Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-28 / 174. szám

1993. július 28., szerda Körkép----hirdetések 9 E xpó terepszemle A Kántor-örökség folytatója A tiszainokai önkormányzat önjáró tüzoltófecskendőt vásárolt tűzoltó egyesülete ré­szére. A község tűzoltóinak eddig csak elavult régi kéziszivattyújuk volt. (Fotó: -ké-) Hamarosan megkezdődhet­nek a közmű- és útépítési mun­kálatok a világkiállítás helyszí­nén - hangzott el azon a keddi rendezvényen, melynek kereté­ben Kádár Béla külgazdasági miniszter és Barsiné Pataky Etelka, az expó főbiztosa láto­gatást tettek a világkiállítás helyszínén. A szemlére azután került sor, hogy Kádár Béla meghallgatta a főbiztos beszá­molóját. A miniszter és a prog­ramiroda vezetője jelenlétében hirdették ki a közmű- és útépí­tési munkálatok elvégzésére ki­írt tenderfelhívás eredményét. A bíráló bizottság két tartalmá­ban és minőségében hasonló ér­tékű pályázatot talált elfogadha­tónak, így két első helyezettet jelentettek be. A munkálatok megkezdése most már csak azon múlik, hogy a győztesek - a Swietelsky Útvasút Építő Kft. és a Föld Csík konzorcium - megállapodnak-e egy közös vál­lalkozás létrehozásában. (MTI) Növekedtek az ellátási költségek ■ csökkentek a zsebpénzek Változások a szociális otthonban- A változtatás - főleg, ha pénzről van szó - mindig némi felháborodást, és persze részint megértést vált ki - mondta dr. Szabó Julianna a Kaán K. úti szociális otthon igazgató főor­vosa, amikor a gondozási díjak 1993. évi III. törvény alapján történt emelkedéséről kérdez­tem. - Sajnos, az áremelések­kel, most már a szociális étkez­tetést is sújtó tíz százalékos ÁFÁ-val a részint saját bevétel­ből való finanszírozással való­ban magasabbak lettek az ellá­tási költségek, így természete­sen a fizetendő díjak is - foly­tatta az igazgató főorvos - Az önkormányzat által megállapí­tott ellátási díj egy-két ágyas szobákban lakók részére 10 500 Ft/hó, három-öt ágyas szobák­ban lakóknak 7500 Ft/hó. Ez valóban lényeges emelkedést mutat és sajnos ugyanilyen ará­nyú csökkenést a zsebpénzek tekintetében. A térítési díjak felülvizsgálata, afizetőképesség felmérése azonban lehetővé te­szi, hogy mindenki számára a legkedvezőbb fizetési módot ta­láljuk meg. Annak ellenére, hogy az így emelkedő bevételek épp fedezik a növekvő költségeket, fontos többet, jobbat adni az ellátás­ban, a körülményekben, és mindig a legtöbbet emberség­ben. Igyekszünk kiszolgálni az - igényeket, akár egyénekre sza­bottan is. Az intézeti ruhatá- runká színesen, sokféle ízlésnek eleget téve alakítjuk ki. Mikro- busszal látogathatnak lakóink rendezvényeket, vagy akár fel­mérhetik a lengyelpiaci kínála­tot. Megállapodásunk van a Kau- rival. Járunk oda fagyizni, és időnként begördül hozzánk a fagyialtos kocsi. A szobákban színes telelvízió, rádió és hűtő- szekrény is van. Hangoskönyv­tár, házi mozi áll az érdeklődők rendelkezésére. Ha valamennyi pénzre szert tesz az intézmé­nyünk, rögtön olyan gépek, fel­szerelések vásárlásán gondol­kozom, amelyek színesebbé, vidámabbá és tevékennyé tehe­tik a mindennapokat. így lett mikrobuszunk, több videónk, számítógépes EKG-nk is. Szá­momra nagyön fontos az egyéni kívánságok, megszokások fi­gyelembe vétele. így áthelyezé­sen soha nem gondolkozom, még szobák között sem. Csak végső esetben (például össze­férhetetlenség) alkalmazzuk. A betegeknek is a lehető legto­vább, persze a szoba lakóinak beleegyezésével megpróbáljuk biztosítani addigi helyét. Azt szeretném, hogy jól érezzék magukat...- Elcfordul-e, hogy az igé­nyek meghaladják a zsebpénz nyújtotta anyagi lehetőségeket?- Sajnos igen, vannak egyéni tragédiák. Mi ilyen esetekben is megte­szünk minden lehetségest, telje­sítjük a kéréseket, de ez inkább lelkileg jelent problémát az idő­seknek. Báli Erzsébet A karcagi kerámiának or­szágszerte nagy híre van. Kö­szönhető ez Kántor Sándornak is, aki kialakította saját stílusát, figuráit. A mester halála után veje, Kun Gazda Ferenc to­vábbra is készíti a Kántor-figu­rákat.- Hogyan került kapcsolatba az agyaggal? - kérdeztem a 70. évében járó Kun Gazda Feren­cet.- Komádiban születtem, a szüleim szőtteseket készítettek, jártak a budapesti kiállításokra, s mindig Kántor bácsi mellett állítottak ki, összebarátkoztak. Gyerekkoromban kaptam apámtól egy kis Miskát, az az­óta is végigkíséri az életemet. Kántor bácsi lánya lett a felesé­gem, s én is Karcagra kerültem, ahol megszerettem az anyagot. Először csak cserépkályhákat készítettem, aztán edényeket is.- A műhely előtt van egy me­dence, amiben agyag van. Hová kerül innen?- Először átszűrjük egy szi­tán, majd vályog nagyságúra vágjuk, s levisszük a műhely alatti pincébe, ebből dolgozunk télen. ' - A műhelyben rengeteg féle kerámia van, s mindegyik zsűri­zett. Tudja hány félét készített eddig?- Nem. Az apósom közel kétezer félét tervezett, s a ve- jemmel mi is rengeteget tervez­tünk már.- A családban ki viszi tovább a mesterséget?- Lányágon megy tovább. Éva lányom, a vejem, Tóth Já­nos is velem dolgozik, s a ne­gyedik generáció, az unokám, Éva is besegít. A mai munka- nélküli világban hiába van va­lakinek diplomája, nem talál munkát, így ő tovább viszi a ha­gyományokat a caládban, s ez sem elhanyagolható.- Hin dolgozik most?- Készülök a szolnoki kiállí­tásomra, ahová felkértek a többi karcagi alkotóval együtt. Most csinálom a terveket, figurákat. A vejem most jött haza a méhei- től, így már ő is tud segíteni eb­ben. A Hatvani Cukorgyár ré­szére készítünk szökőkút-tála- kat. A mintadarabok most lettek készen. Nyár van, ilyenkor van szezonja a sörnek is, így sok a söröskupa-megrendelésünk is. Többen kértek tőlünk karcagi címeres tányérokat is, de a ha­gyományos Miska-kancsóból sosem tudunk eleget csinálni.- Az asztalon látok egy érde­kes poharat. Nem tudom, mi ez, mert megállítani nem tudom, de úgy nézem, inni lehet belőle . ..- Ez a betyárpohár, vagy mastos. Nem régen francia ré­gészek voltak nálam, s a ma­gyar kísérőjük nagyon meg­örült, amikor meglátta ezt. Tőle tudom, hogy ezt a hegyes kis poharat a görögországi ásatáso­kon találták meg először, az az érdekessége, hogy nincs talpa. A legenda szerint azért szeret­tek ebből inni, mert úgy néz ki, mint egy női mell, s a szomja- zónak jó volt megfognia.- Készül-e önálló kiállításra mostanában?- Nem. Jelenleg egy bécsi utazási irodánál van egy alkalmi kiállításom, amit egy bécsi ba­rátom „szervezett meg”. A Kerrner strasse-i iroda kiraka­tába kerültek ki az itt készített tányérok, korsók.- A vendégkönyvben lapoz­gatva sok ismerős névre bukka­nok: Pécsi Sándor, Vörös Vince, Ferencsik János, Tőkés László. Kivel volt a legutolsó emlékezetes találkozása?- Habsburg Ottóval. Aján­dékba adtam neki egy címeres tányért, ami nagyon tetszett neki. A jövő hónapi karcagi ta­lálkozóra is készítek neki egy kis meglepetést. (Kun Gazda Ferenc 70 éves létére is nagyon jól tartja ma­gát, s még egy fél évszázadra vannak tervei, amit szeretne megvalósítani, ha egészsége engedi.) - de ­ccnnnns c G c EH C ó e A MOBILITÁS Jármű- és Műszaki Kereskedelmi Rt. személygépkocsi alkatrészek, felszerelési és ápolási cikkek, kerékpárok, kerékpáralkatrészek értékesítésére kereskedelmi ügynököket keres Jász-Nagykun-Szolnok megye területére. Feltételek:- vállalkozói igazolvány,- személygépkocsi alkatrész értékesítésben szerzett gyakorlat,- határozott fellépés,-jó tárgyaló készség,- saját gépkocsi. Díjazás: tiszta jutalékos rendszerben. Jelentkezéseket - a megjelenést követő 10 napon belül - kézzel írott szakmai önéletrajzzal az alábbi címre kérjük: MOBILITÁS Jármű- és Műszaki Kereskedelmi Rt. Személygépkocsi Alkatrész Üzletág Budaörs, Károly király u. 45. Telefon: 186-8982. 3 C3 □ □ Q J tij ű U □ □ □ QQQ Ft/rrf-es reklámártól92 színben ™ w & valamint műanyagpadlók nagy választékban! Jászalsószentgyörgy Vegyesker., Fő u.l7/a. Jászapáti Bútorbolt, Hősök tere 7. Lakber.Áruház, István Idr.u.l. Jászberény Nagy Épker Bt., Pesti u.31 Karcag MB Stúdió, Bem u. 10/a. Kenderes Áruház, Szent 1.42. Kengyel Danka Butik, Kossuth u.127. Kisújszállás Lakber.Áruház, Kossuth u.8. Kunhegyes Vegyesker., Kossuth u.5. Kunmadaras Sarokház diszkont, Lenke u.2. Mezőtúr K & j keresk., Bajcsy u.23. Rákóczi újfalu Vegyesker., Táncsics u.24/a. Szolnok Bettina Babaház, Ady u. 1. Tiszaderzs Iparcikkbolt, Fő u.63. Tiszafüred "Tiszaker” Bt, Fő u.20. Ti szaf öldvár-Homok Papír-írószer, Döbrei u.192. Öcsöd Divatáru, Bajcsy u.54. Importőr: PÉCSI-KER KFT I. SZOLNOKI NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁ R 1993. AUG. 26-29. 10 - 35 % ÁRENGEDMÉNNYEL ajánljuk az Néplap oldalait a kiállítóknak és résztvevőknek augusztus 23-28-ig. Témamenedzserek: Tóth Imre, Libárdi Géza 56/424-444, 421-766. AS-M Kft. Szolnok, Kossuth tér 1. földszint - HIRDETÉS • « Napi példányszámunk: 41-42000 *30757/1H*

Next

/
Thumbnails
Contents