Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-17 / 165. szám
Kedves Olvasó! Bárgyú ábrázattal üldögélt az út- patkán, olykor a mellére ejtette a fejét, mint valami túlérett súlyos gyümölcsöt, és érthetetlenül motyogott valamit. Egyik kisujján arany pecsétgyűrű villant, éles ellentétben az átnedvesedett nadrág körül gyűlő tócsa csillogásával. Az undor és a sajnálat furcsa elegyével néztem rajta végig. Egy pillanatig úgy éreztem, legszívesebben belerúgnék - hogy tagadhatja meg valaki ennyire ember mivoltát? De aztán odaléptem hozzá és megkérdeztem:- Segíthetek? Nem is tudom, mit reméltem. Azt, hogy illedelmesen és szabatosan úgy válaszol: „igen, köszönöm”? Vagy azt, hogy összeszedi magát és elindul hazafelé? Talán mindkettőt. Csak ne üljön ott a kirakatban homo sapiensi groteszk torzóként! Ó, Mister Alkohol, hát mit tettél megint!? - jut eszembe a régi dal magamban átköltött szövege. Hány család fogadja naponta szorongó félelemmel tántorogva hazatérő tagját: Mi lesz megint? Lesz-e törés-zúzás, késsel kergetőzés, vagy ma a jobbik eset következik, csak eldőlés a padlón és hortyogás, s csak le kell rángatni a testről a bűz- hödt, szutykos ruhát, és utána csönd és béke honol a falak között. Egyes helyeken milyen kevés kell az elégedettséghez! Ha nem csordul a vér, nem reped a csont, ha nem zúzódnak a hús szövetei az ütések alatt - már jó. Csak növekedjetek „bol- dog”-szép gyermekek! Csak növekedjetek! De vajon tudtok-e ilyen viszolyogtató, örökre megmaradt fényképpel a homlokotok mögött? Vagy felnőtt testetekben egy riadt kisgyerek szűköl majd az idők végezetéig, mert nem ismerhettétek meg az öröm pirosát, csak a félelem feketéjét? Aki lehetettek volna, az bennetek soha nem jön világra. Megszakad lehellete abban a pillanatban, amikor először lendül a részeg szülő karja ütésre, csapja földhöz a keze ügyébe akadt tárgyakat. Tudom, hogy nem könnyű ma sem e tépett cipónyi kis Magyarországon élni. A legtöbb család filléres gondokkal küszködik, a levegőben a reménytelenség fáradt porszemei szitálnak. Egyszerűbb a gondok elől az alkohol ópiumába menekülni, hátrahagyni a hétköznapok kilátástalanságát, beleré- vedni a semmibe. De aki ezt megteszi, vajon hogy nem látja meg, tehetetlenségének mázsás kőtömbjei alatt hozzátartozói válnak nyomorékká? Hogy nem veszi észre, hogy saját gyermekeit zúzza halálra?! Nem. Ennyire vaknak nem lehet lenni, csak ennyire önzőnek. Nem számít senki és semmi, fontosabb a bármi áron megvásárolható elviselhető közérzet. A vámpírság egyik formája ez: a másik ember életenergiájának kiszipolyozása, hogy a szétmálló ego fenntartsa magát valahogy. Nézzetek áldozataitok szemébe egyszer! Lássátok meg magatokat ebben a tükörben! Meghozzátok majd az ítéletet magatok fölött: „nincs bocsánat!”. És ha eddig eljuttok, már lesz erőtök a változtatásra. Jogijo-jo A Jogi jo-jo rovatot olvastam a Néplap július 10-i számában, amelyben egy házaspárról írtak, akiknek két gyermeke van, de a kapcsolat megromlott közöttük. A fiatalok nem gondoskodtak az idős emberekről. Az idős emberek végrendelkeztek saját elképzelésük szerint. Ha valamelyikük meghal, a túlélőre marad minden. Szerintem ez a végrendelet érvényes, még ha ők maguk készítették is két tanúval. Károly bácsi meghal, előkerül a végrendelet, amiben az áll, hogy a túlélőre marad minden ingó és ingatlan. Ekkor a létező, de semmi törődést nem mutató két gyermek előkerül, és kérik az apai vagyonrész felosztását. Felháborodással olvastam a cikket, amivel nem értek egyet. Miért osztaná föl Marika néni a jussot? Őt illet minden, ők a férjével örök hűséget esküdtek egymásnak, és úgy is végrendelkeztek. A gyerekeknek tehát nincs joguk semmihez. Majd ha eljön az idő esetleg, hisz akármi történne az idős nénivel a gyerekeire nem számíthat, eddig se törődtek semmive. Én annyira nem ismerem a törvényt, de mi szükség volna annak az idős néninek az öreg napjait megmérgezni, miért kéne az apai részt kiadnia. Szerintem csak a köteles rész jár a gyerekeknek, mivel végrendelet van. Mit várhat a gyerekeitől, és mire számíthat Marika néni, ha megbetegszik, lehet, hogy az öregek otthonába kerül, vagy éppen a ház fogja biztosítani a nyugodt öregségét. Szerintem minden maradjon úgy ahogy van, hisz ki tudja előre, hogy ki lesz az eltartója. Lehet, hogy egy idegen, aki nyugodt öregséget tud biztosítani számára. Szerintem a köteles rész akkor jár a gyerekeknek, ha Marika néni elhalálozott, mivel kisem- mizni se lehet őket. özv. M.S-né Szolnok Mondja hát el mindenkinek... Nőuralom Hiszen nő uralom van!!! Egy nő öt férfinak is odaadja a testét használatra. Majd amikor megtörténik a baj, mindegyiknek azt mondja ő az apa. Azok elhalmozzák minden jóval, mert azt hiszik ők az apák. A nő okos, arra vigyáz, ne találkozzon még kettő se (apajelölt). Tehát ki a rabszolga? Aha! Avagy mindenki úgy csap be másokat, ahogy tud, a vagyonért. T.I. Szolnok Hihetetlen történet Imádkoztam a kisfiámhoz Elszomorodva olvastam a lapban a „Feneséges Feno- mena” című cikket. Az újságíró kifigurázza benne a para- fenoménokat, s ezzel együtt mindazokat a különös eseményeket, jelenségeket, amelyeket hétköznapi gondolkodással nem lehet megmagyarázni. Lehet, hogy én is ilyen tagadó szellemiségű lennék, ha a saját esetem nem győz meg arról, hogy igenis léteznek csodák, igenis munkálnak olyan energiák, erők, amelyek tudományos módszerekkel nem igazolhatók. 1991-et írtunk. Száraz,' hideg december volt. Örömmel vártam a karácsonyt, mert a kisfiam húszadikán töltötte volna be az első életévét és ez lett volna az első szenteste, amelyen már kinyílt értelemmel vesz részt. Az élet nem adta meg nekem ezt az örömet. December 10-én Pétiké belázasodott, és az orvos vírusos tüdőgyulladással kórházba utalta. A gyereket nagyon megviselte, hogy el kellett tőlünk szakadnia. Alig bírtam ki, hogy utána ne szaladjak, amikor a nővér vitte a folyosón, és végig kiabálta, hogy „nem! nem! anya!”. Mindennap látogattuk, de a kezelőorvos végül azt mondta, jobb lenne, ha nem mennénk annyira összetöri, hogy nem jöhet velünk haza. A gyermek érdekében szót fogadtunk, de nagyon nehéz volt betartani. Naponta vittem a gyümölcsöt, és érdeklődtem az állapotáról. Az orvos egyre komorabb lett, és egy napon azt mondta:- Asszonyom! Megtettük, amit lehetett. Nagyon súlyos az állapota, eszméletlen. Itt már csak a természet segíthet, ha a szervezet mégis felülkerekedik valahogy a betegségen. Jöjjön! Nézze meg! Levetettem a cipőmet, fehér köpenyt, szájvédőt adtak rám, és bekísértek hozzá. Ott sírtam az ágyánál, és majd megszakadt a szívem a látványtól, ahogy meggyötört kis tüdejével zihálva kapkodta a levegőt. December 22-e volt ekkor. Ahogy hazaértem térdre borultam, és fogadalmat tettem, nem Istennek a NAGY MIN- DENSÉGNEK, hogy én erről a helyről addig nem kelek fel, amíg jobban nem lesz a gyermekem. És elkezdtem imádkozni a kisfiámhoz: Ne_ add fel! Harcolj! Győzz! Élned kell! Úgy mondogattam ezeket a szavakat, mintha zsoltárt olvasnék, és olyan erőt éreztem magamban, mintha a világot a karjaimba tudnám emelni. 24-én reggel odajött hozzám a férjem, átkarolt és azt mondta:- Gyere! Pétiké magához tért. Élni fog! Azóta családunk 24-én nemcsak a kis Jézus születését ünnepli, hanem kisfiúnk újjászületését is. Azóta biztos vagyok benne, hogy amit látunk, megtapasztalunk, az nem a teljes valóság. Van, ami érzékeink előtt rejtve marad, noha létezik és hatással van ránk. M-né S.R. Jászberény Szabálytalan portré „A fogyás nem hóki-póki”- mondja László Tibor, a fölösleges zsírpárnákkal, túlzott gömbölydedséggel küszködök országos hírű guruja.- En nem hiszek az ilyenolyan csodaszerekben. - folytatja. - Egynémelyiket kipróbáltam, hogy megtapasztaljam a hatásukat, de azon kívül, hogy fájni kezdett a gyomrom, semmi sem történt.- Ennyire nem vezetnek a kívánt cél, a karcsúság felé?- Nem akarok ellenreklámot kifejteni ezekkel a készítményekkel szemben. Aki erőfeszítések nélkül akar súly- csökkenést elérni, lelke rajta, próbálja ki. Ha más nem, a pénztárcája biztosan meg- könnyebbedik néhány ezressel. Meggyőződésem, hogy nem lehet eredményt elérni úgy, hogy nem dolgozunk meg érte. Az „úszógumi”, a „hurkák” eltüntetésének is ára van: kevesebb kalóriabevitel, intenzív mozgásformák alkalmazásával nagyobb kalóriamennyiség felhasználása - ez az alaprecept. Emellett növelni kell a folyadékbevitelt a szervezetbe. Naponta 2 liter körüli tiszta víz vagy ásványvíz fogyasztása célszerű, a szárazanyag mennyiségét pedig fokozatosan csökkenteni kell. Fontos a megfelelő vitaminellátottság, a szükséges ásványi anyagok, nyomelemek biztosítása. Mostanában felfigyeltem rá, milyen fontos a tiszta levegő. Az oxigéndús, nem szennyezett környezetben hatékonyabbak az anyagcsere-folyamatok, s így gyorsabb a fogyás is.- Gondolom, a környezetvédők örömmel nyugtázzák ezeket a felismeréseket.- A fitness-program elválaszthatatlan az egészséges életmódtól, az egészséges életmód az egészséges környezettől. Bezárul a kör. Természetes, hogy a „zöldekkel” keressük a kapcsolódási pontokat. Jelenleg is együttműködünk az Életünk és Környezetünk Alapítvánnyal, amely kifejezetten a természeti értékek védelmére jött létre, és azért, hogy segítsen újra megtalálni helyünket természetes közegünkben.- Szép eszmék.- Igen. De akkor jó, ha nem marad meg elméleti síkon, hanem cselekvésben ölt formát. A három éve működő Fitness- Centerben ennek szellemében dolgozunk. Erőfeszítéseinket egyre többen támogatják, hadd említsem meg a teljesség igénye nélkül a Pharmavit Rt.-t, a Szászakkut, a Szanda-Buci Pékműhelyt.- Bizonyára egyre szélesedik majd a segítségnyújtók köre, hisz országos győzelmet aratott a Kiskegyed hetilap által meghirdetett fogyasztási módszerek versenyén.- Valóban szép eredményt értünk el. Magasan leköröztük a hasonló profilú klubokat. Sokan csatlakoztak hozzánk azóta, 110-en szabadultak meg kéthónapos tanfolyamunk alatt 10-12 kilogrammtól. Számuk bizonyosan csak nőni fog, mert augusztusban újra rajtolunk a programmal.- Elmondható, hogy elégedett ember?- Igen, de mindig a továbbfejlődésen, fejlesztésen töröm a fejem. Egy országos hálózat kiépítésén dolgozom, és majd valamikor szeretnék egy igazi, minden igényt kielégítő Fitness Centrumot.- Ez jelentené az igazi nagy örömöt?- Nem hiszek az igazi nagy örömökben. A sok kis örömben hiszek. Abban például, amikor a fogyókúrás tanfolyam végén felállnak a lányok a mérlegre, és látom hogy ragyog az arcuk, milyen boldogok. Ilyenkor a vállukra teszem a 10-12 kilogrammos homokzsákot, akkorát, amennyi zsírrétegtől megszabadultak a nyolc hét alatt. Megdöbbennek, milyen felesleges nagy terhet cipeltek eddig, lehet hosszú-hosszú éveken át. Lassan gyülekeznek a mozogni vágyók a teremben. Elköszönök. Felharsan a zene, s a testek egyszerre mozdulnak az ütemre. Nézem a sok csinos lányt-assszonyt... Be kellene iratkozni... Hölgykoszorúban UG7E GOMJA LESZ RÁ, HO<3 7 GOJjIDPLJQN A GOMUZORE ?!
