Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-24 / 171. szám

1993. július 24., szombat 5 Nézőpontok Szombati jegyzet Lehet, hogy madárnak néznek Töredelmesen bevallom, hogy olyan típusú ember vagyok, aki néha napokig képes rágódni egy problémán. Egyáltalán nem akarom - külö­nösen szombat révén - a kedves olvasót a ma­gánszférám titkait fellebbentő önismertetéssel untatni, de a rágódásra most is akadt okom. Az elmúlt hetekben nagyon sokszor volt alkalmam Nagyivánon járni, a Hortobágyi Nemzeti Park területén!! így, dupla felkiáltójellel írom ezt le, mert az embereknek éppen a védett területhez való kötődéséből fakad a legsúlyosabb problé­mája. Nem elég, hogy nagyon is hétköznapi megélhetési gondjaik vannak, de még földhöz sem tud jutni az, aki gazdálkodni akar. Pedig a kárpótlási jeggyel rendelkezők 60 százaléka - jaj, de irtózom ettől a százalékolástól is, mert néha már úgy érzem, hogy az egyszerű hús-vér, kétkezi munkájából, becsületesen megélni kí­vánó embert már csak statisztikai kimutatások­ban, strigulákban hajlandók észre venni az ille­tékesek - szántani és vetni akar, lehetőleg azon a földön, ahol apja, nagyapja, összes „boldog őse” tehette azt. Ezt azonban ma még nem tehe­tik, ennek az oka éppen a Nemzeti Park, mert földterülete, védettsége révén nem kerülhet ka­lapács alá. És ez így is van rendjén, mert min­den erővel védenünk kell a túzokot, a 60 ezer vadlibát, a több ezer partifecskét. A park veze­tőivel, munkatársaival együtt vallom, azon kell lennünk, hogy nemzeti kincsünk még nagyon sokáig, háborítatlanul fennmaradjon: délibábos­tól, szürkegulyástól, rackajuhostól. Arra is büszke vagyok, hogy a térségben nemzetközi ornitológiái konferenciát rendeznek a hétvégén. De mi lesz az ittlakókkal? Miért kell büntetni azt, aki hosszú évtize­dekre ehhez a földhöz kötötte sorsát? A türel- metlenebbje ennek már hangot is ad! Van olyan is, aki - néha alaptalanul - szitkozódik. Úgy ér­zik, hogy panaszuk itt valóban pusztába kiáltott szó! „Nem véd meg bennünket senki, nem lát­juk, hogy valaki foglalkozni akar problémánk­kal. A kisember, különösen, ha paraszt, manap­ság nem fontos a vezetőknek” - mondják. Szombati zsörtölődésemhez ez már elég alap, de soraim keménységét tovább edzette a követ­kező hír: - a Magyar Honvédség a Hortobágyi Nemzeti Park területén levő Kása-halom térsé­gében éles lőgyakor- latot tart...?! Nem vagyok szakképzett ornito­lógus, sem zöldszín- vakságban szenvedő környezetvédő, sem kritikát nem ismerő pacifista. Ám mégis: engedtessék meg nekem most egy számtanpélda. Az iváni embernek 7900 arany­korona értékű föld hiányzik a békességhez. Az árveréseken szerzett tapasztalataim alapján tu­dom, hogy itt egy aranykorona átlagban 700 fo­rintért kel el. Ez durván 5,5 millió forintot jelent esetünkben. Ha csak az elmúlt időszak nagyvo­nalú, kormányszintű pénzkidobásait nézem, azt kell mondanom: ez valóban csepp a tengerben! Arról már nem is akarok beszélni, hogy ha túzoktojás van a lucernában, akkor a parasztnak még a sarlózással is várnia kell. Kása-halomnál úgy látszik edzettebbek a madarak. Lehet, hogy akkor edződtek meg, amikor szó szerint meget­ték a nagyiváni szövetkezet 50 hektár kukoricá­ját. Ez a kár is kivett pénzt az emberek zsebé­ből, pedig sokuknak itt a kenyér és a tej napi megvásárlása is gondot okoz. Én - éppen a fenti példák alapján - csak egyet szeretnék, és nagy tétbe le is merem fogadni, hogy ezzel a nagyivániak többsége is egyetért: ne nézzenek bennünket madárnak! Bár az is le­het, hogy már egy kicsit tollas a hátam. Bár eb­ben is lehet valami jó - minden látószög kérdése manapság -: egyszer valakik engem is védett­nek nyilvánítanak! Ma még azonban úgy néz ki, hogy Magyarországon többen esküsznek a kö­vetkező közmondásra: jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Annak reményében, hogy kellően sikerült nem csak magamat, önöket is felbosszantanom, be is fejezem a verébperspektívából megírt szombati csicsergésem. A bűnmegelőzéstől a vagyonvédelemig Rendőrök és papok a bűn ellen Mindennapi szemetünk Kisújszálláson különválogatják a vashulladékot meg az akku­mulátorokat is (Fotó: I. L.) Mint arról az Új Néplap is beszámolt, a közelmúltban együttműködési megállapo­dást kötött az Országos Rendőr-főkapitányság a ma­gyarországi történelmi egyhá­zakkal, felekezetekkel. A szer­ződés a legmagasabb szinten köttetett, aláírói: az ORFK ré­széről dr. Pintér Sándor r. vezé­rőrnagy, országos főkapitány; a Római Katolikus Egyház részé­ről dr. Seregély István egri ér­sek, a püspöki kar elnöke; a Re­formátus Egyház részéről dr. Hegedűs Lóránd püspök, zsinati elnök; az Evangélikus Egyház részéről dr. Harmati Béla püs­pök-elnök; az Izraelita Egyház részéről pedig dr. Feldmayer Péter elnök és Zoltai Gusztáv igazgató. Suha Györgytől, az ORFK szóvivőjétől ezúttal arról érdek­lődtünk, hogy mi tesz szüksé­gessé egy ilyenfajta megállapo­dást, illetve rendőri oldalról nézve milyenek az együttmű­ködés kezdeti tapasztalatai. Elmondta, hogy a szerződés­ben foglalt célok megvalósítása érdekében tett közös erőfeszíté­sekre már jóval korábban is vol­tak helyi kezdeményezések. Ez annak egyre gyakoribb felisme­rését jelzi, hogy a társadalom mai „betegségeinek” megszűn­tetéséhez vagy mérsékléséhez valamennyi cselekvőképes erő tevékenységének összehango­lása szükséges. A megelőzés­ben és az „orvoslásban” külö­nösen sokat tehetnek a rendőr­ség és az egyházak, ha össze­fognak. A mostani szerződés lényegében ezen helyi kezde­ményezéseket egységes kon­cepcióba szervező keretmegál­lapodás, amelyet tartalommal akkor lehet majd megtölteni, ha helyben találják meg az együttműködés konkrét formáit. Tapasztalatok - részben ko­rábbról - ettől függetlenül már vannak. Például az, hogy a rendőrségi fogdákban lévő őri­zetesek, előzetes letartóztatot­tak lelki gondozásának fogadta­tása ma még „vegyes”. A cel­lába lépő egyházi személyeket nem ellenségesen, de többnyire idegenkedéssel fogadják. A szóvivő szerint azonban „ha csak egy embernek segítünk ilyen módon - pláne, ha javu­lást érünk el -, már megérte a dolog”. A fiatalkorúak, bünte­tés-végrehajtásból szabadultak, kábítószer-élvezők és más szenvedélybetegek ilyen jel- legő rehabilitációval foglalkozó egyházi intézményekbe irányí­tása inkább távlati cél. Az egyházi rendezvények rendőrségi biztosítása viszont nem „új dolog”. Ezt eddig is megtette a rendőrség, ha az egyházak kérték. Eddig anyagi ellenszolgáltatást kellett fizet­niük, ezután azonban ingyenes lesz ez a „szolgáltatás”, amely elsősorban nem az esetleg le­hetséges rendbontások, hanem főleg közlekedésrendészeti okok miatt válhat szükségessé. A szerződés szerint a koráb­binál intenzívebben kapcsoló­dik be a rendőrség az egyházi vagyonvédelembe, hiszen a nö­vekvő és részben nemzetközi bűnözés az egyházak tulajdo­nában lévő páratlan értékű mű­kincseket és egyéb vagyontár­gyakat sem kíméli. A védhető- ség feltétele a pontos számba­vétel, ezért máris megkezdték ezen értékek összeírását, felmé­rését, illetve becslését. * * * Miként vélekednek az együttműködésről az egyházak képviselői? E kérdésre várva választ kerestük meg Barotai Imre kanonokot, a szolnoki ' Belvárosi Plébánia plébánosát, aki - mint elmondta - római ka­tolikus véleményt tolmácsol, de nem tartja valószínűnek, hogy a más egyházakhoz tartozók ta­pasztalatai alapvetően eltérőek lennének. Megerősítette: valóban vol­tak a rendőrség részéről előze­tes kezdeményezések, Szolno­kon például már két éve, hogy először ilyen felhívással fordul­tak hozzájuk a megyei rendőr-főkapitányságról. Ezzel is összefügg, hogy eddig is kap­csolódtak a fiatalkorúak bűn- megelőzését szolgáló alapít­vány tevékenységéhez. Az együttműködés fontosságát nem tagadva azonban úgy vélte: a legbiztosabb megelőzés az, ha az egyház saját tevékenységét jól végzi, mindenekelőtt „a csa­lád szentségének a visszaállítá­sával”. A család ugyanis a fiata­lok számára a legfőbb érték- közvetítő közeg, s ha e funkció az elmúlt évtizedekben gyen­gült, akkor a rendszerváltozás óta „a hirtelen ránkszabadított fogyasztói mentalitás” nyomán most torz értékek „átadásának” lehetünk tanúi. A bűnelkövetők lelki gondo­zása során számukra is kérdés: miképp lehet eredményes az egyház tanítása ebben a közeg­ben? Alapelv: ezeket az embe­reket sem szabad „bűnözőként” kezelni, csak így érhető el, hogy akivel kapcsolatba kerülnek, „megnyíljon” („ez mindenfajta kommunikáció feltétele”). Úgy véli, hogy „a bűnre rá kell mu­tatni”, de annak a gyökereire is. Ezért az ilyen beszélgetések kö­zéppontjában a felebaráti szere­tet és a felelősségvállalás hang- súlyozása áll. Barotai plébános úr is úgy látja: egyre fontosabb a va­gyonvédelem. Ezt bizonyítja, hogy a közelmúltban a Belvá­rosi templomba is betörtek; sze­rencsére nagyobb értékű mű­kincs nem tűnt el. Jelenleg egy vagyonvédelmi kft.-vel van szerződésük: ők a műszaki biz­tosítást és szükség esetén a fegyveres védelmet ellátják, ugyanakkor hatósági intézke­dési joguk nincs. Fontos tehát a rendőrség közreműködése. Az egyházi rendezvények rendőri biztosítását - alkalman­ként - szintén fontosnak ne­vezte, bár különösebb problé­májuk eddig nem volt (kisebb rendbontások fordultak elő). Potenciális veszélyforrásnak tartja viszont az éjféli misék után utcára kilépők biztonságá­nak veszélyeztetését. Sz. P. Bőszoknyás, virágmintás kendőjű, bizonytalan korú asz- szony kotorászik Szolnokon, a Csokonai úton az egyik konté­nerben. Kezében bot, azzal tur­kál a halomban. Mellette kis­lány, ő már megtalálta kincsét: egy féllábú babát.- Jaj, a nevem ne tessen ki­szerkeszteni, mert mit monda­nak?- Jó. Akkor maga mondjon valamit a városi szemétről!- A reggeli meg a kora esti a legjobb.- Mi mindent keres? Kell a ruha meg a cipő- Én a ruhákat, cipőket gyűj­töm, mert sok a gyerek a csa­ládban. Most is találtam kisin- get, kendőket, lyukas zoknikat, sőt még téli sapkát is. Teljesen jó! - mutatja boldogan a visel­tes szőrmekucsmát: a felét megették a molyok, a másik fele ép, és csurog belőle a diny- nyelé. Kimosva, áztatva talán használható. Szemerkél az eső, miközben kijutunk a megyeszékhely sze­méttelepére. Jobbra akár egy domb, akkora a hulladéközön, és egy gyanús állapotú út vezet a magasba. Kályhacső füstöl: egy rossz buszból lóg ki. Úgy tűnik, a no­vemberi júliusban tüzelnek, mert fáznak a guberálók. Mel­lettük tolólapos traktor pöfög, a vezetője néhány percre kiszáll. Bíró Mátyás, vagy ahogyan a telepen hívják, Matyi bácsi mindent tud, hiszen lenyomott itt már tíz-egynéhány esztendőt.- Szegényedik a szemét is, uram, kevesebba jó ruha, a bunda, mivel fél évtizede ilyesmi is akadt. Reggel hattól este hétig hordják: ezt kell lesi­mítanom, majd rákerül a más­fél, kétméteres föld.- Mit csinál ez a két férfi, aki előbb jött ki a kunyhóból?- Kiszedik a színesfémeket, meg azokat az üvegeket, ame­lyeket visszaváltanak. Szeretnék beszélni velük is, de szabadkoznak: köszönik, nem nyilatkoznak. Elmenőben Matyi bácsi még utánunk szól.- Megy itt, uram, minden a föld alá. Sajnos, sok a műanyag, a nejlon, ami el se bomlik. Ne higgyen a mendemondának, hogy itt hetente akad arany kar­kötő vagy lánc. Én a tizennégy év alatt egyszer találtam egy vékony karikagyűrűt, meg svéd pénzt, amiért ötszáz forintot ad­tak a bankban. Visszafelé jövet ismételten megállunk a bejárati bódénál, ahol Tánczos István bányames­ter minden beérkezett járművet felír, meg feltünteti a hulladék súlyát is.- Szolnok jelenlegi szemeté­ben sok a műanyag, á fű, a pa­pír, a gally. Napi 5-600 köbmé­ter szemét, 150 köbméter épí­tési törmelék, föld kerül ide. Magánemberek is hozhatják a házuk körülit: egy köbméterig díjtalan, annál többért pedig szemétjegyet kell venni, ami 159 forintba kerül.