Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-09 / 210. szám
1993. szeptember 9., csütörtök Szolnoki Extra 7 „Ha Abonyban esik az eső, mi már ázunk” Áll még egy ház a Szapáry és a Sóház utca sarkán, a Ga- lériával szemben. A padláson denevérek laknak, a fal helyenként penészes, a pincéből patkányok szaladnak fel a lépcsőházba, a kupolába nem mer felmenni senki, az erkély talán még nem szakad le, ha rálépünk, a vécé a folyosó végén, bent egyébként csak esernyővel lehel közlekedni. Szinte lakhatatlan. Mégis, emberek laknak benne. A polgármesteri hivatal tervei szerint a Tisza-part rendezésekor ezt a házat eladja, és a lakókat megfelelő körülmények közé telepíti. Az új bérlakástörvény azonban lehetőséget ad a bérlőknek arra. hogy megvásárolják azt a lakást, amelyért havonta fizetnek lakbért. Ä kérdés csak az, hogy az önkormányzat és az Országgyűlés elképzelésein túl a lakók maguk mit szeretnének. Kisiskolás koromban naponta elnézegettem, de csak kívülről. Úgy képzeltem, egy. ilyen házhoz. egy ilyen elhagyatottságá- ban szépséges palotához mindenképpen fantasztikus történetek. fekete macskák, házinénik, fehérneműk a korláton és mérhetetlen mennyiségű galambtrágya képe kell, hogy kötődjék. A fényképezőgép és a1 magnó viszont mára feljogosított arra. hogy meglássam, ezek az álomképek. mivel lehetséges dolgokról szólnak: valóságosak. A csípőig érő korlátnál a kora délutáni nap verte a blendét. tétováztam, merről is fotózzak. Mögöttem egy kis srác kidugta fejét az ajtórésen, ő is hunyorgott, és megkérdezte:- Csókolom, kit tetszik keresni?- Mondjuk az anyukádat.- Nincs itthon, csak a nagymamám. Beléptem, láttam, az előszoba sarkában fenn, fecskefészek. Nagymama összekulcsolta maga előtt a kezét, megigazította kis fekete kendőjét, és sorolta, mitől olyan keserves nekik az élet itt.- Kisasszonyként, itt lakok én már tizennyolc éve. aki akarja, megveheti, én nem is akarom, nem is bírom.- Fürdőszobájuk van?- Van éppen, de inkább nem is mutatnám meg. Tizenhétezerért vettünk konvektort, annyi kiadásunk van. hogy. A társbérlő fiatalember szól:- A fürdőszoba olyan, hogy van benne egy kád és semmi más. Fűtési lehetőség nincs, mert nincs kémény, bojlert se lehet bekötni, de azért fürdőszobának nevezik. Amíg a nagymama és a társbérlő beszél, a kicsi egyfolytában nevetgél. Valóban, muris ez az egész. Ki tudódik, a házban lakik egy orvos is. Ő éppen nincs otthon, a lánya nyit ajtót, a tágas, világos lakásba.'- Nekem is szívszerelmem ez a ház. Túl szép ahhoz, hogy ilyen csúnya vége legyen. Műemlékké kellene nyilvánítani. Akik itt benne laknak, esetleg megvennék, biztos, hogy nem tudnák felújítani. Csupa idős, szegény ember. Azt sem lehet, hogy kitelepítsék őket, amikor itt élték le a fél életüket, vagy az egészet. A padlásra mindenképpen fel akarok menni, hátha van ott valami. A lány felvisz az egyik lakásba, azon keresztül visz, az út a padlásra.- Entölern akár holnap lebonthat; ják.- De hiszen ez műemlék értékű! - fakad ki a lány.- Ugyan mitől műemlék, mondja már meg! - vág vissza az öreg.- Nem látta még kívülről, milyen szép?- Én ugyan nem látok benne semmi szépet, semmi romantikusai.- Jobban tetszik magának az a sok kockaház? - a lányka nem adja fel.- Engem az nem érdekel, nincsen fürdőszobám. Bezzeg Antall Jóskának meg Göncz.nek harminchat szobás lakása van.