Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-15 / 163. szám

4 1993. július 15., csütörtök A szerkesztőség postájából Szemetet hoznak, homokot visznek A fecskefészkeket rombolják... A partifecskék otthona, a kivájt üreg és a „csendélet” Fotó: Novák Küldjön egy képet! Mezőtúron, szülővárosomban készült ez a kedves kép, a szü­léink házánál. Akkor, amikor még névnapjukon összejött a csa­lád. Náluk már nem találkozhatunk! Ötven évvel ezelőtt Ez a fotó 1943-ban készült! Nagyon kedves szórakozásra összejött társaságot örökít meg. Az első sorban jobbról a máso­dik vagyok én, tőlem második a húgom, mellette a barátnőnk - emlékezik fiatalságára Szathmári Bálintné Tiszakürtröl. Múltunk, emlékeink, történelmünk Ne hagyjuk veszendőbe értékeinket! Elmúlt két hónapja, hogy próbálom a szandaszőlősi parti­fecskék védelmére felhívni a fi­gyelmet - eredménytelenül! Április végén vettem ugyanis észre, hogy közel a Bőség ABC-hez, a homokfalakban lyukakat kaparnak fészkelő­helynek. Két élőhelyen kb. 100-110 fecske készült letele­pedni. A falak úgy keletkeztek, hogy az emberek homokot kezdtek innen hordani, a fecs­kék letelepedése óta is folyama­tos az illegális „bányászás'’. Közvetlen a fészkelőhelyek alatt szedik a földet. Az így ke­letkező üregekbe háztartási hul­ladékot, elhullott állatokat stb. hordanak. Vannak, akik azzal „szórakoznak”, hogy a fecskék fészkelőlyukait betondarabbal betömik, pálcákat dugnak bele, sőt folyadékot is öntöttek már a kis madarak „otthonainak bejá­ratába”. Nem folytatom, az em­beri elme elképesztően találé­kony. A végeredmény: mintegy 50-60 fecske van jelenleg eze­ken az élőhelyeken. Miért írom meg ezt Önöknek? Mert nem tudok belenyugodni a környe­zetvédelemmel kapcsolatos képmutatásba... Egy olvasónk írta mindezt, névvel címmel. Soraiból kide­rül: 23 (!) telefon után tudta meg Urbán Sándornak, a Ma­dártani Egyesület titkárának a telefonszámát. Tíz nappal ké­sőbb találta meg. Közben tu­datta a történteket Várhegyi At­tila polgármester úrral; választ sem kapott. Beszélt dr. Kádár György tisztifőorvossal is. A lényeg, hogy Urbán Sándor személyesen járt a helyszínen (Budapestről), s mint mondta, nem az ő feladata intézkedni. Annyit megígért: egy tábla ere­jéig figyelmeztetik a lakossá­got: Földkitermelés tilos. Tábla viszont sehol! Levélírónk még arra is vál­lalkozott, hogy figyelőszolgála­tot szervezzen. Az első akciója után rögtön megtanították „másképpen gondolkodni”. Egy 25-30 éves fiatalembert udvari­asan kért: Csak egy méterrel ar­rébb szedje a homokot, legyen szives... „Te hülye.... te degene­A média-ügy mellett típus­példája a közoktatási törvény tervezete is a parlamenti csatá­rozásoknak. (Mire e sorok meg­jelennek, a közoktatási törvény elfogadtatott! A szerk.) A Köz­oktatási Minisztérium államtit­kára nemrégiben úgy nyilatko­zott: amennyiben sikerül olyan törvényt elfogadtatni, hogy az általános iskolai osztályt tízre emelje fel, úgy kötelezővé válik az iskolaszék megalakítása. Egyetlen kérdés izgat legin­kább: lesz-e nemzeti alaptanterv vagy nem? Minden pedagógus érdekelt abban, hogy az ok­tató-nevelő munka szaktárgyi és készséganyag ismeretéről ké­szüljön olyan új nemzeti alap­tanterv, amely az adott korú ta­nulónak a tanuláshoz való vi­szonyát tükrözi. A pedagógu­sokban él olyan szemlélet, amely szerint az ismereteket csak oktatni kell. A tanulók visszamondják. A tárgyi isme­retek túlnyomó része valóban olyan természetű, amely az is­kolai életben csak szavakban, írásban fejezhető ki. Az viszont tény, hogy akaratképzés nélkül az ismeret csak formális marad; nem lesz a tanulónak elég ereje ahhoz, hogy a megismert igaz­ság szerint cselekedjék. Az ismeretszerzés egyik ak­tuális kérdése, hogy az írásbeli információk milyen szerepet játszanak a megismerési folya­mat didaktikai értelmezésében. Köztudott, hogy a társadalmak és nemzetek érintkezésében az írásbeli információ több ezer éves múltra tekint vissza. A kép-, ék-, rovásírás gazdag könyvtári anyagot hagyott ránk örökül. Az iskolában ma minden fo­rált állat” - ilyen, szebbnél szebb jelzők röpködtek felé. Mit tehet ezután? Nem jár arra, hogy ne fájjon a szíve a szorgos, védett kis madárkákért. „A partifecske nevét szokat­lan, a többi fecskéétől merőben eltérő fészkelési szokásáról kapta. Társaságkedvelő, szinte mindig többedmagával látható. Még vonuláskor is összetarta­nak. Áprilisban a fészkelőüre­gek készítéséhez fognak. Ilyen­kor csapatosan lepik el a kisze­melt löszfalat, a sóderbányák, a felhagyott homokbányák és a folyók meredek partfalait. Apró lábukkal 70-80 cm hosszú alag­utat vájnak a függőleges falba, és annak végében alakítják ki a fészek helyét... Május derekán négy-öt, esetleg hat piszkosfe­hér. meglehetősen vékony héjú, törékeny tojást raknak. A fiókák kétheti kotlás után kelnek ki... csaknem három hétig maradnak a fészekben. Ez idő alatt az öre­gek rengeteg apró repülő ro­kon, de különösen az alapozó általános iskolában a diákok nagyjából kétféleképpen juthat­nak ismeretekhez: hagyomá­nyosan, amely döntően a peda­gógus tudására és tankönyvin­formációira épül. Mit jelent ez? Az alsó tagozatban az olvasási kor előtti képi információk ösz- szegzését, míg a felső tagozat­ban a tanári élőbeszéd és az ol­vasás során szerzett szubjektív képi és logikai látvány szintézi­sének fokát. Ezért tapasztalják a tanárok egyre nagyobb mérték­ben a könyvnélküli irodalmisá- got, á tanulás nélküli ismeret­szövegelést. Felvetődik tehát a kérdés: miért népszerűbbek olykor, mint a könyv? Mert az objektív valóságot vizuális él­mények formájában közvetítik. A mai iskola tehát az auditív és a vizuális ismeretszerzés egymást kiegészítő, egymást váltó formája, ahol a könyvin­formációk mellett számolni kell a megfilmesített kötelező ol­vasmányok, filmre vitt szépiro­dalmi és tudományos művek­kel. Itt vetődik fel a könyvtárak speciális pedagógiai funkciója is. Az iskolai könyvtárak a kia­lakult helyi igények és lehető­ségek alapján együttműködhet­nek a tanintézménnyel: kölcsö­nözhetnek, szakirányú köny­vekről gondoskodhatnak, iro­dalmi rendezvényeket szervez­hetnek. A lényeg az, hogy az is­kolai könyvtárak az oktató-ne­velő munka mindennapi alko­tóműhelyévé váljanak, hogy a könyvtárpedagógiát gyermek- központúvá tegyék. Ehhez vá­rosunkban a gyermekkönyvtár sok segítséget nyújthat. Serfőző János, Martfű vart, legyet, szúnyogot és fő­ként levéltetvet hordanak ne­kik. A felnőtt madarak zsákmá­nyukat a vizek felett röpködve szedegetik össze. Amikor a fia­talok kirepülnek, még nagyon ügyetlenek, ezért az öregek a levegőben etetik őket... A ho­mokot, sódert kitermelők fi­gyelmét ezúton is felhívjuk, hogy kíméljék e hasznos mada­rak fészektelepeit!” Fenti sorokat a Mezőgazda- sági Kiadó Házunk, kertünk madarairól c. kötetből idéztük. A könyvet alsótagozatos kis­gyermekek js szívesen lapozgat­ják, megtanulják belőle az apró énekes, hasznos madarak életét, szokásait, hasznát. Dehát akiről olvasónk is beszámolt, annak sohase kerülhetett a kezébe ez a könyv, hozzá hasonló sem! Jól­lehet, a védett madár (állat) fo­galmáról se hallott! Van, vagy lehet majd gyereke. Ugyan mire tanítja majd?-fj­A tószegi ügyről már nagyon sokat hallottunk rádióban, tele­vízióban, olvashattunk róla az újságokban. Az illetékesek ve­gyék komolyan ezt a nagyon veszélyes betegséget! Édesa­Megdöbbenve olvastuk július 8-án a „Senki sincs biztonság­ban” címmel megjelent, „A Zöld Iskola elégedetlen neve­lői” nevében írt sorokat. Mindenekelőtt tisztázni sze­retnénk, hogy az a „három, seb­tében összeszedett szülő” nem más, mint a Szülői Munkakö­zösség elnöke, és két vezetőségi tagja, akik közül az egyik tagja a Szülők Tanácsa városi bizott­ságának is. Tehát mindenkép­pen a szülők többségének bi­zalmát élvező személyek, tiszt­ségviselők vagyunk. 1993. március 29-én az ön- kormányzat oktatási bizottsá­gához írt panaszos levél hatá­sára összehívott nevelőtestületi értekezleten kértük a tanárokat, hogy a tanév nyugodt befeje­zése érdekében beszéljék meg a feszültségeket. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy az értekezleten a panaszoslevél írói - egy-két kivételtől elte­kintve - már nem vállalták ko­rábbi véleményüket. Az érte­kezleten nem hangzott el ér- dembeni probléma, apró, jelen­téktelen civódások kerültek szóba. Ezek után örömmel nyugtáztuk, hogy a panasztevők levelüket visszavonták és az Udvart nem vásároltak A környék még rendezetlen Június 17-én 23 olvasó pana­szát tettük közzé, Ideje lenne megbeszélni, mi lesz a terület sorsa - A lakosság összefogá­sával címmel. Bánó Zoltánná is a szolnoki Pozsonyi útról írt: A terület rendezése tart. Tavaly május 6-án harminchármán je­lentek meg Buday alpolgármes­ter úr irodájában. A Jubileum Lakásszövetkezet, és a volt SZÁÉV (mint kivitelező), a Szántó körúti és a Pozsonyi úti lakók több mint 5 milliót fizet­tek a parkolóra, közvilágításra és a víz elvezetésére. Ez nem valósult meg: a Moha úti laká­sok építéséhez szükséges felvo­nulási épület útban volt. Be­csapták a vásárlókat - véli levélírónk. A türelmes lakók bizalmát fokozta, hogy az ígért időpont­ban megtörtént Buday úr veze­tésével a szemle. Akkor viszont kiderült: a lakók udvart nem vásároltak, a lakóépülettől egy méter távolsággal rendel­kezhetnek mindössze. A többi közterület. Annak idején a Jubileum La­kásszövetkezet parkolóra és csatornázásra a polgármesteri hivataltól jelentős támogatást kapott, amiből elkészült a csa­tornázás fele, a Moha út felé a parkoló, a világítás. A pénz azonban elfogyott, a kivitelező csődbe ment. Történt változás - állítja Bánóné; a hivatal tíz te­herautó termőföldet, fűmagot adott a lakóknak. Az augusztusi szemle után elkészült az árok, azóta nem folyik a Pozsonyi út-Szántó körúti lakások alá a víz. A Moha út ugyanis kb. fél méterrel magasabban fekszik. Az árok sem olyan mély, és mi­vel zöldövezetben van, autó nem jár rajta át, az ideiglenes célnak megfelel. A legutóbbi fogadónapon ígéretet kaptak a polgármesteri hivatalban, hogy a játszóteret beépítik. Szűkös anyagi helyze­tük miatt arra kérik a lakókat: a terület végleges rendezésében segítsenek, s e szándékukat ügyfélfogadáson jelentsék be. pámmal 1931-ben felboncoltat- lak egy lépfenés jószágot, és rá három hétre meghalt. Az ott élők kerüljék azt a helyet, ahol a fertőzött trágyát hordták. Id.Csató Sándorné Kenderes élet kezdett normalizálódni az intézményben. Érthető tehát meglepetésünk az újabb fejlemények hallatán, azaz a nyílt levelet olvasva. En­nek hatására, valamint a szülők megnyugtatására szükségesnek éreztük, hogy tájékozódjunk a következő tanév előkészítésé­ről. Az iskola igazgatónőjével történt megbeszélésünkkor meggyőződtünk arról, hogy a következő év tantárgy-felosz­tása elkészült, a személyi és tárgyi feltételek biztosítottak és nem történt tömeges elbocsátás; nem is terveznek ilyesmit. Úgy véljük, a bizonytalansá­got a nyilvánosság bevonásával és félrevezetésével, illetve ma­nipulálásával azok szeretnék továbbra is fenntartani, akik nem akarnak a jelenlegi veze­téssel együttműködni. Mi eddig is az iskolába járó gyermekeink érdekeit képvisel­tük. mivel értük van az iskola és nem az elégedetlen pedagógu­sokért. A Zöld Iskola program­ját, és vele együtt a jelenlegi igazgatónőt mindnyájan elfo­gadtuk, akkor mindenkinek érte kell tenni, és nem ellene. A Zöld Iskola Szülői Munka­közösségének elnöke és tagjai Június közepén a rákócziújfa- lui Herman Ottó Természetvédő Általános Iskola országos fó­rumot rendezett „Környezetvé­delem - Hátrányos helyzet” címmel. Az a megtiszteltetés ért, hogy előadást tarthattam ott. Amit láttam az intézményben, feltétlenül szót érdemel. Őszin­tén szólva hirtelen azt se tud­tam, hová kerültem. Fafaragá­sok, Mátyás király mellszobra, faragott kis madarak. Napos vadkacsák úsztak a kis, mester­séges tóban; fogolyfiókák, gyöngytyúk csemetéivel kapir- gáltak háborítatlanul, láttam lúdpárt, őzbakot, s vagy 25 tek­nősbékát, ugyancsak a tóban. Mindezt egy remek tantestület, élén egy remek igazgatóval „va­rázsolta” elő - a diákok legna­gyobb örömére. A környezet- és természetvédelmet szuperma­gas fokon tanulják, gyakorolják a diákok. Ahogy elnéztem, az a gondolat rögződött bennem: Itt érdemes nevelni-tanítani, többet teremteni - üres szövegelés nélkül! Sok-sok saját létesít­ménnyel büszkélkedhetnek. Nyári istállóval, mivel hogy már lovuk is van! Pulykacsalád cseverészett a fűben, békésen bogarásztak. Másutt fafaragó­művészek kopjafákat készítet­tek és arcképes emléktáblákat. A fák törzsén „macskaelhárító” nyakörvet láttam. A kerítést úgy dolgozták el, hogy a nagyocska tóról húsevő madarak ne ragad­hassák el a kis vadkacsákat. Büszkék a falu gólyafészkeire: számon tartják a kis fiókák nö­vekedését, viselkedését. Min­den elragadtatással, elismerés­sel töltött el. De miről is tartottam elő­adást? Dióhéjban ismertettem a Tiszazug művelődéstörténetét, azokat az égbekiáltó hiányossá­gokat, baklövéseket, amelyeket főként a bukott rendszer hatal­masságai követtek el. (Hiányzó emléktáblák, szobrok, kiadatlan fontos kéziratok! Elhordott kunhalmok, gondozatlan em­lékművek, megcsonkított em­lékfások.) Az előadáson túl ko­rábban is aprócska írásokban próbáltam felhívni a figyelmet mindezekre. Naivan arra számí­tottam, hogy valaki felfigyel rá, s valami illetékesféle megkér­dezi talán egyszer tőlem is: ho­gyan gondolom a különféle megoldásokat. Nos, el se olvas­ták, vagy nem látszott érdekes­nek, amiről írtam... Megjelent egy cikkecském az elhanyagolt, tudományosan nem kutatott ti- szaugi Vadkörtefásról, a Kört- vélyesről, amely 1930 óta okle­vélben is ismeretes. Feltétlenül szükség lenne egy nagyon egy­szerű kutatóházra, de pénzre is. Tiszaugról egy ember se jön ki a két szemem kedvéért talaj- szelvénygödröket kiásni. Há- romaszpektusos herbáriumot se csinál kellő anyagi ellenszolgál­tatás nélkül senki. Magam meg mit tudok tenni a nyolcvanadik évemmel, anginás fájdalmaim­mal?! Aztán ott van a rákóczifalvai Törvényhalom. Ezt is emleget­tem írásomban - minden utó­hang, észrevétel nélkül. Pedig: országos jelentőségű esemé­nyek egyik szereplője volt a Varsány nevű mezőváros, amely feltehetőleg itt feküdt a XVI. századi megsemmisülé­séig. A bagimajori roncsolt, gondoztlan, omló-romló, dűle- dező szélmalomról is regéltem. Varázslatos dolgot lehetne be­lőle „kihozni”, ahová bárki el- vihetné kül- és belföldi illusztris vendégét is. Dr. Varga Lajos, tiszaföld- vári aranydiplomás gimnázi­umi tanár hosszan sorolta még levelében: hol, mit volna érde­mes megmenteni az enyészet­től. Fáradozásainak írásos gyűj­teményét az érdeklődők nála megtalálják. Elkeseredett sorait így zárta: .......az én álmaim, vá­g yaim, törekvéseim várjanak még néhány évszázadot, amíg. minden Illetékes telve lesz ma­gyarsággal, a múlt megbecsülé­sével, a magyar paraszti értékek önzetlen szeretetével.” Az oldalt összeállította: Farkas Ferencné Akaratképzés nélkül az ismeret csak formális A lépfene nem tréfa! A gyerekek a legfontosabbak Összefogással tanítsanak! Együtt a család

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents