Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-13 / 213. szám
12 Sportextra 1993. szeptember 13., hétfő Bíróink külföldön Szerdán teljes nagyüzem lesz az idei európai labdarúgókupákban. Az első fordulóban még rendre ott vitézkednek a magyar csapatok is, ám a második fordulót az elmúlt esztendők tapasztalatai alapján csak igen kevesen élik meg. Nem úgy néhány játékvezetőnk, akik már többször bizonyították, hogy nem a magyar foci színvonalán képesek csak mérkőzéseket dirigálni. Tavaly éppen Puhl Sándor volt az „ügyeletesként” foglalkoztatott sípmesterünk, ám az idén még nem tudni, kinek a működése fog maradandó nyomokat hagyni az UEFA ellenőreiben és kontinensünk csapatainak játékosaiban, vezetőiben. Két nap múlva a Feyenord a számunkra rossz emlékeket idéző Izlandon lép pályára a szigetországi bajnok, az Akra- nes ellen, a BEK első erőpróbáján. Erre a találkozóra négy magyart delegált a nemzetközi szövetség, név szerint Varga Sándort vezető bírónak, partjelzőként Varga Lászlót és Vavika Ferencet, míg tartalékként Marosvári Csaba kapott repülőjegyet a Koppenhága-Reykjavik járatra. Varga Sándor A négy feketeruhás közül kettő szolnoki. Varga Sándort és Marosvári Csabát már talán felesleges bemutatni a futballistáknak és szurkolóknak. Varga már hat esztendeje működik a hazai élvonalban (77 mérkőzést vezetett), nemzetközi szereplése hároméves múltra tekint vissza. Először az Albánia-Né- metország, huszonegy éven aluli válogatottak EB-meccsét dirigálta, még ugyanebben az esztendőben a Twente-Lever- kussen UEFA-találkozó volt az „övé”. Tavalyelőtt az Albá- nia-Izland vébéselejtezőn fújta a sípot csakúgy, mint Norvégiában a Rosemborg-Sampdoria BEK-öszecsapáson. A múlt évben ismét albán-német U 21 következett. Az UEFA azt a gyakorlatot igyekszik követni, mely szerint, ha európai élcsapat játszik bárhol, oda a bírók jobbikaiból válogat, tehát a Feyenord mérkőzésére nem küldenek zöldfülűt. Külön érdekesség, hogy a négy magyarhoz ötödikként Kiprich József csatlakozik a pályán, hiszen ő a hollandok vendégmunkása. Marosvári Csaba mint tartalék öltözik be. Első hallásra azt hinné az ember, neki semmi dolga nem lesz. Aki erre hajlik, az nagyot téved, mert a munkájához sok minden hozzátartozik, igaz, nem a játéktéren, a reflektorfényben. Hogy mik ezek a feladatok? Még a kezdést jelző sípszó előtt megvizsgálja a cipőkön a stoplikat, ellenőrzi, hogy a kapus szerelése megkülönböztethető-e a mezőnyjátékosokétól, egyezteti a csapatok mezszámát a jegyzőkönyv alapján. Ha mindezzel végzett, a félvonal tájékán foglal helyet, és ügyel a kispadok rendjére, arra, hogy a technikai zónát senki ne hagyja el engedély nélkül, a cserejátékosoknak először nála kell jelentkezni igazolás végett. És amire talán kevesen gondolnak: a játékvezető sérülése esetén (elő ne forduljon!) nem a partjelzők egyike veszi át a dirigálást, hanem a tartalék! Labdarúgás - NB /., 5. forduló Kispesti gólparádé a kupafőpróbán, nehéz helyzetben a Haladás és a PMSC Vác FC-Samsung - Rába ETO FC 2-2 (0-1) Vác, 3000 néző, v.: Tóth V. gólszerzők: Bordás (50. p. - öngól), Nagy T. (71.), illetve Csertői (14., 57.) sárga lap: Romanek (55. p.), illetve Rugovics (23.) jók: Nagy T., Puglits, illetve Végh, Radics, Kuttor, Csertői, Klausz Vác FC-Samsung: Koszta - Nagy T. - Puglits, Hahn, Szalai (Romanek 46. p.) - Nyilas, Kriska, Víg (Simon 64.), Molnár - Répási, Szedlacsek Rába ETO FC: Végh - Lázár - Radics, Kuttor - Csikós, Ignácz, Rugovics (Mikóczi 73. p.), Bordás, Virág (Makkos 75.), Csertői, Klausz Összességében változatos, jó iramú volt a mérkőzés, ám színvonalban inkább a vendégek jeleskedtek, míg a Vác a keddi UEFA Kupa-forduló előtt még gondolkodhat: hogyan javítja fel támadósorának eredményességét. Haladás VSE - BVSC-Dreher 0- l (0-1) Szombathely, 5000 néző, v.: Lettrich gólszerző: Negrau (1. p.) sárga lap: Bába (19. p.), Árky (34.), Balassi (80.) jók: Derdák, Tóth Gy., illetve B. Szabó, Árky, Urbányi, Bába Haladás VSE: Derdák - Neudl, Ja- godics, Bognár Z., Sánta - Csoboth (Tóth N. a szünetben), Kenesei, Tóth Gy. - Hídvégi (Berbás 75. p.) Sülé, Farkas S. BVSC-Dreher: Balassi - Kroner, Kosa (Lantai 34. p.l, B. Szabó, Csehi A. - Urbányi, Árky, Farkas J., Bába - Filipovics (Borgulya 71.), Negrau Az edzőváltozás meghozta eredményét a BVSC csapata számára. Igaz, hogy kínkeserves körülmények között, de sikerült kiharcolnia idegenben az első győzelmet, amely a mutatott játék alapján megérdemeltnek mondható. MTK - Ferencváros 1- 1 (1-0) Hungária körút, 8000 néző, v.: Vágner gólszerzők: Horváth Cs. (44.p. - tizenegyesből), ill. Lipcsei (82.) sárga lap: Komódi (26.), Híres (83.), illetve Telek (14.), Wukovics (36.), Szeder (44.), Keller (56.) jók: Talapa J., Híres, Turbék, Horváth Cs., dl. Szekeres, Lipcsei MTK: Piel - Híres - Talapa J., Vincze J. (Sztanó 57.) - Horváth Cs., Turbék, Vancsa, Pölöskei, Zsivótzky - Hámori, Komódi (Jován 71.) Ferencváros: Szeder - Telek - Simon (Szűcs M. 86.), Szekeres - Albert, Lipcsei, Détári, Keller - Gregor, Kovács J. (Balogh G. 66.), Wukovics A 167. örökrangadón csaknem vaskos meglepetés született, mert az ezen a napon feltűnően kevés jó egyéni teljesítménnyel szereplő Ferencváros támadójátéka rendre „összezúzódott” a szilárd MTK védelmi falon. Nyilasi Tibor vezető edző a hajrá kezdetén ügyesen cserélt, lehetőséghez juttatta a hatalmas termetű Baloghot, akinek fejjátéka először meglazította az MTK védelmét, majd egy brilliáns megoldása egyenlítést eredményezett. A Ferencváros többet, az MTK veszélyesebben rohamozott, így azután a zöld-fehérek örülhettek, hogy legalább az egyik pontot megkaparintották. Kispest-Honvéd FC - Csepel-Kordax 8-1 (5-0) Bozsik-stadion, 5000 néző, v.: Vad gólszerzők: Plókai (6. p.), Sallói (12., 42., 52., 60.), Hamar (17.), Illés (20., 83.), illetve Kámán (56.) sárga lap: Jakab (30.), Váczi (68.) Sallói négy góllal járult a magabiztos győzelemhez jók: Sallói, Plókai, Illés, Szabados, illetve Szekeres Kispest-Honvéd FC: Brockhauser - Szabados, Bánfi, Plókai, Csehi - Illés, Halmai, Vincze - Stefanov (Orosz 77.), Sallói, Hamar (Vincze 67.) Csepel-Kordax: Szieben - Szabó, Váczi, Ács, Tompos - Süveges (Tyu- kodi 77.), Mikler, Medgyes, Szekeres - Kámán, Jakab (Balogh 36.) A Kispest-Honvéd igazán jól sikerült BEK-főpróbát mondhat magáénak, amelyen végre igazi, erőszakos, gólratörő futballt láthatott a közönség. A piros-feketék felülmúlták a vendégeket fizikailag és technikailag egyaránt, így a két bajnoki pont és a gólszüret teljességgel jogosnak mondható. Vasas Videoton-Waltham 1-0 (l-O) Fáy u„ 2000 néző, v.: Hartmann gólszerző: Szenes (17. p.) sárga lap: Maczó (47.), illetve Kucse- lata (24.), Németh Z. (31.) piros lap: Németh Z. (második sárga lapja miatt. 89.) jók: Sáfár, Sirinbekov, Juhár, Szenes, illetve Czéh Vasas: Sáfár - Sirinbekov - Herc- zeg (Zvara 60.), Maczó, Juhár - Mó- nos, Erős, Szenes (Tímár 57.), Galas- chek - Lendvai, Földes Videoton-Waltham: Mitring - Németh Z. - Salacz (Pálfi - a szünetben), Vadász - Kucselata, Dubecz (Jónás - a szünetben), László, Czéh, Horváth L. - Takács L., Horváth F. Mészöly húzása bevált, fiataljai rendkívül lelkesen tartották féken a Videoton-Walthamot, amely „nevesincs”, olykor széteső, magyarázat nélküli enervált játékával eddig az ősz negatív meglepetéscsapata. EMDSZ-Sopron LC - Debreceni VSC 1-1 (l-O) Sopron, 6000 néző, v.: Nagy L. gólszerzők: Borsos (15. p.), illetve Kondás (54.) sárga lap: Deák (25.), illetve Sándor T. (3.), Kondás (42.) jók: Katona, Chiratcu, illetve Madar, Kondás, Dombi, Nagy Cs. EMDSZ-Sopron LC: Milehramm - Varsányi, Udvardi, Katona, Árpási - Borsos. Deák, Chiratcu, Majoros (Szántó 49.) - Ördög, Kovács L. (Korsós 72.) Debreceni VSC: Horváth B. - Fazekas, Nagy Cs., Kondás, Pető - Sándor T. (Radu 89.), Sándor Cs., Madar - Dombi, Gracsov (Tóth Gy. 79.), Med- vid A mérkőzés összképe alapján az eredmény valós, jóllehet a Sopronnak nagyobb helyzetei voltak. Békéscsabai EFC - PMSC-Fordan 5-0 (2-0) Békéscsaba, 7000 néző, v.: Nyilas gólszerzők: Kulcsár (26. p.), Csató (35.), Mracskó (52.) Szenti (70.), Vancea (73.) sárga lap: Fabulya (9.), Szenti (13.), Vancea (30.), illetve Kocsis (59.) jók: Mracskó, Váczi, Vancea, Kulcsár, illetve a pécsiek közül senki sem nyújtott átlagon felülit Békéscsabai EFC: Udvarácz - Mracskó, Usmajev, Szenti, Fabulya (Zahorán 53.) - Váczi, Csató, Vancea, Árgyelán (Szarvas 72.), Fodor, Kulcsár PMSC-Fordan: Regős - Dienes, Zare (Fehér 57.), Braun - Rózsa, Bódog, Csizi, Kocsis, Vókó - Lengyel (Benkovics 68.), Azoitei Ezen a délutánon a két együttes nem volt egy súlycsoportban. A minden csapatrészében jobb Békéscsaba azt csinált a pályán, amit akart. A szimpatikus, de gyenge játékerőt képviselő pécsiek statisztaszerepet játszottak. A végeredmény a pécsiekre nézve még hízelgő is, mert a csabaiak az öt telitalálat mellett több gólszerzési lehetőséget is el ügyetlenkedtek. Siófok - Újpesti TE 1-0 (0-0) Siófok, 5000 néző, v.: Kiss G. gólszerző: Jenei (66.) sárga lap: Király (31.), Fischer (33.), Meksz (38.), Hausner (85.), illetve Molnár Z. (22.), Bérczy (72.) jók: Bíró, Bimbó. Varsányi, Meksz, illetve Aczél, Kozma, Kecskés, Véber Siófok: Bíró - Keszeg, Bimbó, Barna - Király, Jenei, Varsányi (Kovács 84.), Molnár F., Meksz - Kirch- mayer (Hausner 64.), Fischer Újpesti TE: Praj - Tomka, Aczél, Molnár Z., Szlezák - Kozma, Kecskés, Véber, Bérczy - Kovács, Lovász (Horváth 60. helyette Szanyó 80.) Két jól felkészített csapat hatalmas küzdelméből a hazai együttes teljesen megérdemelten került ki győztesen. NB III. Mátra-csoport, 5. forduló Jászberény-Pásztó 2-1 (2-0) Jászberény, 600 n., v.: Csorba Jászberényi SE: Rácz-Néineth F., Balogh J., Karkusz, Nagy, Szántai, Bató (Lukácsi), Tasi, Balogh G. (Udvarias), Ládi, Vasas. Edző: Sárközi Gyula Pásztói SE: László-Lenkei, Andó, Baranyi, Holtner, Tamásy, Balog, Veres, Lackovics, Lipták, Gubán. Edző: Kis Károly 18. perc: Vasas 20 méteres szabadrúgását László csak kiütni tudta a jobb felső sarok elől, ám a kipattanót Tasi a kapu közepébe vágta. 1 -0. 36. perc: Bal oldali vendégtámadás után a keresztbe lőtt labdát Balogh J: meleg helyzetben az ötösről vágta a mezőnybe. 44. perc: Gyors ellentámadás végén Tasi jobbról belőtt beadását Vasas öt méterről fejelte a kapuba, 2-0. 60. perc: Veres 17 méteres lövése egy hazai védőn megpattanva a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. 72. perc: A rossz ütemben kilépő Andó mellett Balogh G. a félpályától egyedül húzott kapura, az eléje kivetődő László fölött 16 méterről ellőtte a labdát, de az a felső lécről vágódott vissza mezőnybe. 89. perc: Gubán elment a jobb oldalon, és a védők kíséretében az ötös sarkáról a hosszú sarokba emelt, 2-1. Közel két azonos képességű csapat közül a több helyzetet kidolgozó és értékesítő hazaiak, főleg az első félideji játékuk alapján teljesen megérdemelték a győzelmet. Jók: Balog J., Németh F., Tasi. ill.: Gubán, Lackovics és Lipták. Sárközi Gyula: - Küzdelmes mérkőzésen szaporítottuk pontjaink számát. Kiss Károly - Ha küldtek volna já'- tékvezetőt, többre lettünk volna képesek. Ifi: Jászberéhyi-Pásztói 3-1 (0-0) Szalóki Szolnoki MÁV MTE- Balassagyarmat 3-1 (1-1) Szolnok, 300 n. V.: Kórodi MÁV MTE: Hatvani-Ágh, Zseniben, Tasev, Major, Draskóczi, Med- janszkij, Mészáros (Birinyi), Horváth, Novikov (Varga), Bontovics (Burai). Edző: Vígh Tibor. Balassagyarmat: Szatmári-Szalai, Schuchmann, Gál, Orgoványi, Urbán (Ferencz), Mohácsi, (Naszály), Balázs (Jaszik), Molnár, Hodur, Jele. Edző: Bérezi József. 8. perc: Bontovics elcsípett egy labdát az ellenfél térfelén, a középen felfutó Madjanszkij elé továbbított, aki futtából, 25 méterről hatalmas gólt rúgott a kapu bal oldalába, 1-0. 25. perc: Novikov szögletét a rövid saroknál érkező Bontovics szép mozdulattal alig fejelte mellé. 31. perc: Hodur lefordult Majorról, estében a tehetetlen Hatvani mellett tíz méterről mellégurított. 34. perc: Mészáros teljesen feleslegesen buktatta a 16-oson belül Schuch- mannt, a büntetőt Hodur félmagasan lőtte a bal oldali léc mellett a hálóba, 1 -1. 57. perc: Burai szerzett kapuskirúgást, egészen az ötösig robogott a labdával, hatalmas bombáját Szatmári hihetetlen bravúrral hárította. 62. perc: A nagy lendülettel kapura törő Tasevet az ellenfél kapujától tizennyolc méterre csúnyán felvágták. A pontrúgásnak Horváth futott neki, okosan csavart el a sorfal mellett, ám Szatmári ismét résen volt, és látványos mozdulattal tisztázott a bal alsó sarok elől. 77. perc: A sorozatos szolnoki támadások újabb góllá értek. Medjanszkij húzott el a jobb szélen, remek ívű beadását a rövid saroknál felugró Burai úgy fejelte a hosszú sarokba, hogy abba még a kapus is beleért, 2-1. 80. perc: Mintaszerű támadás során Burai lefutotta az egész gyarmati védelmet, keresztlabdáját az érkező Novikov nyolc méterről a léc alá fejelte, 3-1. Mindkét csapat a harmadik osztályhoz képest hatalmas vehemenciával vetette magát a küzdelembe. Érthetetlen módon a vezető gól a hazaiakra hatott átmenetileg bénítóan. A gyarmatiak egyenlítése éppen időben érkezett áhhoz, hogy a révületből kibillentse a piros-kékeket. Szünet után kidomborodott a vendéglátók fizikai fölénye, amely a játékrész második felében már gólokban is megmutatkozott. Az utolsó húsz percben egykapuzott a MÁV MTE, sorozatban dolgozták ki játékosai a százszázalékos helyzeteket, amelyeket kettő kivételével sikerült kihagyni. Jók: Medjanszkij (a mezőny legjobbja), Novikov, Burai, illetve Szalai, Molnár. Vígh Tibor: - Szerencsére bejöttek a cserék, a második félidőben nagyobb különbséggel nyerhettünk volna. Nagyon bosszant, hogy még mindig képesek vagyunk ennyi helyzetet kihagyni. Bérezi József: - Minden csapatrészben jobb volt a Szolnok. Ifi: SZVSI-Balassagyarmat 4-1. Urbán Gyöngyös-Borovi Cukorgyár 2-0 (l-O) Gyöngyös, 500 n. V.: Ágoston B. Cukorgyár: Ollé-Tákos, Kis A., Szikszai, Kiss Cs., Szeberényi (Jegesi), Majzik, Tóvizi, Kovács, Tubák, Va- dicska. Edző: Sebők György. 23. perc: Nagy húszméteres lövése a bal felső sarokban landolt, 1-0. 30. perc: Majzik már csak a kapusai állt szemben, de Labancz óriási barvúrral hárított. 33. perc: Tubák távoli szabadrúgása a felső lécen csattant. 56. perc: Szép hazai kényszerítőzés után Szerdahelyi a jobb alsó sarokba gurított, 2-0. 88. perc: Tubák beforgatta védőjét, de közeli lövését Labancz kispárgázta. Egy jól eltalált lövés és ügyes kényszerítőzés eldöntötte a két pont sorsát. Jók: Nagy, Hegedűs, Nemoda, Szerdahelyi, illetve Kis A., Kovács. Nagy László: - Korrekt játékvezetés mellett a győzelemét, a jobban akkaró csapat szerezte meg. Sebők György: - Helyzeteineket ismét kihagytuk, ellenfelünk viszont nem tette meg ezt a szívességet. Ifi: Gyöngyös-B. Cukorgyár 3-1. Sokvári