- En meg nem hallottam róla - jegyzem meg. Az öreg azért megmutatja a padlást, ahol bokáig ér a gané, és attól tartok, denevérek kapaszkodnak a hajamba. A kuncogó kisfiú a/ „újságíró néni" után szalad, és illedelmesen mondja, hogy egy másik néni üzeni, tessék hozzá lemenni. Az idős hölgynek, mint sok másnak ebben a házban, egy csapja van Azért fizet kilencszáz forint vízdíjat, és nem érti. Azonkívül a szomszéd lakásban három hónapja öngyilkos lett egy idős bácsi, aki három napig feküdt ott szegény temetetleniil. Senki nem takarítja ki a lakását, sem az önkormányzat, sem az örökösök, még mindig érezni a túlvilág illatát. A második emelet fordulójában találkoztam azzal az asz- szonnyal, aki égy szoba-konyhás lakásban lakik, fölöttük a padlás, a tető.- Tudja, kedvesként, ha látom, hogy zivatar lesz, azonnal hurcol- kodunk az urammal az előszobába. Mondom, ha Abonyban esik, mi már ázunk. De nem állapot, hogy az ember a saját, bérelt lakásában a küszöbre kényszerüljön... Még nem ment le a nap, amikor elhagytam a házat, melyre oly kíváncsi voltam. A panaszáradathoz maradhattam volna akár másnap reggelig, akkor sem lett volna vége. Az élet azért megy tovább. De'hogyan és meddig? Valakire legközelebb álmában csap az istennyila gerenda formájában... ltlahő Gabriella A Broadway után Szolnokon Egy értékes Bohóc Harmincadszor halt meg a Bohóc, legutóbb hétfőn - a Broadvvaven elért siker után - a Technika Házában. Az előadást követően beszélgettünk a rendező, előadó Váry Károllyal.- Mennyit változott a darab a két évvel ezelőtti premier óta?- Bizonyos dolgokban megváltoztattam. Megmutattam a szakmának a stúdiószínházban, s azt kell mondanom, a vezetésnek tetszett. Ennek ellenére nem sikerült bevinni a színházba. Az elismerés inkább a közönségtől érkezett. Nagyon sok helyen játszottam, nagy volt az érdeklődés.- A szakma ezek szerint nem harapott rá?- Végül is. aki látta, dicsérte az előadást. Valahogy mégsem jött össze a színházi bemutató. Most azon töröm a fejem, hogy választok hozzá egy más jellegű. humoros darabot, s így áll össze egy komplett színházi ést.- Mennyire befolyásolja a közönség a Bohócot?- Fantasztikus, ha visszajelzéseket kapok, mint ahogy a mai előadás után is. Az. előadás közben azt éreztem, hogy a közönség jött velem, együtt nevettünk, vagy éppen síri csendben figyeltek. Ezeket a visszajelzéseket veszem én is. Nekem az a fontos, hogy embereket bizonyos időre le tudtam kötni egyedül , s lehet, hogy tudtam adni számukra valamit.- Milyen közönséggel találkozott New Yorkban?- Nagyon szerencsés volt a választásom Joyce-szal és a Bohóccal. Úgy érzem egyébként, hogy most egy kommersz időszak van ott. Tévésorozatokat néznek az emberek, s hajtanak a megélhetésért. Ahogy én láttam, mással nemigen foglalkoznak. A fesztiválon azonban rengeteg fiatal volt. akik már másként gondolkodnak, s talán másként akarnak élni. Talán azon is látszik, hogy a Bohóccal megnyertem a mono- dráma-fesztivál első díját.- Ezzel a díjjal megemelkedett az előadás ázsiója. Nem lát ebben valaki üzletet?- Most egy ügyvédet keresek, hogy ne legyek átvágva, mert vannak, akik megvennék az egészet. Most már talán a dolognak van értéke.-bocsSzombatos egynapos müvésztelepi verniszázson vettek részt az érdeklődök, akik többek között Nyolczas István fiatal alkotó képeit is megtekinthették. Felvételünkön Anna című müve. (Fotó: Novák) Titáni tapasztalat Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Előrebocsátom, hogy alig múltam tizennyolc, így hát nevezhetnek telfejesszájű kölyöknek vagy akárminek - mindegy. A lényegen ez úgysem változtat. A lényeg pedig az, hogy generációm. a jövőbe ható ígéret, a félig gyermek félig felnőtt emberek céltalanul és bizonytalanul strigulázzák napjaikat ebben a kis Magyarországban. A lényegért természetesen nem önök a felelősek. Azért, hogy az eszméket úgy váltogatjuk, mint a napi alsógatyát, hogy a generációk fokozatosan afjasulnak, rothadnak, hülyülnek - ezért nem elsősorban önök a felelősek. Valamit már valahol sok ezer éve elrontottak. Nem is erről szeretnék én szólni. Ha ma egy érettségizett fiatalember megpróbálja elemezni mai magyar valóságát, akkor azonnal hatalmába keríti az értetlenség és bizonytalanság érzése. Régebben valahogy minden egyszerűbbnek tetszett. Hát valóban olyan nehéz lenne ez a konok lét? Igen. Úgy, ahogy ma vagyunk a régi formák babonává korhadt régi értékek között, igen. Ereznünk kell, eljött egy újfajta életminőség. A gimnáziumban volt egy nagyszerű mesterem, tanárom, egyszer azt mondta, ő nem ért bennünket, fiatalokat. Hiszen napról napra hit és tenni akarás nélkül botladozunk. „Pedig nektek kellene új erővel, magabiztossággal a világra kiáltani” - mondta ezt atyai szeretettel Páldy János tanár úr. Igen. Vihar és előretörés. Ezeknek kell, hogy a fiatal titáni létet betöltsék. Most talán úgy tűnhetek, mint egy megkésett forradalmár vagy valamilyen utópisztikus mesét daloló pojáca. Csak az a baj, hogy manapság minden kicsiny magaslat, minden emberi akarás - s az emberin itt kozmikus rangot értek - már utópiának tűnik. Ezért én vállalom a pojácaságot! Tegyenek nevetségessé, csak értsenek meg. Ha egy ember egy ország regenerálását tűzi ki célul, akkor először önmagát kellene regenerálnia, hogy felnőjön a feladat nagyságához. Regeneráció testben, lélekben és szellemben egyaránt. Hogy valódi példaképeket, s ne morgó és tehetetlen öregembereket lássunk. A lélekben még jobban érzékelhető a regeneráció hiánya. Hol van a hiba elfogadásának emberi nagysága. a becsületes visszalépés vagy a letisztult újrakezdés tisztessége, az alázatos másoktól való tanulás, s a humanistává avató igazi humor? Nem tudom. A rossz felkészülés mellett, azt hiszem, a másik gyengeség a hatalom. Sokan görcsösen ragaszkodnak, vagy betegesen vonzódnak a hatalomhoz. Pedig csak az tud jól sáfárkodni a hatalommal. aki visszakozik, majd szabadulni akar attól. Végül: az eszmék, gondolatok kisajátítása és lehengerlő bömbölése. Nem tudom, hogy ezen sírjak vagy nevessek, én az utóbbit választanám. ha nem lenne ez az egész csontporlasztóan komoly. Csontporlasztóan, hiszen elrettent az, hogy egy mégiscsak értelmes konzervatív nemcsak hogy megveti, de időnként még gyűlöli is azt a kutya liberálist, mire aztán a szentnek nem mondható liberális is kitesz magáért. Nincs tulajdonképpen liberális vagy konzervatív, népnemzeti vagy urbánus, csak emberek vannak, akiknek értelmet csiszoló vita után kellene kialakítani a minimumot, amelyben meg tudnak egyezni, s amely legnagyobb sikerrel kecsegtet. S közben nem szégyellni, hogy tanultak egymástól. Végül szeretném felhívni becses figyelmüket arra, hogy a fiatalok, bár még csak inaséveiket töltik, de azért szemlélődnek és készülődnek. Az idő megérleli a veszélyt. Lázár Balázs Elszakadt a Híd 1964 óta működik Szolnok városában a Híd Alternatív Színház. 1983 óta Rigó József is az e körbe tartózó színházművelők között van, tavaly Ma- tuz Jánossal, a Szigligeti Színház dramaturgjával és Ószabó Istvánnal közösen szerveztek a Városi Művelődési Központban Híd Gyermek és Ifjúsági Stúdiót. Már a kezdet kezdetén kiderült. hogy Rigó Józsefnek és Matuz Jánosnak egészen más- féje elképzelései vannak arról, hogyan kellene tizenéves fiatalokkal foglalkozni, nevelni vagy nem nevelni őket. „Azért húzódott idáig a dolog, mert nem akartam vállalni a szakítópróbát” - mondta Matuz János. „A nagykörűi tábor idején teljesen világossá vált, hogy én és Matuz János nem egy vonaton utazunk" - mondta Rigó József. A múlt szombati foglalkozáson részt vevő fiatalok megkapták a kérdést, hogy kivel kívánnak a jövőben együtt dolgozni, s akkor a pillanatnyi hökkenet- ben szinte mindenki maradt Ma- tuzzal. E hét végén még változhat a kép, annyi azonban bizonyos, hogy Rigó József lesz az, aki körül szerveződő alternatív színház tovább viszi a Híd elnevezést, míg a művelődési központban működő stúdió neve majd a gyerekekkel egyeztetve születik meg. B. G. Találja ki! Folytatódik játékunk, melyben kedves olvasóink feladatául szabtuk, találják ki. mely régi vagy valamikori épületet, épületegyüttest ábrázolnak a Kardos Tamás fotóművész gyűjteményéből származó felvételek. Legutóbbi feladványunk helyes megfejtése: a Tiszavirág eszpresszó, mely a hatvanas években Szolnok egyik legközkedveltebb, leglátogatottabb helye volt. A városközpont rendezésekor bontották le, arra a környékre épült a Fehér Ház, a művelődési ház. A rejtvényt helyesen megfejtők közül a szerencsések, akik szerkesztőségünkben átvehetik a Szolnoki Mozaik című kiadványt és a bele való képecské- ket: Szilágyi Imre, a Kovács testvérek, Korponai Klára, B. Kiss Istvánná, és Csajbókné. Kedves olvasóinktól pedig várjuk a következő megfejtést. Rögtön az elején Pistikét soha senki nem sorolta az osztályelsők közé, az az igazság, hogy eléggé hallgatag, egy kicsit butácska gyerek volt - mindenki ezt tartotta róla, és ő ezt már el is hitte. Elmaradt tehát belőle az örömmámor. inkább szeretett volna tanévbontóra és nem tanévnyitóra menni. Elkövekezett az első nap, a második, a harmadik. A harmadik nap estéjén apuka elterpeszkedett a tévé előtt és a sör mellett, anyuka a konyhában csilingelt, csacsogott, vacsorát főzött, Pistike meg ült az íróasztalánál. Olt? Könyökölt! A sok könyökléstől már olyan volt a homloka, mint akit felnyalt a boci, szóval. Pistike nagyokat sóhajtozott, mint aki találmányt szül. de tényleg, hogyan lehetne eltenni láb alól az egész iskolát, mondjuk, bekenni az oldalát körbe végig füstölt szalonnával, és akkor megkérni a gyepmestert, hogy eressze oda az összes ebet, és akkor... és akkor azok egyszerre nekiesnek az iskola falának, mire az összedől. Vagy Pistike hallott róla, hogy vannak tanárok meg valami közvélemény, hogy kevés a fizetés, meg sokat vesződenk a pisti- kefajtával, és lehet, hogy sztrájkolni fognak. Pistike úgy határozott, hogy ebben a kérdésben abszolúte kormánypárti. így szövögette álmait a kis csibész, amikor édesanyja bement a szobába, szelíden vállára tette a kezét:- Mi újság a suliban, kisfiam? Az iskola szó még ilyen becézett formában is eléggé elviselhetetlen volt Pistike számára, ezért némi utálattal mondta:- Betelt a matekfüzetem. Kócos