- Miért ennyibe?- Százötven az ára, kilenc fo­rint az áfa. Mert az már a sze­metén is van, uram, jobban mondva a szállításon.- Meghökkentő fuvarra em­lékszik?- Nekem is csak mesélték. Azt hiszem, 1986 elején, mi­előtt idejöttem, a guberálók bombát találtak. Nem tudták, mi az, bevitték a MÉH-be. Ott fel­ismerték, lélekszakadva rohan­tak a tűzszerészekhez, így si­mán lezárult az egész. Szeméttelepvizitünk Fegy- verneken folytatódik. Az ittenit a szélső házaktól kilométernyire alakították ki. Nincs körülke­rítve. Műút vezet oda, műút ka­nyarog a telepen is. / Eg a papír A túlsó végén papírhalom ég: meggyújtották, hogy ne fújja a szél. Átellenben erdő határolja, távolabb nádas: oda ürítik a szippantott szennyvizet. A gu­berálók hada főleg a cigányok­ból kerül ki, de most a szitáló eső miatt egyet sem látunk. Ár­válkodik ott egy hullaszállító konténer is: abba rakják a dö­göket, majd másnaponként vi­szik őket Debrecenbe, az ATEV-hez (Állatitakar­mány-előállító Vállalat). A köz­ségben megalakult a szervezett szemétszállítás is: ez negyed­évre 260 forint, és péntekenként viszik el a zsákokat, hulladéko­kat. Nincs nagy keletje, talán száz család veszi igénybe. így azután nem csoda, hogy akad néhány olyan hely, ahová ille­gálisan kerül a szemét. Akit el­kapnak. a tette szabálysértésnek bizonyul. Eleddig még senkit nem kaptak el... Tiszaroff abból épült, ahová most a szemetet hordják: a vá­lyogvető gödrökből. Igen-igen rossz helyre került az ártatlan, mert sokszor a falu felé fúj a szél. Ez pedig sokféle illatúnak nevezhető, kivéve a parfümöt. Egykoron egy szál drót jelen­tette a telep szélét, de valaki(k) trombitának nézték, és megfúj­ták. Mindezek ellenére talán meglepő, amit leírok: tiszta a falu, noha, szervezett szemét- szállítás nincs.- Azért is fizessünk? - merült fel falugyűlésen. Ámbár tény: a szeméttelep sorsa, helyzete ösz- szefügg azzal, hogy a szép falu­ban egyre több a nyaraló, a mu­tatós épület. Megvan az újnak a helye is. Roff és Gyenda között, fél kilométerre a műúttól. Nem a kedv, az a 3-4 millió hibádzik, ami a teljes kiépítéséhez, csú­nya magyartalan kifejezéssel: üzembe állításához kellene. Ta­lán egyszer, a közeljövőben majd erre is sor kerül. Tiszaburán a falu végén, nyú- liramodásnyira a szélső házak­tól virít a szeméttelep. Eredeti­leg ezt is körbekerítették, ami sérthette valakik szemét, ezért a drótot egyszerűen ellopták. Sö­vényt is ültettek, ámbár a sze­rencsétlennek nem maradt ideje megnőni. Szervezett szemét- szállítás itt sincs, de a helyi képviselő-testület úgy döntött: augusztus elsejétől őrféle vi­gyáz a telepre meg a rendre. Sok a guberáló, olykor alig le­het üríteni a “hulladékot,'máris ellepik a halmot. Időről időre tolólappal csinosítják a kupaco­kat, és ez is belekerül évente vagy százezerbe. Ahol tilos a guberálás A megye legkorszerűbb, ha szabad mondani legmodernebb hulladékgyűjtő telepét Kisúj­szálláson találtuk. Műút vezet a telepre, műutak ágaznak el különböző irá­nyokba, amelyekhez villanyvi­lágítás társul. Guberálni tilos, és a napi 500 mázsa szemetet né­hány közmunkás széjjelválo­gatja. Kun Sándor telepőr sze­rint vashulladékra, vastag papí­rokra, akkumulátorokra, gu­mikra, és külön tárolják a szer­ves trágyát. A rendszer zárt, kö­rülkerített, éjjel-nappal őrzik, és a kutya először harap, utána ugat. Szeméttelepvizitünk után elmondható: sokba kerül az ef­féle környezetvédelem, de előbb-utóbb foglalkozni kell vele: megoldani a tárolást. El­végre nem mindegy, mennyire szennyezett faluszéleket, tele­püléseket hagyunk magunk után a fiainknak, lányainknak, uno­káinknak. Röviden szólva az utánunk jövőknek ... D. Szabó Miklós íme a megyeszékhely törmelékének, hulladékának töredéke (Fotó: I. L.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents