Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-29 / 252. szám

1993. október 29., péntek Hazai körkép 5 A reformáció: követelmény és küldetés Szalay Pál Kenderesen református lelkész, a Nagykunsági Egyházme­gye levéltárosa és megbí­zott tanulmányi előadója. 1931-ben született Szat- márcsekén, négygyermekes lelkészcsaládban. Iskoláit Mátészalkán, Szatmárné­metiben és ösztöndíjasként Bázelben végezte, ahol filo­zófiát, históriát és teológiát tanult. Nemzetközi pályá­zatra Genfbe, 1961-ben beküldött, ökumenikus tárgyú dolgozatát az Egy­házak Világtanácsa tanul­mányi bizottsága kitünte­tésben részesítette. Száznál több dolgozata jelent meg nyomtatásban, külföldön is publikált. Hivatalos minő­ségben képviselte egyházát nemzetközi tudományos konferenciákon. Jelenleg a pietizmus ökumenikus tendenciái című nagyobb lélegzetű ta­nulmányán dolgozik. Egyházunk ebben az év­ben is méltó módon emléke­zik október 31-én a reformá­ció indulására. Hálát adunk Istennek a reformáció áldá­saiért, imába foglaljuk re­formátorainknak a nevét és megkoszorúzzuk a mártírok sírját, emlékművét. Nem elég méltatni a re­formáció jelentőségét, szólni hatalmas kisugárzó erejéről, ha nem fényesednek meg régi igazságai előttünk, és ha nem élünk eleven és gazdag örökségével. Semper fűit ecclesia et érit semper. A re­formáció nem egy napnak, nem is egy nemzedéknek volt a feladata, hanem örök követelmény és örökös kül­detés. Amíg egyház lesz ezen a földön, addig mindig szükség lesz reformációra, azért, hogy az egyház igazán egyház maradhasson. Elég-e nekünk a reformá­ció nagy történéseire emlé­keznünk és a reformátoraink emléke előtt tisztelegnünk anélkül, hogy a reformáció jelen feladatai felől tudako­zódnánk? Élhet-e az egyház egyedül a múlt dicsőségei­ből? Mielőtt erre felelni pró­bálnánk, tegyük fel a kérdést, hogy mi indította el a refor­mációt? A reformációt megelőző időszak zavaros és nyugtalan volt. Éhínséget, katasztrófá­kat, földrengést, háborúkat, tűzvészeket jegyeztek fel az emlékezések. 1348-1350 kö­zött Párizsban ötvenezer, Bázelben 14 ezer, Firenzé­ben 60 ezer, és Velencében 100 ezer embert ragadott el a pestis. Talán el tudjuk kép­zelni, hogy az emberek ezek után nyugtalanul kérdezget­ték: Mi is tulajdonképpen az emberi élet? Művészi ábrá­zolása, kifejezése ennek a haláltánc. Végeláthatatlan sorokban vonulnak a zarán­dokok és az önmagukat osto­rozok. A halál közvetlen fe­nyegetésére a másik válasz: együnk és igyunk, mivel holnap úgy is meghalunk. Arra a kérdésre, hogy a re­formációnak mi volt történe­tileg és szellemtörténetileg az indítéka, a modem egy­háztörténet-írásnak nincs egyértelmű felelete. Félelem és társadalmi válság jelle­mezte ezt a kort. A járvá­nyoktól való iszonyatos ret­tegést még tetézte a máglyák fellobbanó fénye. A paraszt- háborúk jelezték az óriási társadalmi feszültségeket. Dante isteni színjátékában egymás mellett van megraj­zolva a menny, a purgató- rium és a pokol. Általában hátborzongatóan ábrázolják a pokolbeli szenvedéseket. Kapujára ez van felírva: Énrajtam jutsz el a kínnal tek hazába, Énrajtam át oda, hol nincs vigasság, Rajtam a kárhozott nép városába. Nagy Alkotóm vezette az igazság; Isten hatalma emelt égi fénnyel, Ez ős Szeretet és fő Okos­ság, Én nem vagyok egykorú semmi lénnyel, Csupán örökkel; s én örökkön állok. Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. A bűnbocsátó cédulákat is erre, a soha korábban nem lá­tott félelemre alapozták. A nagy egyházszakadás, a zsi­natok " eredménytelensége feletti elégedetlenség, a re­neszánsz eszmevilága, a hu­manizmus mind közelebb hozták a reformációt. Sok kolostorban indult ebben az időben reformmozgalom, mint a Benedek rendiek re­formja Ausztriában, a melki kolostorban, és a Göttingá- hoz közeli, bursfeldi kolos­torban. A késő középkori kegyesség biblikus hangvé­telére jellemző volt a számta­lan bibliakiadás. Több mint 22 teljes és számtalan részki­adása jelent meg a könyvek könyvének. A reformáció indulásáig hatvan teljes és részkiadása jelent meg a zsoltároknak Németország­ban, s addig egyetlen or­szágban sem született a nép nyelvén annyi bibliakiadás, mint éppen Luther hazájá­ban. Joggal elmondhatjuk, hogy a XV. század vége és a XVI. század eleje a középkor kegyes időszaka volt. Emel­lett megemlíthetjük a szám­talan reformiratot. A legéle­sebb közülük II. Gyula udva­rában íródott. G. Gozzadini és címzettje a magas pápai udvar. A klérus és a püspö­kök morális, valamint lelki állapota érett volt a refor­mokra, de egyáltalán nem volt katasztrofális, ahogyan azt egyes szerzők szeretnék feltüntetni. Jól lehet a papság képzettsége nagyon tarka képet mutat egyes területe­ken a reformáció előestéjén, az egyetemi diplomával bíró egyházi emberek aránya a 30 százalékot is meghaladta. A kinyomtatott prédikációs kö­tetek nagy száma bizonyítja, hogy milyen gyakori volt a középkor alkonyán az ige­hirdetés. Az igehirdetők ja­vadalmazására tett alapítvá­nyok és az a feltétel, hogy elnyerőjének tudományos fokozattal kell rendelkeznie, mutatja, hogy milyen súlyt helyeztek a prédikációk mi­nőségére. Negatívan hatott ugyanakkor az olyan kleri­kusok nagy száma, akik tu­lajdonképpen nem végeztek lelki gondozói munkát, csak az oltár körül forgolódtak. A hívők nagy többsége Németországban egyházias és kegyes életű volt, üdvös­ség utáni olthatatlan vágyuk és áldozatkészségük leta­gadhatatlan. Ezt latjuk meg­nyilvánulni a művészetben. Az ebben az időben alkotott egyházi tárgyú munkáknak nem csupán a száma, de ma­gas színvonala is figyelemre méltó. Ez a kor Albrecht Dü­rer, Mathias Grünewald, Tilman Riemenschneider és az ő alkotásaik kora, ame­lyek igazi és mély vallásos­ságot sugároznak. A reformáció előestéjén többféle hatás, irányzat ér­vényesült egy időben. Egyfe­lől a mélységesen kegyes hit, másfelől a nép köreben ta­Í iasztalható visszás helyzet, a elcsigázott népi kegyesség, és a klérus közönyössége. Itt jogos a kérdés, milyen mér­tékben volt vajon a reformá­ció előestéjén a hitélet külső- séges cselekedet, illetve mennyire volt belső állásfog­lalás. Erre egyértelmű fel­adatot nagyon nehéz adni. A reformáció indulása az előre- formátorok - Wyclif és a hit­újítás mártírja, Húsz János munkássága mellett nagy­részt Luther személyes teo­lógiai küzdelmének az eredménye. Reformprog­ramja szoros kapcsolatban állt az egyház tanításának a kritikájával. Előhozta, hogy az egyház a maga tanításá­ban eltávolodott a bibliai alapoktól.. A bázeli és az V. lateráni zsinat közt újra és újra előjönnek a reformprog­ramok. Az előkészített re­formbullából idézek: „Meg­kezdjük a reformot elsősor­ban a mi római udvarunkon, amelynek általában az erköl­csös életben jó példával kell előljámi.” Az utolsó reformkísérlet az V. lateráni zsinaton tör­tént. A negyedik ülésen Kris­tóf Marcellus híres beszédet intézett a pápához. Ezt mondta többek között: min­den ember azt várja, hogy II. Gyula az egyházat megújítja, mivel ő pásztor, tanító és kormányos. A reformáció előestéjén sok panasz hangzott el ami­att, hogy a püspökök sem nem tudtak, sem nem akartak püspükségükön tartózkodni. Hogy a kard és a sisak job­ban illett hozzájuk, mint a püspöksüveg és a pásztorbot. Negatívan hatott az is a val­lásos életre, hogy a püspök­ségek jelentős részét neme­sek töltötték be, és számuk az XV. század utolsó évtize­deiben tovább nőtt. 1515-ben Johann Wimpfeling teszi szóvá, hogy a „cseh méreg” (a huszitizmus hatása egyre erősebb lesz). A reformáció kifejezése volt az egyházi állapotokkal való elégedetlenségnek. A teológiai homály és zavaro­dottság az előidéző ősokok közé tartozik. Luther volt az a szikra, amely a felgyülem­lett puskaport meggyújtotta. A nagy reformátor teológiá­jában középkori gondo­lat-motívumokból kiindulva keresett és talált kérdésekre feleletet. Az emberek lelke­sedtek érte, mivel kérdése­ikre meggyőző választ kap­tak. Vajon ennek a válasznak feltétlenül egyházszakadás­hoz kellett vezetnie? Luther még 1519-ben is hangsú­lyozta, hogy nem tudná okát adni a római egyházzal való szakításnak. Ennek ellenére már a következő évben tö­megesen hagyták ott a római egyházat. Kálvin, Luther és Zwingli reformátori tanításai az év­századok messzeségéből is fényesen ragyognak felénk. Semmit nem vesztettek időszerűségükből. Mi akkor tisztelgünk méltóképpen em­lékük előtt, ha hitbeli dol- okban nem ismerünk el más írój, csak egyedül Istent, ha az O igéjét tisztán és elegyí- tetlenül hirdetjük. Ha hitben járunk, élő a reménységünk és úgy szeretjük egymást, ahogyan Krisztus szeretett minket. Szalay Pál Egy tanácskozás utózöngéi Meddig - és mennyit ér a Tisza-tó? Az elmúlt héten egy tanács­kozás volt Tiszafüreden, mely lényegében egyetlen célból, az „Ajánlások és térszerkezeti koncepció megalapozása a Ti- sza-tavi regionális terv kidolgo­zásához” című, a MŰ-HELY Kft. és KTM. által kidolgozott anyag megvitatása és elfoga­dása miatt tartottak meg. Az anyagban azonban ki­emelt hangsúllyal szerepelt, hogy a Tisza-tavi régió fejlesz­tésének összehangolása céljából életre kell hívni a Tisza-tavi Regionális Tanácsot. Ennek a ténynek, támaszkodva a kihe­lyezett, szolnoki kormányülés pozitív tapasztalataira, a ta­nácskozás levezető elnöke be­vezetőjében nagy fontosságot tulajdonított. A tanácskozás első felében a hozzászólók többsége csak ezzel foglalko­zott. A legfinomabb, kompro­misszumra hajló fogalmazásom így hangzik: heves, személyes­kedésektől sem mentes vita ke­rekedett, felkorbácsolva a lap­pangó indulatokat. Lényegében az volt a vita sarkalatos pontja, hogy kinek meddig, vagy még- inkább mennyit ér a Tisza-tó? A kistelepülések polgármes­terei közül többen egyetértettek azzal, hogy előnyösebb lenne kezdetben a szűkebb, kistérségi szerveződéseket támogatni. Az indokuk így hangzott: az úthá­lózat, a szennyvíz, a gáz, a tele­fon stb. kérdése a legtöbb kiste­lepülésen gond. Ehhez kellene inkább pénzt biztosítani az ál­lamnak. A négy megye 44 tele­pülését összefogandó terv nem kedvező a számukra. Többen megtapsolták azt a kijelentést, miszerint: „Amíg ezen gondok megoldására nincs fedezet, ad­dig felesleges a Regionális Ta­nács létrehozásával foglal­kozni.” Természetes, hogy ezen ösz- szegzésnek nagyon sok igazság- tartalma van. Hogy a tanács megalakulásával még jobban perifériára kerülnek, eléggé megalapozottnak tűnhetnek. Tűnhetnek. így kell ezt írnom, annak ellenére, hogy tudom azt is, miszerint a térség szinte minden egyes falucskájában sú­lyos gondot jelent a munkanél­küliség, mely fokozatos elsze­gényedéssel járó türelmetlen elégedetlenséget szül. (El- lenjérveimet, talán éppen ezért, erre a tényre szeretném felépí­teni. Kérdésem így szól: ’sza- bad-e az idegenforgalom fel­lendülésétől csodát várni? Már többször leírtam, hogy annak el­lenére, hogy ez a Tisza-tó régi­óban „húzóágazat” lehet: NEM! A Tisza-tó több ennél! Szárazu­lataival, vízfelületével, iparával, mezőgazdaságával, halászatá­val, vadászatával, vízi erőműjé­vel, faunájával és flórájával együtt. Négy megye határán, a négy megye régióhoz kapcso­lódó településének összes egyéb gondjával együtt. „Ha négy fele húzzuk - rossz magyar szokás szerint - a sze­keret, azzal csak ártani tudunk” - fogalmazott félreérthetetlenül Mezőkövesd jegyzője. Ez még akkor is igaz, ha sokan úgy érezték, hogy a Regionális Ta­nács megalakítását politikai, szervezeti érdekek mögé felso­rakozó „lobbizók” szorgalmaz­zák, sütögetve a saját ízlésük szerint kiklopfolt, fűszerezett pecsenyéjüket. Tételezzük fel, hogy így van! Kárt okoznak vele? Nem, ha a Tisza-tó érde­kében teszik! Nem, ha tudnak egymás dolgairól! Nem, ha túl tudnak lépni az „Én házam, az én váram” egoizmusán! Ha így lesz, felőlem a Tisza-tó elérhet Kunhegyestől egészen Pélyig is! Ez jelentené valójában a Ti­sza-tó határainak rugalmas ke­zelését. Az erőmű termelné az energiát, a megalakulandó Tu­risztikai Tanács szervezné az idegenforgalmat és így tovább. Utópisztikus, faianszteri álma­imban nem acsarkodna egy­másra a horgász és a természet- védő és a Tisza-tónak egy rend­őrsége, tisztiorvosi hálózata, mentőszolgálata lenne. Ezek után mindenki eldönt- hetné, hogy mennyit is ér a tér­ség, amely tényleg segítségre szorul. - Percze ­Valamikor tekintélye, rangja volt a szakmának Elképzelek egy tündéri kis szalont Rózsika annak örül, ha a vendége elégedett Amikor először belépek a szobába, nem tudom, mi az, ami szokatlan. Néhány perc múlva rájövök, hogy a szőnyegre esett cémadarabokat és ruha­anyag-maradékokat „hiányo­lom”. Azt a megszokott lát­ványt, amely általában fogadja az embert ott, ahol főfoglalko­zásban ruhát varrnak.- Nálunk mindig rend van - mondja Csesznok Ernőné Ró­zsika, francia szabó, akinél most látogatóban vagyunk. - Miért kell egy varrónőnek min­dig rendetlenségben lennie? Szerintem mindenkinek vi­gyázni kellene a környezetére. Nekem az az igazi fizetségem, ha a vendégem meg van elé­gedve itt mindennel. Félteni kell ezt a szakmát A varrógépek társaságában leülünk a sarokgarnitúrára. Rózsika egyáltalán nem olyan, mint a varrónők általá­ban: ő beszédes, vidám.- A bejáratnál láttam kiírva, hogy Ön francia szabó. Mit je­lent ez?- Van francia és van angol szabó. A francia könnyű dolgo­kat varr, kosztümöket, ruhákat. Az angol átmeneti és télikabá­tokat. A két szakma különböző­ségéből nemrégen konfliktusom is támadt. Ugyanis vállaltam ta­nítványokat. Három tanulóval foglalkozom egyszerre. Én mindig hangsúlyozom, hogy francia szabó vagyok. Tehát a francia szabóság rejtelmeibe vezettem be a tanulókat is. És most az egyik tanítványomat vizsgán arra kérték, hogy kabá­tot varrjon! Mert manapság a gyerekekből ruhakészítők lesz­nek. És a „ruhakészítés” az is­kola szerint mindent takar. Volt is az iskolával konfliktusom emiatt, hiszen én a kezdet kez­deténél is megmondtam, hogy francia szabó vagyok. Le is akartam adni a tanítványaimat e miatt a nézeteltérés miatt, de nem sikerült. Úgy gondolom, hogy azokat a tanulókat, akik még járnak hozzám, becsületből végigviszem, de nem vállalok többet.- Elkeseredett?- Féltem a szakmát. Ezek a gyerekek úgy jönnek ide, hogy azt sem tudják, mi az a stircelés, amikor a gomblyukat a ruha anyagából varrom meg. Akkor hol lesz ez a szakma néhány év múlva, ha a tanulók még ezt sem tudják? Biztosan jobban keresnek azok. akik szériában gyártanak. De nálam még most is kézzel varrjuk be a kosz­tümbe a bélést. Sokan azt hi­szik, hogy a szabó munkája nyolcórás elfoglaltság. Pedig ez hajnali munka. Mert napközben jönnek a kuncsaftok. És a nők­kel foglalkozni kell. Bejön, megnézi a divatlapot, de kell az ötlet, megbeszéljük, és az nem 10 perc. Nekem 130 vendégem van, és mindenki az ő ruháját tartja a legfontosabbnak. Sokszor meg­esik az, hogy: rögtön kell a kész ruha.- Hogyan lehet jó ruhát varrni?- Ez sok mindentől függ. Egy megfelelő fazon sokat jelent. Es nem biztos, hogy csak abból az anyagból lehet elkészíteni, amit a divatlap javasol. Talán ol­csóbb anyagból is el lehet kép­zelni.- Azt mondják, erre a szak­mára manapság nehéz napok járnak.- Én sose voltam olyan, aki várja a sült galambot, és még­sem úgy mennek a dolgok, aho­gyan kellene. Aki ilyen kis szakmából él, mint az enyém, azt leírják. Pedig lehet, hogy a bankár is villog abban a ruhá­ban, amit én varrtam. De ha például kölcsönt akarok fel­venni mondjuk azért, hogy gé­pet vásároljak, akkor protekció­val kapnék maximum 100 ezer forintot, amit hat hónap alatt vissza kellene fizetnem! Hát hol keres egy varrónő hat hónap alatt ennyi pénzt? Szerettem volna magam mellé társakat. Bementem a munkaerő-szolgálati irodába, varrónőket kerestem. Kértem, hogy mondjanak őszinte véle­ményt. Figyelmeztettek: előfor­dulhat, hogy elhelyezkednek nálam 2-3 hónapra, aztán itt hagynak. Nem tudom, miért nem szeretnek a varrónők varrni? Pedig ez egy olyan szakma, amivel szerintem nem lehet az utcára kerülni. Igaz, itt a darab után fizetik a bért.. Egy szalon az álmom- Milyen tervei vannak?- Remélem, hogy a tanulók közül itt marad velem valaki. El tudnék képzelni a városban egy aranyos kis szalont 2-3 varró­nővel. De hát probléma a hely, a bérleti díjak. Valamikor Szol­nokon sok szalon működött. Tekintélye, rangja volt ennek a szakmának, és most nincs sehol. Szóval egy szalont szeretnék. Olyan lányokkal, akik okosak. Miért, egy varrónőnek nem kell intelligensnek lennie? Dehogy­nem! Hiszen emberekkel bánik! Mondja meg őszintén, nem érdemelne meg ez a város egy tündéri kis szalont? Paulina Éva Fotó: Korányi Éva 4 t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents