Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-03 / 205. szám

1993. szeptember 3., péntek Visszatekintő 13 A nagybányai Horthy família leszármazása A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kenderes ma minden bizonnyal a leggyakrabban em­legetett helységnév hazánkban. 1868. június 18-án itt született Horthy Miklós, aki 24 éven át Magyarország kormányzója volt, és néhány nap múlva vég­akarata szerint itt helyezik örök nyugalomra hamvait a csa­ládi kriptában. A Horthy család kenderesi kapcsolatai megyénkben köz­ismertek, kevesebbet tudunk azonban a család eredetéről, ko­rábbi történetéről, melynek megismeréséhez segítséget nyújt Szilágyi László 1943-ban megjelent könyve. A szerző felkutatta az egyes családtagokra vonatkozó levél­tári forrásokat, és elkészítette a család leszármazási tábláját is. Munkája segítségével rövid át­tekintést próbálunk nyújtani a család történetének elsősorban arról az időszakáról, mielőtt an­nak egyik ága Jász-Nagy- kun-Szolnok megyében telepe­dett meg. A Horthy nemzetség a ha­gyomány szerint székely ere­detű, Szabolcs vármegyében a 14. század első felében megte­lepedett székelységből szárma­zik. A család neve helységnév­ből alakult ki, feltehetően a Balmazújváros melletti Hort puszta nevéből ered, amely ko­rábban Szabolcs vármegyéhez tartozott. A család tagjai évszá­zadokon át Erdélyben éltek, ahol birtokadománokat és ne­mességet is kaptak, melyet II. Ferdinánd 1635-ben címeresle­vél adományozásával erősített meg. Az erdélyi reformáció kezdetétől a református hitet követték, s a későbbiekben szinte már hagyománnyá vált, hogy a család tagjai különböző egyházi tisztségeket is betöltöt­ték, de többen közülük jelentős szerepet vállaltak a közéletben is. A címereslevelet Horthy Ist­ván és fiai, János, Lőrinc és András, valamint János testvére kapta, melyet Kolozs vármegye 1657-es közgyűlésén hirdettek ki. A címer álló csücsköstalpú kék pajzsában hármas zöldha­lom látható, a középsőn kö­nyöklő páncélos kar, markában felfelé három arany búzakalászt tart. Ugyanez a motívum díszíti a pajzson lévő koronás nyílt lo­vagsisakot is. A pajzsot jobbról kék-arany, balról vörös-ezüst sisaktakaró veszi körül. A család tagjai a későbbiek­ben pecsétjükben ugyanezeket a motívumokat alkalmazták. A címerszerző István a Bereg vármegyei tekintélyes nemesi családból származó Daróczy Annával kötött házasságot. Négy gyermekük született, kö­zülük István tudományos és egyházi pályán ért el jelentős sikereket. 1651-től 1658-ig a nagybányai református főiskola igazgatója volt, közben egy évet Hollandiában, az utrechti egye­temen töltött. Később lelkipász­torként tevékenykedett, 1684-ben pedig az erdélyi re­formátus egyház gyulafehérvári közgyűlése erdélyi püspökké választotta, ami az erdélyi nem­zeti fejedelemség egyik legfőbb méltósága volt. Szerencsy An­nával kötött házasságából szüle­tett István nevű fia, aki apja Nagybányán lévő háza és sző­lőbirtoka alapján elsőként hasz­nálta a nagybányai előnevet, amit később a család minden tagja felvett nevébe. Míg apja egyházi téren ért el magas tiszt­séget, ő a hivatali pályát válasz­totta. Az erdélyi nagyobb kan­cellárián kezdett dolgozni, melynek íródeákja, jegyzője, majd levéltámoka volt. Hivatali működésének különös epizódja fűződik az 1696-os gyulafehér­vári országgyűléshez, ahová Bethlen Miklós kancellár azzal az utasítással küldte, hogy a je­lenlévők neveit és hozzászólá­sait jegyezze le. A jegyző­könyvvezetésre tett első próbál­kozás olyannyira szokatlan volt a korabeli viszonyok között, hogy amikor a rendek észrevet­ték tevékenységét, felháborodá­sukban kis híján megölték. A Rákóczi-szabadságharc kezde­tétől csatlakozott a fejedelem­hez, és haláláig szolgálatában maradt. 1708-tól udvari titkára volt, de két évvel később, 1710-ben a jászberényi tábor­ban pestisjárványban meghalt. A Bereg vármegyei szárma­zású Ilosvay Juliannával kötött házasságából három gyermek született, közülük csak László maradt életben, aki anyai nagy­anyjától jelentős birtokokat örökölt. Igényt szerzett többek között Debrecen város koráb­ban elzálogosított Szepes, Ebes és Boldogfala nevű birtokaira is. Feleségei korai halála miatt háromszor nősült. Második há­zasságából született Sámuel nevű fia, aki a katonai pályát vá­lasztotta, és 1795-ben a franciák elleni háborúban halt meg. A harmadik feleségétől született László 1792-től Szabolcs vár­megye táblabírája volt. Szol­noki Jármy Annát vette felesé­gül, s az ő örökségét képező Szabolcs megyei Ramocsahá- zán telepedtek le, ahol a refor­mátus egyház főgondnoki tisz­tét is betöltötte. Felesége halála után Újhelyi Polixéniával kötött házasságot, akivel az Ugocsa megyei Szöllősvégardóra köl­tözött. Első házasságából négy, másodikból öt gyermeke szüle­tett. Az első házasságából 1795-ben született István lett a család idősebb ágának megala­pítója, aki apjához hasonló köz­életi és egyházi tisztségeket töltött be. 1840-től maga is táb­labíró volt Szabolcs vármegyé­ben, 1829-ben pedig Ramocsa- házán egyházmegyei főgond­nokká választották. 1827-ben Tiszaroffon kötött házasságot Puky Amáliával, aki anyai ágon a roffi Borbély családból szár­mazott. Bár továbbra is Ramo- csaházán éltek, házassága már kapcsolatot jelentett megyénk­kel. Hét gyermekük született, harmadikként 1830-ben Horthy István, Horthy Miklós apja, akivel a család egyik ágának to­vábbi története Jász-Nagy- kun-Szolnok megyéhez kapcso­lódik. Horthy István ugyanis el­adta Szabolcs vármegyei apai örökségét, és Kenderesen, Dé- vaványán, valamint a Heves megyei Újlőrincfalván vásárolt tekintélyes birtokokat. Ramo- csaházáról Kenderesre költö­zött, és ettől kezdve kiemelkedő szerepet töltött be a megye köz­életében. 1857-ben feleségül vette dévaványai Halasy Paulát, ezáltal kenderesi birtokát fele­sége öröksége is kiegészítette. Házasságukból kilenc gyermek született (ketten korán meghal­tak), ötödikként Horthy Miklós, Magyarország kormányzója. A testvérek közül Horthy Sza­bolcs életútja, pályája kapcso­lódott legszorosabban a megyé­hez, melynek 1910-től főispánja volt. Horthy Miklós 1901-ben vette feleségül jószási Purgly Magdolnát. Négy gyermekük közül Magdolna 16 éves korá­ban, Paula pedig 37 évesen meghalt. A kormányzóhelyettes Horthy István tragikus haláláról már sok feldolgozás készült, de talán méltatlanul keveset hal­lunk - elrablásán kívül - a másik fiúról, Miklósról, aki pedig egyik kezdeményezője és szer­vezője volt a háborúból való ki­lépésnek - s akinek most ham­vai, apjáéval együtt Kenderesre érkeznek. A Horthy család másik, fiata­labb ága az Ugocsa és Bereg megyei birtokokat örökölte, tör­ténetük, tevékenységük így az országnak ehhez a régiójához kötődött, ahol jelentős birtokaik is voltak. Papp Izabella sg István ■sz. 1830.11/13. Ramocsaháza, '. mh. 1904. VI/24. főrendiházi tag dévaványai Halassy Paula (1839- " István sz. 1858. X1I/18. vitéz, lovassági tábornok 1891. V/12: borsodi és katymári Latinovits Margit (1866­1926.) Zoltán sz. 1860. 1903: Eier Hermina /■ ... ...... Már tha sz. 1905. Paula ' Miklós sz 1863. sz. 1868. XI1/22. Magyar­> mh. 1906; - ország 1882, Vi/15: kormányzója poroszlói 1901.VII/22: Gráf fi Jenő jószási Purgly Magdolna (sz. 1881.) Erzsébet sz. 1871. péchujfalusi Péchy György (mh,) 2. CzerninL Arthur Szabolcs sz. 1873. ,v. főisp. h, h. h: 1914. XI/28. Magda sz. 1902. mh. 1918. Paula sz. 1903. fájl Fáy László (elv.) István sz. 1904. Miklós sz. 1906. 1927. VHI/4 : gr. Károlyi Consuela (sz. 1905.) Jenő sz. 1877. 1906. X/20. Bonyha: gróf Bethlen Róza (sz. 1882. IX/4.) A család kiemelkedő alakjai Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében Idős nagybányai Horthy István (1830-1904) Nagybányai Horthy Szabolcs (1873-1914) Miközben Horthy Miklós éle­téről és a nevével jelzett kor­szak sorskérdéseiről számtalan publikáció megjelent, a tragikus halált halt kormányzóhelyette­sen kívül kevéssé ismert a csa­lád többi tagjának életútja, akik közül ketten, idős Horthy Ist­ván, a kormányzó édesapja és Horthy Szabolcs, az egyik fi­vére Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében jelentős pozíciót töltöttek be. Horthy István, a család Jász-Nagykun-Szolnok megyei ágának megalapítója 1930-ban a Szabolcs megyei Ramocsahá- zán született. 