Új Néplap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-07 / 183. szám
1993. augusztus 7., szombat Jegyzet — riport 5 Szombati jegyzet Szállítás = füstölgő ágazat Ha az ország gazdasági helyzetéről beszélgetünk, rendszerint terítékre kerül az ipar, a mezőgazdaság és a kereskedelem. Ám csak igen ritkán hozzuk szóba az e területeket összekapcsoló ágazatnak, a szállításnak a kérdését. Pedig az utóbbi évek nem múltak el nyomtalanul a személy- és áruszállításban sem. Egy részét könnyű volt privatizálni, mint a taxikat, másik részével nemigen tudunk mit kezdeni, például a tömegközlekedéssel. Szállításközelben élő ismerőseitől ki-ki halhatott róla, milyen visszásságok történnek ezen a területen. Megyénk legnagyobb szállítójának, a Volánnak sem hoztak könnyebbséget az elmúlt évek változásai. A személyszállításban azonban éppen az okozza a legnagyobb gondot, hogy nem történtek változások, a privatizáció szele nem érintette meg a tömegközlekedést. Igaz, hogy néhány vállalkozó egy-egy járatot magántulajdonú autóbusszal kívánt volna indítani, de a versenyeztetésre az önkormányzat nem vállalkozott. A tömegközlekedésért felelős városvezetés nem írt ki pályázatot. így ezek a vállalkozók, ha nem akartak munka nélkül maradni, kénytelenek voltak a máig is monopolhelyzetben lévő Volánnal szerződést kötni. Az is lényeges azonban, hogy míg a személyszállítás mindig is veszteséges volt, és az árufuvarozás tartotta fenn, mára ez utóbbi a cégen belül lecsökkent, nagy része átment magántulajdonba, a személyszállítás pedig megmaradt kényszerűségként. A privatizáció vállalatonként eltérő módon zajlott le. Közismert, hogy egyik sem dicsekedhetett korszerű járműparkkal. Ha valamelyik céget álatakították, az elöregedett, sokszor leírt szállítójárműveket egyszerűen felajánlották a gépkocsivezetőknek megvételre. Azt hiszem, nem kell bizonygatni, hogy mit választottak. Esetleges további munkát vagy a munkakönyvét. Inkább a vállalkozással járó adózási és könyvelési tudnivalók tanulását, a pénz össze- szedését a gépkocsira, mint a munkanélküliséget. A tehergépkocsi-vezetés is szakma, és a vállalkozás is az. A jó gépkocsivezető pedig egyáltalán nem biztos, hogy jó vállalkozó is. A vállalkozásba így belekényszerített emberek csak egy-két év múlva döbbennek rá, hogy meg kell felelniük az új követelményeknek. De már nemcsak nekik, hanem a járműveiknek is. A kicseréléshez, felújításhoz pedig sok pénz kellene. Nem kívánkozom annak az embernek sem a helyébe, aki alól kivették lízingelt autóját, mert nem tudta a részleteket fizetni. Keveseknek jut osztályrészül, hogy munkába vagy iskolába járáshoz naponta ne kelljen járművet igénybe venniük. Nem lehet eleget beszélni a buszbérletek és a jegyek egyre emelkedő áráról, a várakozásról vagy a zsúfoltságról. Evekkel ezelőtt felvetették egy, lakótelepi körjáratban közlekedő troli létrehozásának gondolatát, amit a város akkori vezetői elavultnak ítéltek. Ma pedig anyagi lehetőség nincs rá. Akinek nincs saját gépkocsija, annak kétesélyes marad az utazás: busz vagy taxi. Más áruk és szolgáltatások áraival ellentétben a taxis tarifa nem a piac törvényei szerint változik. Ha taxiból sok van, az igénybe vevőnek többet kell fizetni, ugyanis a taxis abból a néhány utasból akar megélni, aki mégis vele utazik. Az elmúlt évben, míg a tízmilliós lakosú New Yorkban 12.500 taxi dolgozott, számuk Budapesten a 20 ezret is meghaladta. A járművek műszaki állapotáról sem mondhatunk el sok jót, tapasztalataink alapján. Az országban jelenleg közel 230 ezer tehergépkocsi van, 30 százalékuk tízévesnél idősebb és csupán egyharmaduk az öt évnél fiatalabb. A környezetvédők jó szívvel propagálják az egészséges testmozgást, városon belül a - kömyezetszeny- nyezést nem okozó - gyors helyváltoztatást biztosító kerékpározást. Mégis veszélyes manővert hajt végre az, aki biciklizésre adja a fejét. A fizikai igénybevétel miatt még több kipufogógázzal telt levegőt szív a tüdejébe, mint gyalogosként. Ebből a szempontból az sem elég, hogy a négyes főútvonalat kivitték a városból. A környezetszennyezés már minősíthetetlen útjainkon. Kinek mikor, 'mi az érdeke? A járművek vezetőinek is más gépkocsi-tulajdonosként, és megint más, amikor kiszállnak a járművükből és gyalogosként szívják be a kocsik bűzét. A város lakóinak fontos, hogy a buszok és a szállító járművek ne ontsák az egészségre ártalmas gázokat az orrunk alá. Végre legyenek határozott követelmények a műszaki állapottal és a környezetvédelemmel kapcsolatosan, amit következetesen tartassanak is be, és hiányuk esetén szankcionáljanak is a hatóságok. Nyugaton szigorú műszaki és környezetvédelmi feltételeket szabnak a járműveknek. Még a külföldről, így a hazánkból érkező gépkocsiknak és buszoknak is meg kell felelni az előírásoknak, máskülönben nem használhatjuk útjaikat. Az európai követelmények szigorú bevezetésével szemben áll a fuvaroztatók érdeke. Mert a tömegközlekedésért még mindig egyedül felelős, azt még mindig egyedül úraló Volánnak, de a magánfuvarozóknak is az az érdeke, hogy a türelmi idő minél hosszabb legyen, mert sem a buszok, sem a teherautók cseréjére nincs pénz. A fuvarozók nagy részének csak a szívét fáj- dította az a májusi szállítójármű-kiállítás és -bemutató, amit a Közlekedési Szolgáltatók Kamarája első ízben Szolnokon rendezett meg. A korszerű minőségi követelményeknek, a gazdaságos üzemeltetésnek, de természetesen a környezetvédelemnek is megfelelő olasz Iveco, japán Nissan, finn Sisu, holland DAF, francia Renault, amerikai Ford, dél-koreai Hunday járműveket láthatták. A csillogó erőmonstrumokat azonban csak kevesen tudják megfizetni. Ha a gyártó kedvező feltételeket is biztosít, mire a vállalkozókhoz jut az új tehergépkocsi, addigra a magyar pénzintézetek fokozott garanciakövetelményei miatt megfizethetetlenné válik a hitel, a kamatláb sokszor húsz százalék fölé kúszik. A belföldi árufuvarozás helyzetéről és a kibontakozás lehetőségéről tavasszal kétnapos országos szakmai konferenciát tartottak Balaton- aligán. A legfontosabb téma éppen az Európai Közösséghez történő csatlakozás feltételeinek a belföldi fuvarozókra vonatkozó jogszabálytervezete és a járművek műszaki állapota volt, különös tekintettel a környezetvédelemre. Nem tudom, hogyan lehet azt minősíteni, hogy a konferenciáról a felkért közreműködők közül csupán a Környezetvédelmi Minisztérium képviselői hiányoztak. Úgy tűnik egyelőre, hogy minden jogszabály - jó szándék - ellenére a felsorolt összetett problémák nem oldódnak meg máról holnapra. A legnagyobb gond az, hogy már tegnapelőtt is ugyanezeket voltunk kénytelenek elviselni, ám félő, hogy holnapután sem lesz rózsaszínűbb az összkép. Fizetni azonban mindenképpen úgyis nekünk kell. Most valamennyien fizetünk az egészségünkkel, de ha a járművek cseréje mellett voksolunk, annak anyagi vonzátát is nekünk, az ország lakóinak kell előteremteni. Azt viszont mindannyian tudjuk, hogy mi a drágább. A börtön mint „bűnözőgyár”? Reformra szorul a gyermekvédelem Fiatalkorúak és felnőttek egy cellában Meg kell változtatni az igazságszolgáltatás jelenlegi rendszerét, mert a bűn útjára tévedt fiatalok nagy része az előzetes letartóztatás hosszú börtönviszonyai között végleg kriminalizálódik. Kasza Péter, az aszódi nevelőintézet igazgatója a gyermekvédelem megreformálásáról. megfogalmazott elképzeléseiről a következőképpen tájékoztatta az MTI-t. Kasza Péter kifejtette: a megcsontosodott jelenlegi gyakorlat szerint egy-egy bűnesetnél a vizsgálat befejezése után az ítélet kihirdetéséig előzetes fogságban „senyvednek” a fiatalok, s a bíróságok rendkívüli túlterheltsége miatt ez az időszak gyakran hónapokig, sőt nem ritkán egy évnél tovább is elhúzódik. Ez idő alatt, a büntetésvégrehajtási szabályok ellenére, a fiatalkorúak sokszor felnőttekkel egy cellába összezárva kénytelenek elviselni a környezet szexuális és pszichikai zaklatásait. Az effajta megpróbáltatás - ebben a legfogékonyabb életkorban - legtöbb esetben maradandó karaktertorzuláshoz vezet. Ez nemcsak az egyén tragédiája, hanem az egész társadalomé, hiszen „szakképzett”, mindenre elszánt, újabb bűnözőket szabadíthat magára. Az igazgató javaslata szerint lehetővé kellene tenni a bírónak, hogy az ítélet kihirdetésének időtartamára eldönthesse, hogy a fiatal börtönbe kerüljön-e, vagy inkább javító-nevelő intézetbe. Az utóbbiban szakképzett pedagógusok, jól bevált nevelési módszerekkel foglalkoznak velük, s így nagyobb az esély, hogy a legtöbb esetben zilált családi háttérből idekerülök visszataláljanak a normális életbe. A javaslatot - más hasonló intézményekkel közösen-eljuttatták az illetékes tárcához, sőt a Legfőbb Ügyészséghez is, ám hosszú ideje mégsem történt e téren érdemi változtatás. Ugyanakkor az ifjúsági nevelőintézetek férőhelyei félig sincsenek kihasználva," a fiatalkorú bűnözési hullám pedig egyre inkább emelkedik. (MTI) Mozgássérültek nemzetközi találkozója a Tiszaligetben Példás szervezettség máltai módra „Személynek lenni” minden ember természetes, veleszületett joga. Egy társadalom fejlettségének egyik mutatója: hogyan él együtt fogyatékos, megrokkant, önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő tagjaival. A fogyatékos legtöbbször kirekesztettnek érezheti magát, és még ha képes lenne rá, akkor sem élhet úgy, mint a többség, részben objektív, részben szubjektív okok miatt. Csak az életminőség, a tartalmas élet képes a sérült személyiség rehabilitációjára. A kulturális integráció a mozgáskorlátozottak esetében is a gondozásnak egyre fontosabb területe, amelynek során a gyógypedagógia szakemberei, a művelődés-, szabadidő- és szociális szervezők, érdekvédelmi szervezetek működnek együtt. Erre mutattak jó példát az elmült tíz nap során Szolnokon. Forró augusztus, árnyat adó hűs lombok Szolnok minioázisában, a Tiszaligeti Turisztikai Központ gyalogösvényei felett. Hol fürge zerge módra, hol kényelmesen, lassan - sétálva - guruló tolókocsik tucatszámra. Bennük fiatalok, idősebbek ülnek, mögöttük gyalogosan a kísérők. Teljes az összhang az emberpárok között. Egy-egy segítő mozdulat a kocsi irányításánál, szűk helyen való manőverezésnél. Simogató mozdulat, hol kézzel, hol csupán szemmel, ruhaigazítás, fülbe súgott félmondatok, szavak. És figyelem. Figyelem az isten tudja mi oknál fogva - baleset? születési örökség? -, de ülésre kényszerített társ felé, mikor mire van szüksége. Állandó szolgálat ez, de természetes módon, önként vállalva. A sajnálat, szánalom, száműzve innen, hiszen ez a fajta másság állapot. Állapot, amivel együtt kell és együtt lehet élni, és amibe bármelyikünk, az épek is belekerülhetünk - önhibánkon kívül - akár a következő órában. Eszembe villan ez, ahányszor csak meglátogatom az egy hét során a tizedik nemzetközi máltai táborozás színhelyét.- Tíz évvel ezelőtt adódott az ötlet, osztrák barátaink, Burgenland akkori vezetői javasolták, hogy ne csak saját körükben találkozzanak a mozgássérültek, legyen egy nemzetközi rendezvény is, ahol összejöhetnek - tájékoztat beszélgetőpartnerem, Kállay U. Tamás, a Máltai Lovagok Szövetségének ispotály os a.- Hogyan esett az idei tábor helyszíneként Magyarországra a választás?- Két évvel ezelőtt, Kecskeméten svájci-osztrák részvétellel kisebb tábort szerveztünk. Ők javasolták, hogy nyújtsunk be kérelmet a rendezésre. így a római vezérkar döntése alapján az a megtiszteltetés érte a Magyar Máltai Lovagok Szövetségét, hogy mi rendezhettük meg ezt a tábort, ami egyben jubileumi, mert sorrendben a tizedik.- Mikor kezdték el a szervezőmunkát?- Jó fél évvel ezelőtt, a meghívók kiküldésével. Valameny- nyi európai, nemzeti máltai szövetséget meghívtunk. Csak az országonkénti résztvevők számát korlátoztuk 25-30 főben, érthető okokból, hiszen nem tudtuk, hány nemzet jelentkezik majd a felhívásra. Tizennégy országból érkeztek csapatok, a magyarok létszáma nagyobb, mivel a magyarlakta határon túli területekről is vannak köztük.-A nemzeti csapatok összeállításába beleszóltak?- Ez teljes mértékben a szövetségek saját belátása alapján történik, a máltai szeretetszolgálatok szervezésében. Van ahol forgószínpadszerűen hozzák a résztvevőket, máshol a korábban már táborozok térnek vissza.- Miért Szolnokot jelölték ki táborhelyként?- Miután a nyugati táborok komfortszínvonalával semmiképpen se tudtunk versenyezni, az volt a szempontunk, hogy az Alföldön keressünk olyan helyet, ahol egyrészt sokszínű foglalkoztatást tudunk biztosítani Magyarország nevezetességeinek bemutatásával, másrészt, hogy lehetőleg középponti fekvésű legyen, hiszen nem köny- nyű háromszáz embert utaztatnunk úgy, hogy száz tolókocsis van köztük. Szempont volt továbbá, hogy viszonylag közel legyen Budapest és a puszta, hiszen hegyet, tavat ezek a mozgássérültek általában látnak. Több kollégámmal tavaly ősszel jártam körül Dél-, illetve Kelet-Magyarországot, így esett a választás Szolnokra.- Profi szervezést tapasztalok. Valahányszor kijövök a táborba, azt látom, hogy simán, gördülékenyen mennek a programok. Mi a titka mindennek?-A 122 mozgássérülthöz 150 kísérő tartozik, ezenkívül 40 a rendezői, segítői gárda létszáma. Ők a mentősök, irodai személyzet, éttermi szolgálatot ellátók. Sokat segítenek a lovagok, cserkészek, segélyszolgálatosok. Mindent magunk csinálunk. A reggeli misenyomtatványoktól kezdve a hirdetményekig, a csapatok névsorán keresztül az egyéb tájékoztatókig. A tábori program irigylésre méltóan gazdag. A közösségi házban megtartott reggeli szentmisék utáni akadály- és horgászverseny, hajókirándulás, pusztalátogatás, városnézések, mind-mind életre szóló élményt biztosítottak. A nemzetek délutánján - óriási vidám happening keretében - jelmezekben, sok-sok eredeti ötlettel mutatkoztak be a csapatok. Ezt követően beszélgettem két spanyolországi hölggyel. A tolmácsolásnál a Németországban élő Horváth Tamás - a spanyol csapat nemzeti összekötője - volt segítségemre. Carolina Maroto Pero- mingo: - Madridból jöttem, és nagy élményt jelent számomra ez a sokféle nemzetiségű nép így együtt. A családomban élek otthon, ők gondoskodnak rólam. Ősztől jogot és közgazdaságtant szeretnék tanulni az egyetemen. Amikor 1991-ben Franciaországban megoperáltak, az orvost ajánló ismerősömnek volt kapcsolata a máltai renddel. Tavaly segített eljutni Hollandiába. Megtetszett a tábor, s idén Önökhöz is eljöttem. Maria-Jose Mora Lomas: - Gimnáziumi tanuló vagyok, Toledo közelében lakom egy faluban. A lengyelek, olaszok, németek között már barátokat is találtam. A falumban a máltai rendnek van egy kastélya. A rendbéliek keresték fel a polgármestert, hogy keressen olyat, aki szívesen eljönne a táborba. Nagyon jól érzem magam. A tábor tizedik évfordulójának megünneplését, az esti gyertyás felvonulást életem szép emlékei közé raktározom el. Álltam a tábor fakereszttel megkeresztelt kőszobránál, miközben lassan megtelt a dísztér. Száz tolókocsi jött elő a fák közül. Mozdulatlanságra, itt-ott grimaszosan torz alakzatra ítélt végtagokkal. Jóllehet a kezek, lábak görcsbe rándulva, de a lelkek szabadon szárnyaltak a szeretet, a hit hullámhosszain. Kiszolgáltatott, halandó emberhez méltó könyörgés volt a nemzetenként, anyanyelven megszólaló imádság a békéért, ennek a gyűlölettel és erőszakkal megosztott világnak a békéjéért. Tolókocsis zarándoklat, életigenlés. Nem szégyelltem, hogy másokkal együtt én is meghatódtam. Fotók: Novák Károly és Imre Lajos Simon Cs. József A nemzetek délutánján a holland csapat Maria (balról) és Carolina Spanyolországból érkezett A tábort előkészítő ispotályos
