Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-20 / 219. szám
1993. szeptember 20., hétfő Képriport 7 Lajos, a gyűjtő Akad Kunhegyesen egy közismert ember: Oláh Lajosnak hívják, és még innen van az ötvenen. Napjainkban már derékban kissé bővebb nadrágot visel, de hát istenem, aki szereti a gyomrát, meg jól is főz a hites párja, az ebben a korban esetenként arrafelé szélesedik. Jó komái esküvel állítják: azért lett gépkocsivezető, mivel világéletében soha nem szeretett dolgozni. Ezen a kitételen ő csak mosolyog, ki nem hozza a sodrából az efféle ármánykodás, és így felel: mesebeszéd az egész, mert míg ti odabenn tollászkodtok, vagy dolgoztok a műhelyben, én naponta a bőröm viszem vásárra. Elvégre hiába vezetek jól, ha belém rohan egy őrült vagy félrészeg. Ebben is adódik igazság, úgyhogy annyit róla: évtizedek óta az országutak vándora. Szabad óráiban pedig a katonadolgok, a kunsági földműves és pásztorélet, a régen volt mindennapok tárgyi, még fellelhető emlékeinek lelkes gyűjtője. Nem született kun, de mára már az lett belőle, és 1967 óta megszállott gyűjtő. Hány régi, pókhálós, nádtetős parasztház padlására küzdötte fel magát a rozoga létrán. se szeri, se száma! Mennyi kilométert gyalogolt, környékbeli tanyát, falut felkeresett egy-egy ritka tárgyért. A katonadolgokat azért gyűjti, mert a nagyapjáék öten voltak testvérek. Valamennyien fiúk: közülük négy hadifogságba esett. Akkor a nagyanyjuk 44 esztendős múlt. Mivel a férje is a foglyok között volt, ő itthon megtanulta a betűvetést,- hiszen az urával csak így bírt levelezni. Legelső katonai eredetű emléktárgya a jászberényi 13-as huszárezred kardja volt. Ezenkívül érdekli a 68-as szolnoki, a 29-es jászberényi gyalogezred története is. Lakása falain 1700-tól kezdve rengeteg régebbi fegyverféleséget őriz. A pásztorélet sem hagyja hidegen, mivel a nagyapja juhászként kereste kenyerét. Náluk nevelkedett, és az öreg arról is mesélt, hogy ő még látott olyan pásztort a pusztán, aki a fogaival herélte a kant. Akad négy cifraszűre, rengeteg korabeli cserépedénye, temérdek katonai szabadulólevele, füredi, vásárhelyi, mezőtúri kerámiája, és kisregény kerekedne, ha minden darabot, iratot, kiadványt felsorolnék. Számtalan kiállításon mutatta be gyűjteménye néhány, jellegzetes darabját, így most is megtekinthető egy tárlata a helyi művelődési központ emeleti termében. Képösszeállításunk negyedszázados átfogó munkája néhány remekét villantja fel. Aki ennél többet szeretne látni, tudni, javasoljuk neki: vagy nézze meg a kiállítást, vagy beszéljen vele, hiszen ő azóta a Kunság igazi ismerőse, tudora... Az ország legnagyobb, leggazdagabb legénybot- gyűjteménye Oláh Lajos birtokában van. íme egy, a már meglévő százból. A legénybotok hajdanában sétapálcaként szolgáltak, és a gyűjtő kezében lévőt például 1877-ben készítették. A nyele is eredeti, a nyaka, feje pedig ólomöntéses. Az 1848/49-es forradalomban használt osztrák-magyar szablvák. A pisztolyok kivétel nélkül elültöltősek, és egyet lehet velük lőni. Ezt a fegyvert rendszerint a nyereg alatt tartották egy tokban. A döfő- és vágószuronyok pedig még régebbiek, hiszen látták a napóleoni kort, mivel 1806-ban készültek. A második világháborús katonai fegyver- és ruhagvüjtemény egy része jelenleg a művelődési ház emeleti nagytermében tekinthető meg. Felvételünkön éppen általános iskolás diákok ismerkednek a kiállított honvédségi felszerelésekkel. Ritkaságnak számít ez az úgynevezett kun buzogány, amelyik eredete valahová a XIII-XIV. századba nyúlik vissza. A Hajnal utcáról kapta egy öreg, tanyasi bácsitól, aki a Koczó-dülöben találta. Bronzból készült őkeménysége, egy suhintás vele, és már nem volt szükség a korabeli felcseri, orvosi ügyeletre. Juhász bőrtarisznya, csordáskürt, bicskatartó és úgynevezett pásztorkészség. Ide tartozik a kovakő, az acél és egy tartóban a féltve őrzött tapló. Viselésük főleg a Hortobágyon, valamint a Nagykunságban volt népszerű. A képen látható darabok az első világháború esztendeiben készültek. Százötven mívesen munkált hollóházi, bélapátfalvai, telkibányai és murányi tányér díszíti a lakás falait. A megörökítettek Hollóházán készültek, és valamikor a kiegyezés körül kerülhettek ki az ismeretlen mesterek kezei közül. írta: D. Szabó Miklós Fotók: Novák Károly és Mészáros János
