Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-09 / 236. szám

1993. október 9., szombat Nézőpontok Szombati jegyzet Kétezer egy aláírásért Bár a vállalkozó megette már kenyere ja­vát, és sok vihart megélt, most mégis megle­pődött. Ugyanis kétezer forintot ajánlottak föl az aláírásáért. Még büszke is lehetett volna rá, hogy ennyit ér a kézjegye, de ő inkább bosz- szankodott. Az aláírást ugyanis azért kérte tőle valaki, hogy ne kelljen dolgoznia. Az előzmény az volt, hogy a vállalkozó megrendelései hirtelen megszaporodtak, és gyorsan munkást kellett fölvennie. Bement a munkaerő-szolgálati irodába, hogy a munka­nélküli-segélyen lévők közül ajánljanak em­bereket, így legalább másokon is segít. És aztán jöttek a „dolgozók”. Volt, aki a megbeszélt reggel hét óra helyett tízre. A má­sik ittasan állított oda. A harmadik koszosán, szakadt ruhában érkezett. Őt a vállalkozó ki­oktatta: „Menjen haza, mosakodjon meg, öl­tözzön fel tisztességesen, holnap úgy jöjjön munkába. Jó, hogy hangsúlyozni akarja a szakadt külsővel, hogy maga munkás, de ez ma már nem érdem.” Akadt olyan is, aki el se jött, hanem az édesanyját küldte, mivel ő éppen külföldön tartózkodott. A viselkedés mellett a szándékkal is baj volt. A többségük ugyanis egyáltalán nem azért jött el, hogy fölvegye a munkát. Hanem azért, hogy a vállalkozó írja alá a papírt, mi­szerint nem egyeztek meg, és ezzel a papírral visszasétálva a munkaerő-szolgálati irodába, kapják tovább a segélyt. Volt, aki meg is mondta, hogy nem akar semmit, csak írja alá a papírt, és ő már itt sincs. És akkor érkezett az ajánlat: egy ezresért aláírja? Vagy annyi nem elég? Kétezer jó lesz? Mielőtt bárki követ dobna rám, eszem ágá­ban sincs szerencsétlen, hosszú éveket ledol­gozott, munkanélkülivé vált, elkeseredett emberek fölött ítélkezni. Nem is róluk van szó! És nem is csak a munkanélküliekre jel­lemzőek az említett magatartásformák. Néhány év alatt nagyot változott a világ, és ezt sokan nem vették észre. Munkaviszony­ban állók és munka nékül maradtak egyaránt. Nem vették észre, hogy a régi munkaerkölcs- csgl - „csak úgy fogjuk meg a dolog végét, hogy más is hozzáférjen” - ma már nem me­gyünk semmire. A piacért való harc, a ver­seny arra kényszeríti még az emberséges munkaadót is, hogy szigorúan megkövetelje a teljesítményt, a minőséget. Vagyis: a munkabérért most már kemé­nyen meg kell dol­gozni. Keményeb­ben, mint a sokat emlegetett Nyuga­ton, hiszen a gépe­ink és a felszerelt­ségünk, a szervezettségünk lemarad a nyuga­titól. És ezt a hiányt az ember munkaerejével és idejével kell pótolni. Ennek ellenére a szocializmusban elterjedt, megtűrt lezserséget sokan „átmentették”, és azt hiszik, hogy ezzel továbbra is meg lehet élni, talpon lehet maradni. (Sajnos, erre is akadnak példák). Hányszor látunk még ma is utálkozó eladónőt a boltban, aki mérgesen néz ránk, ha érdeklődni merészelünk valami után! Hányszor fordul elő, hogy a pincér fél óra múlva sem hozza a megrendelt ételt! Hányszor látjuk még ma is, az utcai munká­kon az „egy dolgozik, a többi támasztja az ásó nyelét” című jelenetet! Igaz, számos ellenpélda is akad, a magánszférában, a maszek boltokban, ma­gáncégeknél leépítették az ilyen hozzáállású alkalmazottakat. De a privatizáció és a piac- gazdaság szorítása, szinte embertelennek tűnő, kényszerítő hajszája mellett mégis