Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-14 / 214. szám

Romafóram és cigánybál Sugárzó rádió és televízió lesz a Jászságban? Ismét őszi Jászsági ÁFÉSZ-napok Időben befejeződtek az iskolai felújítások Úton-útfélen, de Jászberényben Kutyavizsga (írásaink a 7. oldalon) Értekezlet Balassagyarmat. Minden ellenkező híreszteléssel szemben ma Magyarországon a bíróságok helyzete jó - je­lentette ki Solt Pál, a Legfel­sőbb Bíróság elnöke tegnap a Balassagyarmaton tartott me­gyei összbírói értekezleten, hozzátéve: ez nem azt jelenti, hogy a bíráknak már semmi igényük nem lehet. Solt Pál olyan bíróképet vázolt fel, mely ma még so­kak számára szokatlannak tetszhet. Eszerint a bíróhoz már csak azért sem illik a helyzete miatti szüntelen pa­naszkodás, mert az súlyosan sérti bírói méltóságát, presz­tízsét. ENSZ-engedélyek Budapest. A Mahart meg­kapta a vasérc szállításához szükséges új ENSZ-engedé- lyeket a következő három hó­napra, így a társaság várha­tóan hamarosan útnak indít­hatja hajóit a fekete-tengeri kikötők felé - mondta el Ko- szonics László, a Mahart fo­lyamhajózási főosztályának vezetője. Ausztria Lottó A Lottó Unió Kft. tájékoz­tatása szerint a 36/93 Ausztria Lottó nyereményei a követ­kezők: az 1 darab 6 találatosra 25.985.931 schillinget fizet­nek 5 plusz 1 találatos szelvény 7 darab volt, nyereményük egyenként 711.700 schilling 5 találatos szelvény 259 darab volt, nyereményük egyenként 28.852 schilling 4 találatos szelvény 15.955 darab volt, nyereményük egyenként 624 schilling 3 találatos szelvény 327.949 darab volt, nyeremé­nyük egyenként 38 schilling. A 2 darab dzsókerre egyenként 2.140.020 schil­linget fizetnek. Nyár az őszben Gyakran erősen megnö­vekszik a gomolyfelhőzet, és több helyen zápor, zivatar alakul ki. A déli, délnyugati szél élénk, időnként erős, zi­vatarok idején átmenetileg viharos lesz, délutántól el­sősorban a Dunántúlon északnyugatira fordul. A hőmérséklet csúcsértéke ál­talában 24, 29 fok között, délkeleten kevéssel 30 fok felett várható. RÁDIÓ­TELEFONOK (fwucfafóinát 9. oldalait öúuiAÁat Fátylat borítva a múltra? Történelmi jelentőségű esemény a Fehér Ház kertjében Aláírták az izraeli-palesztin elvi nyilatkozatot A Fehér Ház kertjében, ün­nepélyes keretek között tegnap, helyi idő szerint délelőtt tizen­egy óra negyvenegy perckor Simon Peresz külügyminiszter és Mahmud Abbasz (Abu Ma­zen) palesztin vezető aláírta a történelmi jelentőségű izraeli­palesztin elvi nyilatkozatot, amely rögzíti a megszállt terüle­teken felállítandó - először a Gáza-övezetben és Jerikóban létrehozandó - átmeneti palesz­tin önkormányzat alapjait és a végleges rendezést szolgáló tár­gyalások ütemtervét. Az okmányt szemtanúként a közel-keleti tárgyaláspk két védnöke, az Egyesült Államok és Oroszország nevében Warren Christopher és Andrej Kozirev külügyminiszter látta el kézje­gyével. Mintegy fátylat borítva az erőszakkal és gyűlölettel terhes múltra és megpecsételve a bé­kés jövő esélyét, a ceremónián jelen lévő Jichak Rabin izraeli kormányfő és Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke kezet fogott egymással. A rendkívüli biztonsági in­tézkedések közepette megren­dezett ünnepségen csaknem há­romezer meghívott vendég volt szemtanúja a magasztos ese­ménynek. Az okmányt azon a diófa asz­talon írták alá a felek, amelyen a Camp Davidben kidolgozott egyiptomi-izraeli békemegál­lapodás is megköttetett. Sajtójelentések szerint a megállapodás ellenzői, izraeliek és palesztinok egyaránt, tünte­tésekkel és nyilatkozatokkal fe­jezik ki ellenérzésüket Izraelben és a megszállt területeken. Egyelőre kísérletképpen Az első lépés a belvárosi kerékpárúihoz Lezártak egy forgalmi sávot, parkolni is szabad a szolnoki főutcán A leválasztott forgalmi sáv a szolnoki főutcán Nagy változás elé néz a me­gyeszékhely közlekedése: a volt 4-es főúton, amelynek belvárosi szakasza a városháza kezébe került, szalagkorlátot helyeztek el. Hogy miért? Kísérletképpen. Ugyanis a városházán a szak­emberek elhatározták, hogy emberbarátibb környezetet va­rázsolnak a városközpontba. Ezért tovább kívánják csökken­teni a forgalmat, azt akarják, hogy a még most is áthaladó au­tósok még inkább meggondol­ják a városon való átrohanást. Ahol most szalagkorláttal le­zárták a forgalom elől az utat, a dr. Elek István utcától a Sza­badság térig, ott a jövőben ke­rékpárút halad majd. Most azt vizsgálják, hogy elbírja-e a for­galom azt a sokkot, hogy csak három, illetve két sávra szűkült az utca. Kettőre, hiszen feloldották a városházával szembeni oldalon, tehát a korláttal ideiglenes el­zárt szakasszal átelleni részen a megállni tilos táblák hatályát is. Vagyis immár semmilyen tábla nem tiltja, hogy akár egész nap ott parkoljon valaki autójá­val a külső sávban. A városházán még parkoló­táblák kihelyezését is tervezik ennek megkönnyítésére. ' Ter­mészetesen ezzel is azt akarják, (Folytatás a 2. oldalon) GÁZTARTÁL YOK. A Prímagáz Rt. 3 és 5 köbméteres kis- tartályokat hoz forgalomba PB-gáz számára. A tartályo­kat vállalkozók, éttermek, közületek igénylik leginkább. Fontos, hogy a vásárló ismerje a jogait Fogyasztóvédelem a BNV-n Bemutatkozott Szolnok megye A legvédettebb fogyasztó a jól tájékozott fogyasztó - olvas­ható a Budapesti Nemzetközi Vásáron a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség standjánál. Tegnap a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Felügyelőség mu­tatkozott be. Ott voltak Bács-Kiskun megyei kollégáik is. Kiderült, hogy a szomszéd­ban szintén hasonló problémá­kat kell megoldani. A BNV tör­ténetében első ízben voltak je­len az országos hatáskörű szerv munkatársai, vezetői. Dr. Takó Éva felügyelőség­vezető elmondta, hogy az első félévben 28 százalékkal növel­ték a vizsgálatok számát, a ki­fogásolási arány 5 százalékkal csökkent. Az élelmiszer- és . (Folytatás a 2. oldalon) Kiállta az idők próbáját Jogászok a Választási Etikai Kódexről A Független Jogász Fórum az 1990-ben megalkotott Válasz­tási Etikai Kódex megújítására hívja fel az 1994. évi ország- gyűlési képviselői választáson induló valamennyi résztvevőt. A Budapesti Ügyvédi Ka­mara tanácstermében tegnap tartott sajtótájékoztatón elhang­zott: hibátlanul működő jog­rendszerben és kulturált politi­kai életben nincs szükség etikai kódexre, ám hazánkban társa­dalmi igény van az 1994. évi vá­lasztások etikai szabályainak meghatározására. Kérdésekre adott válaszokban a fórum vá­lasztmányának képviselői el­mondták, hogy az előző válasz­tások etikai kódexe kiállta az idő próbáját, rendelkezései al­kalmasak a megújításra, az újabb választások résztvevői­nek önkéntes vállalására. A fó­rum választmánya szerint nem lenne szerencsés, ha a választási kódexet politikai pártok alkot­nák meg, mert bármely párt sa­ját politikai tőkéjének kovácso­lására használhatná azt fel. A Független Jogász Fórum szeptember 29-én megbeszé­lésre hívja a politikai szerveze­tek és a sajtó képviselőit az eti­kai kódex megújításával kap­csolatban. Bővebb felvilágosítás: Magyar Terranova Építőanyagipari Kft. 2085 Pilis vörös vár, Pf.: 46. Telefon: 06-26 330-022 Terranovával Mexikóba, az azték piramisokhoz A 100 éves Terranova vásárlási akciója Ha "kzeptember 15. és október 31. között az országban bárhol, bármilyen Terranova terméket vásárol, és a számla másolatát beküldi a Magyar Terranova Építőanyagipari Kft. címére, részt vehet a sorsoláson. Ha szerencséje van, kétszemélyes, 1 hetes mexikói utat nyerhet. Nálunk nem csak vásárolhat, velünk utazhat is!

Next

/
Thumbnails
Contents