Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-05 / 154. szám
4 1993. július 5., hétfő Két generáció barátsága 1992 őszére vezethető vissza két generáció, az idősek klubja és a Béla király úti óvoda Margaréta csoportjának kapcsolata. Többször van közös rendezvényünk. Az óvodások népi játékokat, bábelőadásokat adnak elő a klubtagok örömére. A megyei Vöröskereszt által hirdetett rajzpályázat egyik nyertese a csoportbeli Szoboszlai Kinga. Rajzait kiállításon mutattuk be fogadott barátainknak. Kedves volt május 28-án az évzáró, ahol az idősek tisztelték meg jelenlétükkel az óvodásokat, s ajándékokkal lepték meg a csoport „ballagó” tagjait. (Fenti fénykép ezen az ünnepségen, a műsorról készült.) A gyermekek, az óvónők, a szülők szeretettel várták a vendégeket, finomságokkal kínálták őket. Az együtt töltött órák maradandó emlékével tértek vissza a klubtagok otthonukba. Még napok múlva is erről az eseményről beszéltek - mindkét helyen. A kapcsolatot szeretnénk fenntartani és elmélyíteni. Az együtt töltött meghitt, derűs órák megszépítik a koros emberek egyhangú életét, a gyerekek pedig megtanulják tisztelni az idősebbeket. - A levelet és a fotót Oros Istvánná kisújszállási óvónőtől kaptuk. Évente kétszer sepernek NINCS pénzbeszedő! K. B.-né szolnoki olvasónk minden bizonnyal félreértette a lapunkban június 17-én „Kérem, ne küldjék el a kéményseprőt” - Egészségünket, biztonságunkat védi címmel megjelent választ, amelyet egy korábbi panaszra küldött Vidra Zoltán, a Fűtéstechnikai Vállalat igazgatója. Kétség nem fér hozzá: a kémény fontossága bármilyen fűtési módnál vitathatatlan. Mégsem baj, hogy írt most nekünk! Soraiból ugyanis kiderül, hogy május végén megjelent a házánál egy elegánsan kiöltözött, kerékpáros úr. (?!) Csengetett, s amikor megkérdezte tőle, hogy mit óhajt, azt válaszolta: ő kéményseprő, fizesse ki a seprési díjat. Levélírónk tovább érdeklődött: seper vagy ellenőriz? Nem, csak pénzt szed... - hangzott a „felvilágosítás”. Nagyon okosan felelt K. B.-né: december 31-én fizet, az elvégzett munka után! Forgó József kirendeltség- vezetőtől olyértelmű tájékoztatást kaptunk, hogy nincs pénzbeszedőjük! A kéményeket egyébként évente kétszer kell seperni, s az ezért járó díjat az egyik seprésnél maga a kéményseprő kéri a háztulajdonostól. Készpénzszámlát ad a kifizetésről, s arcképes vállalati igazolványt hord magánál! Négyévenként végzik a kötelező műszaki felülvizsgálatot; erről is szabályos számlát ad dolgozójuk - aki általában nem elegánsan kiöltözve, hanem kéményseprő egyenruhában jár! Küldjön egy képet! Nagykörűi régi pillanatok Marsi Lajos bácsiék udvarán készült ez a fotó 1936-ban. Ilyen osztagokba rakták a gabonát, s ilyen cséplőgépekkel csépelték. Az akkori gépes banda látható a képen. (A banda elnevezés nem elmarasztaló! - a szerk.) 1915-ben épült Dobapusztán ez a szivattyú, ami árvíz esetén nyomta át a Tiszából a vizet a csatornákba. 1944-ben pedig a rizsföldekre, de azóta már újítottak rajta. A felvételeket Bálint Béláné nagykörűi olvasónktól kaptuk. A szerkesztőség postájából Emberekről hét bőrt... Sokáig nem megy a sanyargatás! Újságot olvasva, rádiót hallgatva, tévét nézve nagyon felháborított a 800 millió dollár értékű fegyver vásárlása a honvédségnek. Kérdezem én, hogy valóban erre van szüksége a magyar népnek? Akik vásárolnak, adót. áfát és árakat emelnek, vagy éppen munkanélküliséget teremtenek, esetleg a mezőgazdaságot zúzzák szét, gondoltak-e már az éhező, szerencsétlen, szegény magyar emberekre? Mindenkinek joga lenne az emberibb élethez, ahhoz, hogy legalább elviselhető körülményeket teremtsen magának és családjának. Szeretném, ha az ilyen egyszerű levelek, mint az enyém is, eljutnának az ország vezetőihez, figyelnének is rá, elgondolkodnának rajta. Mert mi is szeretnénk úgy élni. mint a törvényalkotók és a magyar emberekről hét bőrt lehúzok. Sajnos, szegények, szenvedők, munkanélküliek, 10-20 ezer forintból tengődök vagyunk többen. Pedig higgye el minden magas fizetésből élő vezető és honatya, hogy mi is emberek vagyunk, sokáig nem megy ám már a sanyargatás és szenvedés, tűrés. Mélységesen megalázó, ha nincs szükség valakinek a munkájára, s kiteszik a „szűrét”, a mindennapi megélhetéséért kell harcolnia, segélyekért kilincselnie! Igen, Uraim, ezen kellene elgondolkodni és az új munkahelyek teremtésére fordítani a 800 millió dollárt, nem latolgatni. hogy az áfa emelés többletköltsége nem több, mint 300 forint/fő. Tudják vajon, hogy hány ilyen „300 Ft/főt” fizetünk pluszban a fizetésünkből, illetve abból a fizetésnek nevezett 50-60 százalékból, a nettóból, amit haza vihetünk? A dolgozó embert kellene támogatni, segíteni, hogy egészségesen és boldogan, békességben éljen, mert lehet, hogy egyszer betelik a pohár, és akkor talán nehéz lesz megállítani az indulatokat. Sok a szegény ember, és nem tudja majd miből kifizetni az áfát, az adót, a villanyszámlát, a tüzelőt, és lassan már az alapvető élelmiszereket sem. Ki fizeti ki helyette mindezeket ? Hová mehet kölcsönért? - Azt miből fizeti vissza? Ki ad neki ennivalót? A megélhetését a legtöbb ember szeretné magának megteremteni. de nem hagyják! Miért nem? Ha sok ilyen levél eljutna, ahová kell. nem hiszem, hogy nem hallanák meg a „vészjelzőt”. Kérem, vegyék komolyan a többséget, amíg nem késő! Molnár Istvánná, Abádszalók Lelkiismeret nélkül az MDF Az MDF utolsó egységes országos gyűlése 1993. január 28-án volt. Ott akkor az MDF helyi szervezeteit képviselők túlnyomó többsége a teljes egység mellett állt ki. Tanulságos dolog az MDF-esek közhangulatának megfelelő nyilatkozatokra visszatérni: olyan kevés idő telt azóta el, hogy a felszólalók nem tagadhatják meg, amit mondtak. A tudósítások szerint két Szolnok megyei tagjuk szólalt fel. Fazekas Sándor (Beseny- szög) a következőket mondta: - Én azt szeretném, hogy ha a három irányzat megbékélne, és jó programunk lenne a következő másfél évre. Aztán valahogy együtt mennénk tovább, mert különben ennek a pártnak nehéz dolga lesz ’94-ben. Nagy Zoltánná (Tiszaföld- vár) ennél tovább ment: - Az MDF-nek szüksége van Antall Józsefre, Csurka Istvánra, sőt még Debreczeni Józsefre is. Antall József a mi magyar Mózesünk, Csurka István pedig a nemzet élő lelkiismerete. Magam is határozottan állítom, hogy amióta olvastam a Néhány gondolatot (Csurka tanulmánya), azóta tisztábban látok. Kijelentem, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Ezekből az alig néhány hónapja szentül hitt véleményekből, no meg az utóbbi időkben véghezvitt MDF tisztogatásokból az alábbi következtetés vonható le. 1. Ennek a pártnak bizony, nagyon nehéz dolga lesz ’94-ben. 2. Kizárták az MDF-ből a nemzet lelkiismeretét. Vagyis akkor az egy lelki- ismeretlen párt. Csakis ennek tudható be, hogy a Fidesz-szel összeborulva (!) jogosulatlanul székházat szereztek és adtak el állami banknak 1,5 milliárd forintért. 3. Ha az MDF annyira egységes ma, ahogy azt Tóth István megyei elnökük állítja, akkor az csak egyféleképpen lehetséges: már csak egyes egységes egységek maradhattak benne. E. L. Szolnok Változik az üzletpolitika A vevőnek kedvezni kell! Nem égbekiáltó a panaszom, de kell, hogy tudjanak róla az illetékes vezetők is. Kétszer vásároltam mostanában húst a szolnoki Sarok ABC-ben. Első alkalommal megkértem a fiatal eladót: szeleteljen fel nekem egy kiló combot. Nem éppen udvariasan - még csak ez hiányzott! megjegyzéssel - hárította el kérésem. Úgy tűnt, legszívesebben a kosaramba vágta volna az árut. Másodszor is szeletelve kértem (volna) a sertéscombot, megint csak hiába! Szóltam a főnök úrnak, aki állította: ők nem szoktak szeletelni. Egyébként akciós húst mértek, nem is voltunk túl sokan, kb. tízen álltak mögöttem. Szerintem ez nem indok a kérés megtagadására. Kérdezzék meg a vezetőket, hogy a kereskedők csak azt veszik emberszámba, aki kilószámra tud vásárolni? Vegyék már tudomásul, hogy az ilyen vevők száma egyre fogy! Lehet, hogy most már a tanulókat is úgy oktatják, hogy semmi kedvesség, hadd haladjon a sor, az a fontos, aki sokat vesz, minél kevesebbet törődjünk a vevővel? - U. Gy.-né nyugdíjas olvasónk panaszkodott így. Őszintén szólva nem tudtuk végigtelefonálni a város hús- és élelmiszerboltjait: ahol tőkehúst mérnek, felszeletelik-e, ha a vevő kéri. (A karajt biztosan, mivel bárd nincs minden háztartásban.) A Solami Húsipari Rt.-nél kapott tájékoztatás szerint: nem találkoztak még olyan előírással, ami a tőkehús szeletelését előírná. Belső szabályzatok szólhatnak erről az üzletekben, ők nem tudnak róla. Saját boltjaikban úgy adják a húst, ahogy a vevő kéri. Informátorunk szerint manapság változnak a szokások, új üzletpolitikát kell követniük a kereskedőknek (is)... Az Aranykanna ABC helyettes vezetője elmondta: örülnek, ha elkel a húskészletük. A lakótelepen egyébként is sok a nyugdíjas, a gyeden, gyesen lévő kismama. Kémek két szeletet, hármat, akkor természetesen annyit adnak. Ha annyira telik? Talán majd mindenhol jobban megbecsülik a vevőket, ha azt akarják, hogy „menjen” a bolt. Reménykedjünk! Az oldalt összeállította: Farkas Ferencné Expressz - ajánlva Nem a marhapotyára mennek, „csak” dolgoznak Tisztelt „leli” Úr! Vagy Úrnő! Meglepetéssel olvastam június 28-án e rovatban sorait, melyekkel a városi televízió munkatársainak öltözetét kritizálja, sőt az öltözetből következtet arra, hogy viselőik nagyképűek. Az én véleményem az - ha Önt a sajátján kívül esetleg a másé is érdekli -, hogy nem a nadrág hosszától vagy anyagától függ: nagyképű-e valaki. - Lehet, hogy nem vagyok eléggé sznob? Azon nem vitatkozom, hogy a marhapotyára strandpapucsban kell-e menni (ebben Ön bizonyára szakértő), de azt gondolom, hogy aki nem a hangversenyre, a színielőadásra, a hídava- tásra, a miniszterelnök és a püspök mondanivalójára kíváncsi, hanem a tévések ruhájára, az inkább maradjon otthon, hiszen tulajdonképpen nem is az események érdeklik, csak azért megy oda, hogy magát megmutassa, s azon csámcsogjon; ki volt ott, és miben? Meggyőződésem, hogy a városi tévé munkatársai nem azért öltöznek térdnadrágba, hogy Önt, vagy bárkit sértsenek, megbántsanak, hanem azért, mert meleg van és ez a divat. Sajnos, fotós kollégáimmal együtt én is számtalanszor kerültem már kellemetlen helyzetbe a ruházatom miatt. Egy nap több eseményen is részt kell vennünk. Lehet, hogy a veszé- lyeshulladéklerakó-telepről megyünk kitüntetés-átadásra; a focipályáról a Tisza Szállóban rendezett fogadásra, esetleg építkezésről (nyakig sárosán), vagy trágyázási bemutatóról érkezünk a szép, szőnyegpadlós polgármesteri hivatalba, netán egy üzlet átadására, vagy divatbemutatóra. Közben nincs idő átöltözni. Ezért süppedtem már tűsarkúmban szarvasmarha-telepen a trágyalébe, szétszakadt rajtam a szűk szoknyám, miközben a sportrepülőre másztam fel, s ez legalább olyan kellemetlen, mint farmerban és csizmában beállítani estélyi ruhába bújt emberek közé. Mivel gyakran egy időpontban két esemény is van. vagy távol vannak egymástól, előfordul, hogy elkésünk, vagy korábban eljövünk. Az anyagot - képet! - ugyanis idejében le kell adnunk! Laborálni, szöveget írni a kép(ek)hez stb. Eddig soha nem jutott eszembe, hogy mások nem gondolnak arra: a rendezvényen, az eseményen mi tulajdonképpen dolgozunk: sértésnek veszik nem éppen a helyhez alkalmazkodó, illő ruházatunkat. Higgye el, „leli”, azért nagyjából tudjuk, mi illik... Remélhetőleg kevés a „leli", aki véleményével anonymi- tásba vonul. És szerencsére az emberek többsége nem várja el, hogy aratásra aratóruhában, strandra fürdőruhában, bálra nagyestélyiben menjünk - dolgozni. Tudomásul veszik, hogy nem csak szellemi, hanem sokszor nehéz fizikai munkát is végzünk. l&Jty £w>De mivel a vasút drága... Hamvában holt tanfolyam Mike Sándorné jászberényi olvasónk „megjárta” a budapesti Dioró Divat Stúdióval. Plakátjaikról tudták meg, hogy manöken előkészítő tanfolyamot indítanak, ott, helyben. Időtartama három hónap, a tandíj pedig 5.400 Ft. Felvették 13 éves kislányát, s elkezdődött a tanulás. Csakhogy előbb - április 3-án befizetett 2.000 Ft-ot, majd egy hét múlva 1.400-at. A harmadik foglalkozás után közölték a kislánnyal: nem éri meg a fővárosból Berénybe utazni, kevés a tizenhét gyerek; járjanak ők Budapestre, korosztályonként más időpontban. Ezt levélben is megírták, s azt is, hogy így a tanfolyam részvételi díjából elengednek 1000 Ft-ot. Az ajánlat a Mike-családnak (gondoljuk, másnak se!) nem felelt meg. Kilenc (!) hétvégén kellett volna utazni. Manöken-jelölt, kísérő ... Lehet osztani, de főleg szorozni. Az anyuka április 26-án ajánlott levelet küldött a Dioró címére, amelyben a befizetett összeget kérte vissza. Az apuka személyesen is járt a stúdióban, többször telefonált - pénz sehol. Azaz: talán kóborol valahol (ha minden igaz), mert legutóbb azt a választ kapták: hat hét a banki átfutási idő, várjanak türelemmel. A szerkesztőségünknek küldött levél megírásáig eltelt, két hét. „Természetesen” ilyen rövid idő alatt a pénz nem érkezhetett meg. Esetleg azóta. Kapott a kislány viszont június 7-én két levelet, 8-án egyet: táborba, diszkóba invitálták, a nagy sikerre való tekintettel. Ami azt illeti, a szervezésük, az ügyintézésük nem mondható sikeresnek! S egyáltalán: hogy képzelik, hogy egy 13 éves gyereket elengednek a szülei százkilométerekre, diszkóba? Hol van a szobor-gyerek? Olvastam június 24-i lapjukban, hogy fürdetik a szobrokat Szolnokon. Örültem a hírnek, mert ebből arra következtettem, hogy van „gazdája” a szobroknak. A „gazda” biztosan tudja, hogy hová tűnt, s visszahelyez- hető-e megszokott helyére - a Megyeháza és a Technika Háza közé - a bájos kis szobor-gyerek. Mellesleg vandáljaink már tőle se fértek, erejüket próbálgatva igyekeztek lelökdösni a talapzatról. Két-három éve ezért helyezték biztonságba. Gondolom. mostanság is ez történhetett. Nem sérült talán meg? S ha igen, meg lehet „gyógyítani”? Nekem hiányzik a megszokott helyről. Talán másoknak is! M. G. Szerkesztői üzenet Bocsi Kálmánná, Kenderes: Megértjük nehéz helyzetét. A levelében említett „hirde- tés”-elgondolás megvalósíthatatlan. A hirdetés pénzbe kerül. E helyen pedig nem közöljük sorait. Ha elkezdenénk a hasonló jellegű kérések teljesítését, se vége, se hossza nem lenne a levéláradatnak.
