Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-20 / 167. szám
1993. július 20., kedd Jászsági körkép Lovasnap volt vasárnap Jászszentandráson , ... ■ 1 _____________________:_____:................. T elt ház a községben mos érdeklődőt vonzott, a község strand előtti területe megtelt gépkocsikkal, járókelőkkel. Még az üdülők szűk utcáin is alig lehetett közlekedni a parkoló autóktól. Az időjárás igazán kedvezett mind a versenyzőknek, mind a közönségnek - igaz, hogy meleg volt, ám a nap nem tűzött százágra. A pálya szélén mindenki kényelembe helyezte magát, már délelőtt tíz órára szinte alig maradt hely az érkezőknek. A „stáb” teljes lett. A nap főszervezője és szponzora - Faragó Nándor - a tombolán nyerhető fődíjjal Képviselet teljes „díszben” A versenyeken a környék képviseltette magát. Tizenegy helyről látogattak el a lovassport képviselői. Hogy kik részt vettek?- Göttler Vilmos Kemál nevű lovával, aki a Barcelonai Olimpián egyéni lovasként vett részt. Többszörös magyar bajnok, háromszoros derby győztes. Miklós vári Tamás Merán nevű lovával - bár itt most nem ezzel a lóval versenyzett. Az országos bajnokság nehézkategóriájában harmadik helyezett, csapat bajnoki bronz- és aranyérmes. A magyar derbyn második-harmadik helyzett. Apró József, szintén a Me- ránnal három évvel ezelőtt Junior magyar bajnok volt - tudtam meg Bencsik Józseftől, aki Miklós vári Tamásnak volt edzője korábban. A mostani versenyen pedig pályabíróként vett részt. így a közönség biztos jól szórakozott, hiszen kiváló „lovasbemutatót” tekinthetett meg. Aki nagyon „elfáradt” a közönség közül és megszomjazott, vagy megéhezett, talált magának mindent, mi szem-szájnak ingere. A gyerekek, ki tudja hányféle csodaszerkezeten tölt- hették el idejüket, bár nagy forgalmat a mutatványosok nem mondhattak magukénak. Főleg délután, amikor már az égi áldás eső formájában megérkezett, és mindenki szaladt fedél alá vagy az esernyője után. A nézőtér majdnem teljesen kiürült néhány órára, azonban lassan szinte mindenki visszatért esővédő felszereléssel. Vasárnap a kihirdetett időpontban kezdetét vette Jászszentandráson a lovasnap. A program már kora délelőtt száKevés volt a program A nagyérdemű a belépőjegye mellé tombolát is vásárolhatott, melyen egy igazi élő csikót nyerhetett meg fődíjként - az izgalmak fokozása érdekében. A versenyek közötti szünetek igazán jó műsorokkal nem voltak kitöltve. Mindemellett a szervező és a versenyzők mindent megtettek, hogy a közönség jól érezze magát. így mazsorett együttes is fellépett, melyen csinos lányok és jó zenekar szórakoztatta az esőben ázó és kitartó nézősereget. Sajnos közben éppen folyt a verseny. Az egyik résztvevő lovasklub bemutatót is tartottak. így az ifjabb korosztály is megszerethette a lovakat. A délutáni nyári langyos eső sem tudta a nézőket elűzni a pálya széléről. Ki pokrócba, plédbe burkolózva, ki esernyővel - az „ügyesebbek” autójukba bújva - védekezett az égi áldás ellen. A programok vége felé a nap is előbújt a felhők mögül. Tanulni kell még A nap számos meglepetéssel szolgált mindenki számára. Igaz, a szervezés kívánt volna még némi pluszt, ám írjuk a rutintalanság számlájára. így is példa értékű kezdeményezésnek tekinthető, hiszen Szentandráson hasonló esemény még nem volt, és ami igaz, nagyon sok látogatót vonzott az strandfaluba. Remélhetőleg a jövőben ismételve lesz és a jelen hibáiból tanulva a következő lovasnap még a tegnapelőttinél is jobbra sikerül majd. Az oldalt szerkesztette: Vági E. Zoltán Mint Jancsi és Juliska Amikor gyerek voltam, száj- tátva hallgattam Jancsi és Juliska meséjét. Két élelmes gyerek, aki jól kivágta magát az élet nehézségeiből! Bármennyire hihetetlen, de felnőtt koromban is azon gondolkodtam, vajon ki az a két gyerek a való életben, aki Jancsi és Juliska modellje lehetne? A minap teljesen véletlenül találkoztam velük Jász- boldogházán. A kislányt Bató Claudiának hívják, a kisfiút Orbán Gábornak. A találkozás így történt: Mentünk, mendegéltünk a jászboldogházi határban, amikor egy tanyából nagy komondorok közül egyszercsak elénk állt egy kislány és egy kisfiú.- Hát, ti? - kérdeztük álmél- kodva a hirtelen elénk toppant emberpalántáktól.- Itt lakunk a tanyán - áradt Juliskánkból, illetve Claudi- ánkból a szó. Én nyolcéves vagyok.,- És neked, mi a keresztneved? - fordultunk a kisfiúhoz.- Azt nem tudom.- Hogy hívnak? - tettem fel a kérdést egyszerűbben.- Ja, Orbán Gábornak, de én Pesten lakom a Rákóczi úton. Itt a tanyán nagyon jó nyáron.- Megmutassuk a kosokat? - invitált Claudia. Mi vigyázunk rájuk egész nyáron. Nem nagyon öklelősek, Gábor a barátom, vele vagyunk pásztorok. Claudia elmesélte az egész élete történetét, elmondta, hogy édesanyja német, meg a nagyobbik testvére is, ők nem is nagyon tudnak magyarul, de „én már teljesen magyar vagyok” - mondta magáról. Amikor javasoltuk, csinálnánk róluk egy fotót, Claudia örvendezett, tapsolt, ugrált:- Atya ég, ezt nem fogják elhinni, hogy mi benne leszünk egy újságban! De a kosokat is le kellene fényképezni! Megtettük. Ezután a két gyermek elvezetett minket utunk igazi céljához, a határban történő régészeti ásatásokhoz. Visszavittük a tanyához őket, közben meséltek a birkákról, tehenekről, füvekről, virágokról. Olyan bizalommal, amilyenek csak azok lehetnek, akik keveset vannak emberek között és még nem volt alkalmuk kiábrándulni. Végezetül egy üzenet Claudiának:- Ha idegenekkel találkoztok, ne üljetek be a kocsijukba magatoktól, előbb kérjetek engedélyt rá a szüléitektől, úgy mint velünk, jó? (ksz) Ez a kedvenc kos (Fotó: Korényi)
