Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-01 / 203. szám

1993. szeptember 1., szerda 7 Kunsági Extra----Mezőtúr V égzettsége: képesített kereskedő Szakközépiskolai osztály is indult Nem csak a labda volt gömbölyű A mérkőzésen részt vevő kövérek és soványak csapata A tegnapi évnyitó ünnepsé­get követően, mától egy osz­tállyal a szakközépiskolai okta­tás is beindult a Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézetben. Erről beszélgettünk Rózsa End- rénével, az intézmény vezető­jével.- Új profilunkkal lehetőséget kívánunk adni a legjobbaknak arra, hogy érettségit szerezze­nek, szakirányú továbbtanulá­suk biztosítva legyen. Múlt év tavaszán hagyta jóvá szakkö­zépiskolai osztályunk indítását a képviselő-testület. Tulajdon­képpen a Petőfi úti épületbe való átköltözés tette ezt lehe­tővé, mivel így az oktatás tan­termi-tárgyi feltételei megte­remtődtek. A régi épületben az intézmény kollégiuma műkö­dik.- Hány fővel indult a: osztály, mik voltak a felvételi követel­mények?- Harmincnégy fővel indítot­tuk a kísérleti jellegű szakkö­zépiskolai képzést. A jelentke­zés kétszeres volt. Felvételi vizsga az idén nem volt, de jö­vőre tervezzük. Az általános is­kolai pontszámok alapján válo­gattunk. A matematika, fizika, kémia, magyar, történelem és idegen nyelv (német és orosz) tantárgyak átlageredménye alapján nyertek felvételt a diá­kok.- Mennyien tanulnak az in­tézményben, és ebből hány fő a kollégista?- Közel kétszáznyolcvan di­ákkal indítottuk az 1993/94-es tanévet. Közülük kollégista hatvan fő, és igen sok a kör­A Mezőtúr és Vidéke helyi lap szerkesztőségét Varga Lajos egy olyan témát tartalmazó ol­vasói levéllel kereste meg, amely - úgy érezzük - nem csak a városban élőket érinti. Idézet a levélből: „Az önkor­mányzat egészségügyi intéz­ményei együtt tudnak-e mű­ködni a lakosság érdekében úgy, hogy fölöslegesen ne sért­sék a város azon személyeit, akik fájó szívvel kénytelenek otthon elhunyt hozzátartozóikat az ügyeletes halottként utasítá­sára boncolásra kórházba szállí­tani, az ismeretlen halál okának kiderítésére, mivel nem ő volt a kezelőorvosa az elhunytnak? Sajnos nem értem, hogy egy 90 éves, többévi orvosi kezelés alatt álló személy kórmegállapí­tását miért nem lehet ugyanazon intézményen belül íj kezelőor­vossal együtt egyeztetve, az egészségügyi kartonok ismere­tében feltárni? Miért nem lehet a fennálló végelgyengülést tel­jes feldarabolás nélkül megálla­pítani?” A lap szerkesztője, Jávor- csikné Nagy Margit a levéllel felkereste dr. Ambrózy Pétert, a városi kórház igazgatóját.- Mi a véleménye az olvasói levéllel kapcsolatban?- Az az alapelv orvosi szem­pontból. hogy minden halottat nyező településekről - Kétpó, Túrkeve, Fegyvernek stb. - be­járó tanulónk.- Mennyiben más a szakkö­zépiskolai képzésük?- A korábbitól annyiban tér el, hogy a kereskedelmi szak­mában megszokott tantárgyak, mint például kereskedelmi és áruismeretek mellett belépett a közgazdaságtan, a statisztika, nagyobb szerepet kapott az idegennyelv-oktatás. Míg más szakiskolákban heti két órában, addig nálunk négy órában tanít­juk, és az érettségi részét ké­pezi. Gyakorlati idejük heti egy nap, melyet az áfész utódjai, a Berettyó Kft. és a Túri Iparcikk Kft. biztosít a diákoknak. Ez azt jelenti, hogy iparcikk- és élelmiszerüzletekben egyaránt gyakorolhatják a szakmát. Bi­zonyítványukba, az érettséginél „képesített kereskedő" beírást kapnak.- Mit jelent a kísérleti tan­terv?- Lehetővé teszi az úgyneve­zett szabadsáv-órákat, amik se­gítik a későbbi elhelyezkedésü­ket. Első osztályban kettő, má­sodikban három, harmadik és negyedik osztályban pedig heti négy órát. Jelenleg első-máso­dik osztályban számítógépes ismereteket, harmadik-negye­dik osztályban pedig gépírást, illetve könyvvitelt és könyve­lési ismereteket fogunk taní­tani. A szakképzési alap támo­gatásából hétszázezer forintot nyert intézményünk. Ezt kipó­toltuk, így sikerült a 10 darab IBM gépből álló számítógépes tantermünket kialakítani. célszerű felboncolni. Kezelt, ismert betegségben elhunyt személynél a hozzátartozó kér­heti a boncolás kegyeleti okból való elengedését. Ehhez a bete­get kezelő orvosnak egyetértő beleegyezése szükséges. Ha a hozzátartozó nem kéri a bonco­lás elengedését, a beteget nem ismerő, halottvizsgálatot végző orvos hivatalból köteles a bon­colást elvégeztetni.- Mit kell tennie a hozzátarto­zónak, ha hét végén és háznál következik be a haláleset?- A hozzátartozónak jeleznie kell a halottvizsgálatot végző orvosnak, hogy szeretné elke­rülni a halott boncolását. A vizsgálatot végző orvos ennek ismeretében az elhunyt kezelő­orvosával dönteti el a boncolás szükségességét vagy elengedé­sét.- Ha a halottvizsgálatot végző orvos nem éri el azonnal az elhunyt kezelőorvosát, mi várható?- Ha az elhunytat hosz- szabb-rövidebb ideje kezelő or­vos egy-két napon belül elér­hető és egyéb jogszabályi aka­dály nem merül fel, a boncolás elkerülhető. De ami nagyon lé­nyeges: akár kórházban, akár otthon hal meg valaki, mindig a hozzátartozónak kell kérnie a boncolás elengedését! Egész életét a bőrlabdához kötötte. Játszott NB 11-es és NB I-es csapatoknál, tagja volt a debreceni Honvédnak, a DVTK-nak a gyulai Építőknek, mígnem 32 évesen az aktív já­tékot abbahagyta. 1966. június 13-án (pénteken) fél 3 órától hivatalosan edzősködik. 1971-től, tizenhárom éven ke­resztül a mezőtúri Szabó Lajos SE edzője. Jelenleg kispályás meccseket vezet. Bencsik Gyulának hívják, és nevéhez fűződik az első kövé­rek és soványak mérkőzés megszervezése.- Augusztus 20-án, délután 4 órakor, a sportpályán került sor a 2x35 perces meccsre. Honnan jött ennek a közel sem szokvá­nyos mérkőzésnek a gondolata? - érdeklődtünk Bencsik Gyulá­tól.- Nagyon sok olyan ismerő­söm van - idősebb és fiatal egy­aránt -, akik amatőrök ugyan, de a focit szeretik, és „szakérte­lemmel" kritizálják is. Ennek a Beiskolázási segély Megkezdődött az 1993/94-es tanév. Takács Józseftől, a pol­gármesteri hivatal igazgatási osztályának főelőadójától a be­iskolázási segélyekre vonat­kozó kérdéseinkre az alábbi tá­jékoztatást kaptuk. A négy óvoda, valamint az állami iskolák részére 1 millió forint lett átutalva erre a célra. Minden intézmény saját maga dönt az átutalt összeg szétosztá­sáról, arról, kiket és mekkora összeghatárig részesít támoga­tásban. Átlagban 1500-2000 fo­rint jut egy-egy tanulóra. A szü­lőknek az intézményeknél kell kérniük a segélyt. Amennyiben a kapott összeg nem oldja meg a beiskolázás gondjait, úgy indo­kolt esetben kiegészítő segé­lyért a hivatalhoz fordulhatnak. Külön elbírálás alá esnek az egyetemi, főiskolai tanulmá­nyokat folytató diákok. Ré­szükre általában 4-5 ezer forint közötti segély kiutalására van lehetőség. Az egyházi iskolákban tanu­lók részére segély a hivatalban igényelhető. Általános iskolásoktól nem, középfokú iskolákba járóktól viszont iskolalátogatási igazo­lást kérnek. Az egyházi iskolák - a tavalyi gyakorlatnak megfe­lelően - felkészítették a szülő­ket. Június 15-től kezdődően közel 450 ezer forint segélyki­utalás történt egyházi iskolák­ban tanulók, illetve más váro­sokban tanulmányokat folytató mezőtúri diákok részére. A további segítségnyújtás is folyamatban van. Valamennyi állami és egyházi iskolából szeptember 15-i határidővel be­kérték az étkezési támogatásban részesítendők jegyzékét. De­cember 18-ig, tehát az első félév időtartamára, elkülönítetve biz­tosítva van ez a fajta támogatás. sprotágnak az utánpótlás-neve­lésével is, elsősorban anyagi okok miatt, problémák vannak. Ezért gondoltam arra, hogy kö­vér és sovány ismerőseimet be­szervezem egy barátságos mér­kőzésre. melynek bevételét fel­ajánlottuk a fiatal focisták ne­velésére. Augusztus 20-a látszott a legalkalmasabb időpontnak, és nem is csalódtunk. Többen jöt­tek megnézni a meccset, mint amennyien egy-egy bajnoki mérkőzésen szurkolnak. A Sportlétesítmények Igazgató­sága és Dobos Imre. a Szőlőfürt vendéglő tulajdonosa szponzo­rálta a meccset. Ingyenesen kaptuk a pályát, a szerelést, a „célzóvizet”, illetve a harma­dik. közel sem 35 perces, va­csorával egybekötött félidőt a vendéglőben.- Milyen eredménnyel zárult a mérkőzés?- A Selmeczi Sándor játék- vezetésével - a MAFC volt ka­pusa - levezetett, igen jó hangu­latú két félidő eredménye 4-3-ra zárult a soványak javára. Egyáltalán nem volt könnyű el­érniük ezt az eredményt, a kö­vérek hajszál híján döntetlent értek el.- Kit emelne ki a góllövők kö­zül?- Olyan játékos, aki több gólt is rúgott volna, nem volt egyik csapatnál sem. Viszont Kötél Károlyt, aki a mérkőzés legidő­sebb, 67 éves játékosa volt, fel­tétlenül meg kell említeni. Nemcsak azért, mert jóval fiata­labb kövér ellenfeleit „lefu­totta”, hanem azért is, mert ő rúgta a meccs legszebb gólját.- Ön volt a mérkőzés közvetí­tője, és ebben a szereposztás­ban legalább akkora sikert ara­tott, mint a pályára lépő játéko­sok. Számíthat-e a közönség a folytatásra?- Biztos időpontot nem tudok mondani. De a sikeren, a jó hangulatú játékon felbuzdulva visszavágó mérkőzést terve­zünk az ősz folyamán. Kiállítás A közösségi házban az 1992. évi képzőművészeti alkotótelep kiállítása mel­lett, a földszinti részen az Impro II. fotóklub képeiből rendezett kiállítást láthatják az érdeklődők. Könyvkölcsönzés A Móricz Zsigmond Könyvtár felhívja a kedves olvasók figyelmét, hogy a mai naptól ismét a megszo­kott nyitvatartási időpont­ban kereshetik fel az intéz­mény részlegeit. Zeneiskola A városi Zeneiskola szeptember 2-án és 3-án délután 14-18 óráig beirat­kozást tart az új növendé­kek számára. A tanítás szeptember 6-án kezdődik, tanvényitót nem rendeznek. Uszoda A Sportlétesítmények Igazgatóság értesíti a város lakosságát, hogy a strand­fürdő területén megnyílt a fedett uszoda. A belépője­gyek ára azonos a strandra érvényes jegyárakkal. Új helyen A Megyei Munkaügyi Központ mezőtúri kiren­deltsége új helyen, a volt áfész-központ Rákóczi út 3. szám alatti épüeltében fo­gadja az ügyfeleket. HTO-igénylés A háztartásitüzelő- olaj-igénylők ügyintézése a polgármesteri hivatal fsz. 3. számú szobájában történik. Az igényléshez szükséges nyomtatvány beszerezhető az intézmény portáján. Strandröplabda A Balázs Árpád és bará­tai által a strandon kialakí­tott röplabdapályán augusz­tus 28-án nyolc csapat rész­vételével megrendezték az első strandröplabda-bajnok­ság második fordulóját. A hideg idő ellenére színvona­las mérkőzéseket láthattak a nézők a hét helyi és az egy szolnoki csapat játékosaitól. A két részt vevő lánycsapat a fiúk mezőnyében nagyon szépen szerepelt. A bajnok­ság eredménye: lányoknál első helyen végzett a Bene­dek Lilla-Papp Anita szol­noki páros. Á fiúknál pedig a Balázs Árpád-Dénes Zsolt páros mondhatja magáénak az első helyezést. A tél fo­lyamán, négyfős csapatok nevezésével, tornateremben téli bajnokság megrendezé­sét tervezik. Erdély fazekassága Szeptember 12-ig láto­gatható a zsinagógában az Erdély népi kerámiája című kiállítás. Az oldalt írta és fotók: Czikkely Anna Egy kiállítás margójára Mezőtúr agyagos város. Talán ennek is köszönheti, hogy év­századok óta híres fazekasságá­ról. A fazekascéh hiteles törté­nete 1813-ig követhető nyomon, 1872-től pedig mint ipartestület szerepel a dokumentumokban. A fazekasmesterség és Mezőtúr városának hírét öregbítette és ismertette meg a világgal Badár Balázs és unokája, Erzsébet ko­rongon létrehozott alkotásaival. A régi Badár-házban nyaranta a fiatal fazekasoknak évek óta al­kotótábort szerveznek, népfőis­kola működik. A fazekasságnak hosszú idő óta - önálló épület­ben - múzeuma van. A Fazekas Kft. az ország különböző részeiből érkezett tanulókat fogad és nevel. Megszámlálhatatlan ifjú népművészt, a népművészet mesterét, népi iparművészt mondhat magáénak a város. Itt nőttek fel, itt sajátították el a mesterség fortélyait, él­nek és alkotnak ma is Mezőtúron és az egész országban. Nem véletlen tehát, hogy „Erdély népi kerámiája” cím­mel augusztus 27-től egy nagyon sokrétű, az erdélyi ro­mán, magyar és szász fazekasközpontok anyagát bemu­tató kiállítás látható a volt zsinagógában. A hetvenes évek elejétől fazekasok, néptáncosok, népzenészek hada indult Erdélybe gyűjtőutakra. Látni, tapasztalni, tanulni, újrafeldolgozni - ez volt a cél! És pénteken délután, a nagyváradi Körösvidéki Múzeum és a kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeum anyagát bemu­tató kiállítás megnyitójára egy, csak egyetlen egy mező­túri fazekas volt kíváncsi! Illetve nem is kíváncsi, hiszen a hetvenes éveket ő is „gyűjtőutakon" töltötte. Ismeri a bemutatott anyagot, és ismerheti az emberi érzéseket is... A többieknél jobban tudja talán, mit jelent egy Erdély­ben fazekasközpontnak ismert magyarországi városban kiállítani. Izgalmat, készülődést, szakmai beszélgetést mindenképpen. Ezt a megnyitón Szolnokról és Karcag­ról érkezett fazekasok, néprajzosok, muzeológusok kép­viselték. A túri fazekasok valahol másutt „gyűjtöttek”. Örültem, hogy nem én vagyok a kiállító, mert nehezen viseltem volna el a szakma iránt a városban megnyilvá­nuló közömbösséget. (Mezőtúri és túrkevei tudósítónk Czikkely Anna, 5400 Mezőtúr, Táncsics Mihály út 23. szám, tel.: 671 érhető el.) Szeptember 12-ig a közösségi házban még láthatóak a képzőművészeti telepen készült tavalyi alkotások Élünk és meghalunk... Miként kerülhető el a boncolás?

Next

/
Thumbnails
Contents