kon­zerválódni tudott ez az átöröklött hozzáállás, nemtörődömség. Pedig tudomásul kellene venni, hogy aki fizet, aki megfizeti a munkaerőt, az diktál. (Más kérdés, hogy ez sokszor embertelen és alulfizetett, de hatékony érdekvédelem híján keveset tudnak tenni ellene). Tehát nem ár­tana egy kis „fazonigazítás” a hozzáállásban: mondjuk betartani az időben jelenek meg, jó­zanon stb. alapvető szabályait. Vagy ha a munkaadó kér valamit, megpróbálni teljesí­teni. A cikk elején említett vállalkozó természe-, tesen nem írta oda a nevét kétezer forintért. Hanem bement a munkaerő-szolgálati iro­dába, és kérte, hogy ezt a formát ne folytassák tovább, inkább kivárja, amíg tisztességes munkást kap... QJiULa v<x (Í-W­■ IOTELEFON OK SZAKMAI BEMUTATÓI MOTOROLA AKCIÓ október 30-ig 20.000 Ft kedvezmény! Október 13-án a Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Házban ’ 9-17 óráig A kiállítás alatt hívható telefonszám: 06-60-386-220. az Ifjúsági Házban, Bercsényi u. 1. 9-17 óráig A kiállítás alatt hívható telefonszám: 06-60-327-973. »))))))) A * káttttM, ideje akit MVlESTEL RADIOTELEFON KFT Szolnok 5000 Baross u. 1. fsz. // A kutyával alszanak a fáskamrában Ki ad helyet egy apának meg a kiskorú lányának? Értesítés jött hozzánk Kisúj­szállásról, hogy egy 52 éves apát meg a 17 esztendős lányát kilakoltatták a Hizlalótelep 11-es számú házból, és azóta fáskamrában alszanak. Mégpe­dig a kutyájukkal, ráadásul a hideg helyiségnek ajtaja sincs, csak egy vasrácsot lehet elhúzni a bejáratnál, ami az októberi hi­deg ellen egyenlő a semmivel. Matracokat raktak le, ez az ágyuk, és dunnával takaróznak, így szólt a közlemény. Mi taga­dás nem akartunk hinni a fü­lünknek, ezért rögtön felkeres­tük őket. Kiderült: a hír igaz. A Hizlalótelep 11. szám alatti épület egy valaha csodaszép kastélyt jelentett. Kívülről azonban ma már pocsékul néz ki a hajdani patinás kúria, nem­különben belülről is. Előtte pa­pírlapokat sodor a szél, szemét mindenfelé. Olyan a környék, mint akinek se istene, se gazdája, mondja a kísérőm. A kilakoltatottak búto­rát ideiglenesen egy garázsban helyezték el, ők pedig egy mel­léképületben - fás- vagy sze­neskamrában - húzzák meg ma­gukat. A nagylány elkezdte közép­iskolai tanulmányait, de azóta félbe is hagyta. O napközben a barátnőjénél tartózkodik, míg az apja alkalmi munkát vállal. Kukoricát tör, krumplit szed, mikor mire hívják. Néha a lánya is vele megy dolgozni, hiszen a családnak ez a jövedelme. Kilátástalan hely­zet, élet, de vajon mi lehet az oka annak, hogy ide, idáig jutot­tak?/ \ íerékgyártó Sándor, a fele­sége meg a kislányuk messzi­ről, Szilvásváradról, érkeztek a DATE Kutatóintézet Karcag te­rületére. Jobban mondva a kar­cagi központ kisújszállási rész­legére. A férjet meg a feleséget juhásznak vették fel 1989-ben. Azért is költöztek ide Szilvás­váradról, mert a lakáshelyzetük ott is megoldatlan volt. A kar­cagi intézettel kötöttek egy szerződést, amelynek az a lé­nyege, hogy 1989 nyarától hatá­rozott ideig, az év végéig fog­lalkoztatják őket. . Ez a pár hónap afféle próba­időnek számít, és ha beválnak, állandósítják mindkettőjüket, meghosszabbítják a szerződést. A beosztásukhoz lakás is járt, ugyanakkor a szerződés fehé- ren-feketén rögzíti: ebben az épületben, a Hizlalótelep 11 .