Új Néplap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-16 / 190. szám

16 1993. augusztus 16., hétfő Hírek----információk------érdekességek 1 993. augusztus 16., hétfő Ábrahám napja Napkelte: 5.41 órakor, napnyugta: 19.55 órakor. Holdkelte: 3.55 órakor, holdnyugta: 18.45 órakor. Születésnaptár 110 éve született Kovács Mári festőasszony, aki Tor­nyai János mellett kezdett festeni, s több (részben önálló) kiállításon mutatta be naív őszinteségű, főleg alföldi tájakat ábrázoló ké­peit. Juhász Ferenc 65 szüle­tett. Kétszeres Kossuth-dí- jas és József Attila-díjas költő. 1949-ben jelent első verseskötete, melyet még kettői követett rövid időn be­lül. Ezeket derűs optimiz­mus, a népköltészet forma­kincsének újszerű felhasz­nálása, a hasonlat és a jel­zők többszörös használata jellemzi. Az ötvenes évek­től lírájában a keserű töp­rengés, a befelé fordulás je­lentkezik. Látomásaiban a magány, a lét problémáivl foglalkozik. Stílusát a vizu­ális és nyelvi fantázia jel­lemzi. 55 éves Balczó András öttusázó, többszörös világ-' és olimpiai bajnok, aki 1973-ban vonult vissza. Azóta az öttusázó-istálló lovainak belovaglója. Eseménynaptár A magyarok II. világ- kongresszusa. Szent István halálának 900. évében, 1938 augusztusában hívták újra össze a magyarok vi­lágtalálkozóját Budapesten, melynak legfontosabb ese­ménye a Magyarok Világ- szövetségének létrehozása volt. A kongresszuson be­számoló hangzott el a Ma­gyarok Világkongresszusa Állandó Szervezeti Irodájá­nak 1929-38 között végzett munkájáról, a határozatok teljesítéséről. Az iroda át­adta helyét a kongresszuson létrehozott Magyarok Vi­lágszövetsége irodájának. Abrahám Áhrahám. Héber eredetű név, jelentése a Biblia sze­rint: a tömeg, a sokaság atyja. A modem nyelvtu­domány szerint az előtag je­lentése valóban „apa”, az utótag azonban ismeretlen. Védőszentje: Ábrahám pát­riárka (Kr. e. 19-20 sz.) Ökumenikus egyházi naptár Köznap. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Jézus edesszai képének átvi­tele és Diomidisz vértanú napja. Ä zsinagógái naptárban erev ros hodes, újhold előtti nap. Jóm kippur katan, böjti nap. Korán-miniatűr Kínában Nemrégiben bukkantak rá Kínában a világ eddig ismert legkisebb Koránjára. A Hszin- csiarig tartományban, egy öreg parasztasszony házában talált páratlan könyvecske mindössze 2,7 centiméter hosszú, 1,3 cen­timéter széles és egy centiméter vastag. Súlya 4,9 gramm. A lapok rovarszámy-vé- konyságúak, de a szöveg teljes: 6236 fejezetében 77 ezer 934 szó szerepel. A miniatűr Korán egyébként jó állapotban van. Tévedés Két részeg autózik. Egy­szer megszólal az egyik:- Vigyázz, te! Nekihajtasz a ház falának!- Én? Azt hittem, te ve­retsz/ Nyugdíjasok programjai Szolnok. A Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Nyugdíja­sok Kulturális Egyesülete az el­következendő időszakban szá­mos programot szervez tagjai és a kívülállók számára. Sümegi történelmi várjáté­kok megtekintése, díszvacsorá­val, augusztus 21-22-én. Autó­buszos kirándulás; barangolás Nógrád megyében, a szanda- szőlősi Béke Nyugdíjas Klub tagjaival közösen, augusztus 28-29-én. Részvételi díj: 1500-2000 forint között. A két­napos barangolás során elláto­gatnak Bátonyterenyére, Salgó­tarjánba, Benczúrfalvára, Szé- csénybe, Balassagyarmatra és Szirákra; látogatás Nagybá­nyán, Szolnok testvérvárosában és környékén, többek között Kohón. Részvétel a Petőfi-ün- nepségen. Időpont: szeptember 3-4-5-6. Részvételi díj 2 ezer forint; szeptember 4-én a fővá­ros nevezetességeivel ismer­kedhetnek meg az érdeklődők. Látogatás a Parlamentben - ide­genvezető segítségével. Részvé­teli díj 800 forint, tagoknak 600; svájci körút - budapesti nyugdíjasokkal közös kirándu­lás szeptember 20-24 között, autóbusszal. Részvételi díj 11 ezer forint. Az út során minden jelentős svájci várost megláto­gatnak. Jelentkezni augusztus 20-ig lehet; Déryné-emléktúra Jászberénybe és Miskolcra szeptember 25-26-án. Áz elmúlt évi nagy sikerre való tekintettel az egyesület is­mét váltott negyven bérletet a kecskeméti Katona József Szín­házba. A vezetőség azt tervezi, hogy más-más kapcsolódó program egészíti ki a szombat délutáni színházi előadásokat. Az egyesület szolnoki cso­portja külön programot szervez a Szapáry utca 19.-ben péntek délutánonként, kettőtől négyig. Az egyesület szervezője, Tombor József kedden és pén­teken délután kettőtől fogadja a az érdeklődőket az előbbi címen található irodában. Közúti információk A megye országos közútjain augusztus 19-ig az alábbi forga­lomkorlátozással járó munkák lesznek: A 32. számú főút 72+678 - 73+347 kilométer szelvényei között Szolnok belterületén a burkolatmegerősítési munkák tovább folytatódnak, ezért a burkolat egy részét lezárják a kiemelt szegély bontása és újra­építése miatt. A főúton 30 km/h sebességkorlátozás van érvény­ben. A 32. számú főúton a 23+100 - 24+700 kilométer szelvények között Jászberény külterületén padkaépítés miatt lépcsőzetes sebességkorlátozást vezetnek be, lokális rövid idejű félszéles­ségű lezárás mellett. A forgal­mat jelzőőrök irányítják. A munkát előreláthatólag augusz­tus 18-án befejezik. A 4. számú főúton Kisújszál­lás belterületén a 147+200 ki­lométer szelvényben a város centrumában jelzőlámpa telepí­tés miatt a négy forgalmi sávból a két szélsőt lezárják. A 4625. jelzésű Szolnok-kis- kunfélegyházi összekötő út 2+250 kilométer szelvényében a Tisza Bútorgyár előtt csator­naépítés miatt a forgalom az út­tal párhuzamosan megépített ideiglenes útra lesz terelve. A 4. számú főúton a 120+000 - 150+000 kilométer szelvé­nyek között kézi jelek festését végzik augusztus 18-án és 19-én. Szép házak Ismét megjelent a „Szép há­zak” című folyóirat, mely két­havonta jelentkezik. A megszo­kott színvonalú képek és szakí­rások, érdekességek várják az olvasókat. Ellátogat az újság Vásárhelyi műtermébe, megismerteti önö­ket a tágas tetőterekkel, az asz- szimmetrikus ikerházzal. Szak­folyóirat-ajánlás, ingatlankíná­lat is található a lap hasábjain. Az impozáns fotók mellett meg­ismerkedhetnek burkolóanya­gokkal, festék- és ragasztó- anyagokkal, cserépkályhákkal, kandallókkal, videomegfi- gyelő-rendszerekkel. Akit érdekelnek a szép há­zak, a praktikus otthoni taná­csok keresse a lapot a hírlapáru­soknál. A vidámság (b)irodalmában Az Országos Versmondó Egyesület és a Nemhivatásos Színházak Szövetsége - hagyo­mányteremtő szándékkal - fesz­tivált szervez. A Vidám Művek Fesztiválját a színház és az elő­adóművészet műfaji kategóriá­ban rendezik meg. Fontos célként tűzték ki, hogy az előadók és a nézőkö­zönség közel kerülhessen egy­máshoz. A program összeállítá­sánál a vidámság fogalmát meg­lehetősen tág határok között ér­telmezik: lehet klasszikus vígjá­ték, vagy abszurd dráma, csak hasson a rekeszizmokra. A versmondóknál különösen fon­tos feladat lenne azon tétel cáfo­lata, miszerint a versmondó csak világfájdalmat képes elő­adásmódjával közvetíteni. A rendezvényt a budapesti Vörösmarty Művelődési Ház­ban rendezik, október 16-án, 17-én. A fellépő csoportok, il­letve előadók szállás és étkezési hozzájárulást kapnak. Jelentke­zés és további információ az Országos Versmondó Egyesü­letnél: 1011, Budapest, Corvin tér 8., illetve az 1/ 138-2264 (napközben) telefonon és az 1/ 1886-387 (este) számon. Törvényekről mindenkinek A napokban lépett hatályba az új lakás és helyiségtörvény, mely a lakások, üzletek, irodák, műhelyek, raktárak, garázsok és más helyiségek megvásárlásá­nak, bérletének új lehetőségei­ről rendelkezik, s ily módon több százezer családot, vállal­kozót érint. Az Agrocent kft kiadója ez okból jelentette meg kiadványát „Az új lakás és helyiségtör­vényről mindenkinek!/ A meg­vásárlás és bérlet leghetőségei ” címmel, mely a hírlaposoknál és könyvárusoknál vásárolható meg. Tekintettel a téma közérdekű voltára a szerzők ingyenes tele­fonos tanácsadással állnak a la­kosság rendelkezésére augusz­tus 17-én, kedden 13 és 17 óra között, valamint augusztus 19-én, csütörtökön 13 és 17 óra között az alábbi számokon: 269-66-00; 120-84-93; 167-08-28. 082 Telefondoktor A Telefondoktor a 082-n augusztus 20-ig a magas vérnyomásról, annak okai­ról, a megelőzésről ad élet­módbeli tanácsokat mind­azoknak, akik tárcsázzák az imert telefonszámot.. f--------------------—......— S zemélygépkocsi-vezetői tanfolyamot indít Kovács László magánoktató 1993. augusztus 24-én, (kedden) 16.30 órakor. Közúti elsősegélynyújtásból is a tanfolyam helyszínén. Jelentkezés: Szolnok, Baross út 54. K/IÁV vendégszobák (Gépiparival szemben) egész nap (az ünnepek alatt is). Telefon: 372-216; 372-927, valamint hétköznap Szolnokon, az OPEL Szalonban, Bercsényi út 1. Többszöri részletfizetési •31952/1K* Egyezségi tárgyalások A zagyvarékasi „Béke” mg szövetkezet területén működő földkiadó bizottságtól kapott ér­tesítés szerint az alábbi időpon­tokban részaránytulajdonosaik részére egyezségi tárgyalást tar­tanak: Augusztus 24-én 14 órakor a zagyvarékasi művelődési ház­ban a 67-es és 90-es nagyüzemi táblára. Augusztus 25-én, 14 órakor a zagyvarékasi „Béke” mg szö­vetkezet szolnoki üzemegysé­gében (volt „Lenin” tsz központ - klubhelyiség) az U 20-as táb­lára. Augusztus 31-én 14 órakor a zagyvarékasi művelődési ház­ban a 89-es táblára. Kérik a fenti táblákban érde­kelteket, hogy az egyezségi tár­gyalásokon vegyenek részt! Segítsenek Véradónapok A megyében a következő he­lyeken és időpontokban tarta­nak véradásokat: Augusztus 16-án, hétfőn a mezőtúri véradó állomás várja nyílt napon 8-tól 14 óráig a la­kosokat. Tiszaszőlősön az Or­vosi Rendelőben 8 és 11 óra kö­zött várják a társaikon segíteni kívánókat. Augusztus 17-én. kedden a szolnoki véradó állomáson a Hetényi Géza Kórház-Rendelő­intézet dolgozóit várják 8-tól délig. Augusztus 18-án, szerdán szintén Szolnokon, a véradóban szerveznek véradást a lakosság­nak. A karcagi véradó állomás hétfőtől csütörtökig 8-tól 12-ig várják a donorokat. Találkavonal minden nap Aki egyedül érzi magát, hív­hatja naponta az 56/421-623-as telefonszámon a Társkereső Klub szolgálatát reggel 8-tól 20 óráig. Fesztivál a Tisza mentén Jó szórakozás, műfaji, hely­színi, gondolati sokféleség- né­hány szóban így foglalhatnánk össze a Szatmárcseke és Szol­nok közötti egy hétig csorgó, úszó egyetem mindennemű je­lentőségét. A fesztivál a Múl­tunk jövője címet kapta, meg­rendezését az „Európai Ma­gyarországért Alapítvány és az SZDSZ támogatta. A rendez­vénysorozat tegnap vette kezde­tét Szatmárcsekén. Ma Dombrádon, a Tisza-parti Vigadó Csárdában „T.engeri- hántás” címmel irodalmi szalon lesz a formáról, majd élő nép­zenét hallhatnak a brit szigetek­ről. Holnap Gávavencsellőn, a Dessewffy-kastély parkjában a magyar, szlovák, román, ci­gány, szerb, horvát, bosnyák konyha vetélkedője zajlik, címe: „Egy tál dödölle, ettél be­lőle?” A tűzhely és a kondér mellett ismert személyiségek keverik az ételt. Szerdán Tokaj­ban a néptánc, a népzene lesz a központi téma, megismerhetik a résztvevők a magyar zene útját az Uráltól Európáig. Csütörtökön Tiszaújvárosban a program összeépül a város ál­tal rendezett nemzetközi nép­táncfesztivállal. Pénteken Abádszalókra ér a mozgó túra. „Köcsögduda” címmel vidám, zenés műsort tartanak a népmű­vészet köreiből. Este 7 után Z’ZI Labor koncert is lesz, táncházzal, tűzijátékkal egy­bekötve. A szombati zárónapon Szol­nokra ér a fesztivál programá­radata. A rendezvények a műve­lődési központban, a Verseghy Gimnázium udvarán, a Tiszai Hajósok terén különböző for­mában zajlanak. A városháza dísztermében 11 órakor „Múltunk jövője” cím­mel gondolkodók konferenciája kezdődik a népi kultúra jövőjé­ről ismert közéleti személyisé­gek részvételével. A rendezvény záróakkordja a Szigligeti Színházba szervezett gálaest lesz, melyre majd je­gyek elővételben is válthatók. A felsoroltak mellett, fürdé­sek, hajózások, tábortűz és sok érdekesség várja a résztvevőket a hét során. BÁTOR EMBER. Sokan laknak Szolnokon, de annyi min­dent, mint Budai József (alis Joe) kevesen éltek meg. Igen változatos élete volt már eddig is: Amerikában szü­letett, 5 évig élt és dolgozott Belgiumban, s megjárta a vietnami poklot is. Jászságban nevelkedett szülei nyom­dokát járva hazatért. A legnagyobb feladatot mégis most vállalta magára, hisz vállalkozóként próbál kis hazánk­ban megélni. Legújabb beruházása az Ady Endre úton nemrég nyílt Joe & Joe presszó. Fotó:n.zs. SUZUKI márkaképviselet és szerviz az elérhető autó R Kft. Szolnok, Baross út 44. Telefon/fax: 56/375-201. FRANCIA Riviéra: Nizza-Cannes-Monaco -Monte Carlo szeptem­ber I0-I9., 15.950 Ft. Sörfesztivál München­ben + Salzburg szep­tember 30 - okt. 4.. 11.999 Ft. Sorrentói emlék: Velence-Róma- Nápoly-Pompeji-Vezu v-Kapri-San Marino ok­tóber 8-17., 18.950 Ft. Fett-be Túl az Alpokon Ausztria, Svájc, Lich­tenstein október I9-24., 15.950 Ft. Legolcsóbb apartmanok Istrián. olasz tengerparton. Ve­lence belvárosában. Nagyalföld, Domus-szal szemben. 56/376-150, 424-333. * *31207/3 H* TAPÉTÁK már 170 Ft- tól! Szolnok, Baross u. II., az udvarban. *31528/9K* ■B MAGÁNYOS? Társtalan? Segítünk Ön­nek társat, szabadidő partnert keresni! „TALÁLKAVONAL: 56/421-623”. ________ TAP ÉTAVÁSÁR! Né­met habtapéták 490 he­lyett 200 Ft-ért kapha­tók. Szolnok. Baross u. 11. *31910/4K* KÁRPÓTLÁSI jegyet napi árfolyamon kész­pénzért vásárolok. Jász­berény. Thököly 16.. 57/312-053. *31970/1H* ÉlkerKft. Szolnok KERESKEDŐK, VENDÉG­LÁTÓSOK! Használt üzleti állványok, berendezések, gépek KIÁRUSÍ­TÁSA 1993. augusztus 17-én 10-13 óráig Törökszentmiklós, Batthyány u. I. (Arany ABC) ÉLKER Kft. Szolnok KÖZÉPFOKÚ vámke- zelöi (vámügyi) és fel­sőfokú szakképesítést igénylő munkakörben dolgozóknak vámügy­intézői tanfolyamot in­dít a TIT! Jelentkezési feltétel: középiskolai végzettség. Jelentkezni aug. 25-ig lehet Szolno­kon a Baross u. 20. sz. alatt! Telefon: 56/375- 122, 377-501. •3I965/2H* Még augusztusban elvé­gezheti a kedvezményes részvételi díjas ALAP­FOKÚ SZÁMÍTÓ- GÉPKEZELÖ ÉS SZÖVEGSZER­KESZTŐ tanfolyamot a TIT-nél. Jelentkezni, érdeklődni: Szolnok. Baross u. 20. I. em. Te­lefon: 56/375-122, 377- 501. *31966/2H* A TIT NYELVISKO­LA FRANCIA közép­haladó. szombat délutá­ni. és OLASZ nyelv­tanfolyamot indít! Szol­nok, Baross u. 20. I. em. Tel.: 56/375-122, 377-501. *32069/1H* A TIT GÉPÍRÁS és PC-gépkezelői. szöveg- szerkesztői tanfolyamo­kat indít! Szolnok. Ba­ross u. 20. I. em. Tel.: 56/377-501, 375-122. *32079/1H* KISMÉRETŰ, üres la­kást bérbe vennék. Te­lefon: 18 után, 56/373- 063. »32083/2K* DISCOS TOURS. Szolnok. Baross u. 26. Telefon: 56/421-504. ajánlata! Isztambul: 6 napos út, 6 naponként folyamatosan 8.500 Ft. Tunézia: minden csü­törtökön folyamatosan, 8 nap repülővel 29.900 Ft-tól. Svájc-Lichtens- tein: 5 nap. szeptember 26-tól 12.500 Ft. Non­stop utak: Trieszt-Tar- visio minden pénteken 2.100 Ft. München szeptember 3-án 2.500 Ft. *32094/1K* A híroldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel további információk a 423-423-as telefonszámon közölhetők.) "Néplap JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF Felelős szerkesztő: Bistey András T ervezőszerkesztó: Laczi Zoltán, Majnár József Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Telefon: 424-444 tx: 23-357, fax: 422-853 Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató Telefon: 76/482-192 Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság 4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 06-52-12-111; Igazgató: dr. Kovács József Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyedévre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. Az áruspéldűnyok ára: 13.80 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. ISSN 0865-9133

Next

/
Thumbnails
Contents