6. he­lyért: H. Lehel Gyön­gye-Apropó Origó 2-0, -i-Tor- lás-Plasztik Kulacs 2-0, LEHE- LUX Amstel-Metallica 0-3. A csoport állása: 1. Hotel Lehel Gyöngye 14, 2.+Torlás 13, 3. Plasztik Kulacs 9, 4. Metallica 7, 5. Apropó Origó 6, 6. LE- HELUX Amstel 5 pont. 7-12. helyért: Tere Fere Club-Fészek Büfé 0-2, Építőmester Kft.-PHV 1-1, Norma-ELTEX Kft. 2-1. A csoport állása: 7. Fészek Büfé 11,8. ELTEX Kft. 10, 9. PHV 9, 10. Norma 9, 11. Tere Fere Club 8, 12. Építőmes­ter Kft. 7 pont. A 13-18. he­lyért: Jász Casino-Trans Ideál 0-1, Világhírű SC-Dréher 1-0, Peres SC-Amatőr FC 2-1. A csoport állása: 13. Trans Ideál 13, 14. Amatőr FC 12, 15. Peres SC 10, 16. Jász Casino 7, 17. Dréher 6, 18. Világhírű SC 6 pont. Labdarúgó NB /., 12. forduló Soproni fél tucat a Balaton-partiak hálójában, Debrecenben vesztett a „válogatott” Rába ETO MTK ­Békéscsabai EFC 0- 3 (0-0) Hungária krt., 1000 néző, v.: Bognár gólszerzők: Árgyelán (62., 91. p.), Csató (85.) sárga lap: Sztanó (16. p.), Horváth (43.), Kovács (54.), illetve Mracskó (52.), Csató (88.) jók: az MTK-ból nem lehet kiemelni senkit, illetve Árgyelán, Mracskó MTK: Balogh - Vincze (Nagy T. 52. p.) - Tamási, Turbék - Talapa, Hor­váth, Sztanó, Komódi, Szabó (Kenesei 70.) - Hámori, Kovács Békéscsaba: Baji - Usmajev - Mracskó, Fabulya - Fodor, Csató, Szarvas, Árgyelán, Vancea (Zahorán 85. p.) - Váczi (Kasik 64.), Kulcsár Tovább tart a sereghajtó MTK vessző­futása, hazai környezetben sem tudta gyarapítani győzelmeinek számát. Haladás VSE - Vác FC-Samsung 1- 3 (0-3) Szombathely, 6000 néző, v.: Kiss G. gólszerzők: Szekér (67. p.), illetve Füle (8.), Nagy T. (23.), Nyilas (33.) sárga lap: Bognár (20. p.), Jagodics (54.), Kenesei(86.), illetve Simon (61.), Puglits (78.), Nagy T. (81.), Aranyos (84.) jók: Szekér, Tóth N., illetve Nagy T., Nyilas, Molnár Haladás VSE: Derdák - Neudl, Ja­godics, Sánta - Szekér, Bognár (Nagy N. 46. p.), Kenesei, Tóth Gy. - Híd­végi, Elekes, Farkas (Tóth N. 65.) Vác FC-Samsung: Koszta - Puglits, Nagy T., Hahn, Aranyos - Nyilas, Si­mon, Kriska, Molnár - Répási (Schwarz 71. p.), Füle (Romanek 80.) Az első félidőben a Vác nagyszerűen használta ki a Haladás védelmének sú­lyos hibáit,' és megérdemelten szerzett vezetést. Szünet után már hiába próbált a Haladás fordítani az eredményen. EMDSZ-Sopron - Siófoki Bányász 6-1 (5-0) Sopron, 4500 néző, v.: Stamler gólszerzők: Majoros (18. p.), Kovács L. (28., 34.), Ördög (43., 45.), Katona (81.), illetve Fischer (87.) sárga lap: Szántó (40.), illetve Meksz (3. p.), Fischer (23.) jók: Nagy J., Katona, Kovács L., Szántó, Ördög, Varsányi P., Chiratcu, il­letve Hausner EMDSZ-Soproni LC: Milchram (Babos, 81.) - Varsányi P., Nagy J., Katona, Varga - Chiratcu, Kovács L., Szántó, Majoros - Ördög, Korsós (Horváth B., 78.) Siófoki Bányász: Bíró - Keszeg, Bimbó, Olajos, Barna - Virág, Varsá­nyi S., Meksz (Szabadi, 38.), Király (Pervusin, 62.) - Fischer, Hausner A hazai csapat erőtől duzzadó játéká­val valósággal lesöpörte a pályáról a vendég siófokiakat. Az első félidőben rendkívül magabiztos és gólgazdag játé­kot mutattak be a soproniak. A második félidőben lényegesen csökkentette az iramot a soproni együttes, a vendégek azonban képtelenek voltak élni a lehető­séggel. Sőt, a hazaiak tovább növelték góljaiknak számát és tizenegy hét eltel­tével megszerezték második otthoni győzelmüket. Debreceni VSC - Rába ETO 1-0 (0-0) Debrecen, 7000 néző, v.: Nagy L. gólszerző: Gracsov (59. p.) sárga lap: Gojan (90.), illetve Bordás (65.), Klausz (74.). Pintér (84.) jók: Téglási, Gojan, Pető, Kondás, Gracsov, Radu, illetve Végh, Kuttor, Bordás, Klausz Debreceni VSC: Téglási - Balogh, Gojan, Sándor Cs., Pető - Dombi, A gól vadász, Sándor Tamás ezúttal a védekezésben jeleskedett Sándor T., Kondás, Madar (Szath- mári, 81.) - Gracsov (Tóth A., 89.), Radu Rába ETO: Végh - Csikós, Pintér, Kuttor, Lázár - Ivanics (Faragó, 62.), Bordás, Ingácz - Virág, Herczeg (Mi- kóczi, 54.), Klausz A mérkőzés közepes színvonalú játé­kot, inkább küzdelmet hozott, s néhány tervszerűbb támadása végén a hazai csa­pat megérdemelte a két pontot. Az el­múlt hetekkel ellentétben ezúttal inkább az öregek, elsősorban Gracsov vitte a prímet, a fiatalok erejéből csupán a vé­dekezésre tellett. Videoton-Waltham- Újpesti TE 1-0 (0-0) Székesfehérvár, 5000 néző, v.: Bay gólszerző: Tieber (82. p.) sárga lap: Takács (59. p.), illetve Aczél (57.) jók: Mitring, Balog, Német, Takács, illetve Praj, Kozma, Aczél Videoton-Waltham: Mitring - Lő- rincz, Balog, Németh - Varga, Zim­mermann, Takács, Bekő (Salacz 61. p.), Horváth L. - Pálfi (Tieber (67.), Horváth F. Újpesti TE: Praj - Tomka, Aczél, Szlezák - Kozma, Véber, Füzesi, Kecskés, Egressy (Miovecz 76. p.) - Belvon, Kovács Küzdelmes, változatos mérkőzésen a vendégeknek több gólhelyzetük akadt, ezeket azonban Mitring rendre kitűnően hárította. A hajrában jól sikerült Hartyá- nyi cseréje, Tieber meghálálva a bizal­mat, megszerezte élete első NB I-es gól­ját. és ezzel a fehérváriak győzelmét. Ferencváros - Csepel-Kordax 3-0 (2-0) Üllői út, 11000 néző, v.: Molnár L. gólszerző: Wukoyigs (33., 42., 75. p.) sárga lap: Bereczki, Váczi D. (mind­kettő 42. p.) jók: Simon, Hrutka, Páling, Wuko- vics, illetve Hajdú, Tompos Ferencváros: Szeder - Hrutka - Simon, Telek - Páling, Lipcsei, Détári, Szekeres T. - Wukovics, Kovács J., Cigan (Lisztes 76. p.) Csepel-Kordax: Hajdú - Váczi D. - Bereczki, Mikler - Tyukodi (Balogh Z. 37. p.), Medgyes, Tompos, Somogyi, Szekeres J. (Palacian 67.) - Pena, Ja­kab Leheletkönnyű, szinte megerőltetés nélküli hazai diadal szórakoztatta a né­zőket. Annak ellenére simán nyert a Fe­rencváros, hogy csak perceken keresztül játszott igazán jól. A csepeliek számára figyelmeztető, hogy a legutóbbi 180 baj­noki percben kilenc gólt kaptak. BVSC-Dreher - PMSC-Fordan 1-1 (0-0) Szőnyi út, 1000 néző, V: Kurmai gólszerzők: Bába (66. p.), illetve Azo- itei (78. - 1 l-esből) sárga lap: Negrau (30. p.), Bába (47.), illetve Vókó (56.), Rózsa (90.) jók: Bognár, Mundi, illetve Azoitei BVSC-Dreher: Vezér - Farkasházy (Kvanduk, 65.), Kosa, B. Szabó - Mundi, Nagy, Bába, Bognár, Cseh - Anania, Negrau PMSC-Fordan: Csaban - Braun, Bódog, Dienes - Csoboth, Ulveczky (Mészáros, 70.), Rózsa, Fehér, Kocsis (Tököli, 88.), Vókó - Azoitei. A hajrában nem akadt gólhelyzet, így döntetlennel zártak a csapatok. A mér­kőzés első félidejét a BVSC irányította, de ez gólhelyzetekben nem mutatkozott meg. A második játékrészben kiegyenlí­tett volt a küzdelem, így a pontosztozko­dás hűen tükrözi az eseményeket. Női OB I. Győri SE - SZTE 0-1 (0-1) Győr, 300 n., v.: Alper SZTE: Vincze - Szentesi (Pálszabó), Lajkó, Mustár, Csernai - Mező, Poló- nyi (Kovács), Lévai - Nagy (Faragóné), Pádár, Molnár. Edző: Munkácsi Jó­zsef. 20. perc: A bal oldalon felfutó Nagy remek átadással tálalt a középen nagy lendülettel érkező Molnár elé, aki a ki­futó kapus mellett a sarokba lőtt, 0-1. Nagy iramú, színvonalas mérkőzésen szervezetten és fegyelmezetten játszott a szolnoki együttes. Bátor támadójátéká­val meglepte a hazaiakat, s a találkozót végig irányítva megérdemelten nyert. Jók: Bősze, Szabó, ill. Csernai, Mező, Molnár, Lévai, Pádár Nagy Gyula: - A játékban egymást múlták felül a szolnoki lányok. Munkácsi József: - Jó képességű együttes otthonából hoztuk el a pontokat. NB III. Mátra-csoport Fontos, de nem sorsdöntő meccset veszített a MÁV MTE Sz. MÁV MTE- Salgótarjáni BTC 0-1 (0-0) Szolnok 600 n., v.: Mezei. MÁV MTE: Hatvani-Tasev, Ágh, Mészáros, Draskóczi (Horváth Cs.), Medjanszkij, Major, Fodor, Birinyi, Burai, Novikov. Edző: Vígh Tibor. 12. perc: A jobb oldalon labdát vezető Draskóczi középre ívelését Medjanszkij fejjel csúsztatta a tizenhatosról Birinyi elé, a fiatal csatár szép kapáslövése cen­timéterekkel kerülte el a bal felső sarkot. 24. perc: Horváth Zs. Starkkal kény­szerítőzött a büntetőterület előtt, ahol szabálytalanul akadályozták. Novák pontrúgását Hatvani másodszorra kapa­rintotta meg. 4L perc: Novák ügyes mozdulattal beforgatta Ághot a jobb oldalon, az alapvonal közeléből középre ívelt, Hor­váth Zs. Draskóczitól szorongatva fölé vágta a labdát. 55. perc: Oláh ugratta ki középen Horváth Zs.-t, a szöktetés azonban hosz- szúra sikerült, Hatvani gyors kifutással tisztázott. 88. perc: Oláh B. a félvonal közeléből jobbról ívelt a szolnoki kapu előterébe, a tizenhatoson belül elmélázó védők kö­zött a csereként beállt Csőke tizennégy méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 0-1. Némi hátszéltől támogatva már az első percben tűz alá vette a Stécé kapuját a hazai gárda, de a tarjáni védők hamar „megdorgálták” a szolnoki könnyűlo­vasságot. Többet birtokolta a labdát a MÁV MTE, de a büntetőterületre és an­nak környékére nem érkeztek lendülettel játékosai, a fiúk lábukat sűrűn kapkodva, kerülték az ütközést a martalóc védők­kel. Szünet után bátrabban kezdeménye­Fodor (jobbról) és Gyetvai légi csatája a földtől húsz centire zett az SBTC, amely a mérkőzés színvo­nalának javára szolgált, hiszen lüktetett a játék, mindkét csapat sokat futott, de a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. Már-már úgy tűnt, pontosztozkodás lesz a Mátra-csoport rangadójának vége, ám egy figyelmetlenség megpecsételte a pá­lyaválasztók sorsát. No, nem hosszú távra, csak erre a mérkőzésre, hisz a fia­tal szolnoki együttesen látszik az utóbbi hónapok munkája, amely ahhoz egyelőre még kevés, hogy igazi tétmérkőzésen is megmutatkozzon. Jók: Ágh, Tasev, Fodor, ill. Homann, Stark, Horváth Zs. Vígh Tibor: - A játék képe alapján a döntetlen reálisabb lett volna, de egy hi­bánkat kihasználva a jó játékerőt képvi­selő SBTC elvitte a pontokat. B. Kovács Zoltán: - Nagy taktikai csata folyt, emiatt nem alakulhatott ki jó játék. Örülök, hogy a bizonyítás nekünk sikerült. Ifi: SZUSE-SBTC 0-2. néder J ászberény-Kartal 4-0 (1-0) Jászberény 200 n., v.: Jónás Jászberény: Rácz-Balog G., Balogh J., Karkusz, Juhász G., Szántai, Lu- dasi, Bató (Vasas), Lukácsi (Údva- rias), Ládi, Juhász R. (Tasi). Edző: Sárközi Gyula. 19. perc: Ludasi szögletét a rövid sa­roknál felugró Botzki a saját kapujába csúsztatta, öngól, 1-0. 33. perc: Szántait a tizenhatos sarká­nál lerántották, a szabadrúgást elügyet- lenkedték a hazaiak. 38. perc: A vendégeknek a tizenegyes pont magasságába ívelt szabadrúgását Turcsányi kapu fölé fejelte. 51. perc: Ludasi húzott el a bal olda­lon, pontosan begurítását Szántai az ötösről helyezte a kapu közepébe, 2-0. 61. perc: Balogh G. beadását a egy vendég védő a kapu torkából fejelte fölé. 77. perc: Udvarias beadását Ládi az ötös sarkáról kapufára bólintotta. 79. perc: Ládi remekül ugratta ki Szántait, aki a tizenhatoson belülről a hosszú sarokba lőtt, 3-0. 85. perc: Ludasi cselezgetett a tizen­hatoson belül, és akasztották. A büntetőt Ládi biztosan helyezte a jobb sarokba, 4-0. Szinte az egész mérkőzésen az ellenfél térfelén pattogott a labda. A vendégek becsülettel védekeztek, de ettől többre nemigen futotta a tudományuk. Jók: Szántai, Ládi, ill. Turcsányi. Sárközi Gyula: - Ma a győzelem kö­telező volt számunkra. Dobes Attila: - Megérdemelten nyert a hazai csapat, stílusban és tudásban fe­lülmúlták a Kartalt. Ifi: JSE - Kartal SE 4-0. Szalóki Pásztó-Sz. Borovi Cukorgyár 4-0 (1-0) Pásztó 400 n., v.: Berta. Szolnoki Cukorgyár: Kiss Z.-Pálin- kás, Kiss A., Kiss Cs., Pintó, Eszéki, Tákos, Tubák, Kovács L, Vadicska, Szabady (Jegesi). Edző: Nász Mihály. 20. perc: Tákost a játékvezető rekla­málásért kiállította. 47. perc: Jobb oldali beadás után a hosszú oldalon lesen álló Gubán a kapu jobb alsó sarkába lőtt, 1 -0. 60. perc: Vadicska átemelte a labdát a kapujából kiinduló László felett, de haj­szállal célt tévesztett. 72. perc: Bal oldali beadás után Gu­bán öt méterről helyezett a kapu köze­pébe, 2-0. 80. perc: Hosszú átadással Gubán lé­pett ki, és a hosszú sarokba lőtt, 3-0. 87. perc: Veres hagyta faképnél a lesre játszó cukorgyári védőket, és hig­gadtan, könnyed mozdulattal a kapu jobb sarkába emelt, 4-0. A huszadik perctől tíz emberrel játszó cukorgyári csapat csak hetven percig tudta kétségessé tenni a mérkőzést. Jók: Gubán, Veres, Andó, ill. Kiss Z. (a mezőny legjobbja), Pintó, Tubák. Kiss Károly: - Megérdemelten nyer­tünk. Nász Mihály: - A kiállítás megpecsé­telte sorsunkat. Ifi: Pásztó - Sz. Cukor 2-0. , Sokvári

Next

/
Thumbnails
Contents