-ben csak addig lakhatnak, amíg a kutatóintézet foglalkoz­tatja őket. Magyarul: amíg a szerződésük él, a cégnél dol­goznak, ők is élhetnek ebben a lakásban. Világos beszéd, ért­hető kitételek. Akkor mi történt tulajdon­képpen? Semmi más, mint pár hónapi munka után, 1989 végén az intézet felmondta, jobban mondva a következő esztendőre nem hosszabbította meg mun­kaviszonyukat. Mégpedig az érvelés szerint különböző maga­tartási okok miatt. Ezt írásban elküldték a családnak és azt is, hogy 30 napon belül ki kell köl­tözniük. Mivel nem költöztek, bíró­ságra került az ügy, ahol az íté­let megállapította: rosszhi­szemű, jogcím nélküli lakók, akiknek el kell hagyniuk a la­kást, sőt elhelyezésükről saját maguknak kell gondoskodniuk. Az elsőfokú bírósági ítélet ellen senki nem fellebbezett, így az jogerőssé vált. Nem a minap, három éve. Most a kutatóintézet lépett, magyarul igyekezett érvényt szerezni a bírói végzésnek. Karhatalommal, végrehajtóval kilakoltatták á családot, amely időközben kéttagú lett. Ugyanis az édesanya augusztus elején meghalt, így az apa meg kis­korú lánya egyedül maradt. A bútoraikat ideiglenesen egy ga­rázsban helyezték el, amelyik szintén a kutatóintézeté. Ok pe­dig más híján, jobb híján egy fűthetetlen melléképületben húzták meg magukat a kutyá­jukkal együtt. Mellesleg ez az épület is az intézeté. Amikor náluk jártam, össze­sen 20 forintjuk volt. A lány ad­dig, aznap egy pohár kakaót, zsíros kenyeret evett, az apa pár szem krumplit, amelyet a lánya sütött az egyik ismerősüknél. Ez volt a reggelijük, ebédjük azon a pénteken. Van, aki ál­lítja: azért, mert, ha pénzt kap­nak, annak egy részét az apa italra költi. Azután az is tény, szörnyen lelakták a lakást, hiszen belülről is úgy néz ki, mint egy malacól. Mások szerint erre az épületre hosszú idő óta nem nagyon köl­töttek, így folyvást romlott az állaga. Az is igaz, utóbb már nem fi­zették a lakbért, ezért a vizet is kikapcsolták, bár a kikapcsolás után egy nagyobb összegű hát­ralékot törlesztettek. Érvek, el­lenérvek csaptak, csapnak ösz- sze, és egyikük-másikuk aligha bírja a nyomdafestéket. Egyesek szerint megérdem­lik, mert a családfő 52 éves ko­ráig sem bírt fedelet szerezni maguk fölé. Mások véleménye: emberibb sorsot érdemelnek annál, amit ilyentájt egy fűthe­tetlen kamra nyújt. Nem be­szélve arról, hogy egy 17 éves kiskorú lány aligha tehet arról: olyan helyzetbe került, hogy tisztát sem nagyon bír váltani. Ottjártunkig sem az önkor­mányzat, sem a gyámügyi hiva­tal még nem tudott segíteni raj­tuk, és hogy mi lesz velük, ho­gyan alakul az életük, erre én azon a kedden, amikor a cikk íródott, aligha bírok válaszolni. Ha elhelyezésükről bármilyen megoldás születik, mindenkép­pen visszatérünk. Elvégre ez az állapot kutya helyzet, annyi szent, ami aligha csak a dobermanukra vonatko­zik... D. Szabó Miklós Köszönet a mentősöknek, orvosoknak Két és fél hónapja küzd Gyuri az életéért A szülőkkel való beszélgetés után töprengtem el rajta: ki most az áldozat és hány áldozat van? Surányi György huszonnégy éves fiatalember kétségkívül az, hiszen mindenperces küzdelmet folytat az életben maradásért a megyei kórház intenzív osztá­lyán, de nem kevésbé áldozat - egy életre szerzett lelki sebekkel - az a fiatal lány, aki Dácia típusú autójával nem állva meg a stoptáblánál, felnyársalta a védett útvonalon haladó motorost, akinek élete e pillanatokban is csupán egy hajszálon (a