Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-24 / 171. szám

1993. július 24., szombat ICörkép---képregény 7 „ Az anyám? Nem tudok róla semmit. Lehet, hogy Borsodban él, de lehet, hogy már meg is halt” Az átmeneti szálló lakói Segítség azoknak, akik nehezen boldogulnak Karcagon az ERME-ház ve­zetői 1990-ben előzetes felmé­rés után kialakítottak a házban hét ággyal egy átmeneti szál­lást, amelyben jelenleg hárman laknak. Olykor elmennek né­hány napra, aztán újra vissza­jönnek, mert elfogyott a pén­zük, vagy mert nem találták meg számításaikat. Nyáron este fél 8-kor van a kapunyitás, s reggel 8-kor kell elhagyniuk a szállást. így történt ez ott-jár- tamkor is, s ekkor tudták meg a férfiak, hogy „vizit” lesz. Kinyílt az ajtó, s beléptünk. A sarokban lévő szögre váll­fákra felakasztott ingeket, nad­rágokat láttam, az ágy alatt rossz zoknit, papucsot. Az egyik ágyat pléddel letakarta a gazdája, a másikon egy kupac­ban ruhák voltak. Sajnos, nincs szekrény, így a székre, ágyra pakolnak. A szoba közepén egy asztal áll. A széken pohár, az ablak mellett tévé, rádió. A szállás két lakójával, Csabával és Fe­rivel beszélgettem. Míg körbe­néztem, addig Feri gyorsan összeszedte a kötélről a ruhá­kat, mert eleredt az eső. Lepa­kolta az ágyra, s leült a székre. A kék szemű, bajuszos férfit Csabának hívják, 39 éves, s áprilistól van itt - tudom meg tőle. Nehezen kezd bele élete történetébe . . . 1985-ben szűnt meg a mun­kahelye a SZIM-ben, s ekkor felment Pestre. „Ott dolgoztam az Erdért-nél ’90 novemberéig. Onnan a söriparhoz akartam elhelyezkedni, alkalmasságit csináltattam, de a tüdőszűrőn „elbuktam”. Egy korábbi tü­dőgyulladásból visszamaradt valami. Munkahely helyett kórházba kerültem. Aztán megkerestem Gyömrőn apá­mat. Hozzáköltöztem, s a tb-nél ügyviteli alkalmazott­ként dolgoztam egészen odáig, amíg a mostohám el nem kül­dött ... A keresztlányom bal­lagására összegyűlt a család, s ekkor már tudtam, a feleség nem szívesen lát. Egy hét ha­ladékot adott, hogy szállást ke­ressek.”- Hova pakolt innen?- Az állomásra. Egy hétig még innen jártam dolgozni, a tisztálkodást úgy-ahogy meg­oldottam ... Ne beszéljünk er­ről többet - kérte.- Mit csinált ezután?- Csavarogtam. Pesten, Nagykátán, két évig. Ott alud­tam, ahol padot találtam. Meg­untam, s visszajöttem Kar­cagra.- Hogyan fogadták a: isme­rősei? Meglepődtek, de nem kér­deztek. Azért sejtették, hogy hol járhattam... látszott rajtam - mondta kezét tördve. - Meg­törtem, nem éreztem magam embernek, állandóan zaklattak a rendőrök. Egy volt munka­társam családja segített abban, hogy idekerüljek.- Miből él?- Még nem kaptam meg a segélyemet, ami körülbelül 7000 forint lesz, addig hitel­ből. Az ebédemért sem tudtam április óta fizetni.- Milyen tervei vannak?- Albérletbe szeretnék menni, s talán egy ismerősnél munkát is találok, ha kiváltja az ipart. Nem tudom, mit csi­náltam volna, ha nincs ez a szállás. Ismét a csavargás jött volna, de azt már meguntam.- Hogyan telnek a napjai?- Keresek elfoglaltságot, té­len pedig marad a pályaudvar. Esténként kimosom a ruhái­mat, s megnielegítjük a vacso­rát, aztán reggel elölről kezd­jük. Ha nyugodtan szembe tu­dok nézni apámmal, akkor új­ból felkeresem majd. Feri, aki eddig csendben ült, ráállt a beszélgetésre. Ő is Karcagon született, nyolcéves koráig Oroszlányban élt, majd ismét itt. Családjáról el­mondta, hogy nővéréről, aki Szolnokon él, semmit nem tud, nem válaszolt a levelére, nem tudja a címét.- Nem akarta megkeresni?- De igen, csak nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt megtehessem.- Hol dolgozott korábban?- Sovány, gyenge gyerek voltam, de engedtem anyám kérésének, otthagytam a szak­munkásképzőt, s elmentem a bányába dolgozni. Ez olyan fi­zikai megterhelést jelentett - mondta, s maga is elmosolyo­dott hogy amikor felvettem a gerendát, összeestem alatta. Ilyen kemény volt az indulás, majd itt Karcagon dolgoztam több munkahelyen is.- Korábban önt sokat láttam az állomáson aludni. Az anyja nem fogadta vissza?- Az anyám? Nem tudok róla semmit. Lehet, hogy Bor­sodban él, de lehet, hogy már meg is halt. Látja, akik közel vannak hozzám, nem tudok ró­luk semmit. Több rokonom van itt, de ők magukkal vannak elfoglalva. Jó napot kívánok, csókolom, hogy tetszik lenni? - ennyi a kapcsolatunk.- Ont a baptista közösség be­fogadta. Ők sem segítenek?- Erről nem szeretnék be­szélni, csak annyit, hogy van­nak problémák az életemben, de reménykedem, hogy ki tu­dok kevergőzni a káoszból. A gyülekezetvezető mondta, hogy Budafokon tudna állást nekem, ott is van imaház ... Úgy érzem, engem senki nem tud meggyógyítani, csak Jézus.- Beteg?- Lelkileg, s ebben más nem tud segíteni. Itt is gondjaim vannak, mert nem tudok az ebédért fizetni... Bennem van a reménység, az isteni ke­gyelem, ez túlsegít a bajokon. Szeretném rendezni az adóssá­gaimat, s új életet kezdeni. Napjaimat a város szélén töl­töm, ahol a Bibliát olvasom. Kapcsolatba kerülök Istennel.- Nem tartják a barátai kü­löncnek?- Nem. Elfogadtak olyan­nak, amilyen vagyok. Segítsé­get ígértek, hisz a harmadik ik- szen túl már meg kellene ala­poznom a jövőmet, ha sike­rül... Elköszöntem a szállás lakói­tól, akik bíznak a jobb jövő­ben, de tudják, hogy külső se­gítség nélkül nem boldogul­nak.- de ­A falakon fotók, sűrűn egy­más mellett... Ez áll az egyik kép alatt: „Lajos komám”. Mar­kánsan lekonyult bajúsz, róla van szó, a fotóstársról: ifj. Papi Lajosról. Fordítva is lehetne: „Imre komám”. Szentesi fotós. Szatmári Imre. Számlálatlanul sok helyre eljutottak már a képei széles e hazában, és szerte a nagyvilágban. Hogy mi miatt kapnak zöld utat a fotói, s szám­talan esetben díjakat is? Ezt így egy szóval... Ott és akkor kat- tintja el a gépét, amikor éppen kell. Hibátlanul érez rá a lát­ványtöbbletre, a természetesség különös eseteire. Jól egészíti ki a felvevőgép pontoságát a fotós alázata a természet, az esendő és elmúlásra kész emberek előtt. Rafináltam de követhető módon kap teret Szatmári Imre szubjek­tívizmusa. A képek kialakítása­kor szüntelenül jelen van a mű­gond, a képzelet és a tényszerű összekapcsoltan szerepeltetése. A kiálltást július végéig te­kinthetik meg az érdeklődők a kisújszállási Alkotóházban (Nyár utca 8.). Sz. E. Szatmári Imre: Kanyar Matematikai diákolimpia Magyarország csapata a ne­gyedik helyet szerezte meg a jú­lius 13-a és 24-e között Isztam­bulban megrendezett 34. Nem­zetközi Matematikai Diák­olimpián. A versenyen 73 or­szág csapata indult. A mieink három arany-, egy ezüst- és két bronzérmet nyertek. A diáko­limpia első tíz helyezettje: 1. Kína, 2. Németország, 3. Oroszország, 4. Magyarország, 5. Bulgária, 6. Irán, 7.Amerikai Egyesült Államok, 8. Francior­szág, 9. Tajvan, 10. Viet­nam. (MTI) MM TKTA : KI Só T'KREUC I L. JK A HUWOK CSILLAGA, MM RAJZOLTA: TAZEKAS ATTILA Fotótárlaton Hibátlanul érez rá a látványtöbbletre

Next

/
Thumbnails
Contents