Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-26 / 172. szám

1993. július 26., hétfő Sportextra 9 Régi idők vízilabdázója Olyan volt a csapat, mint egy nagy család Szinte megszámlálhatatlanul sok tehetség, kivételes képessé­gekkel megáldott vízilabdázó nevelkedett Szolnokon, akik nemcsak a játékukat, hanem a tanulmányi eredményükkel, a társadalmi életben betöltött fel­elős beosztásukkal is kitűntek. Doktorok, ügyvédek, tanárok, mérnökök játszottak a csapat­ban. Mint például Kádár György, a Jász-Nagykun Szol­nok Megyei Közlekedésügyi Felügyelet igazgatója, okleveles közlekedési mérnök. Párizsban született, 1940-ben. Párizs- Szüleim 1930-tól a francia fővárosban cukrászként dolgoz­tak tíz évig - émlékezett vissza.- Aztán jött a második világhá­ború, ráadásul nagyapám, a Ká­dár cukrászda tulajdonosa bete­geskedett, ezért édesapámnak kellett átvenni a vezetést és 1940-ben hazajöttünk. Mint a legtöbb szolnoki srác, ő is megtanult úszni. Hat éves korában Bujdosó bácsi tanította a Tisza Szálló gyógyfürdőjé­ben. Tízévesen pedig, amikor a vízilabda-csapat az NB I-be ke­rült, a Damjanich uszodába járt. Horváth Elemér volt az edzője, de legkiemelkedőbb mesteré­nek Hasznos Istvánt tartja. Ak­koriban minden gyerek úszott és vízilabdázott, úgy, hogy az edzések után sötétedésig, vagy kifulladásig játszottak. Volt egy furcsa szabály. Aki serdülőként egy évig versenyzett, a követ­kező évben már egy korcsoport­tal feljebb, az ifjúságiaknál folytathatta, újabb egy év eltel­tével pedig már a felnőtteknél. A serdülő és ifjúsági bajnoki mérkőzéseket csak a főváros­ban, a BVSC uszodájában ját­szottak. Édesanyja nem is lát­hatta a fiát. Már abban az idő­ben remek családias hangulat alakult ki a játékosok között. Kádár, érettségi után Buda­pesten az egyetemen tanult to­vább és a Spartacusban úszott, vízilabdázott. Nem is rosszul. Torinóban az Universiadén az 1500 méteres gyorsúszásban fő­iskolai világbajnokságot nyert, a 4x200 méteres váltóban, va­lamint a vízilabda csapattal pe­dig a második helyen végzett. Ő volt a magyar csapat legered­ményesebb sportolója. Sokat köszönhet Lemhényi Dezsőnek, aki sok segítséget nyújtott a fel­készítésében. Szófiában, 1961-ben szintén az Universia­dén a vízilabdázók harmadikok lettek. Mint mondja, soha nem volt vándormadár. Sportolásban két egyesülete volt: a Szolnoki Dózsa és a Bp. Spartacus. Szolnok Az egyetem elvégzése után a Csepel Autógyárban tervező mérnökként dolgozott, de to­vábbra is a Sprtacusban játszott, hiába volt munkahelyének is ví­zilabda-csapata. Hét évet töltött a szövetkezetieknél, ő volt a csapatkapitány, 1963-ban az MNK-ban bronzérmesek lettek, volt Budapest válogatott is. Szolnokra 1965-ben jött vissza, és nem sportállásban, a Megyei Rendőrfőkapitányság közleke­dési osztályán forgalomszerve­zési előadó volt. A Dózsa, mint magyar bajnok Svédországban BEK-selejtezőt játszott. Azon még nem vett részt, csak utána Magdeburgban, akkor sajnos kiesett a csapat. Sokszoros bel­ügyi válogatott, járt Tbilisziben, Bukarestben. Sok szép emléke fűződik a vízilabdához.- Egyszer volt egy tiszta K-betűs csapatunk - mosolygott- Szegedi, aki Kázmér, kapus­ként Kazinak hívtuk, a többiek pedig Kozák, dr. Kulcsár, Ká­dár, Kanizsa, Koncz, Kuczora. Abban az időben összetartot­tunk. A hétvégeket a gyerekek­kel együtt az uszodában töltöt­tük, egymáshoz jártunk, jó volt Kádárnak nem járt köszönet együtt lenni. Reggeltől estig a Damjanichban voltunk, a gye­rekek is ott nőttek fel. A téli alapozáskor, Balatonfüreden, vagy Hévízen Kanizsa vezeté­sével reggl hatkor már futot­tunk, utána gimnasztikáztunk, korcsolyáztunk, egész nap dol­goztunk, iszonyatos kemény edzések voltak. Mikor később sportvezetőként visszahívtak, megdöbbenve láttam, hogy a já­tékosok alig várták, hogy vége legyen az edzésnek. Mindet nem lehetett kirúgni az uszodá­ból. Egyszer egy csínytevés mi­att Deák bácsi, az úszómester két hétre kitiltott. Kerékpárral jártunk át Ceglédre, csakhogy úszhassunk. Krisztina Kádár 14 évig vízilabdázott. A legjobb eredmény a bajnok­ságban elért második hely, az MNK győzelem és az Olimpiai Kupa megnyerése volt. Dolgo­zott a MAV-uszoda kismeden- céjének a kialakításában is . A játékot keserű szájízzel fejezte be. Amikor a Közúti Igazgató­ság forgalmi mérnöke lett, fel­elős beosztása miatt csak napi egy edzést tudott vállalni, és 32 éves korában már nehéz volt felvenni a versenyt a fiatalok­kal. Utolsó mérkőzését az MNK-ban 1972-ben játszotta, bajnokságban már nem szere­pelt. Nem, hogy megköszönték volna a játékát, hanem még a szerelését is le kellett adnia. Azt adta oda, amit a Spartacustól kapott ajándékba. Sokáig nem járt le az uszodába. Mint kide­rült játékvezetői vizsgát is tett, egy OB I-es mérkőzést is veze­tett. Aztán Selmeci László 1978-ban hívta segíteni, két év múlva szakosztályvezető lett, 1989-ig. Lemhényin kívül még Szíttá Károlyra emlékszik szívesen. Volt idő, amikor az országos bajnokságon a 200 méteres dön­tőbe egy kivételével vízilabdá­zók jutottak. Hajdan, amikor Hasznos István megjelent a ha­talmas stopperórával, már kia­báltak, hogy itt vannak a szol­nokiak. Ezek után nem csoda, hogy mindkét lánya is úszó lett. Krisztina ifjúsági válogatott volt, Rómában az ifjúsági EB-n 100 pillangón összesítésben a 11., a 200 méter vegyesen pedig 10. lett. 1987-ben az országos vidékbajnokságon tizenegy aranyérmet nyert. A felnőtt or­szágos bajnokságon 4., a Buda­pest bajnokságon holtverseny­ben második lett, többszörös megyei csúcstartó.- Bár nem tartozik a sport­hoz, de megkérdezem: hogyan emlékszel vissza a Kádár cuk­rászdára?- Szolnok legpatinásabb cuk­rászdája volt, országoshírű spe­cialitásokkal. Volt egy úr, aki abban az időben csodaszámba menő amerikai gyártmányú Hudson személygépkocsival Budapestről, minden vasárnap tizenegy órakor megjelent. Megivott egy kávét habbal, el­fogyasztott két sarokházat, az­tán süteményeket csomagolta- tott és vitte haza ebédhez. Saj­nos, 1950-ben államosították és nem tudják, hogy ma ki a tulaj­donosa. (pataki) VII. Kadi Kupa lábtenisz torna Keresztapánál maradt a kupa Kellemetlenül hűvös időben, szemerkélő esőben vette kezde­tét szombaton reggel Szolnokon a VII. Kadi lábtenisz kupa. Az utóbbi három évben megszo­kottá vált a rossz időjárás a ver­seny napján. A kupa névadójá­nak - Ignácz Kálmánnak hívó szavára 11 páros nevezett a startnál. A Tiszaligeti strand lábtenisz pályáira a helybelie­ken kívül a fővárosból is érkez­tek játékosok, két négyes és egy hármas csoportokban aztán megkezdődtek a küzdelmek. A selejtezőkön két játszmát 15 pontig vívtak egymással a duók, így döntetlen is előfordulhatott. A középdöntőben a selejtező csoportok első és második he­lyezettjei mérkőzhettek tovább, de itt a következő körbe jutás­hoz már kellett a két játszma­győzelem. Legizgalmasabb ta­lálkozót a szolnoki Nagy test­vérek játszották az Ignácz-No- vák kettős ellen. A teljesen amatőr fiatalok az első szettben meglepték nagymúltú és a pro­fik között edződött ellenfelüket. Nem hiába a rutin és Ignáczék 96 éves összéletkora, a második és harmadik játékban leiskoláz­ták az ifjú titánokat. Ezzel a torna „névadója” és társa már a döntőre készülhetett. A közép­döntő másik két mérkőzésén a papírforma érvényesült. A délután öt órakor kezdődő fináléra három páros maradt állva, ahol újra körmérkőzé­sekre került sor a viharos erejű szélben. Az „öregek” szoros csatában 2-1-re diadalmaskod­tak Fehérék ellen, akik a múlt héten Siófokon ezüstérmet Légibalett a háló fölött ­nyertek a Sió Kupán. A vesztes páros tudását jellemzi, hogy 5 perc szünet