Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-12 / 238. szám
1993. október 12., kedd Kultúra 5 Igazi változások jövőre lesznek Az új oktatási törvényről Egy esténk Babilonban Hazánkban az alapfokú oktatás jelenleg egy 1985-ben hozott törvényen alapul és egy még régebbi, 1978-ban megalkotott tanterv alapján működik. A mai igényeknek megfelelő korszerű törvény létrehozására évek óta várnak a magyar pedagógusok. A parlament ebben az évben megalkotta az új közoktatási törvényt, amely szeptember 1-jén hatályba lépett. Ennek kapcsán beszélgetett munkatársunkRomán Bélával, a Fiumei Úti Általános Iskola igazgatójával, aki Szolnok város oktatási és kulturális bizottságának tagja, a polgármester oktatási tanácsadója.- A törvény két évig készült. Eleinte a pedagógusok véleményét is kérték, több fórumon tárgyalták. Később - mondják - a gyakorló pedagógusokat egyre kevésbé vonták be a törvény megalkotásába. Végül ez év szeptember elsején hatályba lépett. Mi az első tapasztalat?- Kevés olyan törvény van, ami egyszerre ennyi embert érint. Közel 1,8 millió iskoláskorú gyerek van ma Magyarországon. A törvény rajtuk kívül érinti szüleiket és az őket tanító pedagógusokat. Az a véleményem, hogy az iskola alapvető válságát nem oldotta meg, és nem is fogja. Tudni kell a törvényről, hogy az 1993/94-es tanévet nem érinti. Változások csak a következő tanévtől lesznek, mivel egy áthúzódó törvényről van szó. Ebben az évben a törvény értelmében csak az iskolaszékek lérehozásáról kell gondoskodnunk.- Amikor az iskolaszékek alapítása először szóba került, fogadtatása ellentmondásos volt azon túl, hogy a legtöbben azt sem tudták, mi az az iskolaszék.- Ennek megítélésekor abból kell kiindulni, hogy az iskola közösségi, szolgáltató intézmény. Mint ilyen, egy négyszögben működik, melynek alkotó elemei a tanulók, tanárok, szülők és a fenntartó intézmény. Akkor működik jól, ha középpontjában a gyerek áll, és mind a három tényezőnek beleszólási joga van az iskola életébe. Az iskolaszék, ha jól működik, az iskolában folyó munkát segíti akár kritikai beleszólásaival, akár tanácsadással. Ha ezt vállalja fel. akkor segítséget jelent. Ha nem működik összehangoltan, és a benne részt vevő csoportok esetleges különböző érdekeinek hadszínterévé válik, akkor gátja lesz az A fúvósötös együttest Karcagon Sípos Antal, a zeneiskola igazgatója alakította meg. Legutolsó fellépésük a szakmunkásképző intézetben volt az elmúlt héten. Sok-sok évvel ezelőtt reménytelenül ajánlgattam rendezvényekre a zeneiskola fiatal szólistáit, együtteseit, ma szerencsére már más a helyzet - mondja az igazgató úr. Igénylik az együttest, az alapításkor az egyik indíték ez volt, a másik, hogy nem lehet mindenhová egy zenekart vinni. Fontos a példamutatás is, hiszen ha a gyerek azt látja, hogy a tanárok iskolákban amúgy is egyre nehezebben folyó oktató-nevelő munkának.- A gyakorlat szemszögéből ön hogyan látja? Mi a törvény legnagyobb jelentősége?- Az iskoláért folyó harc fontos állomását jelenti. Lehetőséget teremt magán-, egyházi és egyéb iskolák létrehozására. Világosan látszott azonban a törvénytervezet tárgyalásakor is, és világosan látszik most is, hogy azok a kérdések, amelyekben nem tudtak konszenzusra jutni, vita tárgyát képezik ma is, amikor már egy hatályos törvénnyel állunk szemben. Ilyen vitatott téma az iskolák szerkezeti átalakulásának kérdése. A törvény nem teszi ugyan kötelezővé a 10 osztályos iskolák bevezetését, de a tankötelezettséget olyan módon írja elő 16 éves korig, hogy ezt az időt mindenképpen az iskolában kell a gyereknek töltenie. Ez azt a kérdést hozza magával, hogy így mindenhol 9. és 10. osztályokat is létesíteni kell? Ez azt hiszem, tévhit, mert a 9. és 10. osztályok létesítése az önkormányzatok feladata lesz. Városunkat illetően elképzelhető lesz, hogy néhány iskola 10 osztályosként fog működni. Kritika és vita tárgya - s ez az, ami a pedagógusokat leginkább érinti - a törvény oktatási tartalma. Az oktatási tartalmat a nemzeti alaptanterv biztosítaná, ez azonban nem jelent meg a törvénnyel egy időben. Törvény van, kerettanterv nincs. Hangsúlyozom, ezt a tanévet ez még nem érinti, de a jövő tanévekre való felkészülés szempontjából ellehetetleníti a pedagógus munkáját. Ha a NAT (Nemzeti Alap Tanterv) meglenne, erre lehetne építeni az iskola munkáját.- Noha a törvény a tanulók túlterhelésének csökkentését ígérte, tanulmányozása során többek számára ennek éppen az ellenkezője szűrődik ki belőle. Mondják: jóllehet a napi óraszámot 3,4,6 órában maximálja, de a tanévet 190 napban határozza meg.- Ennek indoklása az volt, hogy Európában mindenhol június végén fejeződik be a tanév. A világosan meghatározott óraszámokra az összóraszám 20 százalékában lehet egyéb szakköri vagy önképzőköri elfoglaltságot ráépíteni. Ezt a tanévet még ez sem érinti, 1994-ben június 15-én fejeződik be a tanév. Most csak a törvény léte biztos, de beválási esélyei a gyakorlatban még nem láthatók. Kátai Szilvia is gyakorolnak, együtt muzsikálnak, ő is többet veszi kézbe a hangszerét. Régi álma valósult meg az igazgató úrnak, amikor a négy tehetséges fiatal elfogadta ötletét az együttes megalapítására, hiszen így ő sem tette le hangszerét. A fúvósötös rövidesen egy másik bemutatót is tart, felelevenítik a reneszánsz muzsikát is. Szórakoztatva szeretnék művelni az embereket, a műsorukba becsempésznek olyan komolyzenei műveket is, amelyekkel meg lehet győzni az embereket arról, hogy azt a zenét is meg lehet érteni. - de „A világ problémájaként majdnem sehogy, konfliktusként pedig egyáltalán nem oldható meg” - csapja le elénk a drámaíró epilógját Dürrenmatt, s aztán úgy beszél hozzánk színpadi munkái műfaj-meghatározásában, mintha feltételezné, hogy mind tudatlanok lennénk. Ebből az alaphelyzetből ugyanis csak tragédiát lehet írni. S a tragédia attól, hogy eszelősen röhögve vagy szkeptikus vigyorral mesélik el, még tragédia marad. Hogy szerencsétlennek feltételezett korunk morális toprongyaihoz nem illik a patetikus múzsa ünnepi öltözete, az más kérdés. Hogy a zegzugos katakombákhoz, a homályos grottákhoz, ahová a kor moralistája leszállni kényszerül, a groteszk talál, az ugyanannak a kérdésnek a másik oldala. Szóval, ne dőljön be senki ennek a hetyke, gunyoros svájcinak; fölénye és sziporká- zása csak arra való, amire az éjszakai temetőn átvágó kamasz harsány füttyszava: matafizikus szorongás elleni bátorításnak. Mert bizony tragédia ez a babiloni história, mégpedig az emberé, akit részben Akkinak, részben pedig Nabukadnecár- nak hívnak, s aki érzi magáról, hogy fogoly, hogy csapdába került, és esélyeit próbálgatja a kitörésre. Nincsenek esélyei. Örökösen úgy érzi, hogy az ég akar tőle valamit, holott csupán ő akar valamit az égtől. Kommunikálni akar a felsőbb akarattal, mint egyenlő az egyenlővel, de a függőleges kommunikáció egyoldalú, az ő üzenetei nem hallatszanak. Legyen az forró fohász vagy káromló lázadás, nincs közeg, ami fölfelé továbbítaná. A legtöbb, amit megmenthet, a kudarc bátor tudomásulvételének emberi méltósága. Akki, a koldus tudja ezt, amikor az Eufráteszbe veti koldult kincseit. Nabukadnecár nem tudja, ő, alattvalóival egyetemben (Akki nem az) tornyot építget a porból, amelyből vétetett. Ezek az elkorcsosult félistenek (hiszen mind eredetmítoszok nagy neveit viselik) nem tudnak felülkerekedni a halandók osztályrészéül jutott hiányon, tornyok építésén fáradoznak, hogy önmaguk fölé magasodhassanak. E kínjukon próbál enyhíteni Akki, a koldus: látszólag kéregét, valójában adakozik: az önmaguk fölé maga- sodás pillanatnyi illúzióját kínálja a halandóknak. Dürrenmatt tudja magáról, hogy ő is ezt teszi, ha drámát ír; gondolom, a szolnoki színház művészei is tudják, hogy ezt teszik, amikor e különös babiloni históriát színre viszik. Hogy is mondja Akki: „Rongyokban járni, hogy felébresszük az emberi könyörületességet, törvényt tagadva hódolni a szabadságnak.” Ebben a toronyépítő városban és világban a kolduson kívül az egyetlen igazán tragikus hős a király, aki pontosan tudja, hogy lázad tornyot építvén és azt is tudja, hogy ki ellen lázad. Tőle nem kér a koldus, ő semmit sem adhat: ő a legparányibb parány, az önmaga kicsinysége ellen lázadó. S a két hős között kiépült szimmetrikus világ elforoghatna a végtelenségig a maga esetlen tengelyén és keserű levében, ha az égi akarat nem veti közéjük ajándékát, csapdáját, próbakövét: Kurru- bit, a nem porból, hanem semmiből teremtett lánykát, annak az esélyét, hogy a tépett lelkekben beteljen a kínzó űr. A szerencsétlen halandók megméretnek és szerencsétlennek találtatnak. A világ menthetetlen, mert magára hagyatva, a fölülkerekedés örök indulatában elrontotta saját szerkezetét. A méltóság, s az isteni szépség - a semmiből teremtett - talán még menthető. Dürrenmatt szövegében minden borotvaélen táncol. Az érzékeny egyensúly a legkisebb súlypontelmozdulástól megbomlana: a gúny túladagolása éppoly végzetessé válna, mint a pátosz túltengése. Dürrenmatt építkezése a jól ismert spirális bábeli torony szerkezetét utánozza. Minden felvonás a szarkasztikusán exponált esetlen groteszkség újabb szintjéről indul és zökkenőmentesen jut el a pátoszig. Ettől félelmetes feladat az Angyal szállt le Babilonba látvánnyá való átlényegítése. Ugyanazt a patikamérleget kell használni, a nevetséges és a fennséges kimérésekor, amelyet a szerző használt, ellenkező esetben a borotvaél valamelyik oldalán a tátongó szakadék várja elnyelésre a produkciót. Nem lehet büntetlenül rálapátolni sem groteszkből, sem pátoszból az előadás egyetlen komponensére sem. Kisebbik gond, ami általában nagyobb szokott lenni: a színpadi mozgás és a színpadi beszéd. A színész munkája és a rendező munkája a színészekkel. Ezek rugalmas, proteuszi elemei a játéknak: optimális esetben hajszálpontosan követhetik a szerző tónusváltozásait. A nagy dilemma a kemény és változtathatatlan matériával jelentkezik: a színpadkép élettelen részével, a díszlettel és a kosztümökkel. A díszlettervező munkájával és a rendezőével, a kosztümtervezővel. Ez pedig abban áll, hogy az a szemiotikái látványelem, ami jó szolgálatot tesz a felvonások kétharmadát kitevő szakasztikusan-fölényes szájtartás kialakításában, az fellázadhat és ellenünk fordulhat a magasba lendülő felvonásvégeken. Ez a dilemma szinte feloldhatatlan. Két dolog enyhíthet a helyzeten: a bravúros színészi teljesítmény az egyik. A másik, bármily különösen hangzik e kontextusban, a groteszk elemekben való mértéktartás. Az előadásnak három kritikus pontja van: a három elszakadás a karikírozó ábrázolás biztonságos talajszintjétől. Kényes pillanatok. Itt következhetnek be a nagy balesetek, akár a repülésben. Rendezőt, színészt próbáló pillanatok. Talán a legszerencsésebb lenne ezekből kiindulva, ezen mozzanatok igényéhez szabva építeni fel az egész látványt. A szöveg haladásirányával ellentétesen. És ezeknek a pillanatoknak a követelményszintjéhez szerencsére igazítani a szereposztást is. Vincze János egy idegsebész biztos kezével találta meg az adott lehetőségek között a legjobb megoldást ez utóbbi, a színészkiválasztás tekintetében. Sajnos, úgy tűnik, hogy hallatlanul megnehezítette egyes színészeinek a dolgát Csík György segítségével. Az előadás paradoxona az, hogy önmagukban véve a díszletek és a kosztümök ellen alig lehet szavunk. Szemiotikájuk, egy-két, nem túl exponált következetlenségtől eltekintve, tökéletesen beleillik a dürren- matti gondolatkörbe. Temérdek elmesziporka, szellemes, ironikus utalás van bennük, s a kosztümök alapötlete, a mitikus su- mér köntös és a kortársi öltözet képtelen, aszimmetrikus összeházasítása - önmagában - értelmesen és tagoltan mondja el azt, hogy minden időtlen, de minden egész eltörött, hogy látszólag változó világunkban minden örökösen heterogén, esendően átmeneti és töredékes. De ezek az - ismétlem - önmagukban remek megoldások az összhatást gyakran lefokozzák. Mégpedig mindkét irányban. Az ugyanis, hogy egy domborműről leszállt sumér félisten kortárs politikai blablát hadar, az erős hatású szatirikus kontraszt. Ha ugyanezt egy pojáca teszi, az banális. Ám mindez igazán az emel- kedettebb pillanatok megvalósításában rak néha elviselhetetlen terheket a színészek vállára, és teszi próbára fölösen a néző konvencióelfogadó nyitottságát. Anélkül, hogy kisebbítenénk Helyei László igazán kiváló, töretlen és tiszta vonalú alakításának érdemeit, meg kell mondanunk, hogy viszonylag kiváltságos helyzetben volt: a kosztüm és a környezet az ő esetében fejtette ki a legkisebb ellenállást a nagy átmenetek megvalósításában. Talán csak a szép tagolású makáma-monológnál - igaz, ez az ő legnagyobb pillanata - merengett el egy pillanatra a néző azon, hogy a kezében tartott hóhérkámzsa miért püspöklila. Nagyobb hendikeppel indult Epres Attila az ő nagyjelenetének megvalósításában. Kitűnően felfogott szerepével, remekül dimenzionált görcsös, mokány, akaratos lázadó gőgjével még fölül tudott kerekedni éjszakai lokálbeli kidobóember és mítoszi harcos köntösének hibridjéből álló tépett paradicsommadár-öltözetén. De a trónterembe (mely egyébként groteszk funkcionalitásában telitalálat) „beözönlő néppel” már fennakadt. A karikatúrákként festőién, néha bravúrosan egyé- nített kis csoportról ő sem tudta nagyjelenetében elhitetni, hogy félelmetes erő. Amikor extati- kus lázadásának utolsó előtti lépcsőfokán leköpi őket, az nem megrázóan vakmerő kihívása a sorsnak, hanem feszült kocsmai jelenet. A legmostohábban azonban Bíró Krisztinával viselkedett a színpadi látvány paradoxona. Amúgy is félelmetesen nehéz szerep a Kurrubié. Ő ebben a babiloni történetben a mérleg nyelve. Őhozzá viszonyítva válik hitelessé, vagy zuhant a semmibe az összes gesztus, szó és jellem a darabban. A semmiből teremtett lány, a lénnyé vált isteni szubsztancia, az égi vigasz szándékának vibrálása elérhetetlen megtestesülése: forrón erotikus kihívás, szeretetteljesen meleg balzsam, testetlenül hűvös esztétikum, fagyosan elérhetetlen titok és idegenség, s mindez egyetlen esendő lányka alakjában. Akitől mindenkiben megcsendül saját sóvárgó hiányérzetének muzsikája. S mindezt életre kelteni pántlikákra vagdalt koszszínű rokolyában, bakancsa slamposan le- gyűrődött, lelógó patentharisnyában! Áhítatos főhajtás illeti Bíró Krisztinát. Finoman pikáns európai gamine-arcába keletiesen misztikus rémületet tudott vinni. Mandulavágású, huncut kislányszeme megtelt candide-i zavart csodálkozással, stilizált tétovaságában költői volt, odaadásában kihívó. Ám volt néhány pillanat - az egyik sajnos épp a tróntermi nagyjelenet előkészítésében - amikor fölébe kerekedtek az elmúlt évad lázadó bakfisai, s amikor úgy porol méltatlan szerelme koldus porhüvelyével, mint egy gimnazista lány a gyámjával. Ám az, hogy az angyal mégis valóban leszállt a szolnoki Babilon deszkáira, sokban neki köszönhető. Ha a rendezők nem lesznek szűklelkűek iránta, sok nagy élménnyel ajándékozhatja meg közönségét. Színvonalasan oldotta meg szerepét a legtöbb babiloni. Mucsi Zoltán teljesítménye az egyszál angol kosztümben erősíteni látszik fentebb kifejtett feltevésünket. Vannak emlékezetes pillanatai Gazsó Györgynek, Lux Ádámnak és ifj. Újlaki Lászlónak. Jó, profi karakteralakítások bukkannak fel az epizódszerepekben is. Jelentem: végül Angyal szállt le Babilonba. Magunkba láthattunk e színházi estén. Éltető József Bíró Krisztina Kurrubi szerepében Fúvósegyüttes Karcagon Az együttes tagjai: Sípos Antal, Domokos Attila, Plósz Csilla, Kubinyi Edit és Török László Balról jobbra Helyey László (Akki), Epres Attila (Nebukadnecár), Bíró Krisztina (Kurrubi), ifj. Újlaky László (angyal) (Fotó: K. É.)