1857-ben dévavá­nyai Halasy Paulával kötött há­zasságot, és anyai örökségére, a Kenderes melleti, kakati bir­tokra költözött. Horthy 1867- ben a száműzött Kossuth és a függetlenségi eszme védelmé­ben felirati fogalmazványt szer­kesztett, amelyet Heves- Külső-Szolnok vármegye Tör­vényhatósági Bizottsága a bel­ügyminiszterhez felterjesztett. Az 1870-es években indult az országgyűlési képviselő-válasz­tásokon (1872-ben Abád-Sza- lókon, 1875-ben Mezőtúron), de nem járt sikerrel, ezért fi­gyelme később a megyei köz- igazgatási kérdések felé fordult. 1876-ban a Jászságból, a Nagykunságból és a külső-szol­noki részekből megalakult Jász-Ngykun-Szolnok várme­gye, melyet a köznyelv igen ta­lálóan sokáig csak „muszáj vármegyé”-nek nevezett, ahol a megyegyűléseket a jászkunok és a külső-szolnoki birtokosok parttalan civakodása jellemezte. Horthy István kétségtelenül jó kapcsolatteremtő képességek­kel és kiváló taktikai érzékkel rendelkezett. A külső-szolnoki megyebizottsá'gi tagok egysé­gének megteremtésével, vala­mint a nagykunok egy részének bevonásával a vármegye egy­sége ellen tevékenykedő jász­kunokkal szemben rövidesen megszervezte az ún. Unió pár­tot. Tisza Kálmán miniszterel­nök segítségével pedig, akihez baráti szálak fűzték, állásából elmozdíttatta Sipos Orbán alis­pánt, a jászkunok vezérét. Életében kétszer is, előbb Ti­sza Kálmán, majd néhány évvel később a megyei közgyűlés tag­jai kérték a főispáni szék elfog­lalására, de Horthy István a ma­gas közjogi méltóságot mindkét alkalommal visszautasította. Horthy István politikai nézetei az idők múltával jelentősen megváltoztak. Míg korábban a balközép oszlopos híve, a füg­getlenségi eszme rendíthetetlen bajnoka, 1875-ben a balközép és a Deák-párt egyesülésekor feladva ’48-as elveit, a Szabad­elvű Párt soraiba lépett. Az 1870-80-as években a Szabad­elvű Párt megyei elnöke, 1893-tól a főrendiház örökös tagja. ’Idős Horthy István az 1890-es években a Jászsággal szemben is igyekezett békülé- keny hangnemet megütni. Jász­berényben évi lóvásár tartását kezdeményezte, mellyel a vidék állattartó gazdáinak kívánt ked­vezni. Halála előtti években kétségtelenül ő Jász-Nagy- kun-Szolnok vármegye legnép­szerűbb embere, akit talán csak saját községében, Kenderesen nem szerettek. A falu kisbirto­kosainak egy részével ugyanis hosszas peres ügybe keveredett, mivel földje védelmében gátat építtetett, amely a Kakat-puszta északi részéről akadályozta a belvizek lefolyását. A mocsa­rassá tett birtokok tulajdonosai Horthytól peres úton követelték a gát átvágását, melyet végül Darányi Ignác földművelésügyi miniszter döntésére a Kultúr­mérnöki Hivatal végrehajtatott. Horthy István a megyei közéle­ten kívül a Heves-Nagykunsági Református Egyházmegyében is fontos szerepet töltött be. 1862-től az egyházmegye ta- nácsbírája, 1869-től 1903-ig gondnoka. 1904. június 22-én bekövetkezett halálakor Török Imre kisújszállási református esperes így méltatta életének je­lentős vonásait: „Ékes szavú pap volt, ha szólott, s ha úgy kí­vánták az idők: tettek embere: keresztyén volt és protestáns; református volt és puritán... nagy volt értelme, nagy a szere- tete; emléke áldott legyen.” Cs. G. Talán az idősebbek közül né- hányan még emlékeznek arra a re­liefre Jász-Nagykun-Szolnok me­gye székházának lépcsőfeljárójá­ban, mely egy lovon vágtató hu­szárt ábrázolt, akiben a művész Horthy Szabolcs főispán alakját örökítette meg. Az emléktáblát a II. világháború után eltávolítot­ták, mert az 1914-ben(!) elesett, liberális érzületű Horthy Szabol- csot csakúgy, mint a németelle- nességéről közismert Horthy Ist­ván kormányzóhelyettest család­juk neve miatt a fasiszta szemé­lyiségek közé sorolták. A kormányzó testvéröccse he­tedik gyermekként 1873-ban Kenderesen született. Középisko­láit a soproni főgimnáziumban és a debreceni kollégiumban vé­gezte, majd a berlini egyetemen jogi tanulmányokat folytatott. Közigazgatási pályáját mint joggyakomok Jász-Nagy­kun-Szolnok vármegyében kezdte, és 1901-től már szolga­bíró a Tiszai és a Jászsági alsójá­rásban. 