után újra ők mér­kőzhettek és nyerni tudtak a harmadik döntőbe jutott kettős ellen. Az utolsó mérkőzésén imponáló fejjátékkal, magabiz­tosan győztek Ignáczék és ezzel feltették aznapi teljesítmé­nyükre a koronát. Végeredmény: 1. Ig­nácz-Novák, 2. Fehér-Balla, 3. Fazekas-Ács. Sz.L. bemutatja Fehér Norbert Az ország egyik legjobb kispályás csapata Megnyerte a Camp-Tours Kupát- Nem kell túlzásba vinni, nem mi vagyunk az országos kispá­lyás bajnokok, hanem csupán egy tornát nyertünk meg Buda­pesten - hangsúlyozta ifj. dr. Durst János, a Pizzakert-Konst- rukció SE kispályás labda­rúgó-csapatának a menedzsere. Mindezt azért hangoztatta, mert a sportág berkeiben elterjedt, hogy kispályás labdarúgásban ők lettek a magyar bajnokok. De a kupagyőzelem sem lebe­csülendő teljesítmény, hiszen csaknem az ország legjobbjai között szerezték meg. A Pizzakert SE tavaly au­gusztusban alakult egy baráti társaságból és benevezett Szol­nokon a városi kispályás labda­rúgó-bajnokság harmadik osztá­lyába. Miután megnyerték, fel­jutottak a második osztályba, ott is elsők lettek és ma már az első tagjai. Némi erősítéssel folytatták a jó szereplést, mi­közben anyagilag is kielégítő a helyzetük. Februárban a téli te­rembajnokságon a második he­lyen végeztek, nagyobb önbi­zalmat növelő erőt pedig az or­szág egyik legerősebb kispályás csapatának, a DIMÁVAG-nak a legyőzése adott. Áhogy jöttek a jó eredmé­nyek, beneveztek a Sünök SE által szervezett Camp-Tours Kupa füves kispályás bajnok­ságba, amely április közepén kezdődött. Mivel az ezzel járó kiadásokat a Konstrukció Kft. fedezte, ezen a néven indultak. A 28 csapatot két tízes és egy nyolcas csoportra osztották. Nem kis áldozatot kívánt a játé­kosoktól, hogy minden szerdán este, munkaidő után villany­fénynél játszottak. Összesen ti­zenegyszer utaztak a fővárosba. A szolnokiak csoportjukban egy vereséggel és egy döntetlennel, 37-5-ös gólkülönbséggel a má­sodik helyen végeztek. A csoportmérkőzések befe­jeztével a tízesekből az első há­rom, a nyolcasokból pedig az első kettő részvételével kiala­kult a legjobb nyolc együttes, melyekből két csoportot csinál­tak. A Konstrukció a nehezeb­bikbe került, de veretlenül, 10-3-as gólkülönbséggel a dön­tőbe jutott. Közben, Cegléden, amolyan bemelegítésként, megnyerték az ÖKM szponzo­rálta kispályás tornát. A döntőt várakozáson felül nagy érdek­lődés kísérte. Megjelentek az országos kispályás labdarúgó bizottság képviselői, akik nem is a döntőre, hanem a szolnoki gárdára voltak kíváncsiak elter­jedt jó híre kapcsán. De sok volt a néző is, Szolnokról például családostól külön autóbuszt in­dítottak. A mérkőzést a Komplex Kft. 3-1-re nyerte a főváros egyik reprezentánsa, a Kelenföldi KH ellen. Az összecsapás szoros volt, a Konstrukció már 2-0-ra vezetett, az ellenfél szépített, kapufát is lőtt, de egy újabb ta­lálattal sikerült bebiztosítani a végső sikert, amelynek díja egy hetes olaszországi út. A győz­tesnek és a helyezettnek Fodor Imre, az FTC válogatott labda­rúgója adta át a díjakat. A győ­zelemben oroszlárésze van Fe­hér Istvánnak, a Konstrukció Kft. egyik ügyvezető igazgató­jának, aki az edzői tisztet is be­töltve, remek érzékkel vezeti a társaságot. A csapat tagjai: Gyémánt Attila kapus, Zacskó Mihály, Fazekas Gyula, Aknai Csaba, Kolláth Tamás, Kálmán Zoltán, Fazekas Attila, Lovren- csics László, Füzesi Gyula, Bá­rány László, Viola Kálmán, Ju­hász András (fővárosi idegenlé­giós). Menedzser ifj. dr. Durst János. A jelenlévők egyöntetű véleménye alapján a Konstruk­ció Kft. technikai készségben, mozgékonyságban volt jobb és az ország öt legjobb kispályás csapata közé sorolják. Szep­tember 4-én keltek útra egy hétre Itáliába. Májusban Szolnokon meg­alakult a Kelet-Magyarországi Kispályás Labdarúgó Liga, amely a Dunától keletre első te­rületet foglalja magába. Rend­szeres tornákat rendeznek, 24 csapat közül a Pizzakert-Konst- rukció SE két forduló után a harmadik helyen áll. Június 30-án pedig hivatalosan is meg­alakul a Pizzakert Konstrukció SE, elnöke Szántai Ferenc a Konstrukció Kft. ügyvezető igazgatója és tagja Barabás Já­nos is. Ä ligának egyébként 19 állandó és öt beugró tagja van. Székhelye a Pizzakert. (pataki) A pizzások olaszországi jutalomútra készülnek PEPITA Ljubljana. A korosztályos Európa-bajnokság színhelyén elkészítették az asztalitenisz Bajnokcsapatok Európa Kupá­jának sorsolását. A nőknél 27 együttes nevezett, és az elmúlt évi döntős Statisztika-Metal- loglobus az első fordulóban erőnyerő. A legjobb nyolc közé jutásért várhatóan a szlovák SKST Sporitelna Bratislava, míg a negyeddöntőben a német TSG Dülmen következik. A fér­fiaknál a 30 induló között ott van a Kiskunfélegyháza, amely a legjobb 16 közé jutásért a gö­rög AC Zograpou együttesével mérkőzik, míg a nyolcaddöntő- ben a Módúm BTK (norvég) - Sporting Clubé de Portugal (portugál) összecsapás győzte­sével találkozik. Jéna. Ebben az évben már a tizennegyedik doppingellenőr­zésén esett át Heike Drechsler, a németek olimpiai bajnok távol- ugrónője. A 28 éves sportolónőt 11-szer edzésen, háromszor pedig különböző versenyeken ellenőrizték. Drechsler többször kijelentette, hogy soha nem doppingolna, és szorgalmazta a vérdopping-kontroli bevezeté­sét. A távolugrónő a stuttgarti világbajnokság előtt még négy versenyen vesz részt. Idén 7.14 méter volt a legjobb eredménye. Ez a világ idei legjobbja. Ti­zenhárom viadalon nem talált legyőzőre. Bukarest. Lemondott Mircea Radulescu, a Rapid Bucuresti labdarúgó csapatának edzője, mivel a klubvezetés nem járult hozzá igazolási terveihez. A román szakember új játékosok­kal szerette volna megerősíteni az együttest, hogy sikerrel ve­gye fel a küzdelmet az UEFA Kupában. Mircea Pascu elnök elfogadta a lemondást, s Marcel Puscast nevezte ki új edzőnek. Budapest. A Balatonátúszás Intéző Bizottsága közli, hogy a július 31-re tervezett Balaton átuszás technikai okok miatt elmarad. A bizottság a sikeres lebonyolítás érdekében minden szükséges előkészületet meg­tett. Az évtizedes hagyományra visszatekintő Balaton átuszást korábban a honvédség technikai és személyi segítségével tudták biztonságosan megrendezni. Az idén azonban az úszás biztosítá­sához elengedhetetlenül szük­séges személyi állományt nem tudta rendelkezésre bocsátani a honvédség. Ezért az esemény szervezői és szponzorai nem tudnak felelősséget vállalni a balesetmentes lebonyolításra. Hága. Nem kedvezett az idő­járás a holland fővárosban, Há­gában zajló Világjátékok részt­vevőinek. A búvárúszók mos­toha körülmények között, viha­ros szélben és szitáló esőben küzdöttek az érmekért. Ez sem zavarta azonban a magyar csa­patot, hiszen a küldöttség szor­galmasan gyűjtötte az érmeket. Bömisch Beáta az 50 méteres búvárúszásban ezüstérmet szer­zett (19.52 mp), míg Csík Zsu­zsa a 200 méteres uszonyos úszásban állhatott a dobogó harmadik fokára (1:44.38). A kedvezetőlen időjárási viszo­nyok a strandröplabdázókat sem kímélték. A férfiaknál a Hajdú, Gulyás kettős kikapott Dániától és Ausztráliától, majd a viga­szágon győzelem Svájc és Nor­végia ellen. Biel. A férfi sakkvilágbajnoki zónaversenyen - amelynek Pol­gár Judit is a résztvevője - már eljutottak a 7. fordulóig. A 17. születésnapját ünneplő legfiata­labb Polgár-lány sötéttel ját­szott a német Eric Lobron ellen, a mérkőzést nem tudták befe­jezni. Portisch Lajos ugyancsak sötéttel mérkőzött és a lett Sirov ellen döntetlent ért el. A fél pont annyit jelent, hogy változatlanul az élemzőnyben szerepel, mi­után nyolcán ötpontosak, a ma­gyar nagymester pedig hatod­magával 4.5 pontos.

Next

/
Thumbnails
Contents