Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-04 / 206. szám

8 Kultúra 1993. szeptember 4., szombat Damnatio memoriae, avagy ki beszél itt a kormányzóról? (Emlékezés egy hadihajóra, egy gombra meg egy dobókockára) A Szent István süllyedése 1908-ban megszületik Géza, az első fiú, akit később még hét to­vábbi gyermek követ. Hogy mi történt a hadihajó­val? 1918. október 31-én, 16 óra 45 perckor Budapesten a veszteseknek le kell vonniuk az Osztrák-Magyar Monarchia császári és királyi haditengeré­szetének lobogóját, s ezzel a flotta megszűnt létezni. A polai haditengerészeti támaszpont ha­jóinak egy része, köztük a Szent István, akkor már hullámsírban nyugszik, más része a győzte­seknek, így például a Tegett- hoff, a Zrínyi és a Radetzky Itá­liának jut. A Szent István 1918. június 10-i elsüllyedéséről a Tegett- hoff fedélzetéről filmet forgat­tak, amit akkoriban a mozikban is bemutattak, s a belépőjegyek árát Ausztria éhező gyermekei­nek megsegítésére fordították. A moziban apjával és testvé­reivel ott ülhetett a Radetzky hajógépészének 10 éves fia is. Meglehet, arra gondolt, hogy egyszer majd belőle is katona lesz, s akkor talán másképp ítél, talán nem feledkezik meg ró­lunk, szegény magyarokról a népeknek Istene... Most tehát búcsúzzunk el a hadihajótól... A gomb én vagyok. Aranyo­zott rézből készültem és a Ma­gyar Államot jelképező Szent Korona rajzolatát őrzöm. Va­laha annak a magyar királyi honvédtisztnek az egyenruháját díszítettem, akinek apja a Ra- detzkyn szolgált. Történetem valahogy velük kezdődik, még­pedig azzal, hogy volt nyolc testvér, de nem sok hasznot ho­zott az apa kicsi, Mikszáth Kálmán téri villanyszerelő vál­lalata. A vállalkozás a csőd szé­lén táncol. Jönnek a harmincas évek, s velük a gazdasági vál­ság. Az egyik testvér apáca lesz, ő hivatásos katonai pályát, s vele engem választ. Fölesküszik a haditengerész édesapa egykori felettesére, H-ra (ide tessék el­képzelni egy négytagú, immár olvashatatlanná vakart nevet). Soproni tüzér szertiszti tanfo­lyam, tűzszerész képesítés, az­tán a háborús években a II. ma­bajtársaival együtt a nemrég még mozdonyvezető fiatalem­ber ügyelt. MáS tengerész bajtársai a fegyverzetet kezelték: a 4 darab 12"-es, 8 darab 9.4"-es és a 20 db 3.9"-es löveget. A hadihajó fedélzetét 2 ujjnyi, oldalát 9, lö- vegtomyait 9.5 ujj vastagságú páncélzat védte. De akkor még nem volt szük­ség arra, hogy azok a hajóágyúk idegen hadihajókra célozzanak. Még csak 1906-ot írtak és ké­sőbbi nagyapámnak fontosabb dolga alig volt, mint hogy sok­nyelvű felirattal ellátott képes­lapjait küldözgesse „Mélyen tisztelt Kuthy (máskor: Kuti) Margit úrleánynak) Budapestre, a „Mária utcza 19. sz.” címre és szerelmének olász vallomások­kal vagy maga költötte szerel­mes verseivel udvaroljon. Egyszer ilyeténképpen: Hogy szeret, azt tudom, / Rég kitalál­tam én, / De sokszor e nagy kin­cset / Alig llihetém! Vagy így 1906. szeptember 24-én: Szürke éj a tenger felett, / Csillagok a halvány égen: / Hogy ne halványulnának el / Ők a mi szeretetünk mellett... A vers a polai kikötő vizére íródott. A vízen „a mi csóna­kunk” bizonyára a Radetzky egyik partraszállító csónakja, s az „Én” jelzés a szerelmes vő­legény alakját sejteti, azét, aki ezt írja 1906. október 4-én: Ha ijfú