Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-31 / 177. szám
7TM Szabálytalan portré - Kalandos élet Jogi jo-jó Tiborc panasza Hihetetlen történet - Pillanatkép (írásaink a 9. oldalon) Diplomaátadás Budapest. Diplomaátadó ünnepséget tartottak tegnap a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián. Szendrei László, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára jelenlétében vehette át második diplomáját - hároméves sikeres tanulmányai után - a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia most végzett 172 hallgatója, köztük a határőrség 20, a rendőrség 4, a polgári védelem 2 és a lengyel hadsereg 3 tisztje. A katonai akadémián posztgraduális képzés folyik, a már főiskolát végzett tisztek többéves csapattiszti beosztás után kerülhetnek az intézménybe. Szolnok. A Vasipari Vállalat megszűntével a motorkerékpárokat, kerékpárokat, kerti kisgépeket Szolnokon a Mikszáth Kálmán út 8/A alatt javítja a Motor Doktor Bt. Időjárás-jelentés A következő héten meleg idő várható, többé-kevésbé zavartalan napsütéssel. Ma nagyon meleg lesz, 34-35 fokig melegszik fel a levegő. Vasárnapra kissé mérséklődik a hőség, gyors mozgású hidegfront vonul át felettünk. Néhány helyen délutántól zápor, zivatar is lehet. A vasárnapi csúcshőmérséklet 25-28 fok között lesz. A jövő héten folytatódik a meleg idő, a nappali felmelegedés több fokkal az átlagos felett lesz. Eső csütörtökig nem valószínű. A csúcshőmérséklet 31-34 fok között várható. Orvosmeteorológia Az előttünk álló héten csak egy front vonul át felettünk, nyugalmas, nyári időjárás következik. Aki fokozatosan szoktatja magát a naphoz és nem viszi túlzásba a napozást, azt nem érheti napszúrás. Ha azonban az átlagosnál erősebb az UV-(ultraibolya) sugárzás, akkor még az óvatosabb napozót is meglepetés érheti: erős bőrpír léphet fel. Az UV-sugárzás erősségére az ég színéből is lehet következtetni. Minél sötétebb kék az ég, annál több UV-sugár- zás éri a föld felszínét. HÉTFŐN 7.30 órától apró- és kiskeretes HIRDETÉSFELVÉTEL az 56/424-924-es telefonszámon. 18 óráig várjuk hívását. v ........_.. J P ályázat stúdióengedélyekre Kormányszóvivői tájékoztató Meghatározta a kormány azokat a szabályokat, amelyek alapján a nem kereskedelmi helyi rádió- és televízióműsorok készítésére szóló stúdióengedélyeket elosztják az igénylők között. A kultusztárca még augusztusban közzéteszi az első pályázati kiírásokat, amelynek során 102 frekvenciát hirdetnek meg - jelentették be a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón.- A kormány tájékozódott a várossá nyilvánítás helyzetéről és időszerű feladatairól - közölte a továbbiakban Juhász Judit szóvivő. A kabinet a kisvárosi hálózat további erősödéséhez és a településszerkezet arányosabbá tételéhez szükségesnek látja, hogy az ezredfordulóig 200-220 városunk legyen. Jelenleg 185 városban él a lakosság mintegy 63 százaléka. Három volt munkásőrbázis tulajdoni helyzetét is rendezte a kabinet. A XIX. kerületi Hunyadi u. 2-4. szám alatti ingatlant a Római Katolikus Váci Püspökség, a XIII. kerületben lévő Vizafogó u. 2-4. szám alatti épületet a Magyarországi Evangélikus Egyház, a VI. kerületi Lendvai u. 17-19. szám alatti ingatlant pedig a Világi Zsidó Iskola Alapítvány kezelésébe adta, oktatási-nevelési célokra. (Folytatás a 2. oldalon) A kár több tízmillió Nyersanyaghiány a növényolajiparban Jó ütemben készül az OTP új épülete Törökszentmikló- son a Referencia Építőipari Kft. kivitelezésében. Jelenleg a tetőszerkezetet készítik. (Fotó: K. É.) ECU helyett márka A Cereol Növényolaj-ipari Rt. mindent megtesz annak érdekében, hogy' a gazdák annyi olajos magot termeljenek, hogy gyári kapacitásait egész évben le tudja kötni. Ehhez mintegy egymillió tonna terményre lenne szüksége a feldolgozónak, amelyből az idén körülbelül 600 ezer tonnára számíthat. Legsúlyosabb gond a repce vetésterületének csökkenése, illetve a növényt ért téli és nyári időjárási viszontagságok hatása. Az olajgyárak 55 ezer tonna repcemagra számítottak, de csak 12 és fél ezer tonnát szállítottak be a gazdaságok. A Cereolnak külön gondot okoz, mint ahogy azt Kollár János, a részvénytársaság ' ezér- igazgatója elmondta, hogy a cég finanszírozta a szerződésben megkötött mennyiség termesztését, és most az alacsony termés miatt komoly veszteséggel számolhat. A vezérigazgató szavaiból az is kitűnt, hogy a Cereol jövőre 15 ezer forintra emeli a repce tonnánkénti felvásárlási árát, az előfinanszírozástól sem zárkózik el, illetve van rá pénz, de a megfelelő garancia kidolgozását most végzik. Ez az ár már „szimpatikus” a termesztőnek is, és ezzel remélhetőleg a növényolajgyárak feldolgozási kampánya is folyamatos lesz. I. szolnoki nemzetközi kiállítás és vásár Még mindig jelentkeznek résztvevők Úgy látszik, lehetetlen meghúzni bármilyen végső határidőt, hiszen még mindig jelentkeznek kiállítók. A fedett terület - a városi művelődési ház - csaknem betelt. Szabad területre jelentkezőket tudnak még elhelyezni. A rendezők egyeztetik a cégekkel a számukra kijelölt helyeket, sorba veszik az egyéb szolgáltatások (bútor, dekoráció, hostess, tolmács stb.) iránti igényüket. A Nikk Kft. közvetítésével megkapták az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Dánia nagykövetségeinek jelentkezését. Ők információs központot kívánnak működtetni. Díjtalanul vehet részt a kiállításon a Kézen Fogva Bt., amelyet az „Oázis” Alapítvány az Értelmi Fogyatékos Fiatalokért, a „Kézen Fogva” Értelmi Fogyatékosok Érdekvédelmi Egyesülete és a Mozgássérültek Egyesülete hozott létre. Munkájukról fa-, ruha- és bőrdíszműtermékeik adnak számot. A kulturális és egyéb szórakoztató programok egyeztetése most folyik. Ami már biztos, Kádár Béla megnyitója után opera- és operettgálát tekinthetnek meg a nézők a Szigligeti Színházban Pitti Katalin, Kovács Kolos és mások közreműködésével. A városi színpadon gyermekműsoroknak, divatbemutatóknak, BMX- és kötél- ugró-bemutatóknak tapsolhatnak a látogatók. A héten jelentkezett egy uszodatechnikai cég, amely kerti medencét állít fel és üzemeltet a vásár idején. Jó idő esetén a gyermekek akár meg is mártózhatnak benne. Csépán a Ditec sportszereket, kondigépeket és sportruházatot gyártó kft. a legtöbb munkavállalót (75 főt) foglalkoztató vállalkozás. Legutóbb egy porszórásos festőüzemet alakítottak ki. Felvételünk a próbaüzem idején készült. (Fotó: K. É.) Változik a valutakosár A Magyar Nemzeti Bank hétfőtől megváltoztatja a forint árfolyamának megállapítására szolgáló valutakosár összetételét. Eddig 50 százalékban a dollárt, 50 százalékban az ECU-t vették figyelembe, most az ECU helyét a német márka veszi át - tájékoztatta tegnap a Magyar Nemzeti Bank illetékese az MTI-t. Az európai monetáris rendszer tavaly szeptemberi megingásakor kapott felhatalmazást a Magyar Nemzeti Bank a kormánytól arra, hogy szükség- helyzetben a valutakosárban az ECU helyett a német márkát szerepeltesse. Az európai monetáris rendszer feszültségei az elmúlt időszakban szélsőséges piaci árfolyam-ingadozásokban nyilvánultak meg. Ezek ismét megkérdőjelezték az árfolyam-mechanizmus működtet- hetőségét, illetve az ECU piaci szerepének fenntarthatóságát. A forintárfolyam-számításkor alkalmazott valutakosárban a piaci mozgások pontos és megbízható követésének érdekében tartja indokoltnak az MNB a megingott piaci helyzetű ECU helyett a német márka szerepeltetését. A német márka alkalmazását a valutakosárban az indokolja, hogy a márkának és a hozzá kapcsolódó valutáknak egyre jelentősebb szerepe van a magyar külgazdaságban. A változtatás a forint árfolyamszintjét érdemben nem befolyásolja. (MTI) A kábeltévések tárgyalni szeretnének Mielőtt jogi útra kényszerülnének, a kábeltelevíziós társaságok képviselői tárgyalni szeretnének a Frekvenciagazdálkodási Intézettel arról, miért az OIRT 4 tévécsatornán engedélyezték a Juventus rádió országos sugárzását - hangzott el a Magyar Kábeltelevíziósok Országos Szövetségének tegnapi sajtótájékoztatóján. Az érintettek azért hívták össze a sajtó képviselőit, hogy így tudassák a közvéleménnyel: nem ők tehetnek arról, hogy július 23-a óta több százezer bekábelezett lakásban romlottak a tévéműsorok vételi lehetőségei. Rajkai László, a Magyar Kábeltelevíziós Hálózatok Szövetségének elnöke leszögezte: a kölcsönös egymásra mutogatást talán azzal lehetett volna megelőzni, ha a Frekvenciagazdálkodási Intézet az érdekeltek bevonásával hozta volna meg döntését a Juventus országos sugárzásáról. A kábeltévések azt is sérelmezik, hogy az intézet nem is tájékoztatta őket a változásról, arról csak a sajtóból, illetve lakossági bejelentésekből szereztek tudomást. Az érdekvédelmi szövetség több ízben megpróbált kapcsolatot teremteni az engedélyt kiadó intézet vezetőivel, mindeddig hiába. A sajtótájékoztatón arra is felhívták a figyelmet: a műszaki szakemberek szerint legalább hat-nyolc olyan sáv létezik, ahol senkit nem zavarna a rádióadás. (MTI) Őrizetbe vétel olajügyben Három személyt vett őrizetbe az olajügy kapcsán a Hajdú-Bi- har és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vám- és pénzügyőrség nyomozó hivatala - tájékoztatta az MTl-t pénteken a Hajdú-Bihar Megyei Éőügyészség illetékese. J. Ferenc, N. András és Sz. Sándor alaposan gyanúsítható azzal, hogy ásványolaj-származékok hamisításával úgynevezett jövedéki visszaélést követett el. A hatóságok lakossági bejelentés nyomán ellenőrzést tartottak a Hajdú-Bihar megyei Ti- szacsegén és a debreceni repülőtéren. A tartályokban levő olajiszapból és az olajmaradványokból vett minták alapján megállapították: az ott tárolt olajszármazékok meglehetősen magas koncentrációban tartalmaznak idegen anyagokat, ami azt jelzi, hogy az olaj valamilyen kémiai „kezelést” kapott. A vizsgálat eredményei súlyos visszaélésekre utalnak.