Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-30 / 176. szám

TÁBORI TANÁCSOK Sátorverési praktikák Tűzrakás-tanuljunk az indiánoktól! A tábort ajánlatos őrizni is Egy kis barlangászás <írásaink a 8-9. oldalon) Szökevények Budapest. A rendőrség jú­lius 27-én 13 órakor elfogta Juhász Géza 19 éves komádi lakost, aki két társával július 22-én szökött meg a Markó utcai Fővárosi Büntetés-vég­rehajtási Intézetből. Erről az Országos Rendőr-főkapitány­ság sajtóirodája tegnap tájé­koztatta az MTI-t. Szerencsés 13 Szolnok. Szerencsét ho­zott a 13-as szám annak a tizenhárom fodrásznak, akik a napokban tették le a mestervizsgát. A Szolnok és Vidéke Ipartestület kere­tein belül nyolc szakmában több mint százan tettek eredményes vizsgát ebben az évben. Cigaretta Rajka. Gyapot helyett nem kevesebb, mint 9758 karton cigarettát vitt volna át a hatá­ron az a Belgiumba tartó ma­gyar tehergépkocsi, amelyet szerdán nyittattak fel a vám­őrök Rajkánál - tájékoztatta az MTI-t a Vám- és Pénz­ügyőrség Országos Parancs­noksága (VPOP). A papírok szerint a pótko­csis jármű rakománya gya­potbálákból állt. A vámzár sértetlen volt, a ponyvarög­zítő zsinórok helyzetét azon­ban furcsának találták a vá­mosok. Úgy döntöttek tehát, hogy benéznek a ponyva mögé. Az előbukkanó Marl- borók és HB-k leltározása késő estig tartott. A VPOP nyomozó hivatala vizsgálatot indított a gépkocsivezető el­len. Távhívás Csatka. Újabb hat bakony- alji települést kapcsoltak be tegnap az országos és a nem­zetközi telefonhálózatba a Magyar 'Távközlési Rész­vénytársaság szakemberei. A csaknem 900 millió forint ér­tékű fejlesztési terv részeként ezáltal Kisbér és a környező falvak, így Aka, Acsteszér, Bakonysárkány, Bársonyos, Csatka és Kerékteleki is elér­hető a 34-es körzetszámon. Száraz idő Csökken a felhőzet, or­szágszerte túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délnyu­gati szél napközben megélén­kül. A nappali felmelegedés erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. SZUPERNAGYI - utoljára A korábbiakhoz hasonlóan a nagymamák bemutatását kezdeményező sorozatunk is gyorsan népszerűvé vált. Ezt bizonyítja a lapunkban megjelent sok száz kép. Ám minden sorozat véget ér egyszer, a Szupernagyi ma utoljára jelentkezik a 12. és a 13. oldalon Intézkedések az aszálykárok enyhítésére Kormányszóvivői tájékoztató A kormány rendelkezett az áfa-kulcsok emelésével egy időben életbe lépő lakossági kompenzálás módjáról és mér­tékéről - jelentette be Juhász Judit a tegnapi szóvivői tájékoz­tatón. Ennek értelmében - az. Or­szággyűlés határozatának meg­felelőén - egyszeri támogatást kapnak mindazok a munkavál­lalók, akiknek bruttó keresete nem éri el a 15.000 forintot, to­vábbá azok, akiknek havi nyugdíja vagy nyugdíjszerű el­látása nem haladja meg a 11.300 forintot, valamint a csa­ládi pótlékra jogosult két- és többgyermekes családok, illető­leg a munkanélküliek jövede­lempótló támogatásában és az önkormányzatok által folyósí­tott rendszeres pénzbeli ellátás­ban részesülők. A kabinet a par­lamenti határozatot kiterjesztve bevonta a kompenzálási körbe a szülési szabadságon lévőket, a terhességi gyermekágyi segélyt, a gyermekgondozási segélyt és a gyermekgondozási díjat igénybe vevőket, továbbá a gyermeküket egyedül nevelő, il­letve a beteg, fogyatékos gyer­meket nevelő egygyermekes, családi pótlékra jogosult csalá­dokat. A gyesen lévő kismamák egységesen 1500 forintot kap­nak, s ugyanennyi jár a tesre és a gyedre jogosultaknak, ha az ellátásuk havi 10.000 forintnál nem magasabb. Amennyiben járandóságuk 10.000 és 11.300 forint között van, akkor egy­szeri alkalommal ezer forintot (Folytatás a 2. oldalon) Jól halad a tervezés a Jászságban Az első szakaszban tizenötezer új telefonvonal Két évvel ezelőtt jött létre a Jász-Com Rt., hogy a terület te­lefonhálózatának fejlesztését meggyorsítsa. Számos dolog nehezítette az ügy előmenetelét, de mára már van távközlési tör­vény, s sikerült tőkeerős kül­földi társaságokat is bevonni a munkába. A svájci állami telefontársa­ság, a Swiss PTT és a szintén svájci Swisscom az ottani falu­szövetség révén került kapcso­latba a jászokkal. Május 4-én az érdekelt felek Jászberényben egy memorandumot írtak alá ar­ról, hogy együtt kívánnak mű­ködni a mintegy 2,5 milliárd fo­rintos, első lépcsőben 15 ezer új vonalat eredményező befektetés megvalósításában. Az ehhez vezető úton a kö­vetkező lépés a július közepén történt svájci tárgyalás volt. A megbeszélésen a Matáv Rt., a Swiss PTT, a Swisscom és tag­vállalatai, a Cables Cortaillod, a Siemens-Albis AG., az Ascom, az Alcatel STR, valamint a Jász-Com Rt. képviselői vettek részt. Papp Zoltán, a Jász-Com Rt. (Folytatás a 2. oldalon) Tart a felújítás a szolnoki megyeházán. Most kerül sor az eredeti állapot visszaállítására. A munkát a Szolber Kft. végzi. Képünkön a betonkeverőből az emeleti helyisé­gekbe pumpálják a friss betont. (Fotó: Novák) Nyomozás a maribori fegyvercsempészés ügyében A Fővárosi Főügyészség közleménye A Fővárosi Főügyészség a ma­ribori fegyveriiggyel kapcsolat­ban a következő közlemény köz­zétételére kérte az MTI-t tegnap. „A Budapesti Ügyészségi Nyomozó Hivatal nyomozást folytat az úgynevezett szlovéniai fegyverszállítás ügyében isme­retlen tettessel szemben csempé­szet alapos gyanúja miatt. Az In­terpol ljubljanai irodája által kül­dött dokumentumok megalapoz­zák azt a gyanút, hogy a Mari­borban 1993. július 21-én felfe­dezett fegyverszállítmányt egy légi fuvarozással foglalkozó ma­gyar-ukrán vállalat juttatta el Khartumból Mariborba Budapest érintésével úgy, hogy a repülő­gép Ferihegyen is leszállt. A ferihegyi határvámhivatal nem kapta meg a szállítmányról azt az előírásszerű nyilatkozatot, amelyet a repülőgép kapitánya vagy az üzemben tartója lett volna köteles tenni, így semmi­féle magyar vámeljárás nem folyt. A szállítmány okmányai segélynek szánt élelmiszert mu­tattak. Okmányok szólnak amel­lett, hogy a fuvar szervezésében részt vett többek között az oszt­rák állampolgárságú Dieter Hofmann, aki ellen egyébként - mint ismeretes - kémkedés bűn­tette miatt folyik eljárás.”(MTI) Tüntetések a mezőgazdaság gondjai miatt? A Magyar Agrárkamara elnökségi ülése Ha nem történik gyökeres fordulat a jelenlegi agrárpoliti­kában, akkor demonstrációkra, különböző tiltakozó megmoz­dulásokra, esetleg tüntetésekre is sor kerülhet - jelentették be a Magyar Agrárkamara tegnapi elnökségi ülését követő buda­pesti sajtótájékoztatón. Mészáros Gyula, az érdekvé­delmi szervezet közgazdasági igazgatója azt is bejelentette: az agrárkamara az ágazat stratégiai döntéseinek meghozatala érde­kében nem csupán a kormány­nyal, hanem az ellenzéki pár­tokkal is egyeztető tárgyaláso­kat kíván folytatni. Az igazgató elmondta: az el­nökségi ülésre annak kapcsán került sor, hogy a közelmúltban tárgyalások folytak a kormány és az agrár érdek-képviseleti szervezetek megbízottai között. A testület most e megbeszé­léseket értékelte, s megállapí­totta: pozitív lépésként értéke­lendő, hogy az ágazat átmeneti működőképessége érdekében több hasznos intézkedés szüle­tett. Nem sikerült viszont haladást elérni az ágazat jövedelempozí­ciójának átfogó javítását, az ár­folyam-politika kedvezőbbé té­telét szolgáló kérdésben és több, a szövetkezeti törvényhez kapcsolódó gond megoldásá­ban. Sérelmezték az agrárkama­rában azt is, hogy az élelmisze­rek áfa-kulcsát ismét eme­lik. (MTI) Korlátozásra nem kell számítani Víztakarékossági program a Tisza vidékén A Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság elkészítette víz­készlet-gazdálkodási és -korlá­tozási koncepcióját a Tisza- és a Körös-völgyi régióra. A terve­zetet tegnap tárgyalták meg és hagyták jóvá Szolnokon, az érintett vízügyi igazgatóságok, az illetékes államigazgatási szervek és köztársasági megbí­zotti hivatalok képviselői. Több mint négyszáz település vízellátása a tét. Az aszályos időjárás a mezőgazdaságban sok gondot okozott. Bár az el­múlt napok esőzései javítottak a helyzeten, a folyók vízszintje alacsony. Most különösen fon­tos, hogy jól gazdálkodjanak az éltető vízzel, hisz a Tisza víz­gyűjtő területe fél Magyaror- szágnyi területet ölel fel. Meg­nyugtató, hogy a kiskörei tározó vízkészlete - ha korlátozások életbeléptetésével is - lehetővé teszi a legfontosabb igények ki­elégítését. Kilenc kategóriát állapítottak meg a szakemberek. Az első hat a vízigény korlátázását szabá­lyozza - nem a használatot. Ez azt jelenti például a kiskörei tá­rozó esetében, hogy az a kívána­tos, ha nyáron a maximális duz- zasztási szintet tartják, Szol­noknál a nyolcvan köbméter másodpercenkénti vízhozam az ideális. A Tisza-tó vízszintjének csökkentésére - figyelembe véve a frekventált üdülőövezet igényeit - csak akkor kerülhet sor, ha a Tisza vízszintje Szol­noknál a kritikus kétszáz­nyolcvan centiméteres szintre (Folytatás a 2. oldalon) Várhatóan szeptemberben megkezdődik a kunszentmártoni régi Körös-híd felújítása, mely egy évet vesz igénybe. A munkálatok idejére a hidat lezárják a forgalom elől. A re­konstrukció költsége 65-70 millió forint lesz, ebből 40 millió forintot biztosít a Közleke­dési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, a többit a helyi önkormányzat teremti elő. A kivitelezőt pályázat útján választják ki augusztusban. (Fotó: Korényi)

Next

/
Thumbnails
Contents