szívek szeretnek, / Nevet­nek fenn a csillagok. / Leszáll- nak a magasból ők: / Legyetek örökké boldogok...” Vagy a másik, 1906. október 8-án kelt vers: Szeretjük egy­mást s egyetértünk / Gyönyör­ben, búban egyaránt, / Ä csilla­gok fent sóhajtoznak, / S irigy­séggel néznek le ránk. Es, a csak két emberre tartozó titkok, amelyeket avatatlan szemek elől a bélyeg alá lehet írni. Például ez olvasható az maradtam, én, az egyetlen arany gomb a többinek, az újak, a ci­vilek között. Egy ötéves kisfiú kantáros nadrágján díszelgek és büszke vagyok, mert azt mondja az óvodában: szebb va­gyok, mint a tini nindzsa teknő- cös jelvény. A kocka: Julius Caesar óta el van vetve. És akárhány új csá­szár igyekszik kitörölni a törté­nelmi mérföldkövekre rótt ne­veket, a próbálkozások mind­annyiszor sikertelenek marad­nak. A történelmi tudat makacs. Olyannyira, hogy néha éppen sub pondere ereseit palma, va­gyis éppen teher alatt nő a pálma. (Ennyit az Aradon, Zó­lyomban vagy éppen az Isztriái félszigeten élő magyaroknak.) Szóval 1956 októberében kissé másként fordult az a bizo­nyos kocka, amit előbb Tria­nonban, aztán Jáltában vetettek el. Egy kis nemzet megpróbálta fölemelni a ránehezedő kocka mázsás kőtömbjét. És törté­nelmi súlyemelésből példát mu­tatott a szabadságszerető világ­nak. A Radetzky-tengerész kato­natiszt fia 1956 októberében, az egyébként békés Nagydorogon nemzetőrparancsnok. Nincs rá szükség, de fölajánlja a község­ben élő izraelita boltosnak és egy másik, zsidó felebarátjának, hogy szükség esetén családjuk­kal együtt költözzenek hozzá. A községháza udvarán adóíveket sőbb a kisfiú alig érti, miért tar­tóztatják le és viszik el az éde­sapját. És az anyjával HÉV-vel utazik Kistarcsára. Nem érti, miért nem ölelheti magához ap­ját, miért választja el őket egy­mástól a beszélő kerítésdrótja. Később, érettebb fejjel titok tudója. Tudja, hogy kik alkották az ABROSZ-t. És őrzi a tárgya­kat, amiket a rab édesapa készí­tett a börtönben. Emlékszik a bugylibicskával fogkefenyélből faragott piros szívecskére, a fe­hér keresztre. Őrzi a börtönke­nyér beléből gyúrt dobókockát, melynek oldalába fehér fog­krémmel dörzsölték a tört(énelmi) esély pontrendsze­rét. Készítője nem érhetteTneg a nemzeteket tipró, vörös agyag Róma összeomlását. Alea et Roma iacta est. * Antigoné a gadogók ellenére eltemeti Polüneikészt: „Gyű­lölni nem, szeretni csak szület­tem én!” Et ex Turcia est redemptio! Tehát e hazába, az emlékező tu­datban élő hazába igenis van visszatérés akár Moszkovitiá- ból, akár Törökországból...! Többek között ez van fölvésve az agy emlékező sejtjeibe. Ki- vakarhatatlanul. * Bálint fiammal álmodozunk. Azt tervezgetjük, hogy ha egy­Tengerész bajtársak végtisztessége a Szent István legénységének A hadihajó: Szakadozott családi irataink közt őrzöm azt az 1899. november hó 19-én kelt „Vizsgálati bizonyít­vány”-!, amely a „Gőzgépkeze­lők és kazánfűtők vizsgáló bi­zottsága, Arad” feliratú pecsét­tel és a szükséges királyi fő­A gomb én vagyok A harcoló Radetzky Téglási Géza, a Radetzky haditengerésze gyár hadsereggel Ukrajna. Ki- jev alatt egy oldal szalonnát ad egy kis ezüst ikonért, amelyen Szűz Mária és a Kisded. Lehet, hogy ők hoztak bennünket haza? Meglehet, hogy máskü­lönben vele együtt én is a föld alá kerülök valahol Oroszor­szágban.... 1944-ben az Esztergom kör­nyéki Duna-szakaszon sikerült megakadályoznunk, hogy uszá­lyokon Németországba vigyék egy budapesti gyár leszerelt gé­peit. Csodával határos módon megmenekülünk az orosz hadi­fogságtól. Engem ekkoriban már rejtett, egy láda mélyén bújtam én, a (kivakart rész),,--- ysta” százados egyenruháján lévő fémgomb. Velem együtt lapult a fényes, tiszti díszkard. 1946-47-ben Hadbiztosi Akadémiát végez a gazdám, de az új szellemben történő átkép­zés sikertelen. Az őrnagy úr nem tudja magát túltenni csa­ládjának, ezeréves hazájának sorsán, képtelen „a múltat vég­képp eltörölni”. Engem sem dob szemétre, így őt dobják: törlik a hivatásos állományból. Bár az új, a „demokratikus had­seregben” őrnaggyá léptetik elő, a vallásos világnézetű, poli­tikailag változásra képtelen, „...ysta” katonatisztet kényszer­nyugdíjazzák. (Nyugdíjat per­sze nem kap.) A jogi doktorá­tussal is rendelkező, idegen nyelveket beszélő tüzérőmagy- ból így lesz lakkgyári gépkocsi- vezető, idomszertechnikus, majd „osztályidegenként”, taní­tónő feleségével és két fiú­gyermekével együtt kitelepített. (Lásd erről Téglásy Ferenc Soha, sehol, senkinek című filmjét!” Körülöttem, rajtam öntudatos molyok és egerek másznak, rág­ják a „korszerűtlen” díszegyen­ruhát. Csak mi, a Szent Koronát ábrázoló fémgombok tartunk ki, bár a sok kényszerű költözkö­dés (= menekülés) közben a tár­saim közül is el-elhullanak, fo- gyadoznak. Mára már csak én r^^rÉ.. geri határok védelmére rendelt hadiflotta kikötőjébe, Polába. Az újdonsült haditengerész az Anton von Petz parancsnok­sága alá tartozó második divízi­óban szolgál. Szolgálati helye a Graf Radetzky nevére keresz­telt, másodosztályú fregatt. 4 21980 tonnás hadihajót 20 csomónyi sebességgel hajtották azok a gőzgépek, amelyekre 1906. szeptember 20-i lap bé­lyege alatt: „Hogyha szeretsz, mért veszed el, amit más nem adhat?” És nem is maradnak hatásta­lanok az ’’örökké szerető vőle­gény”, a „sempre amante” és a „miile baci” ígéretei, mert az úr­leány szeret és ad: kezét nyújtja a haditengerészettől leszerelő if­júnak. A boldog házasságból és káderlapokat égetnek a for­radalmárok. Négyévesen ott lá- batlankodik a kitelepítés alatt született harmadik fiú is. Vállán széles, nemzetiszín zászló. Lett még egyszer ünnep a világon. Apja a rendőrőrszobán lea­kasztatja egy idegen isten, Le­nin arcképét. És hónapokkal ké­szer sok pénzünk lesz, veszünk egy motorcsónakot, s azzal jár­juk be a Dunát, meg a Tiszát.- De mi lesz a hajó neve? - ve­tem föl a kérdést a középsős óvodásnak.- Hát Darecki! - mondja, és a szeme csillog ...! Téglásy Imre Téglási Géza és Polgár János polai tengerész bajtársaikkal Rabkenyérböl gyúrt dobókocka mérnöki és főgimnáziumi tanári aláírásokkal együtt igazolja, hogy Téglási (így!) Géza, aki 1880-ban Zólyomban született, az „alacsony és magasnyomású condensatiós gőzgépkezelőkre nézve előírt vizsgálatot jó siker­rel letette.” István nevű dédapám a Szol- nok-Budapest vonalon volt fő­mozdonyvezető, Géza fiának, mint az Osztrák-Magyar Mo­narchia egészséges férfi polgá­rának kötelességet jelentett, hogy ugyanennek az államnak katonáskodjék. így került a szá­zad első évtizedében a biroda­lom akkori végvidékére, a ten-

Next

/
Thumbnails
Contents