Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-20 / 245. szám
1993. október 20., szerda Kultúra — aktualitások 5 A tévé képernyője előtt Örömhír a Tévémagiszter háza tájáról, a televízió köz- művelődési hetilapja - nem Tévesztendő össze a Stúdió ’93-mal, mely kulturális hetilap - három új sorozat indításával igyekszik kedvébe járni kíváncsi nézőinek: Czeizel Endre a családfákról beszél majd több alkalommal, a nagy stíluskorszakok közül a barokk kerül reflektorfénybe - egyébként a barokk éve a mostani -, s végül az ÁVO-ról készült fejezeteket láthatjuk a híradós Fehéri Tamás rendezésében. Mindez örömmel tölthetne el bennünket, ha nem volna azért itt egy kis bökkenő. S ez maga a műsor ideje, merthogy mindezekhez csak akkor juthat hozzá a néző, ha lemond hagyományos vasárnapi ebédjéről, fity- tyet hány a kulináris élvezeteknek, falatozás helyett a képernyőt választja ünnepi étkük Tévémagiszter délben? Merthogy a Tévémagiszter minden vasárnap délben jelentkezik, alighogy elharangozzák a delet. Vajon nem lehetne alkalmasabb időt, helyet találnunk a televízió e kedves „tanítómesterének”, amely a nemes- értékek letéteményese a képernyőn. De ha már a műsorrend turpissága került szóba, nem hallgathatom el ama fájdalmamat sem - remélem, osztoznak benne velem mások is -, hogy tudniillik a népszerű Gulden- burgokkal kerül szembe a kettesen a kultúra hetilapja, komoly dilemma elé állítván ezzel a nézőt. De kanyarodjunk vissza a Tévémagiszterhez, mert azért az örömbe más üröm is vegyül. Hiába például a szép szavú genetikus, a vonzó előadó, ha témája ezúttal némi idegenkedést vált ki, legalábbis belőlem igen. Nem azért, merthogy néhány kivételes nagyság, irodalmi avagy művészeti, első alkalommal Goethe családfáját felrajzolja, hanem mert óhatatlanul is arra terelheti a gondolkodást, amit röviden megfogalmazni úgy tudnék: mondd, honnan jöttél, s én megmondom, ki vagy. Szemben azzal a közismert bölcsességgel, mely szerint: nem az a fontos, öcsém, honnan jössz, hanem az, hogy hová igyekszel. Akinek van nagyobb és nemesebb családfája, akarva-akaratlan a rangkórság hódolóinak malmára hajtja a vizet. Annál is inkább, mert a televízió arra hívta fel nézőit, hogy ki-ki készítse el származásának terebélyes fáját (Már akié terebélyes!). S vele akár részt is vehet egy országos, nagy versenyben. Lelki szemeimmel máris látom, hogy rohanják meg a levéltárakat, hogy kutatnak poros fóliák között, hogy minél mélyebbre ássanak családjuk fájának gyökereit keresvén; rajzolják a ge- neológiai tabellát, hogy bizonyítsák, nem holmi jöttmentek ők, nem bizony. Nem volna szerencsés, ha ezzel divatot teremtene a televízió egy olyan tevékenységnek, egy olyan ügynek, amelyre már a nagy francia forradalom is nemet mondott, a származás, a családfa fontosságát tagadván. Más kérdés, ha gyökereinket azért kívánjuk megismerni, nem hiúságból, hanem mert esetleges öröklődési tulajdonságok - betegség éppúgy lehet mint a tehetség -, iránt, után érdeklődünk. Remélem, a sorozat erre figyelmez gyakorlati példáinak felsorakoztatásában, s eloszlatja az indítás félreérthető „homályait”. Ami pedig Fehéri Tamás filmjeit illeti, melyből ízelítőt is kaptunk bevezetésül, a hatalom erőszakszervét bemutató filmjét korabeli híradórészletekkel teszi dokumentálisan hitelessé. Itt szeretném megemlíteni az elmúlt hét egy magyarfrancia dokumentumfilmjét, mely arról a francia fotóriporterről szólott, akit 1956-ban feladat végzése közben ért halálosan a golyó, a Köztársaság téren. Jean-Pierre Pedradzzini sorsát végtelenül emberileg tálalta elénk Ledniczky Márton és Sas Tamás; úgy vált szemünkben végül is hőssé, hivatásának hősévé, hogy holmi pátosszal kiemelték volna alakját a hétköznapi cselekedetekből. Megkapott benne a tálalás eleganciája, a képek lendülete, ritmusa, sodrása, a megszólaló pályatársak közvetlensége, amely az őszinteség levegőjét árasztotta. Az 55 perc úgy szaladt el velünk, mintha csupán néhány lett volna. A szerda esti dokumentumfilmet látva erősen elfoghatta a nézőt az érzés: Európa nincs is olyan messze, mint a film címe hirdette, kivételes pillanatokban meg egészen közel esik hozzánk (Európa messze van). Családi kör újra Visszatért a képernyőre a Családi kör, «Kelemen Endre műsora, hisz valójában ő a lelke ennek a magazinnak. És úgy látszik, nem csak felébredt Csipkerózsika-álmából, ahová az elhamarkodott műsorpolitikai döntés „kergette” évekkel ezelőtt, most már virul, meg is marad. Valójában régi, bevált módszerét folytatja, dramatizált formában dolgoz fel egy-egy közérdekű problémát, most például a fiatalok lakáshoz jutásának különös kálváriáját. Majd stúdióbeszélgetésben hány- ják-vetik meg a látottakat, szakembereket is bevonva a vitába. Szerencsére Bárány Tamás íróban olyan alkotóra találtak, aki valóságos vígjátékot teremtett a tanmesének szánt témából. Az Albérlet Gödöllőn, ez a címe a tévéjátéknak, akár önállóan is megállód volna a képernyőn, keretek nélkül, hála persze két kitűnő színésznek is, Pécsi Ildikónak és Szilágyi Tibornak, akik a szülők szerepét játsz- szák, s akiknek házassága oldja meg valójában a fiatalok lakásproblémáját. Élvezetes játék tehát, ám az igazat megvallva kissé unalmas eszmecsere a stúdióban, így hát volna még mit „korszerűsíteni”, azaz újabb ötletekkel színesebbé, dúsabbá tenni a Családi kört. Röviden Igazi gyöngyszemet talált életünk szemétdombján Fri- derikusz Sándor, egy idősebb hölgyet - Az én mozimban láthattuk -, akinek az a bátor ötlete támadt, hogy megszólítja, társalgásra hívja, méghozzá táblával a kezében embertársait. Brüsszelben éppen úgy, mint Budapesten, akár egy parki pádon üldögélve, vagy épp egy kávéházi asztalhoz telepedvén; ebben a kegyetlenül elmagányosodó, rideg világban a szó melegét kínálja partnereinek; csevegjünk egy kicsit, ennyi, amire vágyik, csevegjünk egymás örömére. Van, aki pusztán mindezt hóbortnak hiszi, van azonban, aki odatelepedik melléje; amit csinál ez az asz- szony, álomnak tűnik, pedig valóság. Milyen szép lenne, fordulhat meg bennünk őt látván, ha mindez tábla nélkül, a világ legtermészetesebb módján történnék. Ebben a mosolygós, derűs asszonyban igazi „csillagra” lelt a sztárokkal incselgő show-man. Valkó Mihály Az Alumíniumáru-gyár Rt. cáfol Jobbról üt, nyereséges, balról üt, veszteséges? Lukács Tibor, az Alumíniumáru-gyár Részvénytársaság vezérigatója hivatali szobájában fogadott.- Hogyan kerültek kapcsolatba a hollandokkal?- A ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején nagyon megemelkedett az alumínium világpiaci ára. Ez volt az oka, hogy a tiszafüredi gyár termékeire alig-alig tudtunk piacot szerezni. A gyár - jórészt ezért is - már veszteséggel termelt. Keresnünk kellett egy megoldást. ’91 első felében találkoztunk először Nijhof úrral - Mentink úr ebben az időben beteg volt -, aki érdeklődést mutatott a gyár iránt. Hozzáteszem, hogy hagyományos alutermékek gyártásával nem kívántak foglalkozni. Ez csak később, az év közepén került szóba. Végezetül 1991 júniusában alakult meg az M. T. Metalfabrik Kft. az alu 40 százalékos és a hollandok 60 százalékos tőkerészével.- Aminek feltétele volt egy szindikátusi és társasági szerződés megkötése, melyben az Alumíniumáru-gyár (csak 1993. január 1-jétől rt. - a szerk.) vállalta, hogy piacot, szerződéseket szerez a hagyományos alu- termékekre. Legalábbis a kft. erre hivatkozik, amikor szerződésszegést emleget.- Ebből egy szó sem igaz! Én magam sokáig fáradoztam azon, hogy ilyen ügyekben egyezségre jussunk. Különösen, elkerülendő a hasonló eseteket, azt szorgalmaztam, hogy a társaság éves gazdálkodási tervével, ideértve az összes termeléssel, beszerzéssel, eladással, szerződéskötésekkel stb. kapcsolatos ügyekben a döntéshozatalhoz legalább háromnegyedes szótöbbség legyen szükséges. Ez az első szerződéstervezetben így is szerepelt, de érdekes módon az eredeti példányból kimaradtak ezek a pontok. Ám ebben sincs leírva sehol az, hogy mi a hagyományos alutermékekre megrendeléseket szerzünk.- Hogy lehet az, hogy csak „úgy” kihagynak ilyen fontos dolgokat egy szerződésből? Nem vagyok jogász, de annyit azért tudok, egy kft. alapításának deklarált játékszabályai vannak: taggyűlést kell összehívni, felügyelőbizottságot választani, és még sorolhatnám . . .- Hát...?! Pont ezekkel van az Alumíniumáru-gyár Rt.-nek a legnagyobb baja! A holland partner a törvényes előírásokat sértette meg az elmúlt pár évben.- Ha nincs erre bizonyíték, ekkor ez vádaskodásnak tűnhet.- Talán azzal kezdeném, hogy miután júniuban megalakult a kft., páV hétre rá százszázalékos holland tulajdonnal a Magyar Metal Kft. is megalakult, amihez mi a kezelésünkben lévő ingatlan „C” épületének raktárrészét - bérlet fejében - biztosítottuk számukra. Együttműködési szándékunkat bizonyította ez idő tájt, hogy még a hasznosítható, kurrens alapanyagainkat, félkész termékeinket is felajánlottuk. Ebben az időben még nyugodtak voltunk, mert a partnereink garantálták a nyereséget.- Mikor kezdtek „idegesek” lenni?- Amikor az M. T. Metalfabrik felügyelőbizottságába beválasztották Boda Sylviát, Nijhof úr titkárnőjét, így biztosítva számukra a többséget a 3 tagú felügyelőbizottságban. így ugyanazon, a kezelésünkben lévő helyszínen, két kft.-t irányítottak egyszerre. A dolgok kezdtek visszájára fordulni. Apportként bevitt gépeink, alapanyagaink tűntek el. 40 százalékos tulajdonrészünk ellenére nem vehettünk részt semmiben. Azon vettük észre magunkat, hogy lassan kiszorulunk az üzletmenetből. Összes erre irányuló kérésünket visszautasították.- Ha Boda Sylvia bizottsági tagsága ilyen gondot okozott önöknek, akkor minek szavazták meg?- Egyszerűen bejelentették a tényt a dolgozóknak, majd az erről készült hivatalos jegyzőkönyvet elküldték a cégbíróságnak, mely ezt a tényt bejegyezte. Ezért is képezi most Boda Sylvia dolgozói jogú felügyelőbizottsági tagságának kérdése törvényességi felügyeleti vizsgálat tárgyát. Ugyanilyen bajban voltunk a gazdálkodással kapcsolatos zárómérlegekről is. Itt sem az érvényes magyar jogrend előírásai szerint történt sok minden. Ez annál is inkább fontos volt számunkra, mert az első „közös év” 5 hónapjában 32 millió forintos veszteséget termelt az M. T. Metalfabrik az alugyárnak. Ez ’92-ben 41 millió volt. Hogy idén mennyi lesz? Ez még a jövő titka, mert az ügymenetbe nem engedtek betekinteni.- Ez meg hogy lehetséges?- Elég, ha annyit mondok, hogy egyik évben sem volt szabályos, mérleget megállapító taggyűlés, de ez egy újabb hosszú história. A kft. első könyvvizsgálója, Pótz Nagy Lászlóné az első mérleg lezárása után lemondott. Ezután csaknem fél évig, többszöri kérésünk ellenére nem volt könyvvizsgálója a kft.-nek. Október 20-tól dr. Schuster Ede, nagy tekintélyű közgazdasági szakember látta el az M. T. Metalfabrik Kft. könyvvizsgálói feladatát. Schuster úr, erről több hivatalos dokumentum is rendelkezésünkre áll, a vonatkozó jogszabályok szerint végezte is dolgát. Több hiányosságra lett figyelmes, melyet természetesen ellenőrizni akart. Ezek közül a legfontosabb, hogy az azonos telephelyen dolgozó két kft. főkönyvelősége nem különült el. Miután Mentink úr nem adta át részére a szükséges információkat, nem engedte meg a betekintést a hivatalos iratokba, beadta felmondását. (1993. október 12-én 10.30 órakor telefonon volt szerencsém beszélni dr. Schuster Ede professzorral, aki igazolta Lukács úr állítását, ami felmondásának tányéré vonatkozott - a szerk.) Ez megint kényelmetlen helyzetbe hozott bennünket, mert ez ismét a zárómérleg leadása előtt történt. Természetesen ragaszkodtunk hozzá, hogy hivatalos könyvvizsgáló készítse el. Ezzel szemben májusban volt egy taggyűlés, ahol ismételten nem történt meg szabályos mérleg- és vagyonkimutatás. Felügyelőbizottsági és könyvvizsgálói jelentés hiányában a nyereségfelosztással kapcsolatos dolgok sem tisztázódtak. Emiatt vannak peres ügyeink, melyek elsősorban gazdasági jellegűek, de a korábban említettek miatt minden jogsértő határozattal szemben törvényességi felülvizsgálati eljárást követelünk.- Mi a helyzet a bérleti díjjal?- A Metalfabrik idén 14. alkalommal fizetett be ilyen jogcímen 100 ezer forintot. Ezzel szemben csak a havi bérleti díj 2 millió 343 ezer forint, aminek minden egyes kiszámlázásakor az előzetes áfa-terheket nekünk kell befizetni. A fent említett 1,4 millió forint még az egynegyed évi áfát sem fedezi. Természetesen ez nálunk így a veszteséget növeli.- Ezt akarta „behajtani” a Niklós biztonsági iroda embereivel az Alu Rt.?- Nem kartunk mi semmit október 8-án behajtani! Csupán, mint az a cikkben meg is jelent, az állami részvényeket felvásárló új tulajdonos, a B. L. R. Vagyonkezelő és Értékesítő Kft., fel akarta mérni a százalékos tőkerészre eső vagyonát. Lényegében egy leltárról lett volna szó csupán. Számunkra ez azért is fontos, mert mint azt korábban említettem, több apportként bevitt gépünk eltűnt, vagy átvándorolt a Magyar Metal üzemrészébe. Persze, hogy az ügymenetbe is betekintést kívántunk nyerni, miután ezt korábban kétszer Mentink úr megtiltotta, hiszen a kft. alapításakor bejegyzett 110 milliós törzstőkéből 44 millió az Alu Rt. vagyona. Magyarul: saját vagyonúnkat akartuk számba venni. Úgy hiszem, miután a közös holland ügyvezetés csak veszteséget termelt az M. T. Metalfabrik révén az Alugyár Rt.-nek, miközben a Magyar Metal jól prosperált, ez természetes igényünk is volt.- Említést nyert abban a bizonyos „Kommandósok a gyárudvaron" című cikkben, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy a B. L. R. el fogja adni a füredi gyárat.- Erről szó sincs. Célunk, hogy továbbra is az Alumíniumáru-gyár Rt. profiljának megfelelő tevékenységet folytassunk.- Mentink úr is azt állítja, hogy határozott célja, hogy foglalkoztatni kívánja a jövőben a 268 embert.- Ám számunkra nem mindegy, hogy a 268 emberből 10-18 vegetál az M. T. Metalfabrik területén, a többi pedig a Magyar Métáinak termel, ami köztudottan holland tulajdonú. Éppen ezért volt furcsa számomra az a levél, melyet Mentink úr idén január 22-én nekem küldött. Tisztelt Lukács Úr! 1991. június 27-i Szindikátusi szerződés „C” függelék alapján az Alumíniumáru-gyár (bérbeadó) és az MT Metalfabrik Tiszafüred Kft. (bérlő) között létrejött bérleti szerződést 1993. december 31-i határidővel felmondom. A szerződés felmondása az 1991. június 27-i szerződés 4. 3. pontja alapján jogszerű. Tisztelettel: H. W. M. Mentink ügyvezető igazgató Lukács Tibor hozzájárult a levélmásolat lapunkban történő közléséhez. Nem feladatom a véleményalkotás, de miután több gyári dolgozó is felkeresett az ügy kapcsán, most megteszem. Féltem a 268 embert, mert úgy érzem, a fejük felett, paragrafusokkal igen jól felvértezett két „ügyfél” vitázik. Pénzről, nyereségről, veszteségekről. Jobb felől ütöm, nyereséges, bal felől ütöm, veszteséges - összegezhetem a magyar privatizációs folyamatok összes betegségét magán hordozó ügy tanulságát. Am ennek a betegségeket prezentáló „állatorvosi közös lónak” nagyon is túrós a háta. Abban sincs jogom kételkedni, hogy a Mentink úr által fizetett 19.300 forintos átlagkereset a valóságot tükrözi-e. Gyanítom azonban, hogy még azok is folytatnák a füredi aluban 1994. január 1. után a munkát, ami valóban hajtás és feszített — rokkáznunk kell becsülettel, fogalmazott a munkásszlogen -, akiknek ettől kevesebb van, mert más lehetőségük nagyon nincs! A segély pedig még kilátástalanabb jövőt ígér. Ezért bízom a csodában, aminek az első jelei tapasztalhatók. Dr. Balogh Agnes, az Alumíniuáru-gyár Rt. gazdasági igazgatója szakembereivel együtt október 11-én már leltározott Tiszafüreden. A hírek szerint Lukács úr is ten>ez egy látogatást Füredre - biztonsági emberek nélkül. . . Percze Miklós RÓZSASZÍNŰ PÁRDUC. Ismét visszatér a filmvászonra az egyik legsikeresebb komédiasorozat. Az új film címe: A rózsaszínű párduc fia. Főszereplői: Claudia Cardinale és Roberto Benigni. (FEB Fotó) Szaharai élménybeszámoló Rendhagyó földrajzórára várták a napokban a karcagi iskolásokat, majd a felnőtteket. Dr. Kubassek János, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója tartott élménybeszámolót a Szaharában tett expedícióról. Korábban Körösi Csorna Sándor, Magyar László hagyatékának felkutatásával foglalkozott az előadó, most azonban egy érdekes kutatáson vett részt. Idén volt 60. évfordulója Almási László és Kádár László vállalkozásának. Ők kutatták fel a Szahara ismeretlen, fehér foltjait. Olyan sziklafestményekre bukkantak, amelyek akkor világszenzációnak számítottak. Márciusban ennek a csapatnak tisztelgett az a kutatócsoport, mely két geográfusból, fotóművészből és az előadóból állt, amikor elmentek Gilf Kebirbe, a képek völgyébe. A kijutás sem volt egyszerű, először meg kellett szerezni az egyiptomi hatóság engedélyét. Nem véletlen ez a nagy szigorúság, hiszen a terület el van aknásítva. A biztonságos utat az egyiptomi Siag emberei ismerik, így az ő segítségükre is szükség volt. A diaképek segítségével mi is járhattunk a képek völgyében, ahol az öt-hatezer éves sziklarajzok bizonyítják, hogy mennyire megváltozott a sivatag éghajlata. Akkoriban még vízfolyások, élénk növényzet, élet volt ezen a területen. A kutatók felfedeztek egy új buckát is, mely a tekergő kígyóhoz hasonlít. Erre Vádi abd el malic völgyében bukkantak, most fogják ezt először publikálni angol és magyar nyelven.
