Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-23 / 222. szám

4 1993. szeptember 23., csütörtök A szerkesztőség postájából Mikor lesz végre piacgazdaság nálunk? Figyelhettünk rájuk annyian, mint 2 éve az Olajbányász-kosarasokra Stop a taxisoknak! Az Új Néplap szeptember 16-i számában olvastam a Stop a taxisoknak című írást, mely­ben Buday György alpolgár­mester úr többek között arról szólt a sajtótájékoztatón, hogy Szolnokon nem adnak új vállal­kozói engedélyeket azoknak, akik most szeretnének taxisok lenni - arra hivatkozva, hogy a városban már 183 taxis szállítja az utasokat. Nos, ezt az indokot elfogadhatatlannak tartom. Demokratikus, piacgazdaság szerint működő országokban nem szokás ilyen pártállami döntéseket hozni, mert károsan hat a piaci mechanizmusra. A polgáremesteri hivatal ezzel a döntésével épp az utazóközön­séget teszi kiszolgáltatottá. Ugyanis így a taxisok nem lesz­nek rákényszerítve az egymás­sal való árversenyre és a szol­gáltatás minőségének javítá­sára. Jó lenne, ha az illetékesek tudomásul vennék végre, hogy az emberek (a piac) képesek ar­ról dönteni, pénzükért kinek a szolgáltatásait veszik igénybe. Mert azok, akik alacsony szín­vonalú, viszont drága szolgálta­tást nyújtanak - a piac önszabá­lyozó mechanizmusa folytán - rákényszerülnek a színvonal ja­vítására, vagy kénytelenek megszüntetni vállalkozásukat. Fölösleges ilyen megfontolás­ból, és épp az utasok érdekeit sértő döntéseket hozni. Negy­ven évig szabályozták a piacot „fölülről”, és tudjuk, mi lett az eredménye. Ebben a széthulló gazdasági rendszerben sajnos ehhez hasonló, „felsőbb "tasítá- sokkal” gyakran találkozha­tunk. Ezt pedig nem szabad annyiban hagynunk! Török Szilveszter Tiszaföldvár „Hátha felébreszti az illetékeseket” Zalaegerszegi jó példa A „Séta a városban” című képösszeállítás és a szolnoki Mária ut­cában évek óta álló roncsautók látványa motivált e levél megírására s arra, hogy mellékeljem a Zalai Hírlap június 29-i példányát. Eb­ben, all. oldalon található - Gépkocsik rendszám nélkül cím alatt - a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának közleménye, melyben arról tájékoztat, hogy a közterületekről (a he­lyet pontosan megjelölve) mikor, milyen típusú, színű stb. rend­szám nélküli kocsit szállítottak el. Egyben felhívják az érintett tu­lajdonosok figyelmét, hogy 30 napon belül a városüzemeltetési osz­tály területtechnikai csoportjánál (cím, telefonszám) jelentkezzenek a gépkocsik kiváltása ügyében, mert a városüzemeltetési osztály egy hónapon túl értékesíti azokat a járműveket, melyekért nem mentek. Ugyanezen a helyen hívják fel a figyelmet a korábban közre­adott, de a kitűzött határidőig ki nem váltott kocsik értékesítésére - ismertetve az eladási árát. Az a véleményem, valahogy így kellene ezt nálunk is csinálni, mert iiozzám hasonlóan bizonyára sokan unják már a városunkban évek óta található roncsautók, szeméttelepek látványát, az erről szóló írásokat, fotókat, melyeknek - úgy tűnik - semmi foganatja. Hátha a zalaegerszegi jó példa felébreszti a városi polgármesteri hivatal illetékeseit! „A városért aggódó olvasó Szolnok” Illusztrációnak íme a Mária utcában és a Széchenyi-Iakótelepen veszteglő kocsik montázsa Köszönet Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik a Ki mit tud?-szereplésünket figyelem­mel kísérték, akik a tévé képer­nyője előtt szurkoltak nekünk. Külön köszönetünket fejez­zük ki azoknak a támogatóknak, akik különdíjat adtak át az együttesnek a Madách Színház színpadán: a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatá­nak, a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Közgyűlésének, a Li­bor Kft.-nek és a Mól Rt.-nek. Fellépésünk során végig érez­tük azt a szeretetet, ami a Tisza Táncegyüttes iránt megnyilvá­nult. Minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy még na­gyobb örömet szerezzünk az ér­tünk szurkolóknak; az elsők kö­zött szerettünk volna lenni, de ennyi tellett tőlünk. A „Jász­kunsági gyerek" nemcsak a cí­mében jelentette azt, hogy jász­kunságiak vagyunk, hanem tiszta szívből így is éreztünk. Szeretnénk, ha a közönség- szavazatok alapján még egyszer bizalmat kapnánk és élvezhet­nénk a megyében élők szimpá­tiáját. Kovács Mihály Tisza Táncegyüttes Művészeti Egyesületének elnöke A pénzt megkapták, gratulálni itthon is lehet? Azt hiszem, a Ki mit tud? döntőjét sokan nem csak azért nézték, mert szombaton, fő mű­soridőben adta a televízió. En­nek a „versenynek” a varázsa éppen abban volt, hogy közü­lünk való emberek lépnek, ha nem is a világot, de az országot jelentő deszkákra. Sok szolnoki, de talán mások is, a Tisza Táncegyüttesért iz­gulva ült akkor a képernyők elé. Vártuk a fiúkat, akik egy kicsit minket is képviseltek a főváros­ban. Figyelhettünk rájuk any- nyian, mint 1991-ben az Olaj­bányász-kosarasokra. A úszá­sok a mi szívünknek a legszeb­ben szerepeltek. Megérdemel­ték a tapsot és mindazt, ami az eredményhirdetéskor a kezükbe került. A Tisza Táncegyüttes talán azt is megérdemelte volna, hogy a város nevében a pogár- mester vagy valamelyik alpol­gármester köszöntse a színpa­don. Tudom, sok feladatot ró rá­juk a város, gondja, baja, de nem hihetem el, hogy akkor egyikük sem ért rá. Nem flanc- ból, a tévészereplés kedvéért kellett volna közülük valakinek ott lennie, hanem azért, hogy a város lakói, a választók nevé­ben először gratuláljon a fiúk­nak. Szolnok messze van a Ma­dách Színháztól, gratulálni itt­hon is lehet, s a pénzt így is megkapták a táncosok. Bár le­het, hogy csak ezért az egy csa­patért nem volt érdemes fel­utazni. Nem így a nyírségiek­nek, akik arattak. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza első em­berei többször gratulálhattak a színpadon „fiaiknak”. Talán rá­értek, talán fontosnak tartották ezt. Mert azt hiszik, amint ma­gam is, hogy a nagy nyilvános­ság előtt a város is megmérette­tett - polgárainak megbecsülé­séből. Kőszegi Béla Az ökörsütéstől kezdve - igazi népmulatság volt Családi-baráti kapcsolat a miskolciakkal Nem panaszkodhatunk a saj­tóra, hogy nem foglalkozik a nyugdíjasokkal, de sajnos, leg­többször inkább szívfájdító, mint szívderítő okok miatt. Ámde ahogy a természetben a vihar és napsütés váltja egy­mást, úgy életünknek is vannak szomorú és derűsebb napjai. Most az utóbbiról szólnak so­raim, s bizonyítékai annak, hogy él még az emberség és összetartás szelleme a mai, sok­szor kegyetlen körülmények közepette is. Röviden: a martfűi nyugdí­jasklub szijros, családi kapcso­latot épített ki egy miskolci nyugdíjasklubbal. Kölcsönösen meglátogattuk egymást, és legutóbb ők, mint­egy harmincán - a Tisza Cipő Rt. jóvoltából, akik a kritikus gazdasági körülmények kö­zött sem feledkeznek meg volt dolgozóikról - kedvező feltéte­lekkel egy hetet tölthettek az rt. cserkeszőlői üdülőjében. Ked­ves barátainkat itt, pihenésük idején kerestük fel, mely aka- lommal - legnagyobb örö­münkre - színvonalas műsorral köszönték meg a szíveslátást. Ebben szerepelt cigánytánc is, amelynek fergeteges sikere egy meghívást is eredményezett a cserkeszőlői szombat esti falu­mulatságra, ahol ökörsütéstől kezdve a kiváló zenekar közre­működéséig, igazi népmulatság volt. A kedves „cigányasszo­nyok”, akiket a nyolcvanéves Vilike (arany- és gyémántdip­lomás tanárnő) vezetett be, olyan vérpezsdítőén ropták, hogy a nézőket is magukkal ra­gadták. Együtt táncolt, dalolt a falu apraja-nagyja - néhány . órára megfeledkezve bújáról-bajáról. Nem a mulatság leírása a cé­lom, de ha komolyan vesszük a mondást, hogy életet adjunk az éveknek, akkor ezt csak az idős emberek megbecsülésével, su­gárzó szeretetünkkel érhetjük el. Ezt éreztük Cserkeszőlőn, és érezzük egymás iránt is - azon túl, hogy össze kell tartanunk, támogatni és segíteni egymást, küzdeni közös érdekeinkért. Végezetül még azt mondha­tom, hogy a „vénasszonyok nyara” (a tapintatos „indián nyár” elnevezést kontinensün­kön nem érzem találónak) szép emlékkel zárult. A nyugdíjasklub nevében: Szikszai Róbertné Martfű A csodálatos Zempléni-hegyek táján Őszi kiránduláson a nyugdíjasok A Kőolajkutató Rt. nyugdí­jasklubjának negyvenöt fős csoportja szeptember 16-án a Zempléni-hegységbe utazott, hogy a táj nevezetességeivel ismerkedjen - két napon át. A buszt térítésmentesen kapta a csoport, az idegenveze­tőt pedig a volt munkatársak közül választották - Kézsmárki Anna személyében, aki nagy­szerűen felkészült történelem­ből; az ezerkétszázas évektől napjainkig tájékoztatót tartott a nyugdíjasoknak. Utazásunk alkalmával sok szép tájat, múzeumot láttunk, amelyre eddig nem volt lehető­ségünk. Elsőként a mezőkövesdi ma­tyó múzeumot csodálhattuk meg, majd a miskolci város- központot. Tokajban a borászati múzeumot, Sárospatakon a Rákóczi-várat és a református kollégiumot kerestük fel. Más­nap - a sárospataki szálláshely­ről elindulva - Sátoraljaújhely néhány utcájában sétáltunk, majd - a Széphalom-Ka- zinczy-mauzóleum és a sírem­lék megtekintése után - a holló­házi porcelánmúzeum remekei­ben gyönyörködhettünk. To­vábbhaladva, Telkibánya, Gönc és Vizsoly helységekben álltunk meg. Hazaindulás előtt az utolsó község Tállya volt, ahol Hollókői László szőlőtermelő pincéjében félórás borkóstolót tartottunk. (Másoknak is merem ajánlani.) Jó hangulatban, élményekkel gazdagodva értünk haza, de ez a felejthetetlen, csodálatos ki­rándulás nem valósulhatott volna meg a Kőolajkutató Rt. és a Bányász Szakszervezet szolnoki vezetőségének segít­sége, anyagi támogatása nél­kül, melyért - klubtársaim ne­vében - ezúton is köszönetemet fejezem ki: Szatmári Zsigmond Szolnok Remélem, sokan magukra ismernek még ezen a képen, ami 1950. június 10-én örökítette meg a cséplőgépes brigádunkat. Nagyon sok manapság azj emberek baja, bánata, de őszintén szólva, ennek a régi időkbqn sem voltunk híján, mégis más volt. Mindig szívesen gondolok vissza azokra az évekre. Mert a sze­génységünkben az apró dolgoknak is nagyon tudtunk örülni; szerettük, segítettük egymást, embertársainkat, s boldogok vol­tunk. F. J.-né Abádszalók Infektológia Bizonyára sokan nem tudják, hogy ez fertőzőosztályt jelént. Én sem sokat hallottam mind­addig róla, amíg úgy hozta a sors, hogy édesanyámat sürgő­sen be kellett szállítanom a He- tényi kórházba. A beutaló ugyan a belgyógyászatra sziólt, de még ki sem kászálódtunk az autóból, amikor továbbirányí­tottak . . . Bevallom, leverten fogadtam az újabb célirányt, édesanyámnak el se mertem mondani magyarul, hogy hová utalták. Aztán nehéz hónapok következtek. Ismerve az ország - s ezen belül az egészségügy - helyzetét, nem voltak, mert nem is lehettek illúzióim ... Édes­anyám betegségét illetően ha­sonlóan. Felvérteztem hát ma­gam kellő lelkierővel, hisz hó­napokon át szinte mindennapos „vendége” voltam ennek az osz­tálynak. Csodák sajnos most sem kö­vetkeztek be, de az a lelkiisme­retes törődés, figyelmes és megértő tapintat, amelyet az osztály „egészében” éreztem, őszinte tisztelettel tölt el. Most, hogy édesanyámat utolsó útjára kísérjük, szeret­ném megerősíteni őket és má­sokat abban az érzésükben, hogy az önzetlen, tisztességgel végzett munka és együttérzés az elmúlás visszafordíthatatlan re­alitását is elviselhetőbbé teszi. H. A. Az 1940-50-es években bizony ilyen sok gyerek járt a puszta- tomaji iskolába. A fénykép egy diákzsúr alkalmából készült - az udvaron. Talán mondanom se kell, hogy az iskolának már nyoma sincs. Cséplőgépes brigádunk - 1950-ben Szerkesztői üzenetek „Szomorú édesanya” jeligére, Jászladány: Kedves Olvasónk! Sajnáljuk, hogy nem írta meg nekünk a nevét, címét, mert ennek hiányában - gyermeke gyógykezelését illetően - csupán annyit közölhetünk Önnel, hogy a levelében említett termé­szetgyógyász neve Lukács Endréné, címe: Eger, Széchenyi út 72. Telefon: 36 317-614. (Vasárnap kivételével mindennap reggel nyolc órától délig rendel.) A csontkovács: Teleki Sándor, akit kedden, csütörtökön és szombaton délelőtt kereshetnek fel. Címe: Kecskemét, Szirom u. 28. S. N., Törökszentmiklósi AiAáz egészségügyi biztosított beteg embert, aki egészségi állapota miatt vagy közlekedési lehetősége hí­ján vasúton nem tud utazni, támogatásként az adott vonalon közle­kedő, menetrend szerinti tömegközlekedési eszköz jegyének ára il­leti meg. Az egészségügyi indokoltság kérdésében a beutaló orvos dönt. Ebbe a társadalombiztosítónak nincs beleszólása. Vita esetén az or­vos szakmai feletteséhez lehet fordulni. „Fészekrakó” jeligére, Tűikévé: A szociálpolitikai kedvez­ményre való jogosultság elbírálása és az összeg folyósítása - a pon­tos adatok és körülmények ismeretében - a területileg illetékes OTP-kirendeltség, illetve takarékszövetkezeti fiók hatáskörébe tar­tozik. Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné Küldjön egy képet! A hajdani pusztatomaji iskola udvarán

Next

/
Thumbnails
Contents