Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-29 / 175. szám
1993. július 29., csütörtök Hazai tükör 3 Kötvénykibocsátás Megkérdeztük az OIH vezetőjét: Milyen az idegenforgalom első félévi mérlege? Zárt körben, 100 millió forint értékben kötvényt bocsátott ki a közelmúltban a PVL Lízing Rt. A kötvénycsomagot teljes egészében lejegyezték. A vásárlói bankok, brókercégek, illetve takarékszövetkezetek voltak. A kibocsátó a kötvények forgalmazására a Talentum Rt.-vel, a Magyar Hitel Bank brókercégével kötött szerződést. A megállapodás három, évre szól, összességében 400 millió forint egy időben piacon lévő kötvény kibocsátására. Azaz, a mostani. 100 millió forint feletti későbbi értékpapír-kibocsátásokról a PVL Lízing Rt. saját pénzügyi helyzetének függvényében dö/it majd. Az első 100 milliós kibocsátás futamideje 365 nap, a névleA hódmezővásárhelyi központú Nyugdíj Nélküli Idős Korúak Országos Szervezete, valamint a Segítő Kéz az Idős Korúak Támogatására Alapítvány anyagi támogatást nyújt az önhibájukon kívüli okok miatt nyugdíj, ellátás nélkül maradt idős embereknek a téli fűtési költségekhez. Az igénylők családonként vagy magányosok esetében személyenként 5 ezer forintot kaphatnak. Az országos szervezet két évvel ezelőtt alakult meg azzal a céllal, hogy vállalja a nyugdíj nélküli idősek érdekképviseletét, támogatását részben anyagilag, részben pedig különféle tanácsadással. Annak idején - felmérve, hogy 200-250 ezerre tehető a semmilyen ellátásban nem részesülő idősek száma, valamint tapasztalva általános elkeseredésüket - a szervezet ges kamat pedig 22 százalék. A kibocsátó a kamatot negyedévente, a tőkét pedig egy ösz- szegben, a kötvény lejártakor törleszti. A kötvényeket 100 ezres címletekben dobták piacra. Miután a kereskedelmi bankok kamatrése napjainkban 6 százalék körül alakul, e konstrukcióval a befektetők a betétekhez képest körülbelül 3 százalékkal több hozamhoz jutnak, a kibocsátó cég pedig ugyanennyivel olcsóbban szerez pénzforrást. A PVL Lízing Rt. 1989 őszén kft.-ként alakult meg, jelenlegi alaptőkéje 477,3 millió forint. Az rt.-nél nyilvántartott lízingeszközök értéke pedig meghaladja az 1,4 milliárd forintot. A cég tavalyi adózás előtti eredménye 130 millió forintot ért el. (MTI) vaskos kötetet készíttetett azokból a kétségbeesett levelekből, amelyeket a hozzájuk fordult idős emberek írtak. A kötetet eljuttatták a parlamenti képviselőkhöz azzal a reménnyel, hogy a honatyák a parlamentben szót emelnek a rászorulók érdekében. Béres Kálmán, a Segítő Kéz Alapítvány elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: oly any- nyira nem történt semmi a figyelemfelkeltő kiadvány postázása, a szervezet és az alapítvány erőfeszítésének ellenére sem, hogy már nem is reménykednek a politikusok segítségében. A szervezet magánszemélyek adományaiból tartja fent magát. Szerencsére ezek a pénzek lehetővé teszik, hogy aki indokoltan kéri, esetenként 3-4 ezer forint gyorssegélyt kaphasSok a panasz az idegenforgalom berkeiben: kongó vendéglátóhelyekről, zuhanásszerű forgalom- és bevételcsökkenésről szólnak a híradások.- Indokoltak-e a vészjelek, valóban gyászosan gyönge idényt ígérnek a turisztikai prognózisok? - kérdeztük dr. Téglássy Ferencet, az Országos Idegenforgalmi Hivatal vezetőjét.- Lehetséges, hogy az eddigi tapasztalatok sok helyütt kedvezőtlenek, és a vendéglátó-kapacitások kihasználtsága elmarad a várakozásoktól. Az első félév, illetve az előszezon forgalmáról még nincsenek teljes körű statisztikai adataink. A tapasztalati számok azonban nem támasztják alá a panaszokat, még kevésbé a borúlátó jóslatokat. Az eddigi forgalom ugyanis lényegében megegyezik a tavalyival - márpedig a múlt esztendő nem sorolható a rossz évek közé -, az pedig kifejezetten ígéretes tény, hogy például az iskolazárástól a szeptemberi tanévkezdésig számított főidényre a balatoni szállodáknak gyakorlatilag minden helye foglalt.- A jugoszláviai események hogyan befolyásolják idegen- forgalmunkat?- A szakemberek egy része azt várta, hogy a déli szomszédainknál dúló háború miatt szinte a nullára csökkent adriai idegenforgalom egy része átterelődik Magyarországra. Mások viszont azzal számoltak, hogy a véres események éppen ellenkező hatással lesznek: elriasztják, nyári programjuk megváltoztatására késztetik a hozzánk készülő vendégsereget. Nos, sem egyik, sem másik előrejelzés nem igazolódott, illetve csak annyiban, hogy a két hatás a jelek szerint kiegyenlíti egymást.- Idegenforgalmunk krónikus betegsége volt a szűkös szállodai kapacitás. A helyhiány most nem gátolja a forgalom növekedését?- Régi szakmai tapasztalat, hogy a szállodai helyek számát tekintve mindig az igények előtt kell járni. A hiány „eltereli”, a bő választék mágnesként vonzza a vendéget. Jelenleg úgy tűnik, hogy a fővárosban nincs gond: négy- és ötcsillagos szállodai hely van elegendő; két- és háromcsillagosból viszont több kellene. Jó dolog, hogy számos panzió nyílt - ezek sok kispénzű turista megfelelő elhelyezéséről tudnak gondoskodni. Az ország más részeit „megcélzó” külföldi vendégek körében leginkább a gyógyfürdők melletti szállodák iránt van érdeklődés. Sajnos, a vidék szállodahálózata sürgős fejlesztésre szorul - de ezen a téren a re(Folytatás az 1. oldalról) lóbb azonban: a hazai termelőknek csekély az esélyük arra, hogy érdekeltséget szerezzenek a tejipari cégeknél, mert nincs elegendő pénzük a vagyon megvásárlásához - vonja le a következtetést a földművelés- ügyi tárca. A sertéstenyésztők körében szinte nullára csökkent a kereslet a minőségi apaállatok iránt, tenyészkocasüldőből pedig a kínálatnak csak mintegy negyede talál vevőre. A korábban 6-8 kocát nevelő gazdák egy-egy koca tartására rendezkednek be, a többit vágóra értéA Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Korlátolt Felelősségű Társaság július elején már bemutatkozott lapunk olvasóinak. Legutóbb székhelyükön Békéscsabán tartottak tájékoztatót. A régió Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye egészét, Hajdú-Bihar bihari és Jász-Nagykun-Szolnok megye 4-es számú főútvonaltól délre fekvő részét foglalja magában. Tevékenységi körük része a kockázati tőkebefektetés; a vállakózások tőkéjével, szervezetével, átalakításával kapcsolatos tanácsadás; szakmai segítséget nyújtanak a fejlesztési tervek megvalósításához; vagyonkezelési megbízásoknak tesznek eleget. A vállakozók számára a legizgalmasabb téma a társaság kockázati tőkebefektetési tevékenysége.- A kockázati tőke fogalmának belső tartalmi lényegéből következően - hangsúlyozta Kiss Sándor ügyvezető igazgató - a váltakozói megkeresés nem hitelkérelem. Nem a hitelfolyósítás szokásos módján vesznek részt a vállakozók üzleti, fejlesztési tervének megvalósításában, hanem résztvevőként működnek közre. Az alapítók - a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Részvénytársaság (MBFB Rt.), az ÁVÜ, az önkormányzatok és a vállalkozók 440 millió forint törzstőkével indították a kft.-t. Olyan kis- és közepes vállalkozások alapításába, tőkeellátásához társulnak, melyek székhelye a régió területén fekszik, illetve működését ott fejti ki. Az MBFB Rt. előkészítésécesszió erőteljesen érezteti hatását. A volt vállalati és szak- szervezeti üdülők egy része viszont nagy férőhelytartalék. Vannak is vállakozók, bár nem nagy számban, akik ezeket az üdülőket felújítják, feljavítják. Ugyancsak az idegenforgalom tartalékaként számolhatunk a falusi turizmussal. A fejlesztésre már ez évben is sok jó kezdeményezés született; hozzáteszem: csaknem valemnnyi magánvállalkozásként. Az ön- kormányzatok saját hatáskörükben dönthetik el, hogy - adott keretek között - hol, mekkora idegenforgalmi adót vetnek ki, s hogy abból milyen mértékben támogatják ezeket a kezdeményezéseket. Nos, aki életképes elgondolással, indokolt kérelemmel fordul hozzánk, az az Országos Idegen- forgalmi Hivataltól is kaphat anyagi segítséget - mondta befejezésül dr. Téglássy Ferenc. kesítik. A túlsúlyos kocák levágását szorgalmazó intervenciós pályázat sikeresen startolt: van olyan megye, ahol a nagy súlyú sertések zöme már elfogyott. Összességében: a felvásárlási árak országszerte nyomottak, a malackínálat nagy, a kereslet pedig minimális. A takarmányárak emelkedése és a mérsékelt felvásárlási árak érzékenyen érintik a baromfi- és kisállattenyésztőket is. Liba, kacsa tömésére országosan egyre kevesebben vállalkoznak, mert a neveléssel foglalkozók túltartásra kényszerülnek. ben alakuló regionális fejlesztési kockázati tőketársaságok közül a dél-alföldi alakult meg először. Figyelembe vették, hogy a külföldi tőke számára kevésbé vonzó e térség. A társaság tőkebefektetői tevékenysége során a pénzkihelyezéseket szigorúan üzleti alapon végzi. Kiemelték, hogy a létrehozandó társaságokban nem végleges befektetőként kívánnak részt venni. Ennek az elgondolásnak az a célja, hogy szeretnék, ha minél előbb, de legalább 3-5 év alatt megteremtődne a közös társaságok esetében az üzletrész megvásárlásának pénzügyi fedezete. Ezt követően, mint tisztán magántulajdonú vállalkozásként folytatná gazdasági tevékenységét, a regionális társaság pedig a kivont tőkével újrakezdené piacépítési munkáját. Érthető, hogy a vállalkozók és a társaság is a megalakított közös vállalkozás összérték-növekedésében érdekeltek. Az alapítók nem csupán anyagi eszközökkel látták el a társaságot. Az általuk létrehozott Befektetési Tanács és Üzletpolitikai Bizottság közvetlenül szellemi tőkéjével is segíti az ügyvezetést. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány közreműködik a regionális társaság vállalkozásfejlesztő tevékenységében, segíti a vállalkozókkal történő kapcsolatteremtését. Sz. Z. HÍREK Cibakháza A nagyközség verseny- és tömegsportélete fellendülő szakaszba került. Jól sikerültek a közelmúltban a roncsderbi és a Challenge Day rendezvényei is. A labdarúgócsapat újoncként hatodik helyen végzett a megyei II. osztályban, és ugyanígy szerepelt az ifjúsági csapat is. Egy hónapja megalakult a labdarúgó-szakosztályon belül a második csapat, szerveződik a női labdarúgás, és előkészítés alatt van a serdülőcsapat is. A megyei II. osztályban szereplő első csapat élén új edző van Fazekas András személyében. Tomaj monostora Az önkormányzat legutóbbi ülése június 25-én volt a községben. Az egyik napirendi pont a művelődési ház igazgatójának kinevezése volt; a kinevezés öt évre szól. Megszavazták az első lakáshoz jutó fiatal házasok támogatását is: 50 ezer forint vissza nem térítendő támogatást. Sajnos az idén még senki nem igényelte, hiszen nincsen pénz lakás- vásárlásra, s a tavalyi évben is csak kilenc igénylés érkezett a polgármesteri hivatalhoz. Hat, különböző tanulmányi versenyeken jól szereplő gyermek iskoláztatási költségeit vállalta át az önkormányzat. * * * Három főt alkalmaz a polgármesteri hivatal közhasznú munkásként. Ők végzik az önkormányzati intézmények (óvoda, iskola, napközi, idősek klubja, konyha stb.) karbantartási munkálatait. Ezekben az épületekben folyik a nyári nagytakarítás, meszelés. * * * Augusztusban megkezdik a Rákóczi út felújítását. Ezt a munkát is a közhasznú munkások végzik el. * * * Nagyon magas a munkanélküliek aránya a községben. A munkaképes lakosságnak körülbelül 60 százaléka van munka nélkül. Szinte csak az önkormányzati intézmények dolgozóinak van munkájuk, és néhányan a tisza- szentimrei tsz-ben dolgoznak. A munkanélküliség elsősorban a fiatalokat sújtja. Növekvő aránya egyre nagyobb terheket ró az önkormányzatra is, hiszen a munkanélküli-járadékra való jogosultság lejárta után az önkormányzathoz fordulnak a munkanélküliek a jövedelem- pótló támogatásért. * * * Az önkormányzat anyagi tartalékait a Kunság gázprogramra tartogatja (bár már most 3,5 milliós forráshiánnyal küszködik). Még az év elején benyújtották - hat másik településsel együtt - pályázatukat a gázprogram megvalósítására; válasz mind a mai napig nem érkezett rá. Abádszalók Július 24-étől augusztus 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők Józsa János festőművész kiállítását. A kiállítás helye a községi általános iskola aulája. son. ÁLLAMI VAGYONÜGYNÖKSÉG Az Állami Vagyonügynökség nyilvános pályázatot hirdet PRIVATIZÁCIÓS IÁN ÁCSADÓ kiválasztására. A privatizáció előtt álló cég- neve: Tiszamenti Vegyiművek Rt.- székhelye: 5007 Szolnok, Tószegi út 51.- tevékenységi köre: szerves és szervetlen vegyipari műtrágya és növényvédőszer gyártás; háztartási és kozmetikai cikkek gyártása- alaptőkéje: 1.553.000.000 Ft- az állami (ÁVÜ) tulajdon részaránya: 100% A pályázatokat személyesen, vagy meghatalmazott útján, illetve postai úton, magyar nyelven, 3 példányban, zárt, cégjelzés nélküli borítékban kell benyújtani a pályázatra utaló megjelöléssel. A benyújtott ajánlatok közül egyértelműen meg kell jelölni, hogy melyik az eredeti. A pályázat benyújtásának határideje: 1993. szeptember 13. (A megjelentetéstől számított 45 napon belül). A pályázat beadásának helye: Állami Vagyonügynökség 1133 Budapest, Pozsonyi út 56. IKTATÓ A pályázat beadásához szükséges feltételek a 602-es szobában, Tokai Teklánál átvehető részletes felhívásból tudhatok meg. *30883/1H* Fűtési támogatás nyugdíj nélküli időseknek- koos - (Ferenczy Europress) Az aszály rátett egy lapáttal... Tovább csökken az állatállomány- újvári Nem hitelfolyósítással támogatnak Regionális társaság részt vevő tőkéje