Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-04 / 206. szám

12 Irodalom — művészet 1993. szeptember 4., szombat Capua alias Zentai Nándor: • A bolond koronatanú Az alábbiakban különös könyvből vett részletet közlünk; részletet egy olyan regényből, amelynek szerzője álnév mögé bújik,L.A.Ca­pua néven adja közre A bolond koronatanú című munkáját. Nem igazán szokatlan ugyan ez a megoldás, főképp a bűnügyi históriák szerzőinek körében. Csak a belső oldalon árulja el magát ezúttal a szerző, hogy tudniillik az angolos név és az ellenőrzésre, jóváha­gyásra vonatkozó angol közlés ellenére a regény írója nem más, mint Zentai Nándor, aki ráadásul nem csak magyar, de szolnoki is. Nem tudni, mi az igazi, mélyebb szándék e játékosnak is felfogható titokzatosságban, bár a mintegy 200 oldalas, fejezetekre bomló, ter­mészetét tekintve bűnügyi regényekre ütött munka, talán indokolhatjae rendhagyó megoldást is. Címoldalán kihívóan izgalmat, szerel­met ígér a szerző, és azt is előlegezi az olvasónak, hogy „minden ármány fölött győz az igazság”. Az Ígéret valódiságáról csak az győződ­het meg, aki elolvassa majd A bolond koronatanút, melynek itt található első fejezete is, már címével is megborzongtató, a hulla életre kel. Persze az idegen környezetben játszódó bűnügyi történetben felismerhetőek a hazai valóságnak némely vonásai is, társadalomkriti­kai szándékok húzódnak meg a gyilkosság körüli bonyodalmak feltárásában. A könyv egyébként a szerző kiadásában és a győri Széche­nyi Nyomda Kft. gondozásában látott napvilágot. Fent Lilian F. Swartz, lent Gábor Áron számítógéppel készült grafikája I. A hulla életre kel A bíró hosszú, komor ember volt. Az arcáról azt lehetett leol­vasni, hogy életében senki és semmi nem volt ínyére. Ezt az arcot nézve az embernek úgy tűnt, hogy még az angyali ártat­lanság sem volna képes kedvező hatással lenni rá. Tény azonban, hogy az úgy­nevezett „nagy ügyeket” mindig ő kapja. Ennek az is oka lehetett, hogy a hosszú gyakorlata során meg­szerezte ezt a kiváltságot, de az sem kizárható, hogy a bűn­ügyekkel kapcsolatos hozzáér­tése megbízhatóbb, mint a kollé­gáké. Hogy mi az igazság? - Ne­héz lenne kideríteni Első ránézésre az esküdtek össze nem illő, vegyes társaságot alkottak. Legföljebb csak korban álltak közelebb egymáshoz. Vala­mennyien ötvenkörüliek, vagy ennél idősebbek lehettek. Ábrá- zatuk a kerek golyófejtől a sző­rös majompofáig minden válto­zatot felvonultatott. Az ügyész a szeme sarkából sunyított rájuk, majd a bíró kö­nyörtelen képén akadt meg tekin­tete. Vegyes egy kompánia! - gon­dolhatta magában, mert egy ki­csit el is mosolyodon. Aztán hir­telen komoly arcot vágott. Óva­tosan körülnézett, hogy elmé­lyült szemlélődését és a mosoly­ban kifejeződött véleményét ész­revettem valaki. Ezek után lát­szólag aktáiba merült. A bírósági szolga - aki rend- szerinta„teremőr”megszólításra hallgatott - olyan egykedvűen állt az ajtó bal szárnya mellett, mint aki már előre ismeri az íté­letet. A tárgyalóterem zsúfolásig megtelt. A környéken mindenkit láza­san foglalkoztatott az a rejtélyes eset, amit ma tárgyal először a bíróság. Azt mindenki tudta, hogy egy hullát fogtak ki város- környéki Öreg-tó vizéből. Abban azonban sokan kételkedtek, hogy a vádlottként idehurcolt, köztisz­teletben álló férfi lenne a tettes. A teremben mindenki érezte, hogy az esettel kapcsolatban kü­lönös, ismeretlen dolgoknak kell felszínre jönniük. A bíró felállt. Csend lett.- A tárgyalást megnyitom... - kezdte, majd röviden ismertette a tényállást. Ezután felkérte az ügyészt a vád előterjesztésére. A vád képviselőjét láthatóan feszélyezte a szokatlanul nagy hallgatóság és a csend. Körülnézett. Turkált az iratai közt, majd kiemelt onnan egy - láthatóan már korábban gondo­san odakészített - kisebb papírkö- teget. Megigazította a szemüvegét, majd belekezdett.- Ismertetem a tényeket, és a nyomozás eredményeként, a vá­dat... Az ügyész a beszéde során fel­tűnően sokat időzött az ügy szempontjából jelentéktelenebb momentumoknál, ugyanakkor egyes fontosnak tűnő fordulato­kat tényként közölt, amikhez kü­lönösebb kivizsgálásra nincs szükség. Mindent egybevetve, az egészből azt lehetett kihámozni, hogy az egyik helyi horgász - horgászat közben - megakasztott egy hullát, majd partra húzta. A rendőrségi azonosítás során kiderült, hogy a hulla nem más, mint a Big Tgwn-i illetőségű Jack Collins, aki az előző napok­ban tűnt el. Collinsot barátjával, Fred Madigan ügyvéddel látták utoljára, aki jelenleg a vádlottak padján ül. Tekintettel arra, hogy a kérdé­ses időpontra Madigannek nincs alibije, ő az egyedüli gyanúsított. Az ügyész szavai után meg­kezdődött a tanúk kihallgatása. Elsőként azt a bohókás hor­gászt szólították be, aki a hullát kifogta. Az igazmondásra tett eskü után a bíró kérdése követ­kezett.- Hogy történt a hulla kifo­gása? De röviden!- Szóval röviden... - ismételte a kérdezett. - Hát kapott, akadt, kihúztam. Mármint a hullát.- Ennél azért kicsit részlete­sebben ! - noszogatta a bíró.- Azt mondhatom, hogy nem részletekben kapott. Egyből hú­zott. Erősen meg kellett vetni a lábam, hogy engem is be ne ránt­son! Gondoltam is magamban, hogy ez biztos a lochness-i szörny. Sokat nem is tévedtem, mert zöld volt, és háromszor ak­korára pufadt a víztől, mint a be­kerülése előtt volt. Csak az nem stimmelt, hogy lochness-i. Mint megtudtam, Big Townba valósi volt a megboldogult.- Ebből elég! - szakította félbe a bíró. Arról beszéljen inkább, hogy mit csinált akkor, amikor partra húzta a hullát?- Mondhatom, hogy megijed­tem. Már bocsánat, de a bíró úr is megijedt volna a helyemben, mi­kor egy szörrlyszabású embert a partra vontat. Hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak. Aztán a zsinórt egy erős bokorágra kötöt­tem, hogy a hulla el ne ússzon, mert azt már megtapasztaltam, hogy a horog jól akadt. Utána ro­hantam kapitányságot értesíteni.- Még mielőtt a kapitányságot értesítette volna, szólt a „hal- szagú” Jimy néven ismert barát­jának.- Igen, bíró úr. A kapitánysá­gon is elmondtam, hogy Jimy, a barátom is odajött időközben, mert már előzőleg mondtam neki, hogy horgászni megyek. Tetszik tudni, ő halas a piacon. Sajnos, olyan halszaga van, mintha minden nap a halai közt ruhástól meghemperegne. Ezért a kocsmában nem szívesen lát­ják, és engem szokott megkérni, hogy hozzak ki neki valami inni­valót, az ajtó elé. Akkor is erősen szomjas volt a Jimy, és odajött, hogy nem me- gyek-e el vele a kocsmába. Már éppen azon voltam, hogy kive­szem a szerelést a vízből, mikor kapott a hulla.- Mi volt a barátja véleménye a halottról, mikor maga a parthoz húzta^ és ő szemügyre vette?- Úgy tűnt neki. hogy vala­honnan ismeri. Sok ember meg­fordult a piacon, szerintem is­merhette.- Hogyan, az eltorzult arcot ismerte fel talán? - kapta fel a fe­jét a hallottakra az ügyész.- Azt nem tudom. Tessék talán tőle megkérdezni. Úgy tudom, hogy neki is van idézése a mai tárgyalásra. A bíró az ügyészhez fordult, hogy van-e még kérdése, majd a vádlotthoz, aki ügyvéd lévén, nem fogadott másik kollégát. A nemleges válaszok után folyt tovább a tanúkihallgatás. Halszagú Jimyt szólították. Ez a fickó rászolgált a nevére. Mindenki meggyőződhetett, hogy a barátja nem túlzott. Ahogy végigment a termen, az első sorban ülők az orrukhoz kaptak, és elfordították a fejüket. Az olvasottabb embereknek az indiai őseposzból halszagú Kunti esete juthatott eszükbe, aki még az ártatlanságát is képes volt fel­áldozni, hogy a halszagtól meg­szabaduljon. Valószínű, hogy a bíró is va­lami hasonlóra gondolhatott, mert az orra alatt dünnyögve megjegyezte:- Normálisabb öltözéket nem tudott fölvenni?- Ez az egy van uram. Nekem ünneplőre nem telik, de nincs is szükségem rá.- Essünk túl rajta... - morogta a bíró. - Szóval maga fölismerte a hullát?- Nekem akkor, ott úgy tűnt, hogy ismerem.- Ezt tudom, a kapitányságon is elmondta. Arra vagyok kíván­csi, hogy ki az a személy, akit felismert?- A nevét nem tudom meg­mondani. Egyszerű munkásem­ber volt. többször megfordult a piacon.- Remélem, azt tudja, hogy a nyomozás az ön véleményével ellentétben Jack Collins újságírót azonosította?- Az az ember nem lehet a ne­vezett. Collins urat is ismerem. Jól öltözött ember volt, ez pedig - amint mondtam - munkás- ruha-félét viselt. Amikor a bará­tom kihúzta, akkor is ilyesmi nadrág és felső volt rajta.- Figyeljen ide. halszagú bará­tom! - szólalt meg az ügyész.- Ne kedélyeskedjen! A bíró­ságon senkit sem lehet lekezelni, ezt tanulja meg. ügyész úr! Tár­gyalóteremben van, nem kaszi­nóban. A bíró közbeszólásáraegyesek elmosolyogtak, mert ismert volt, hogy az ügyész sűrűn látogat egy bizonyos kaszinót.- Ügyész úr, ha kérdezni akar valamit a tanútól, megadom a szót. Az ügyész kérdezni akart.- Tehát maga azt állítja, hogy munkásruha volt az áldozaton.- Azt.- Nem tudja elképzelni egy új­ságíróról, hogy horgászni nem kiöltözötten megy? - Nem tu­dom. hogy horgászott-e, de az az ember arcra sem hasonlított Col­lins úrra.- Tisztelt bíróság! A tanú elő­ször azt mondta, hogy a munkás­ruha alapján vélte fölismerni, az általa ismert személyt. Most pe­dig azt állítja, hogy az arca volt ismerős. Megkérdezem önöket, hogy - amint a hullát partra húzó sze­mély is állítota - hogyan lehetsé­ges felismerni egy olyan arcot, amit a víz teljesen eltorzított?- Elfogadom az érvelését ügyész úr. De ha ez így van, ak­kor a nyomozás minek alapján tudta azonosítani a hulla kilétét? A bíró kérdésére hirtelen csend lett. A hallgatóság kíván­csi tekintete az ügyész arcát für­készte, aki ezalatt hamiskásan vigyorgott.- Vártam a kérdést, bíró úr. Ahogy azt tisztelt bíróság is bi­zonyára tudja, Collinsnak köze­lebbi hozzátartozói nem élnek, távoli rokonai vannak ugyan, de ők az azonosításhoz nem rendel­keznek kellő ismerettel.- Tudomásom szerint meghitt kapcsolatban állt egy hölggyel - vetette közbe a bíró.- Igen, ez tény. Csakhogy a nevezett kisasszony - amikor az azonosítás során a hullát meg­látta - összeesett, mielőtt jobban szemügyre vehette volna. A ké­sőbbiekben, a nyomozás veze­tője képtelen volt egy újabb azo­nosításra rábírni.- Ezt nem is csodálom... - mo­rogta a bíró. De ha nem ő, akkor ki azonosította a hullát?- Egy természettől származó jegy. Egy borsó nagyságú anya­jegy, mely a bal arc közepén he­lyezkedik el.- Akit én mondok, annak az arcán is van anyajegy! - vágott közbe, csknem kiabálva, hal­szagú Jimy.- Mi a manó!? - nézett nagyot a bíró. - Biztos ebben?- De még mennyire! Mint ahogy abbban is biztos vagyok, hogy egyes személyek megfe­nyegettek.- Megfenyegették?! Mivel, miért és kik? Az egész tárgyalás alatt elő­ször volt látható a bíró szemében egy kis tűz. Még a fejét is kicsit előre hajtotta, ami láthatóan az érdeklődés jele volt nála. A személyeket nem kívánom megnevezni. Azt mondták, hogy amennyiben a tárgyaláson kitar­tok az álláspontom mellett - márhogy a megboldogult nem Collins, hanem az a másik - ak­kor csúnya végem lesz. Mit értettek az alatt, hogy „csúnya vége lesz”?- Bíró úr, ezt csak egyfélekép­pen lehet érteni. Kinyírnak, és kész! Ezért, ha a tárgyalás után nem sokkal valami komolyabb bajom találna esni, az nem lesz véletlen. Kérem a bíró urat, hogy akkor nyomoztasson utánam, mert előre bejelentett, szándékos cselekmény áldozata leszek. Ez olyan biztos, mint az, hogy itt vagyok! - lehet, hogy halszagú vagyok, de hülye nem! Az ügyész megtapsolta Jimyt. hogy nevetségessé tegye. Csak­hogy, az előadás hihetőbbnek tűnt, mint a taps őszintesége. Csend maradt a teremben, és senki sem mosolygott. A bíró fogta a homlokát, és gondolataiba mélyedt. Aztán megszólalt.- Nézze, maga a bíróság előtt áll. Amit kijelent, azért vállalni a kell a felelősséget. Vagy ne mondjon semmit, vagy ha beszél, akkor legjobb ismerete szerint mindenre válaszoljon, amire a bíróság kíváncsi! Mégegyszer megkérdezem: kik voltak, akik megfenyegették? Ismeri őket?- ismerem.- Akkor nevezze meg ezeket a személyeket!- Azt nem tehetem.- Miért nem?- Azért, mert így lehet, hogy megúszom...- Amit állít, arra van-e tanúja vagy bizonyítéka? - szólt közbe az ügyész. - Mert ha nincs, job­ban teszi, ha hallgat. Még ennyit sem kellett volna mondania!- A jog szerint az ügyész úrnak sajnos igaza van. - vette át a szót a bíró. - nem firtatom tovább a dolgot. Erre az anyajegyre azonban továbbra is kíváncsi vagyok. Te­hát a maga emberének is volt anyajegye az arcán, aki viszont nem azonos Collins úrral?- így van.- Ügyész úr, ugye a nyomozati anyag szerint Collins urat - felte- hetőenazelkövetés időpontjában - egy ladikban látták horgászni a vádlottal, de az utcán - a horgá- zatból hazatérőben - csak Madi­gan úrral találkoztak?- Ezt állapítja meg a nyomo­zás, bíró úr.- És ettől az időponttól nincs nyoma Collins úrnak?- Nincs, mint ahogy nem is le­het!- Az anyajegyen kívül sike­rült-e más ismertetőjegyet is azonosítani?- A víz okozta deformációk következtében csak a haj maradt másik támpontnak. Találtak ugyan kb. 2 cm átmérőjű vasgo­lyót is az áldozat zsebében, de ennek az ügy szempontjából nincs jelentősége. (Lehet, hogy a nyomozás szempontjából a vasgolyónak nem volt jelentősége, de a bíró ezzel kapcsolatban följegyzett valamit magának.) A nyomozati anyag azt tartal­mazza - folytatta az ügyész -, hogy a haj színe és hossza hoz­závetőleg egyező, de a hűl lárnos- ságát, a kiázás miatt, már nem lehet azonosítani.- Nem gondolja, ügyész úr, hogy ez kevés támpont?- A tanúk jegyzőkönyvi nyi­latkozatait is figyelembe véve, nem. Azon kívül, a kérdéses idő- ponban más személy eltűnéséről nincs tudomásunk.- Ügyész úr, van-e még kér­dése a tanúhoz?- Nincs.- Madigan úr?- Nekem sincs.- A tanú távozhat. Míg a halszagot magával so­dorva kivonult a tanú, a bíró lát­hatóan elmélyedt gondolataiban, majd megszólalt.- Ügyész úr. mi a véleménye, a vádlott vallomását a nyomozás során kellően értékelték? Mert ez az anyagból nem derül ki.- A vádlott vallomása a hely­zetéből adódóan eleve kétes ér­tékű! Ráadásul - mint tudjuk - ügyvéd. Pontosan tisztában van vele, hogy mi az, ami segít rajta, és mi az, ami árt. Úgy gondolom, ez mindenki előtt nyilvánvaló.- Igen... - morgott a bíró. Ekkor egy közjáték zavarta meg a tárgyalást. Kintről a teremőrnek átadtak egy papírt, amit aztán a vádlotthoz továbbí­tottak. Madigan elolvasta a kis jegy­zetet. Mindenki őt figyelte, még a bíró is. Az olvasás alatt nem szólalt meg senki. Formálisan szünetelt a tárgyalás. A teremben lévők kíváncsiak vártak. Mikor a vádlott felemelte a fe­jét a papírból, a bíró megszólalt.- Talán a bíróságra is tartozik valami abból, amit olvasott, hogy ilyen sürgős volt átadni?- Azt hiszem igen. Bíró úr, a tanúm kint vár a folyosón. Ké­rem a meghallgatását.- Bár Madigan ur nem jelezte, hogy tanúja is van, bocsássák be! Minden fej az ajtó felé fordult. A teremőr kiszólt. Ezt köve­tően megjelent egy jól öltözött fiatalember. Látására a teremben lévők közül egyesek felszisszen­tek. A tanúk helyét jelző korlátig ment.- Mi a neve? - kérdezte a bíró.- Jack Collins, akit önök hul­lának hisznek. Itt az igazolvá­nyom. A teremben döbbent csend lett. Herceg Árpád: Tájékoztató jelleggel Mi úgy írtunk verseket sokáig, Győrben, Vörösváron, Sank Iwonban, hogy választott embereink voltak, akikhez szólni érdemes. Akik fülüket hegyezték mindig, ha valami másról beszéltünk. Hogy érthetőbb legyek: szerelemről ha skandáltunk bizonyos műhelyekben, látszólag önmgunkra figyelve, ez a figyelem arról szólt: most Te vagy a legfontosabb. Önmagadra figyelj tehát. Legfontosabb szavunk lett a mögött, így a pohár borok, sörök s egyéb szeszköltemények csak kellékei voltak egy találkozásnak. A találkozások mára elmaradtak. Ha rákönyökölünk a kocsmapultra, ma már csak oltani szeretnénk azt a mérhetetlen szomjúságot, ami belénkivódott. S csupán tájékoztató jelleggel élünk.

Next

/
Thumbnails
Contents