Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-01 / 229. szám

Az Új Néplap Törökszentmiklóson és Jászalsószentgyörgyön (7. és 12. oldal) Automobil '93 (A 6. Budapesti Autószalonról szól írásunk a 13. oldalon) MDF-lista Egyértelmű, hogy Antall József vezeti majd az MDF országos listáját, bár azt a párt valószínűleg csak janu­árban állítja össze. Ezt Le- zsák Sándor, az MDF ügyve­zető elnöke közölte sajtótájé­koztatón, ahol ismertették a pártelnök-miniszterelnök po­litikai helyzetelemzését, ame­lyet a szerdai pártelnökségi ülésen tartott. Ügyészfelmentés? A legfőbb ügyész írásban válaszol Szabó Lukács (MIÉP) keddi interpelláció­jára. Ismeretes, hogy a képvi­selő úgy ítélte meg: Györgyi Kálmán nem adott választ a kérdésére, és ezért interpellá­cióját a szavazás előtt vissza­vonta. Szabad György, az Or­szággyűlés elnöke az MTI-nek elmondta: a Házbi­zottság csütörtöki ülésén téma lesz a MIÉP-frakció kezdeményezése. Libafarm Jászalsószentgyörgyön szeptemberben alakult a Baromfi Kft., az egykori Pe­tőfi Téesz hízómarhatele­pének épületeiben sikerült helyet szerzniük. A tenyész­tésre szánt libákból 1500-zal kezdték a vállalko­zást. Alsószentgyörgyön hamarosan kislibákat is le­het vásárolni. Vámeljárás A péntektől érvénybe lépő új minőségvizsgálati és vám­eljárási rendelkezésben mindössze az az újdonság, hogy az engedélyt már a hatá­ron kérik, illetve ellenőrzik. Új terméket 1981-től csak minőségvizsgálat után lehet behozni az országba. Köd is várható Hazánkban is erősödő nappali felmelegedésre szá­míthatunk. Változóan felhős, párás, foltokban ködös idő várható, csapadék nélkül. A nappali felmelegedés kissé erősödik. A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok kö­zött várható. Jövő héten, kedden Emelkedik a benzin ára Október 5-étől egy forinttal kell többet fizetni a MÓL- és Áfor-kutaknál a különböző üzemanyagokért. A vállalatnak hosszú távú programjai, fejlesz­tési kísérleteihez is szükséges, hogy nagyobb bevételhez jus­son. így például az elmúlt idő­ben 13 millió forintot költött az ólommentes benzin gyártásának fejlesztésére, valamint kidolgoz egy 2000-ig szóló programot, melyben környezetbarát töltőál­lomások kialakítását tervezik. A benzin árának emelkedése egyenes összefüggésben van a forint 4,5 százalékos leértékelé­sével, a valószínűleg rövid ideig állandó ár az árbizottság kalku­lációja után kerül nyilvános­ságra. Ha a forintleértékeléssel arányosan emelték volna az üzemanyag árát, akkor az autó­sok az eddigi 75 forint helyett 78 forint 40 fillérért kaphatná­nak egy liter benzint a kutaknál, tehát az egy forintos emelés még kedvező is számukra. Olajos hulladék Túrkevén Továbbra is fogad más váro­sokból olajos hulladékot a Túr- kevei szeméttelep. A lakossági kezdeménye­zésre elindított fórumok és tes­tületi ülések végső döntése a képviselő-testület tegnap esti ülésén a következő eredmény­nyel zárult: a jelenlévők közül 10 fő igennel, 6 fő pecjig nem­mel szavazott arra a határozati pontra, ami szerint „az olajos hulladékok beszállításához a testület hozzájárul”. Kevés répa, kevés cukor... Főpróba a szolnoki % cukorgyárban A Szolnoki Cukorgyár Részvénytársaság felkészült a feldolgozási szezonra. Tegnap megérkeztek az első répaszállítmányok. (Tudósításunk a 2. oldalon olvasható) (Fotó: Korényi) Nem engedték felszállni a részeg utast Nyakon rúgta a buszsofőrt, börtönt kapott érte Idén júniusban egy fizetés utáni napon F. László munkába indult. Kollégáival összefutott, mivel pénz is volt náluk elég, így csak a szolnoki buszpálya­udvaron levő büféig jutottak. Fogyasztottak tisztességgel, nem kínáltatták magukat. „Leg­alább 15 üveg sört ittam meg akkor” — így nyilatkozott a 24 éves fiatalember a tegnapi bíró­sági tárgyaláson. „Nem nagyon emlékszem semmire. Azt is a rendőröktől tudtam meg, hogy megvertem a buszvezetőt.” A bántalmazott sofőr és munkatársai azonban jól vissza tudtak emlékezni a történtekre: a szemmel láthatóan erősen ittas férfi dél körül buszra akart szállni. Durva, agresszív maga­tartását sem a jármű vezetője, sem az utasok nem nézték jó szemmel. Dulakodás kezdődött. Miután a hőbörgő utast letessé­kelték a peronra, úgy tűnt, sike­rült végre tisztázni a helyzetet. Mégsem így történt, a galiba jó­formán csak akkor kezdődött. Az egyik buszsofőr, aki az előbbiek során társai és az uta­sok segítségére sietett, már ép­pen távozni akart a bonyodal­mak helyszínéről. Hátat fordí­tott, majd nemsokkal ezután érezte nyakán az orvul érkező rúgást. A támadót végült lefog­ták, majd a hamarosan kiérkező rendőröknek átadták. A magáról megfeledkezett férfit közfeladatot ellátó sze­mély elleni erőszakkal vádol­ták. Bűnösségét a Szolnoki Vá­rosi Bíróságon dr. Tasi Judit ta­nácsa - jogerős ítéletében - megállapította. Büntetésként hat havi börtönt szabtak ki. Mivel F. László - egy korábban elkövetett, más bűncselekménye miatt - egy évi, felfüggesztett szabadság- vesztés hatálya alatt állt, így most ezt is le kell ülnie. H. Gy. FRANCIA-MAGYAR KAPCSOLATOK. Egyhetes tapasztalatszerző látogatás záróak­kordjaként tegnap Szolnokon, a megyeházán együttműködési megállapodást írt alá Pas-de-Calais megyegyülésének alelnöke, Jean-Marie Krajewskl és Jász-Nagy- kun-Szolnok megye közgyűlésének elnöke, Boros Lajos. A baráti kapcsolatok további erősítését, szélesítését szolgáló dokumentum felöleli az oktatási, sport- és kulturális területet, és különösképpen az egészségügyi feladatok megoldásában történő, hasz­nos együttműködést szorgalmazza. Képünkön középütt a franciaországi megye alel­nöke, tőle balra a francia nagykövetség képviselője, aki szintén részt vett a hivatalos eseményen, és üdvözölte a megkötött szerződést. Jobbra pedig a vendéglátó házi­gazda, a megyei közgyűlés elnöke. (Fotó: K. É.) S Magyar Aruk Hete A magyar történelemben többször visszatérő gondolat a hazai ipar védelme. A Centrum Áruházak Rt. már második alka­lommal rendezi meg október 4-től 16-ig a Magyar Áruk Hetét az ország minden Centrum Áru­házában, a kultúra támogatására a hazai termékekből elért bevétel egy százalékát ajánlja fel. A ren­dezvénysorozat keretében tartott kulturális események védnöke ifj. Bartók Béla. A szolnoki áru­házban a megnyitó október 4-én 10 órakor lesz, ahol a Bartók Béla Zeneiskola trombitatriója és a Tallinnka gyermek néptánc­együttes lép fel, majd kötetle­nül cserélnek eszmét a termelők képviselői és a meghívottak. Pénzügyi átcsoportosítás Határozott^ a kormány az ÁVÜ és az ÁV Rt. költségve­tési kötelezettségeinek átcso­portosításáról: eszerint az Ál­lami Vagyonkezelő jövő évi privatizációs bevételeiből kell a központi alapokat finanszírozni. Az ÁV Rt. tehát jövőre mint­egy 36 milliárd forintot fizet a költségvetésnek, míg az ÁVÜ kötelezettsége 30 milliárd fo­rint. A Vagyonügynökség ezen felül 12 milliárd forint fedezetet teremt reorganizációs célokra és 2 milliárdot a kedvezményes hi­telkonstrukcióban történő érté­kesítés garanciafedezetére. A központi alapok finanszírozá­sának változása a benyújtott költségvetés fő számait nem érinti. Az ÁV. Rt. privatizációs bevételeinek növelése érdeké­ben a kabinet úgy határozott: a Magyar Villamos Művek Rt. társaságaiban lévő, az ÁVÜ-höz tartozó vagyon a részvénytársaság tulajdonába kerül. Intézkedett a kormány az agrárágazat likviditási helyze­tének javításáról, az agrár-ér­dekképviseletekkel kötött meg­állapodásnak megfelelően. i:ya.\ti:x ki t. at HAitKAKr:iti:sKi:ut:s $ Vásároljon nálunk új FIATot, ? egy autórádiót kap ajándékba V 0 0 0 to L. 0 X m 1 > 2 ns 'öi > * 4 CEWtipt * TIPO éi a TEMPI* különbőzé módii)«! közül lílosztkit, ómig o kéttlol tort. Vé lórI élé hoz rondkitil kodtoző lízing­éi féizlotlizoléii lobitiségot biztoilluak. * tódió mollé torméizoliiin hongizótót él ontinnél li idust Az ilié izéz téiérló közöl klioriolnok * gyet, oki a toljos tértiéről tfiizonyori. Síissci, bigy íz ebóiOfl-bi ntj bem legyen! 5 0 0 0 Szolnok , miit) oi IJ Tol.:Si/4Z5-I«g.Toi/?oi:5i/S7Z-M7 Ipltg: hifim fiitikif M1 iril| utilolii Mi ítii|

Next

/
Thumbnails
Contents