Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-22 / 221. szám
6 Kunsági Extra------Karcag 1993. szeptember 22., szerda Öregdiákok találkozója Évek óta szokás, hogy októberben találkozót rendeznek volt iskolájukban, a Gábor Áron Gimnáziumban az öregdiákok. Idén október 2-án 11 órakor Löki Lász- lóné igazgatónő és dr. Rácz Ferenc körelnök köszöntőjével veszi kezdetét a találkozó; 11,30-kor megemlékeznek Horváth Ferenc egykori igazgatóról. 15 órakor a Dérynébe várják az érdeklődőket, ahol az iskola tanulói és a Puszta Szalon- zenekar mutatkozik be. Ezután Cs. Kovács Imre szobrászművész és Tóth Sándor textiliparművész közös kiállítását nyitják itt meg. Október 3-án, vasárnap 10 órakor istentisztelet lesz a református templomban, majd 11,45-kor felavatják Schwirián László, az iskola egykori igazgatójának emléktábláját az iskola emeletén. 11,40-kor az intézmény bejáratánál Horváth Ferenc egykori igazgató domborművét avatják fel. Mindkét alkotást Somogyi Árpád szobrászművész készítette. Közel egymillió tankönyvekre A Művelődési és Közoktatási Minisztérium pályázatot írt ki ingyenes tankönyvvásárlásra. A város iskolái mintegy 900 ezer forint összeget nyertek erre a célra. A tankönyveket a nagycsaládos és munkanélküli szülők gyermekei használják. Bezárnak a táj házak Október 1-jén bezár a Jókai úti tájház és az Erkel Ferenc úti Kántor Sándor Fazekasház. Elutaztak a versenyre A Győrffy István Általános Iskola csapata - mint már hírül adtuk - megnyerte a Vöröskereszt által szervezett országos elsősegélynyújtó versenyt, s továbbjutottak a nemzetközi fordulóra. Felkészítőjükkel, Ábrahám Istvánnéval ma indultak el az ausztriai megmérettetésre. Várják a cukorbetegeket A cukorbetegeket várják ma 16 órára az ERME-házba, ahol megbeszélést tartanak részükre. Társastánc Október 3-án 13 órára várják a Déryné Művelődési Központba azokat a táncos lábú fiúkat, lányokat, akik a csárdás, polka, rock and roll lépéseit Kacsora Tamás tánctanártól szeretnék megtanulni. A beiratkozás után az első foglalkozást ekkor meg is tartják. Kirándulnak A mozgássérültek helyi egyesülete egész napos családi napra várja sorstársait szeptember 25-én, szombaton a berekfürdői ifjúsági táborba, ahová a mozgássérültek kunmadarasi helyi csoportját is meghívták. Indulás 8 órakor Karcagról. A Szerencsejáték Alaptól nyert pénzből az Arany János úti általános iskola diákjai pénteken Szilvásváradra kirándulnak. Az oldalt írta: Daróczi Erzsébet Fotó: Korányi Éva Már ötven éve együtt Györfi János és Szabó Eszter 1943. szeptember 18-án a kecskeméti öregtemplomban mondta ki a boldogító igent, a hűséget. Az elmúlt héten szűk családi körben ünnepelték meg 50. házassági évfordulójukat. A háború miatt csak egy szerény esküvőt tarthattunk - mondja a férj. Testvérem már a fronton volt, én is mindennap a behívómat vártam. Az esküvő után hazajöttek Karcagra a szülői házhoz; velük együtt dolgoztak a tanyán; a 36 hold föld mindkét családot eltartotta. A ház körül tehenet, sertést, baromfit neveltek, ezek árából sikerült 8 hold saját földet még megvenniük... de csak egyszer teremhetett nekik. Most nagyon örülnek annak, hogy visszakapták, csak az a baj, hogy a házigazda már betöltötte a 73. életévét. így a család fogja munkálni, rájuk bízta. Az elmúlt ötven évben a gondok ellenére is kiegyensúlyozottan éltek. Nem veszekedtek, nem volt köztük összezördülés sem. Mindig dolgoztak, kihasználták az időt, ezért szórakozásra nemigen volt idejük. Ketten 12 ezer 900 forintból élnek; ezt a kertből egészítik ki. Ez jelenti a tartalékot számukra. Nyugdíjazása előtt a férj Budapesten dolgozott, kenyerüket a kert, a hizlalás jelentette, jelenti. Elmondhatják, hogy elértek mindent, amire idős korukra szükségük van. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, a kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeum, a nagyváradi Kőrösvidéki Múzeum idén kötött egy kulturális együttműködést. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy egymás országaiban kutathassanak a szakemberek. Az elért eredményeket kiállításon be is mutatják. Erre került sor hétfőn a karcagi Győrffy István Nagykun Múzeumban, ahol a fent említett múzeumok anyagából válogattak a kiállítók. A kiállítást Blaga Júlia nyitotta meg. A tárlat ízelítőt nyújt a hagyományos román fazekasság munkáiból. Láthatjuk a főzőedényeket, melyeket ujjnyomá- sos agyagrátétekkel díszítettek, a fazekakat, tálakat, amelyek alakjukban, mázazásuk- ban is emlékeztetnek a római kerámiákra. A bemutatón a nagyváradi, a hargitai, a szász, a nagyszebeni alkotók munkáit is megcsodálhatjuk. Az erdélyi agyag több helyen tűzálló edények készítésére is alkalmas, így itt vörösre vagy feketére kiégetett, egyszerűbb használati edényeket és gazdagon díszített mázas kerámiát egyaránt készítettek. Erdélyben napjainkban is él a fazekasság, s készítik a most kiállított tárgyakat. A tárlat október közepéig látogatható. Erdélyi kerámiák Takarékos gazdálkodás irodalmi siker A város idei módosított költségvetése egymilliárd 369 millió 698 ezer forint. Az első félévi bevétel 780 millió 470 ezer forint. Időarányosan megérkezett a központi költségvetés által biztosított pénzösszeg; ennek ellenére 39 millió forint hitelt kellett felvenni, s folyamatban van újabb 8 millió felvétele. Ezt a gáz- és belvízelvezetésre, míg az előzőt aszfaltozásra, a szak- szervezeti ház megvételére használták fel. A városnak igen nagy gondot jelent az új segélyezési forma, a munkanélküliek jövedelem- pótló támogatása. Jelenleg négyszázhatvanegyen kapják ezt, nyolcvanhármán részesülnek rendszeres szociális, hat- vanketten rendszeres nevelési segélyben. Ápolási díjban negyvenhármán, gyermeknevelési támogatásban hatvannégyen részesülnek. Az első lakáshoz jutóknak összesen 2,7 A Szentannai Sámuel Mező- gazdasági Szakközépiskola és Gimnáziumban 1899. október 1-jén indult a tanítás, melyről idén szeptember 30-án emlékeznek meg. Ezen részt vesz a szepsi mezőgazdasági gépész gimnázium küldöttsége. Délután sport-, este szellemi vetélkedő lesz. Másnap egy megemlékezés keretében átadják a millió forint segítséget nyújtottak. A felújítási munkák esetében van még pótolnivaló a második félévben. Eddig felújították az Ágota hidat, elkészült a Déryné Művelődési Központ belső felújítása, melyet jórészt az intézmény költségvetéséből gazdálkodott ki. Folyamatban van a Táncsics körúti óvoda kazáncseréje, az Arany János úti általános iskola fűtéskorszerűsítése. A város műemlék és műemlék jellegű épületeinek állapotán próbálnak javítani 1,2 millió forint erejéig. Eddig a költségvetésből 763 ezer forintot fordítottak a szabadidősport, míg 2 milliót a versenysport támogatására. Hatszázezer forintot utaltak át a berekfürdői önkormányzatnak, s 1,8 milliót a városi fürdő üzemeltetésére. A város eddig több mint 62 milliót fordított fejlesztésre. Az év hátralévő részében takarékos gazdálkodásra törekszik az önkormányzat. Szentannai Sámuel Alapítvány díjait. Délben az iskola udvarán megnyitják azt a nagyszabású gépkiállítást, ahol a nádudvari KITE, a szolnoki Agroker is kiállít. Egy búzavetőmag-csávázógép térítés ellenében a helyszínen csávázza a búzát. A kiállítás 3-án este zárul. A gazdabolt ebből az alkalomból hét végén is nyitva tart. A Független Alkotók Országos Szövetsége által kiírt írói pályázaton a karcagi ifj. Szekeres József negyedik lett. Megtudtuk tőle, hogy kilencéves korában rövid, fantasztikus történetek írásával próbálkozott, majd később írásait megmutatta Körmendi Lajosnak és Baráth Mihálynénak, akik az elinduláshoz nagy segítséget adtak neki. Sokáig lakatosként dolgozott, de a gépek ridegsége távol állt érzékeny lelkivilágától, így otthagyta munkahelyét... s élményeket szerzett, meg akart ismerkedni az emberekkel. így dolgozott gyermekotthonban, volt táviratkihordó és villamos- vezető is. Eddig kitalált dolgokat írt, de szeretné életélményeit is megosztani másokkal. „Ösztönös írások” cím alatt összegyűjtött verseit, melyeket szeretne majd kiadni. Ösztönösen érezte, hogy érdemes írnia, de akkor kezdett csak hinni magában, amikor az egri pályázatra beküldött elbeszélésével, versével negyedik lett. Ez tényleg szép eredmény, hisz a versenyre 2500 munka érkezett, közel ezer alkotótól. „Az ember” című verse bekerült a győztes művekből készülő antológiába is. Fontos számára az önképzés. Most vették fel a Bárczi Gusztáv főiskolára, s az írói népfőiskolára is szeretne beiratkozni. írói hitvallásának Exupery „ami értelmet ad az életnek, az értelmet ad a halálnak is” gondolatát tartja. Iskolanapok „Optimista vagyok” Francia lektor Karcagon Szeptembertől a Szentánnai Sámuel Mezőgazdasági Szak- középiskola és Gimnáziumban tanít Cronn Jean Luc fráncia lektor, aki egészen jól beszél már magyarul. Otthon az államigazgatásban dolgozott, hazánkban frahciát tanít.- Mikor döntött úgy, hogy ide jön tanítani?- Először két évvel ezjelőtt jártam Magyarországon. Akkor Zánkán üdültem, s nagyon megszerettem az országot, az embereket. Úgy gondoltam, jó lenne idejönni, ezért amikor hazamentem, elkezdtem magyarul tanulni.- Hogyan került Karcagya, s hogyan érzi itt magát?- Tavaly, amikor átjöttem dolgozni, egy budapesti Szakközépiskolába kerültem. Tavasszal hallottam, hogy ebben az iskolában van egy állás[ így lejöttem tárgyalni az igazgató úrral. Úgy éreztem, el kel} azt vállalnom, nagyon jó a közösség, s a pesti barátaimat is sűrűn meg tudom látogatni. Tetszjk az iskola sokoldalúsága, s az, ljiogy az igazgató francia szakos] így tudok vele konzultálni.- Egészen jól beszél magyarul. Mi okozza a legtöbb nehézséget a tanulásban?- A magyar szórend, az igekötők használata, valamint 'a kiejtés. A francia egy nagyon gyors nyelv, a magyar pedig nagyon lassú. Ezt még megj kell szoknom. A diákok pedig a francia kiejtéssel bajlódnak sokat.- Mit szólt a család ahhoz, hogy otthagyta hazáját?- Nőtlen vagyok — mondja mosolyogva. Fiatal koromban nem mertem a változtatásra gondolni, elmúltam negyvenéves, amikor úgy éreztem, meg kell ismernem a világot, más népeket, szokásokat. A 97 éves nagyapám tapasztalatait megosztotta velem, de Cronn Jean Luc én nála is többet szeretnék tudni a világról.- Milyen tervei vannak?- Szeretnék elmenni a jövő nyáron egy olyan nemzetközi táborba, ahol a szegényeken segíthetünk. A környék megismerését is célul tűztem. Szeretnék alkalmazkodni a helyi lehetőségekhez is. Néhány hónap múlva eldől, hogy sikerült-e; mindenesetre optimista vagyok a jövőt illetően. A csuhéjfonó Ráczné Növi Katalin mindössze 27 éves, s nem is gondolnánk, hogy már negyedik éve beteg, rokkantnyugdíjasként éli életét. Állandó kezelésekre jár Debrecenbe. Vesebetegsége mellett a májával is problémák vannak, néha elzáródik az epe- vezetéke is. A szinten tartásához külföldi gyógyszereket!kell ezrekért megvásárolnia, amikre nincs állami támogatás. Kislánya, Kati most elsős a Győrffy István iskolában, nagyon jól vette az első akadályt. Gyűjti a csillagokat, piros fontokat, ezzel édesanyjának is] sok örömet okoz. A fiatalasszony tagja a mozgássérültek és a belszervi betegek helyi egyesületének, | így nyugdíja mellett csuhéjfonást is végez. Elmondta, hogy a munka nem nehéz, szereti csinálni, viszont az előkészület - a csuhéj áztatása -, sok időt elvisz. A szakmai fogásokat Győri Sán- dométól, a mozgássérültek helyi vezetőjétől tanulta meg. Naponta közel három órát tud ezzel foglalkozni, miután kislányával megtanulta a másnapi leckét, ellátta a családot vacsorával. Leül kis asztalkájához, s készíti rendületlenül a kis kenyérkosarakat, alátételeket, melyet száradás után tud csak leszedni a sablonról. Egyetlen vágya, hogy ismét egészséges legyen, sajnos erre azonban kevés esélye van. Ráczné Növi Katalin munka közben Névadó A Ragó Antal Ipari Szakmunkásképző Intézet és Gépipari Szakközépiskola október 1-jén 10 órakor Varró István nevét veszi föl. Az ünnepségen jelen lesz dr. Biszterszky Elemér, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium államtitkára is, aki a szakoktatás, a középfokú szakképzés aktuális problémáiról tart előadást. A névadó életének, munkásságának ismertetése után felavatják Györfi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész Varró Istvánról készült domborművét, majd megnyitják Pályi Zoltánná amatőr festő kiállítását. „Nekünk a munka volt az öröm, az élet”