Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-11 / 237. szám

1993. október 11., hétfő Sportextra íi Női kézilabda NB l/B „Összekannolták” a négy pontot Karate OB, Budapest Öt első helyet szereztek a kiosok JTKF DSE - Siroki Vasas 19-17 (14-6) Jászberény, 150 n„ v.: Pálfy, Vákár JTKF: ZSIBÓK - JAN- KOVICS 6 (1), FEKETE K. 6 (1), Farkas 1, Pesti, Debre 4, Sass. Csere: Lenhardt (ka­pus), Krisztóf, Gergi 1, Luká­csi 1. Edző: Ugrin György. Sírok: Bálint - Jakab, Sze- rediné, BÓTÁNÉ 6 (4), IVÁDI 6, Kiss 4, Fábián 1. Csere: Fekete J. Edző: Hor­váth Gábor. Kiállítások: 4, ill. 10 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 5/4. Nem úgy indult a találkozó, hogy ilyen szoros lesz a vége. A kezdeti ismerkedés után, Zsibók remek indításaiból Jankovics zsinórban szerezte a gólokat, így a félidő közepére tetemes előnyre tettek szert a házigaz­dák. A vendégek szűkös kerete - mindössze kilencen érkeztek Berénybe - nem tette lehetővé, hogy mesterük folyamatos cse­rékkel megtörje a JTKF lendü­letét. A siroki játékosok ebben az időben többet foglalkoztak a játékvezetőkkel, mint a labdá­val, nem meglepő tehát, hogy 8 gólos hátránnyal térhettek pihe­nőre. Fordulás után mintha nem is ugyanaz a két csapat jött volna ki az öltözőből. A vendégek át­vették az irányítást és a magára talált Ivádi átlövéseivel szo­rossá tették a már eldőltnek lát­szó összecsapást. Kemény adok-kapok folyt a pályán, a já­tékosok nem kímélték egymást. Többször is önfeláldozóan pró­bálták megakadályozni az ellen­felet a gólszerzésben. Ennek „itta” meg a levét Szerediné, aki egy szerencsétlen ütközés kö­vetkeztében elvesztette az esz­méletét, ölben kellett levinni, s már nem is térhetett vissza. Csapattársai nélküle sem adták fel a meccset, s ha Zsibók négy perccel a lefújás előtt (18-16-nál) nem védi ki Bótáné hétméteresét, ki tudja mi lett volna a végeredmény. Az első félidőben nyújtott produkciójával megérdemelten tartotta otthon a két pontot a he­rényi együttes, de a második já­tékrészt jobb lesz miijél hama­rabb elfelejteni. (gj) Túrkeve­Sasad 17-16 (10-8) % Túrkeve, 200 n. V.: Sziklai, Tóth TVSE: Vígh-Nagy J. 1, NAGY E 5. (1), Lakatosné, Gyökös 1, SZECSI 6 (3), NAGY T. 4. Csere: Vad (ka­pus), Kovács, Faragó. Edző: Lakatos Tibor. A Sasad legjobb dobói: Ju­hász 6, Antal 5, Benke 3. Az első öt percben jól játszott a hazai együttes, formás táma­dások végén 4-1-re elhúzott. Ekkor aztán érthetetlen okok­ból, mindkét csapat elkezdett rohanni, aminek az lett a követ­kezménye, hogy egyszerűen el­tűnt a pályáról a kézilabda. A második félidőben tovább tar­tott a versenyfutás, a játékkal csupán Szécsi és Nagy Tünde próbált törődni, az ellenfélnél egyedül Juhász intelligens já­téka volt kellemes színfolt a fejvesztett rohanásban. Túrkeve egy rendkívül fontos széria első mérkőzésén nem tudta valóra váltani a tervezett gólkülönb­ség-javítást. A lényeg azért megvan: a győzelem. Lakatos Tiborra nehéz feladat vár a hé­ten, hiszen a statisztika szerint huszonöt (!) ziccert hibáztak el Nagy Juditék a találkozón. Férfi asztalitenisz NB II. Jól jött a halasztás Szolnoki Tisza SE-KFH CREDÓ SC 16-2. Győztek: Fehér-Lesskó pár, Hubert-Tóth J. pár Fehér 4, Lesskó 4, Csiszári 4, Tóth J. 2. ill. Szondi 1, Sipos 1. A Magyar Asztalitenisz Szö­vetség hozzájárulásával a csa­patbajnoki mérkőzést a korábbi „Kiskun Kupa” kiskunfélegy­házi rendezvénye miatt kellett elhalasztani. A várakozás a szolnokiaknak kedvezett, mert a „pótmérkő­zés” nagyarányú győzelmet eredményzett számukra. A kis­kunfélegyházi „CREDÓ”SC a (magyar bajnokcsapat tehetsé­ges fiatalokat tömörítő csikó­csapata) nem igazán állította nehéz feladat elé a második mérkőzését játszó hazai együt­test, amely esélyeshez méltó módon vette a soros akadályt. A kezdő párosok összeállítá­sánál az igen ponterős Fe- hér-Lesskó duó mellett két ifjú­sági versenyző alkotta páros is szóhoz jutott. A Hubert-Tóth J. kettős tagjai végig nagy küzde­lemben ugyan, de a döntő szett végén nyújtott kiemelkedő tel­jesítményükkel teljesen megér­demelt győzelmet arattak Si- pos-Szondi-ék ellen. A csapattalálkozó így 2-0-ás vezetéssel kezdődött, majd 4-0 után az ifjúsági Tóth 2-1-re ka­pott ki Sípostól, csupán ekkor érték el első győzelmüket a vendég CREDO-sok. Végül is a szolnokiak felnőtt versenyzői nem vesztettek mér­kőzést, mindössze Tóthnak csú­szott be még egy veresége Szondival szemben. Dicséretes azonban két egyéni győzelme, melyet a jó nevű Varga László és Lőrincz Péter ellen ért el. A trió, a hazaiak legjobb csapata, a Fehér-Lesskó-Csiszár hármas magabiztosan hozta mérkőzé­sét. Lesskó A Magyar Kyokushin Ka­rate Szervezet Budapesten, a Belügyminisztérium Vágóhíd utcai sportcsarnokában rendezte meg idei - sorrendben tizenhe­tedik - országos klicker bajnok­ságát. Valamennyi korcsoport - a gyermekektől a felnőttekig - meghívást kapott a „seregszem­lére”, ahol harminchét egyesü­let 338 versenyzője lépett a küzdőtérre. Természetesen az indulók közt ott voltak a szol­noki Banzai KKK és a Martfűi Kyokushin Karate Klub kép­viselői is. Hogy megyénk két legnagyobb, legelismertebb csapatánál tervszerű munka fo­lyik, mi sem bizonyítja jobban, az öt elsőség mellett még szá­mos dobogós helyezést szerez­tek karatékáik. A gyermek leány korcsoport­ban a nehézsúlyú Papp Judit (Martfű) nem talált legyőzőre, biztosan nyerte élete első orszá­gos bajnoki címét, míg Boros Petra (Banzai) a középsúlyúak közt lett második. A serdülő fiúk mezőnye mindig sűrű, ez­úttal is legnagyobb létszámban e korosztály képviseltette magát a viadalon. Tarkó István (Banzai) két­séget sem hagyott senkiben, hogy ki nyerheti a legnehezeb­bek versenyét, Kádár Balázs (Martfű) pedig bronzérmes lett. Az ifjúsági lányok csoport­jában a Jász-Nagykun-Szolnok megyei „amazonok” évek óta az élmezőnyben végeznek, ezúttal Mészáros Henriett második, Surányi Inez (mindkettő Ban­zai) harmadik helyen fejezte be a küzdelmeket. A hasonló kor­csoportú fiúk mezőnyében Szolga Ferenc (Martfű) gyűj­tögette szorgalmasan a ponto­kat, végül toronymagasan nyerte a bajnokságot. A junio­rok közt szintén martfűi fiata­lemberek jutottak a döntőbe, ahol Szűcs János nyert Stefa- novics József ellenében. A fel­nőttek közt sem maradtak érem nélkül a banzaisok, Leskó Anna Európa-bajnokhoz méltó versenyzéssel győzött, (géléi) Leskó Anna (balról) rutin ja jól érvényesült Női röplabda NB I. Extrádé SC-Jászberényi RK 3:0 (2,11,10) Pályázat A Művelődési és Köz: oktatási Minisztérium testnevelési és sport­önálló osztálya ezévben is meghirdette a ,Jó tanuló, jó sportoló” pályázatot. A cím elnyerésére felter- jeszthetők azok az alap-, közép- és felsőfokú okta­tási intézményben tanulók, hallgatók, akik:- az 1992/93-as tanév­ben 4,0 vagy annál maga­sabb tanulmányi ered­ményt értek el,- 1992. szeptember 1. és 1993. augusztus 31. között eredményesen szerepeltek a Magyar Diáksport Szö­vetség és a sportági szak- szövetségek által szerve­zett hazai és nemzetközi versenyeken, bajnokságo­kon, egyéni és csapatver­senyeken (1-6. helyezés). A pályázatokat legké­sőbb 1993, október 22-ig kell eljuttatni a Tankerü­leti Oktatási Központ (1052 Budapest, Város­ház út 5-7.) címére. Az ér­tékelést az MKM által fel­kért szakmai értékelő bi­zottság végzi, amelyről az érintetteket 1993. novem­ber 26-ig értesítik. Budapest, 100 n„ v.: Fe- renczy, Zsillé Extrádé: Széli, CSÁSZÁR, Nyári, LOMBOS, Bánhidi, SZIKORA. Csere: Vadászné. Edző: Déri Rezső. Jászberény: Agócs, Hallgat, Göblyös, PESTI, Petliak, Sápi. Csere: László, Szórád. Edző: Szőke Péter. Rangadóra készültek a nézők és csapatok egyaránt, ám mint az eredményből kiderül, a kié­lezett csata elmaradt, a hazaiak simán begyűjtötték a két baj­noki pontot. Az igazsághoz hozzátartozik, ez az Extrádé össze sem hasonlítható tavalyi együttesével, a nyáron váloga­tott játékosok egész sora került az új „sztárcsapathoz”. Ezzel szemben a Jászberény Nagy Mariann távozásával alaposan meggyengült, s amíg center­posztra nem talál megfelelő he­lyettest, kiugró eredményre, bravúrra nem is számíthat. Tu­lajdonképpen már az első szett előtt elvesztette az összecsapást a herényi csapat. Önbizalom nélkül, ijedten léptek pályára já­tékosai. Ennek megfelelően csak percekig tartott a nyitó játszma, mindössze két pontot engedélyeztek a fővárosiak. A második és harmadik „felvo­násra” ugyan összeszedte magát a JRK, de a menetek végét mindkétszer Déri Rezső hatosa bírta jobban. Könnyedén, ám teljesen megérdemelten nyerte az összecsapást a hazai együt­tes, megfosztva a herényieket veretlenségüktől. Hallgat Andrea az őszi sze­zontól kezdőként szerepel Cselgáncs Bartha utazik a junior EB-re Michael Jordan pénzügyei A Magyar Judo Szövetség tájékoztatása szerint a hollan­diai Papendahl látja vendégül november 18. és 21. között a junior Európa-bajnokság né­pes mezőnyét. A tervezett két magyar válo­gatott - nők: 48 kg: Kónya Judit (Paks), 52 kg: Jánosi Eszter (Bp. Honvéd), 56 kg: Till Bar­bara (Paks), 61 kg: Majnek Edina (Bp. Spartacus), 66 kg: Soós Rita (Bp. Spartacus), 72 kg: Horváth Adrienn (Bp. Hon­véd). Férfiak - 60 kg: Kunyik Zsolt (Bp. Honvéd), 65 kg: Tó- bel Szabolcs (UTE), 71 kg: Fó- nay Zsolt (Bp. Spartacus), 78 kg: Gulyás István (Bp. Hon­véd), 86 kg: Bíró László (Bp. Honvéd), 95 kg: Bartha Zsolt (Szolnok), nehézsúly (95 kg felett): Csikesz Csaba (Bp. Honvéd). A fővárosi Tüzér utcai csar­nokban rendezték meg a csel­gáncs Postabank Duna Kupa csapatversenyt, Magyarország, Szlovákia és Ausztria váloga­tottjának részvételével. Ä magyar színeket a bajnok Bp. Honvéd képviselte, amely Hajtós Bertalan nélkül volt kénytelen kiállni. A világbaj­noki ezüstérmes Hajtós korábbi kéz-, és a világbajnokságon szerzett deréksérülése miatt kényszerült lemondani szerep­lését. A magyar férfi és női vá­logatott is valamennyi mérkő­zését megnyerve szerezte meg az értékes kupagyőzelmet. Michael Jordan bejelentését követően megkezdődtek a talál­gatások, hogy miért is döntött a visszavonulás mellett az ameri­kai profi kosárlabdázás világsz­tárja. Többféle lehetőség merült fel. Elmondása szerint ő maga a motiváció elvesztése miatt dön­tött így, mások véleménye sze­rint édesapja elvesztése volt az eredendő ok. Az újabb hírekben egy további lehetséges magya­rázat merült fel. Mégpedig az, hogy Jordan az 1992/93-as bajnokság ideje alatt többször tett fogadásokat, amelyeket elveszített. Ezért az NBA vizsgálatot indított ellene. - A visszavonulásnak nincs semmi köze az általunk elindí­tott vizsgálathoz - mondta Da­vid Stem, az NBA elnöke. - A procedúra már a végéhez köze­lít és össze is hívtunk egy érte­kezletet, de azt elnapoltuk Jor­dan bejelentése miatt - tette hozzá, gyakorlatilag cáfolva, hogy mégis van összefüggés a két dolog között. Egy San Diegó-i üzletember szerint Jordan 1,25 millió dol­lárt veszített fogadásain. A ku­takodás folyamán felmerült a gyanú; hogy Michael Jordan kokainkereskedőkkel tartott volna kapcsolatot. Ez ügyben még folyik a vizsgálat... Michael Jordan visszavonu­lásának hírére a fogadási irodák is gyorsan reagáltak. Az első hí­rek szerint annak az esélye, hogy csapata, a Chicago Bulls megnyeri az 1993/94-es baj­nokságot, az eddigi kettő az egyhez fogadási arányt immár csak huszonöt az egyhez tart­ják! Most a New York Knicks és a Phoenix Suns az igazi esé­lyes. Rájuk csak 5:2 arányban lehet fogadni. Annak ellenére, hogy a Bulls legnagyobb sztárja nélkül kénytelen kiállni, a szur­kolók továbbra is kíváncsiak a „Bikák” játékára. Most már azért, mert tudni akarják, hogy így, „Jordan-mentesen” mire képes a Chicago Bulls. Az amerikai profivilág egy másik kimagasló alakja, Sha- quille O'Neal körül is zajlik az élet. Az Orlando Magic fiatal sztárjátékosa szerepelni akar a jövő augusztusi kosárlabda-vi­lágbajnokságon a Dream-Team II. tagjaként. Mint reklámembe­rének, cége, a Pepsi Cola azt a feltételt szabta, hogy kosárlabda szövetsége, az NBÁ nem hasz­nálhatja O'Neal nevét saját rek­lámcélokra, ahogyan teszi azt a válogatott csapat többi tagja esetében. Timman bízik a sikerben A napokban eldőlt, hogy a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) által világbajnoki dön­tőnek kikiáltott Karpov - Tim­man sakkpárosmérkőzés az in­donéz fővárosban, Dzsakartá- ban folytatódik. Amíg a FIDE megkönnyeb­bülhet, hogy sikerült helyszínt találni a második felvonásra, addig a párharc holland részt­vevője, Jan Timman már me­rész terveket szövöget az októ­ber 16-án kezdődő újabb 12 játszmával kapcsolatban. A hol­land nagymester bízik abban, hogy be tudja hozni az orosz exvilágbajnok, Anatolij Karpov kétpontos előnyét, sőt, meg is tudja előzni a jelenleg 7:5-re vezető sakkozót. A miértre és a hogyanra a következő érvelést adta Tim­man:- Nagyon is jó emlékeim vannak Dzsakartáról, hiszen tíz éve egy nagymestertornán töb­bek között éppen Karpovot ver­tem meg ott. Hiszek benne, hogy nem behozhatatlan a hátrá­nyom, mégpedig azért, mert a vártnál hosszabb pihend nekem kifejezetten kedvez. Több időm marad a felkészülésre, s arra, hogy hasznosítsam a hollandiai játszmák során szerzett tapasz­talatokat. Szeretném kihasz­nálni Karpov azon gyengéjét, hogy a középjátékban gyakran akad problémája, s a megszo­kottnál több időt használ fel a gondolkodásra - terítette ki lap­jait az optimistán készülő Tim­man. Új fejezet A mountain-bike (vagyis a hegyi kerékpározás) 1996-tól az olimpiai „családtagok” közé ke­rül, s ezzel az eddig is tapasztalt „boom”-ja még nagyobb mér­téket ölt. A versenyzők, a szponzorok, a gyártók mind­mind esélyt látnak arra, hogy a szakág fellendülésébe beleka­paszkodva hasznot húzzanak. Azoknak az amerikai kerék­párosoknak, akik a játékokra készülnek, egyelőre a Colorado Springs-i edzőtábort kell láto­gatniuk, hiszen a Colo- rado-hegységben megfelelően kiépített pálya várja őket. Ha­sonlóra van szükség a más föl­drajzi felszínű Atlanta környé­kén is, a szervezők elsősorban körpályában gondolkodnak, hogy ezáltal is a tévéközvetíté­seknek kedvezzenek.Az ameri­kai kerékpárgyártók felmérése szerint hallatlanul fellendült a mountain-bike kerékpárok (MBK) és a felemelt nyergű, alacsony kormányú, széles ke­rekű kombinált biciklik eladása. Amíg 1983-ban az USÁ-ban 500 ezer ilyen járművet értéke­sítettek, addig 1992-ben már 6.7 millió darabot adtak el. Ám az országúti bringák eladása az 1986-os 6.1 millióról 800 ezerre esett vissza. Tanácskozás Budapesten Az idei öttusa-naptárban még két fontosabb esemény van hátra: a Világ Kupa-döntő, va­lamint a nemzetközi szövetség különböző bizottságainak ülése. A VK-döntőt két hét múlva rendezik meg Amélie les Ba- ins-ben. A francia városban a világranglista élén álló 16 férfi és 16 női tusázó - de egy nem­zetből legfeljebb hárman indul­hatnak - dönti el egy-egy napos versenyen: kié lesz a legjobb­nak járó 20 ezer francia frank? A férfiak október 22-i viadalára Martinék János, Sárfalvi Péter és Kálnoki Kis Attila szerzett rajtjogot, míg a hölgyek más­napi versenyére Pécsi Mónika, Köblő Emese és Kovács Irén kapott meghívást. A fináléval egyidőben megbeszélést tarta­nak a nemzetközi szövetség kü­lönböző bizottságai is, előkészí­tik a Budapesten, a Hotel Stadi­onban november 19. és 22. kö­zött sorra kerülő nagyszabású tanácskozásukat.

Next

/
Thumbnails
Contents