gondvi­selésen?) múlik. LtEG‘fOZZ<U‘K A ‘TÁVOLSÁGOT •35863/1H* —' Július 25-én hajnalban utaz­tunk volna Frankfurtba, Anita lányunkhoz, és itthon beszélget­tünk a fiammal, mit .intézzen, ha valami történne velünk - hall­gatom az édesanyát, Surányi Györgynét, akinek férjével együtt nem mindennapi lelki megpróbáltatásokat kell már néhány hete átélnie majd a fi­unk elköszönt, és nyolc órakor elment. Nyolc óra ötkor történt a baleset. A stoptábla ellenére az a kislány nem állt meg. (Új Néplap, július 26., hétfő: Pénteken este Szolnokon, a Konstantin és Rákóczi út keresz­teződésében egy személygépko­csi elgázolta a védett út\’onalon haladó motorkerékpárost. A motoros súlyos sérüléseket szenvedett.) Alighogy elment Gyuri, meg­jelent egy ismerős rendőr a la­kásunkon - emlékszik vissza nehéz sóhajok között az édes­anya -, annyit kérdezett: van kék Jamahája a fiunknak? Azzal ment el, mondtuk. Ekkor lehívta a ház elé a férjemet. Nagyon ideges voltam, ki­mentem az erkélyre, láttam, be­ülnek a rendőrautóba, s elhajta­nak. Nem sokkal utána vissza­jött a férjem, akkor mondta, hogy Gyuri a műtőben van. Az a helyzet, én már régen nem ve­zetek - emeli meg hangját az anya -, így is a férjem lélekje­lenléte mentett meg minket is nemegyszer. A vezetők nagy része nem veszi figyelembe a záróvonalat, a táblákat, gyorsan hajtanak. A kislány sokkot ka­pott a vér látványától, úgy hal­lottuk, friss a jogosítványa. Nem állt meg a táblánál, elkapta Gyurikát... - csuklik el a hangja. A fiú a történtek után nem tért magához, ugyan a lélegezte­tőgépről már levették. A több­órás azonnali fejműtét óta sú­lyos, életveszélyes állapotban fekszik az intenzív osztályon. Az édesanya és édesapa min­dennapos - gyakran mindenórás - hangos, gyengéd biztatásá­nak: küzdj, Gyurika, küzdj! - de­rekasan igyekszik eleget tenni. Néha hangokat hallat, végtag­jait megmozgatja, újabb és újabb reményt csepegtetve a bús szülői szívekbe, akik nem adják fel. Hogy is lehetne! Nagyon nehéz állapotok van­nak az intenzíven - mondják - a hiányos műszerezettség és az orvosok, ápolók leterheltsége terén. Van úgy, hogy pénteken reggel bejön az ügyeletes orvos, és még hétvégén is dolgozik egyvégtében. Ennek ellenére az intenzív osztály dolgozói lelki- ismeretesen végzik a munkáju­kat. Pedig mennyi baleset van, mennyi súlyos ... Köszönet a mentősöknek, nagyon gyorsan kimentek a helyszínre. Igaz, hogy erős test­alkatú a fiunk, de nem volt könnyű megtalálni a módját, hogy élve behozzák a kórházba - mondja beszélgetésünk végén Surányi Györgyné. Gyuri pedig küzd tovább - újabban a hosszú fekvés is sa­nyargatja testét -, küzd öntu­data visszanyeréséért, hogy el­mondhassa, a világba kiabál­hassa: Emberek! Fékezzük meg a lóerőket! A közlekedési szabá­lyok értünk vannak, nem elle­nünk. Meglátogattam az intenzív osztályon fekvő fiatalembert. Lehunyt szemmel, szabályos légzéssel pihent az ágyán. Álla­potáról dr. Társi Tünde osztá­lyos orvos tájékoztatott. Gyuri az agykéreg súlyos károsodása miatt került kómás állapotba, ami az emberi tudat elvesztésé­vel járt. Hogy meddig tarthat ez az ál­lapot? Merre fordul a beteg sorsa? Ezek azok a kérdések, amelyekre senki nem tudja a vá­laszt. Egy biztos: amíg emberi élet van, addig remény is van. Szorí­tunk neked, Gyuri! Simon Cs. József r>

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents