Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-23 / 222. szám

1993. szeptember 23., csütörtök Sport 9 Duatlon Barta győzött Oroszlányban Szeptember hónapban egy­mást érik a duatlonversenyek. A hét végén Oroszlányban rendez­tek nyílt, pénzdíjas duatlonver- senyt. A felnőttek futamában ötvennyolcán indultak, rajthoz álltak az EB-re készülő szlovák válogatott tagjai is. A 6 kilomé­teres kezdő futást Oroszlány belvárosában teljesítették a ver­senyzők. A 30 kilométeres ke­rékpározásban a várost körül­vevő meredek dombokat kellett „megmászni”. A befejező 4 ki­lométeres futás ismét a város­ban zajlott. A cél a Bá­nyász-stadionban volt. Barta István (Űjszász) a két szolnoki „bemelegítő” verseny megnye­rése után az idén első hosszabb távú versenyén az első futás után 5. volt. A kerékpározást a 3. helyen fejezte be. A második futásban kemény harc kezdő­dött a győzelemért. 200 méter megtétele után megelőzte Emkő Balázst (MAFC). Egy kilométer után utolérte Gerlei Tamást Barta István (Tata), 2 kilométeren keresztül együtt futottak. Barta a cél előtt 1 kilométerrel robbantott, és el­futott ellenfelétől. Ötven méte­res előnnyel nyerte a versenyt. Ideje: 1:24:44. Folytatás szombaton Újszá­szon. Fehér János A sakk OB II. sorsolása A Magyar Sakkszövetség el­készítette az 1993-94. évi OB II.-es csapatok besorolását és sorsolását. A Tóth László-cso- portban kapott helyet Szolnok, Jászberény és Újszász csapata is. Megyei csapatok sorsolása: I. forduló: 1993. okt. 3. Új- szász-Gyula, Jászberény-Oros- háza, Szolnok-Baja II. forduló: okt. 17. Orosháza-Újszász, Baja-Jászberény, Széchenyi SE-Szolnok III. forduló: nov. 21. Szolnok-Tákisz SE, Új- szász-Baja, Jászberény-Széche- nyi SE IV. forduló: dec. 5. Széchenyi SE-Újszász, Tákisz SE-Jászberény, Szentes-Szol- nok V. forduló: dec. 19. Új- szász-Tákisz SE, Jászberény- Szentes, Szolnok-Kiskunhalas VI. forduló: 1994. jan. 16. Szentes-Újszász, Kiskunhalas -Jászberény, Hódmezővásár- hely-Szolnpk VII. forduló: jan. 30. Újszász-Kiskunhalas, Jászberény-Hódmezővásárhely, Szolnok-Békéscsaba VIII. for­duló: febr. 13. Hódmezővásár- hely-Újszász, Békéscsaba-Jász- berény, Dunaújváros-Szolnok IX. forduló: febr. 27. Új- szász-Békéscsaba, Jászbe- rény-Dunaújváros, Szolnok- Szeged II. X. forduló: márc. 20. Dunaújváros-Újszász, Szol- nok-Jászberény XI. forduló: márc. 27. Újszász-Szolnok, Jászberény-Szeged II. XII. for­duló: ápr. 10. Jászberény-Új- szász, Szolnok-Gyula XIII. forduló: ápr. 24. Űjszász-Sze- ged II., Gyula-Jászberény, Orosháza-Szolnok Sorokban Alattyán. A község sportéle­tének eddigi legnagyobb ese­ménye volt a labdarúgócsapat feljutása a megyei 1. osztályba. Az élmezőnyben szorgoskodó, önálló klubként működő AFC-t, ha méretei tekintve kicsiben is, de profi szemléletben irányítják vezetőik. Ennek egyik legéke­sebb bizonyítéka a szombatra tervezett nagyszabású meg­mozdulás, természetesen a lab­darúgás jegyében. Az alattyániak a siker szaka­szában sem feledkeznek meg a hőskorról és a közelmúltról, ezért baráti találkozóra hívnak minden olyan egykori sportolót, akik az elmúlt évtizedekben a település színeit képviselték. A búcsút megelőző nap prog­ramja: reggel kilenctől már a tornateremben folyik korosztá­lyos kispályás bajnokság, fél háromkor Alattyán-Jászapáti bajnoki találkozóra kerül sor, este 19.30-tól jótékonysági bál veszi kezdetét a művelődési házban. Belépés személyenként ötszáz forint, amelyben a va­csora és a tombola ára is benne van. Miután a rendezők nem titkolt szándéka a helyi sportélet támogatása is, minden felaján­lást, tombolatárgyat, ajándékot szívesen fogadnak bárkitől. Törökszentmiklós. A két szomszéd ökölvívó-szakosz­tály, a törökszentmiklósi és a mezőtúri, közös csapattal Mühldorfban (Németország, Bajor tartomány) vendégszere­peit meghívásos versenyen. München közelsége (75 kilomé­ter) látszik a tizenhatezres kis­városon, amelynek fiatal öklö- zői 11:9-re nyerték a barátságos mérkőzést. A vendégek győ­zelmeit ifj. Zakar Mihály, Ma­gyar Zoltán, Csuka János és Hörömpő József aratták, Kri- zsán Tamás döntetlent ért el. A legtechnikásabb versenyzőnek járó díjat Nagy Gyula érdemelte ki, a csapat szakvezetését Zakar Mihály és Farkas József végezte az élményekben gazdag út során. Csontos Lajos a TSE, Nász Mihály a cukorgyáriak edzője Földesi János utolsó tanácsát megfogadták (nem a játékosok) Törökszentmiklóson: Csontos Lajost nevezték ki a labdarúgók edzőjének, segítőjeként Bana János áll rendelkezésre. Elekes István szakosztályve­zető lapunknak elmondta, eb­ben a helyzetben nem gondol­hatnak külső emberre, ameny- nyire lehet, saját maguk próbál­ják orvosolni a problémákat. Tudvalévő, ősztől gyökeres vál­tozásokba fogtak annak tudatá­ban, hogy a váltás buktatóival is számolniuk kell. Csupán az húzta át számításaikat, hogy az általuk eltanácsoltak mellett lesznek olyanok, akiket nem tudnak megtartani. Elekes úr (a gyakorlattal szöges ellentétben) nem a távozott edző nyakába varrja a kudarcokat, hanem sa­ját felelősségét kihangsúlyozva arra törekszik, hogy mielőbb kivezesse a szakosztályt a „gö­dörből”. Lezárult a püspökladá­nyi Tatár György átigazolása, az Erdélyből származó bal ol­dali középpályással máris erő­södött a csapat. Kecsmarik Pé­ter eredetileg az őszi szezonra vállalta (Karcagról távozva) a játékot, ám a héten az Eger SE tárgyal vele távozása ügyében. Csontos: játékos és edző Amennyiben arra sor kerül, a pótlására már kiszemelték a le­endő csatárjelöltet. Szombaton a Makó látogat Törökszentmiklósra. Az ered­ményt megjósolni igen nehéz lenne, de abban mindneképpen reménykednek a vendéglátók, hogy a hétközi változások sok­kolják annyira az együttes tag­jait, hogy megteszik az első lé­pést a felefelé vezető úton. Az NB III. Mátra-csoportjá­nak sereghajtójánál is vezérál­dozatra szánta el magát a „had­ügyminiszter”. Sebők Györgyöt Nász Mihály (aki korábban Be- senyszögön próbált szerencsét, legutóbb az SZVSI trénereként ért elé sikereket az utánpót­lás-nevelés terén) váltotta fel a csapat élén. A helycserés táma­dást Sokvári Béla egyesületi el­nök kommentálta.- A múlt szombati vereség után közvetlenül Sebők Gyuri azzal állt elő, hogy lemond posztjáról, mert úgy érzi, nem tudja már felrázni a társaságot. En nem fogadtam el döntését. Mivel többszöri kísérletemre sem módosította eredeti elkép­zelését, ezért kénytelenek vol­tunk edző után nézni. Nász Mi­hállyal hamar megállapodtunk, így ezen hét végén ő ül a kispa- don az 1707-es országgyűlés helyszínén, a történelmi telepü­lésen, Szécsényben. A két csapat életében is tör­ténelmi pillanatok zajlottak te­hát a múlt napokban. Hogy az események alakulása milyen eredményekkkel fog párosulni, azt ugyancsak a történelembe való statisztika rögzíti majd az elkövetkező fordulókban. (néder) Szenior atlétáink sikerei Labdarúgás Kolumbia már az 1986-os vb-színhelyért vetélkedett, ám akkor Mexikó volt a „győztes”. Az 1994-es finálé az USA-é, utána Franciaország követke­zik. 2002-re Japán jelezte ren­dezési szándékát, de Kínából is érkeztek jelzések, hogy ilyen hatalmas eseményre kész az or­szág. Bogotában azonban úgy gondolják, Dél-Amerikát illeti a szervezés joga, tehát szeretnék ők megrendezni az új évezred első vb-jét. A Szenior Atléták Magyaror­szági Szövetsége Budapesten rendezte meg kétnapos országos bajnokságát. Idősebb atlétáink hagyományosan jól szerepelnek a hasonló versenyeken, lelkese­désük és eredményességük pél­daként szolgálhat a fiatalabb generáció számára. Most főleg a zagyvarékasi Kurucz Gyula remekelt, megnyerte a súlylö­kést, a diszkoszvetést, második lett a gátfutásban és a gerelyha­jításban, kalapácsvetésben pe­dig harmadik helyezéssel há­lálta meg edzője, Kocsis István tevékenységét. Biber Pál súly­lökésben, diszkoszvetésben és kalapácsvetésben ezüstérmet szerzett, gerelyhajításban pedig a negyedik helyen végzett. Nagy Zoltán Achilles-ín bán- talmai miatt óvatosabban verse­nyezett, de 400 és 800 m-en így is ezüstérmes lett. Horváth Béla kihagyása után ezüstéremmel bizonyította, helye van a leg­jobban között. Ez az érme sokat ér ma Jóval többet, mint a- mennyit az ókori Pan­nóniában ért. Persze Marcus Aurelius ideje óta a pénzpiacokat a leg­különfélébb változások ér­ték, s ma már nem csupán a fémpénz az érték. A Budapest Bank Aquincum Értékjegy II/A ellenáll az időnek. Egy év múlva éppúgy jóval többet ér, mint ahogy az Aquincumban talált dena­rius értéke is növekedett az évszázadok alatt. / Az Aquincum Érték­jegy II/A, amely az Aquincum értékjegy­sorozat legújabb tagja, egy biztos alapokon nyugvó befektetés. Lejá­rata egy év, kamata garan­tált kamatból és kamatprémi­umból tevődik össze, induló kamata évi 20 százalék. Kapható 10.000 és 100.000 forintos címletekben a Budapest Bank Rt. fiókjaiban. Aquincum Értékjegy ii/a Budapest Bank RT. * \

Next

/
Thumbnails
Contents