1904-ben, édesapja halála után azonban lemondott állásáról, és néhány évig családi birtokán gazdálkodott. 1910-ben a király Horthy Szabolcsot nevezte ki Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánjává. Váratlanul magasba ívelő karrierje kétségtelenül az országos politikában kialakult ha­talmi vákuum következménye. Főispáni kinevezése előtt szakadt ketté a Függetlenségi Párt és bu­kott meg Wekerle Sándor koalí­ciós kormánya. A függetlenségi érzületű vármegyében nem akadt más alkalmas személy, aki a nép­szerűtlen, új kormány rendelkezé­seinek végrehajtását vállalta volna. A hatalom elvárásainak mindenben igyekezett megfelelni. Horthy Szabolcs nagyfokú erő­szakossága, melyet a politikai életben tanúsított, meglepő mó­don páratlan merkantil érzékkel társult, ami gazdasági és kulturá­lis intézkedéseinek egész sorában nyilvánult meg. Szolnok, a megyeszékhely kü­lönösen sokat fejlődött főispánsá- gának négy és fél éve alatt. 1911-ben szolnoki felsőkereske­delmi iskola alapítását harcolta ki. A főispánnak nagy része volt a szolnoki polgári iskolák, a szín­ház, valamint a közúti Tisza-híd felépítésében, de a szolnoki cu­korgyár létesítésének is ő az egyik kezdeményezője. A megyebeli ’48-as ellenzék Horthy főispánt a függetlenségi eszme legádázabb ellenfelének tekintette. Horthy Szabolcs az el­lenzék bírálatát személyes pél­damutatással kívánta ellensú­lyozni, ezért 1913-ban, amikor a Balkánon kialakult konfliktusok miatt már láthatóvá vált a világ­háború veszélye, a belügyminisz­tertől engedélyt kért, hogy őt ha­diállapot esetén mentesítsék a ka­tonai szolgálat tilalma alól. A há­ború kitörése után frontszolgá­latra jelentkezett, és 1914 augusz­tusában tartalékos főhadnagyi rangban a 13. Jászkun Huszárez­redhez vonult be, ahol mint pa- rancsőrtiszt, futárszolgálatot tel­jesített. 1914. november 22-én lo­vászával és tiszti legényével egy, az ellenség által körülzárt ezred megkeresésére indult. Embereivel az országúton lovagolva az erdő szélén rejtőző kozákok tüzébe ke­rült. Horthy pedig a nyakán meg­sebesült. Sebét zsebkendőjével bekötötte, és hogy kitörjön az orosz katonák gyűrűjéből, piszto­lyából tüzelve nekivágtatott az el­lenségnek. Ekkor érte a fején a halálos lövés, a puskagolyó sze­mén áthatolva koponyáját szét­roncsolta. Néhány nap múlva az előrenyomuló osztrák-magyar csapatok a főispán holttestét a többi tetemmel együtt, azonosítás nélkül temették el. Sírját csak he­tek múlva találták meg és azono­sították holttestét tiszttársai. A te­temet kihantolták, és Nowo-Ra- domsk lengyel városka temető­jébe szállították, ahonnan földi maradványait háború után a főis­pán legidősebb testvére, Horthy István tábornok Kenderesre ho­zatta. A harctéri halálra maga a főis­pán is számított, bizonyítja ezt, hogy bevonulása előtt végrendel­kezett, és a kenderesi hadiözve­gyek, hadiárvák, valamint a köz­ségi szegényház segélyezésére 20 ezer koronás alapítványt tett. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Törvényhatósági Bizottsága pe­dig a főispán hősi halálának mű­vészi megörökítésére emléktábla felállítását határozta el. A relief elkészítésével Radnai Béla szob­rászművészt bízták meg, aki egy 177x142 cm-es nagyságú ruszki- cai márványlapon kardját sújtásra emelő, vágtató huszártiszt alakját dolgozta ki. A dombormű elkészí­tését végül Radnai halála miatt Fischer Antal szobrászművész fe­jezte be, melynek felavatására Horthy kormányzó jelenlétében 1925. szeptember 14-én, a vár- megyeházán került sor. dr. Cseh Géza Az írásokat a megyei levéltár munkatársai készítették

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents