Új Néplap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-21 / 194. szám

6 Sport 1993. augusztus 21., szojnbat Labdarúgás, megyei I. osztály Öt csapat még nem szerzett, három még nem vesztett pontot Szajol - Rákóczifalva 1-2 (0-1) Szajol, 300 n„ v.: Jancsó Szajol: Kemenczei - Sipos, Csizmadia, Balogh, Bódi, Tóth Zs (Tóth J.) Lengyel, Dobos, Horgosi, Sós (Dudás), Fehér (Szőke). Edző Somogyvári Jó­zsef. Rákóczifalva: Kupeczki - Erdei, Szabó (Bujdosó), Ká- cser, Csabai, Romvári, Mucsi, Hegedűs, Bárány, Nikula, Szakali (Bartucz). Edző: Papp István. 10. perc: Egy előrevágott labdát Kemenczei kiejtett, és a szemfüles Erdei az üres kapuba gurított, 0-1. 52. perc: Szögletet követően Tóth Zs. fejese a földről pat­tanta át a keresztlécet. 54. perc: Nikula jobb oldali beívelését Bárány kapásból lőtte a léc alá, 0-2. 58. perc: Szöglet után Dobos fejese a felső lécről pattant a mezőnybe. 65. perc: Bal oldali partdo­bást követően Lengyel ügyesen ívelte a hálóba, 1-2. Jó iramú, küzdelmes mérkő­zésen a rutinosabb vendégek kihasználták a hazai védelem megingásait, ám a szajoli csapat a látottak alapján a döntetlent megérdmelte volna. Jók: Bódi, Dobos, Lengyel, Horgosi, ill. az egész vendég­csapat. Somogyvári József: - Gól­helyzetek tömkelegét hagytuk ki, a szerencsés Rákóczi gyen­gécske játékkal szerezte meg a két pontot. Papp István: - Dicséret illeti lelkes játékáért az egész csapa­tot. Ifi: Szajol-Rákóczifalva 3-1 Török Jászapáti - Sz.Vegyiművek 3-0 (2-0) Jászapáti, 300 n., v.: Pál Jászapáti: Tajti - Előhegyi, Deme (Csőke), Borics, Zsem- beri (Kiss), Tóth L., Tóth L, Kálé, Németh, Utasi, Szab ári. Edző: Birkás Nándor Sz. Vegyiművek: Acs - Szabó, Kun, Mátrai, Barsi, Ecseki, Jánosi, Vadkerti, Pin­tér (Felföldi), Németh, Sza­rnák. Edző: Hajdú Gábor 13. perc: Fű alatt csempész­ték a labdát a hazaiak Németh elé, aki okosan gurított a há­lóba, 1-0. 15. perc: Szabari a kaputól nyolc méterre elcsente a labdát a tétovázó védőktől, és közelről növelte az előnyt, 2-0. 85 perc: Szabari lefutotta vé­dőjét, beadását Németh pöccin­tette a kapuba, 3-0. Jók: Szabari, Németh, ill. Ács, Kun. A fiatal erőt képviselő ven­dégek lendületét a gyorsan be­kapott gól megtörte, s ezt köve­tően Jászapáti kedvére futbal­lozhatott. Birkás Nándor: - Megérde­melten győztünk. Hajdú Gábor: - Sajnos még mindig hiányoznak meghatá­rozó embereink. Ifi: Jászapáti-Sz. Vegyimű­vek 5-0 Illés KUTE- Kisújszállás 1-1 (1-0) Kunszentmárton, 300 n., v.: dr. Markóth Kunszentmárton: Gácsi - Pálinkás (Gergulics), Sípos, Demeter, Varga Z., Felföldi, Határ, Bartucz, Hóbei, Imrei, Závoda. Edző: Paulik János Kisújszállás: Gyémánt - Kása, Kállai, Farkas, Dán (Rapesok), Varga (Kolics), Bo­ros (Török), Hídvégi, S. Nagy Zs., S. Kagy K., Paszternák. Edző: Porhanda János. 15. perc: Bartucz indításával Határ futott el, lövése a kapufá­ról pattant ki. 33. perc: Felföldit szögletre szerelték, beívelését Varga Z. négy védő kíséretében lőtte a kapuba, 1-0. 48. perc: Pálinkás százszáza­lékos helyzetből lőtt a kapu mellé. 65. perc: S. Nagy Zs. bombá­ját védte Gácsi, kitűnő reflex­szel. 80. perc: Paszternák robbant be a jobb oldalról és fejelte az egyenlítő gólt, 1 -1. Nagy iramú, rangadónak be­illő, színvonalas mérkőzésen a labdát többet birtokló helyi csa­pat enyhe fölényben játszott és a helyzetek sorozatát hagyta ki­használatlanul. Győzelmet ér­demelt volna. Jók: Gácsi, Demeter, Zá­voda, ill. Kállai, S. Nagy K., Farkas Paulik János: - Amíg a hely­zeteinket nem tudjuk gólokra váltani, jobb eredményre nem számíthatunk. Porhanda János: - Nagyon értékes pontot szereztünk a jól játszó KUTE otthonában. Ifi: Kunszentmárton-Kisúj- szállás 2-2 Lázi Tószeg - Mezőtúr 0-2 (0-0) Tószeg, 300 n., v.: Hagyó Tószeg: Bottyán - Buknicz, Szilágyi, Csutár, Kiss, Kolozsi, Rózsavölgyi, Vincze (Pálinkás T. II), Pálinkás T. I, Erkán (Gajdos), Tóth T. Edző: Rózsa­völgyi László. Mezőtúr: Kegyes - Liszkai, Vékony, Oláh, Erdösi, Múzsái, Bagossy (Tanács), Juhász (Szoboszlai), Szabó, Forgács (Panyik), Pataki. Edző: Dávid Tibor. 35. perc: Rózsavölgyi távoli szabadrúgását csak a kapufa mentette. 45. perc: Tóth Tamást után- rúgásért a játékvezető kiállí­totta. 53. perc: Forgács lövésre szánta magát és a kapust is meg­lepve, nagy gólt lőtt, 0-1. 60. perc: Bagossy fél méter­ről az üres kapu mellé lőtt. 63. perc: Ä hazai védők lest reklamáltak, Bagossy ezzel nem törődve, magabiztosan gurított a kapuba, 0-2. A nem mindennapi játékve­zetői ítéletekkel tarkított mér­kőzésen csak közepes színvo­nalú játék alakult ki. Kiegyenlí­tett első félidei összecsapás után a megfogyatkozott hazai gárda nem tudta hozni tavászi formá­ját. Jók: Szilágyi, Csutár, Kiss, .Rózsavölgyi, ill. Vékony, Lisz­kai, Szabó, Erdősi. Rózsavölgyi László: - A ki­állítás megpecsételte sorsunkat, remélem Marosvári úr is látta a mérkőzést. Dávid Tibor: - Igazi csapat­munka volt, megérdemeltük a győzelmet. Ifi: Tószeg-Mezőtúr 0-5 Sulyok Űj szász - Jánoshida 1-3 (0-2) Újszász, 800 n., v.: Inges Újszász: Rézsó - Kónyár, Makai, Viola, Szőnyi, Szilvási, Kiss (Erdei), Nagy, F. Tóth, Konka, Varga. Edző: Mérész József Jánoshida: Herédi - Tóth P., Varga, Fejes, Eszes (Bankó), Molnár, Kisnémeth, Szabó, Tóth Cs.,Tóth J., Tóth G. Edző: Szabó Imre 6. perc: Szabó szabadrúgása a sorfal mellett a bal alsó sa­rokba vágódott, 0-1. 10. perc: Tóth J. visszagurí- tását Tóth G. a kapu közepébe bombázta, 0-2. 44. perc: Konkát a bíró kiállí­totta. 80. perc: Bankó átadását Tóth Cs. a kapus mellett pasz- szolta a hálóba, 0-3. 81. perc: Varga szabályta­lankodott a tizenhatoson belül, ezért a bíró kiállította, a meg­ítélt büntetőt pedig Nagy érté­kesítette, 1-3. Jók: Rézsó, Viola, Varga, ill. az egész csapat. Mérész József: - Első félidei enervált játékunkkal vesztettük el a mérkőzést. Szabó Imre: - Ennyivel job­bak voltunk, továbi sok sikert kívánok Űjszásznak. Ifi: Újszász-Jánoshida 3-0 Nagy K. Jászalsó- szentgyörgy - Martfű 3-0 (0-0) Jászalsószentgyörgy, 300 n., V.: Nagy R. Jászalsószentgyörgy: Ladá­nyi - Kókai (Varga), Katona, Kiss F., Kalmár, Gál, Bathó, Csikós (Turcsányi), Győr, Györgyei, Kátai (Csirke). Edző: Szabó Béla. Martfű: Sagát - Hellenpach F., Horváth (Novák), Nagy A., Bartus (Borza), Rupa, Hellen­pach L, Benedek, Palcsó (Kó- ródi), Nagy J., Hábensusz. Edző: Kardos Mihály. 47. perc: Bathó kicselezte a vendégek bal oldali védelmét, s lehetetlen szögből a hálóba lőtt, 1-0. 78. perc: Győr pazar átadását Gál 20 méterről bombázta a léc alá, 2-0. 88. perc: Győr 30 méteres szabadrúgását Sagát „benézte”, 3-0. A nyáron alapos változáson átesett hazaiak nem ijedtek meg a rutinos vendégektől. Az első félidő kiegyensúlyo­zott játéka után a szentgyör- gyiek a második részben fel­őrölték a martfűiek ellenállá­sát. A játék képe alapján na­gyobb különbséggel is nyer­hettek volna. Jók: az egész csapat, ill. Nagy A., Hellenpach I. Szabó Béla: - „Tejfogakkal” is lehet nagyot harapni. Kardos Mihály: - Nagyon szégyellem magam, remélem, nem vagyok egyedül... Ifi: Jászalsószent­györgy-Martfű 1-3 Kátai Jászboldog- háza - Szászberek 0-1 (0-1) Jászboldogháza, 250 n. v.: Somogyi Jászboldogháza: Gál - Rácz, Kárpáti, Berkó, Pető, Mihályi, Kerekes (Farkas), Fodor, Szabó (Petróczi), Mednyik, Csinger. Edző: Gömöri Béla. Szászberek: Farkas - Ko­vács, Göblyös, Gara, Tóth, Burda, Újfalusi, Pomázi, Zsá- kai (Laki R.), Bezzeg, Vasas. Edző: Laki Imre. A hazai csapat egyáltalán nem keltette azt a benyomást, hogy újonc a megyei I. osztályban, nyugodtan készülődött a bemu­tatkozásra. 1. percf A hazai csapat 18 méterről szabadrúgást végezhe­tett el, melyet Mednyik a sor­falba lőtt. 2. perc: Villámgyors ellen­akciót követően Bezzeg ke­csegtető helyzetben Gál kezébe lőtt 26. perc: Kárpáti 20 méterről lőtt, Farkas a bal felső sarok elől tenyerelte szögletre a labdát. 33. perc: Mednyik átadását Szabó 10 méterről, óriási zic­cerben hibázta el. 39. perc: Bezzeg egy előre­vágott labdával kapura tört, la­pos lövését a kapus hárította. 43. perc: Egy hosszú indítást Gál kapus és Bezzeg egyszerre ért el, majd a csatár nagyot esett az elévetődő hálóőrön. A bíró sárga lappal büntetett a kifutó portást, és szabadrúgást ítélt a vendégek javára. Zsákai lövése a felső lécen csattant, a lepat­tanó labdát pedig Újfalusi pár lépésről a kapu jobb oldalába fejelte, 0-1. A második félidőben fel­váltva forogtak veszélyben a kapuk, de több gól nem esett. Közepes színvonalú és iramú mérkőzésen a a hazaiak sok helyről összeszedett csapata még nem keltette egységes gárda benyomását. Jók: Mihályi, Csinger, Rácz, ill. Zsákai, Bezzeg, Vasas. Gömöri Béla: - Játékunk alapján nyernünk kellett volna, de a balszerencse mellénk sze­gődött. Laki Imre: - Több helyze­tünk volt, megérdemeltük a győzelmet. Ifi: Jászboldogháza-Szászbe- rek 6-0 Bajka Sajnos ezen a mérkőzésen ismét bebizonyosodott, meny­nyire nem egységes játékvezető­ink ténykedése. Ezúttal Somogyi bíró olyan hibát vétett, mellyel egyszerre mindkét csapatot súj­totta. Történt, hogy a 43. perc­ben Mihályi a félpályánál elvesztette a labdát, Zsákai azonnal lecsapott rá, és remek tempóban indította a felezővo­nalról teljesen egyedül kitörő Bezzeget. A hazaiak portása észlelte a veszélyt, messze kifu­tott kapujából, önfeláldozóan vetődött a sebesen robogó csa­tár lába elé. A labda elakadt testében, Bezzeg pedig nagyot esett. Azon, hogy szabálytalanul avatkozott-e közbe a kapus, le­het vitatkozni. Azon viszont, hogy a játékvezető nem a szabá­lyok szellemében döntött, nem. Ha már a sípjába fújt, az utolsó emberként faultoló Gált ki kel­lett volna állítania. (Ennek el­maradásával sújtotta a vendé­geket.) A pálya széléről viszont nem lehetett egyértelműen el­dönteni, hogy akadályozta-e egyáltalán a kapus Bezzeget, hiszen a „Tükör” néven közis­mert szászberki támadó ügyes színész hírében áll. Ha esése csak egy jól begyakorolt pro­dukció volt, és Somogyi játékve­zető „megette” a buktatást, ak­kor a hazaiakat hozta hátrányos helyzetbe, hiszen a szabadrú­gást követően esett a találkozó egyetlen gólja! (géléi) Kunhegyes - Alattyán 0-0 Kunhegyes, 350 n., v.: Farkas Kunhegyes: Szabó J. - Ba- ráth, Szabó Gy., Varga, Szabó P., Bohács, Kemecsi, Sipos (Besa), Sass (Oláh), Csillag, Náhóczki (Kovrig). Edző: Varga László. Alattyán: Pesti - Mosonyi J., Kiss, Juhász, Tóth, Szabó (Vass), Mosonyi A., Balogh, Bujáki (Nyeste), Mosonyi Cs., Gólya. Edző: Major Antal. 43. perc: Sipos mintaszerű labdaátvétel után a kapufát ta­lálta telibe. 85. perc: Csillag senkitől sem zavartatva a kaputól 7 mé­terre elügyetlenkedte a mérkő­zés legnagyobb helyzetét. A két jól felkészített csapat csatájából egy közepes mérkő­zésen igazságosnak mondható eredmény született. Mindkét együttes dicséretet érdemel a lelkes küzdőszellemért. Jók: Szabó J., Szabó Gy., Kemecsi, ill. Pestivel az élen az egész védelem, Mosonyi Cs. Varga László: - Küzdelem volt játék helyett. Major Antal: - A hozzám el­jutott hírek igaznak bizonyul­tak, Kunhegyesnek nagyon jó csapata van, a döntetlent igaz­ságosnak tartom és sikerként könyvelem el. Ifi: Kunhegyes-Alattyán 0-2 Kovrig Tiszaföldvár - Jászkisér 2-1 (1-0) Tiszaföldvár, 200 n., v.: Markóth Tiszaföldvár: Hernek - Pa­taki, Herkó L, Kovács, Bíró (Dán), Szikora, Járai, Csomós, Dutkon (Bokor), Kecskés (Ta­kács), Herkó Z. Edző: Hegedűs Ferenc. Jászkisér: Tajti G.- Farkas, Kimák, Duka, Rentier, Otta, Farkas L., Tajti (Kiss), Nemes (Kövesdi), Papp, Taró. Edző: Bólva Gvörev. 16. perc: A hazai csapat sza­badrúgáshoz jutott, Csomós gyorsan Szikora elé gurított, aki kilépett a védők mellől, és a bal alsó sarokba lőtt, 1-0. 60. perc: Szikora becselezte magát a 16-oson belülre, a vé­dők szabálytalanul szerelték, a megítélt büntetőt a sértett vé­gezte el, 2-0. 80. perc: Kövesdi kilépett középen a védőktől kísérve, és a kiinduló Hernek mellett a há­lóba lőtt, 2-1. A közepes iramú és- színvo­nalú mérkőzésen zömében a ha­zaiak iránytották a játékot, a vendégeknek alig akadtak emlí­tésre méltó megmozdulásaik. Végül is a hazaiak megérdemel­ten tartották otthon a két pontot. Jók: Herkó I., Pataki, Szikora (a mezőny legjobbja), Járai, ill. senkit nem lehet dicsérni. Hegedűs Ferenc: - Fegyel­mezett játékkal megérdemeltük a kötelező győzelmet, 2-0-nál kicsit ráültünk az eredményre. Bolya György: - A játéko­sok még nem fogták fel, hogy beindult a 17 mérkőzésből álló bajnokság, és már a második vereséget szenvedjük el. Ifi: Tiszaföldvár-Jászkisér 1-1 Géza A bajnokság állása 1. Mezőtúr 2 2­6- 0 4 2. Jánoshida .2 2­­5- 1 4 3. Rákóczii. 2 2­­5- 3 4 4. Kisújsz. 2 1 1­7- 1 3 5. Kunhegyes 2 1 1­4- 1 3 6. J.alsósz. 2 1 1­3- 0 3 7. Alattyán 2 1 1­3- 1 3 8. Szászberek 2 1 1­1- 0 3 9. Jászapáti 2 1 ­1 3- 4 2 10. Sz.Vegyim. 2 1 ­1 3- 4 2 11. Tiszaföld. 2 1 ­1 2- 3 2 12. Martfű 2 1 ­1 2- 4 2 13. Kunszentm. 2 - 1 1 2- 3 1 14. Újszász 2 - ­2 3- 6­15. J.boldogh. 2 - ­2 1- 4­16. Jászkisér 2 - ­2 2- 6­17. Tószeg 2 - ­2 1- 5­18. Szajol 2 - ­2 1- 8 — Ifjúságiak 1. Újszász 2 2-­8- 0 4 2. Mezőtúr 2 2­­9- 2 4 3. Kisújsz. 2 1 1­12- 3 3 4. Martfű 2 1 1­4- 2 3 5. Jászkisér 2 1 1­3- 2 3 6. J.boldogh. 2 1 ­1 6- 2 2 7. Jászapáti 2 1 ­1 7- 4 2 8. J.alsósz. 2 1 ­1 3- 3 2 9. Kunszentm. 2-2­3- 3 2 10. Alattyán 2 1 ­1 4- 5 2 11.Jánoshida 2 1 ­1 3- 4 2 12. Tószeg 2 1 ­1 5- 7 2 13. Sz.Vegyim. 2 1 ­1 2- 5 2 14. Szajol 2 1 ­1 4-11 2 15. Tiszaföld. 2 - 1 1 2- 4 1 16. Kunhegyes 2 - ­2 1- 4­17. Rákóczii. 2 - ­2 1- 8­18. Szászberek 2 - ­2 0- 8­A 2. forduló válogatottja Az első csapat: Gácsi (Kunszentmárton) - Lisza- kai (Mezőtúr), Kállai (Kis­újszállás), Györgyei (Jász­alsószentgyörgy), Tóth (Alattyán) - Szikora (Tisza­földvár), Kalmár (Jászalsó­szentgyörgy), S. Nagy K. (Kisújszállás), Győr (Jász­alsószentgyörgy) - Bárány (Rákóczifalva), Szabari (Jászapáti). A második csapat: Pesti (Alattyán) - Rácz (Jászbol­dogháza), Herkó I. (Tisza­földvár), Demeter (Kun­szentmárton), Erdősi (Me­zőtúr) - Kemecsi (Kunhe­gyes), Gál (Jászalsószent- györgy), Szabó (Jánoshida), Vasas (Szászberek) - Tóth G. (Jánoshida), Bezzeg (Szászberek). A forduló játékosa: Szi­kora (Tiszaföldvár) A forduló játékveze­tője: Nagy R. (Jászalsó­szentgyörgy - Martfű) A góllövőlista állása - 3 gólos: Bagossy (Mezőtúr), 2 gólos: Honti (Martfű), Csillag (Kunhegyes), S. Nagy Zs. (Kisújszállás), Szikora (Tiszaföldvár), Bá­rány (Rákóczi), Németh (Jászapáti), Szabó I. (Já­noshida). Felvételünk a Szajol-Rákóczifalva összecsapáson készült

Next

/
Thumbnails
Contents