Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-07 / 130. szám
4 1993. június 7., hétfő A szerkesztőség postájából A tétovázás a tett halála Képviselőink figyelmébe A képünkön látható részlet nem egy múlt századi börtön cellasorát ábrázolja, hanem a Szolnok legmodernebb terén álló Nagy Imre körút 2-A számú ház bejáratát, pontosabban, annak a lift melletti részét. A korszerű bejáratot az IKV befalaz- tatta, irodát alakított ki ott. A földszinti rövid folyosó végén lévő ablakot pedig egy magán- kereskedő tartotta feleslegesnek, mert annakidején a városi tanács áldásával üzletet nyitott az épület végén. A lépcsőházat *a tárolóhelyiségektől elválasztó ajtót „megspórolták, és az átadás óta eltelt közel húsz év alatt a lépcsőházat egyszer sem festették ki. Annak linoleum padlózatát olyan színű anyaggal pótolják, ami éppen a mesternél van. Nyugodtan kijelenthetjük: egy gondos gazda által karbantartott istálló különb, mint ennek az épületnek a város egyik vállalata által gondozott része. Tisztában vagyunk azzal, hogy Szolnokon sokan nem fizetnek lakbért, s ezért a szóban forgó vállalat anyagi nehézségekkel küzd. De kérdezzük a városi képviselő-testülettől: ebbe nyugodjunk bele? Birkatürelemmel szemléljük, hogy lakóépületünk lassan disznóóllá válva, még jobban „lerobbanjon”? Vagy a száz százalékkal emelt lakbér mellett ne csak a lakásban szükséges javításokat végeztessük saját pénzünkön, hanem minden egyebet? Valami megoldást mindenféleképpen kell keresni, hiszen ez a tízemeletes, két lépcsőházas épület a nemzeti vagyon egy része, nem mehet tönkre. Vagy adják el, vagy negyedszázad alatt legalább egyszer hozzák rendbe. Tudjuk, az eladás ellen azt hozzák fel, hogy a városnak a lakásgazdálkodáshoz szüksége van ilyen épületekre, dehát a mai lakáskörülmények között az igen szerény lelépési díjért - ritka kivételtől eltekinve - ugyan ki költözik ki? A felújítás elleni vétó pedig: „nincs fedezet”. Egy biztos: a tétovázás a tett halála. Az említett és a hasonló ügyekben az idén már dönteni akart a képviselő-testület, de döntését elhalasztotta - mondván, hogy várja a nemzeti lakástörvény megalkotását. Mivel a sajtóból arról értesültünk, hogy más városokban nem erre az álláspontra helyezkedtek (több száz lakás esetében Szolnokon sem), ezt a huzavonát nem tudjuk elfogadni. Vagy így, vagy úgy, döntsön a képviselő-testület a bérházak ügyében. Ezt kérik a Nagy Imre körút 2-4. számú bérház lakói „Az Idén nem mentem a könyvhét fővárosi megnyitójára’’ Potyka bácsiék ugyanott!? Az ünnepi könyvhét budapesti megnyitóját június 4-én (pénteken) rendezték meg a Vörösmarty téren, ahova azért nem mentem el, mert ugyanakkor és ugyanott az ’56-os antibolse- vista szövetség, és Potyka úr nemzeti konzervatív ifjai is felvonulást tartottak. Nem óhajtottam részt venni - még passzív szereplőként sem - a magyar kultúra ilyen megszégyenítésében. Bodrácska úr, budapesti rendőr-főkapitány, aki Potyka úrék felvonulását engedélyezte, ezzel azt is kifejezésre juttatta, hogy a magyar kultúra jeles képviselőit, szellemi elitünk tagjait egy torzszülemény politikai szervezet képviselőivel, tagjaival egyenrangúnak tartja. Ezek után én Bodrácska urat tartom Potyka bácsival egyenrangúnak. Erdei Péter Szolnok Ha a tanulók leikébe hintjük... Első lépés a virágos Berekfürdőért Néhány keresetlen szóval mondok köszönetét az általános iskolánk pedagógus karának azért a cselekedetéért, hogy az iskola előtt immáron szépen díszük a folyton nyíló piros pe- tónia. A rendezett, tetszetős környezet a neves gyógyfürdővel rendelkező, önálló falunk színvonalát emeli. Meggyőződésem, hogy községünkben egyetlen szervezetnek sincs olyan lehetősége a felvirágoztatásban, mint az iskolánknak. A szép és jó szere- tete felemelő gondolkozásra készteti az embereket. S ha a pedagógusok a gyerekek leikébe hintik a szép iránti óhaj magvát, abból nemsokára olyan terebélyes fák fejlődnek, melyeknek hatására a hozzánk látogató külföldiek is kellemesebb érzéssel viszik jó hírünket hazájukba, otthonukba, s hintik szét rokonaik, ismerőseik körében. Berekfürdő lakossága megmutatja, hogy anyavárosából kiszakadva, önálló településként is megállja a helyét; hogy az általános iskolánk - az országos versenyeken elért szép eredménye mellett - saját lakóhelyének felvirágoztatásáról sem feledkezik meg. Köszönet érte a helyi általános iskola tanulóinak, tanárainak, a szülőknek, és a lakosságnak is, akik erkölcsi-anyagi támogatást ígértek a szebb környezet megvalósításához. id. Kanta Gyula „Alumíniumkéményt építettem” Miért fizessünk? A családom 34 évi munkája eredményeként, ’84-ben nagy- nehezen tudtam egy központi fűtéses lakást építeni. A szeneskazán gépkönyvének előírása szerint építettük meg a kéményt, mellyel elértük, hogy öt év alatt mindössze egyszer kellett a kéményseprő szolgáltatást igénybe vennem. Ennek ellenére minden évben jelentkeztek a díjért, amit szó nélkül kifizettem, mert az akkori anyagi helyzetem még lehetővé tette. Aztán 1989 őszén a lakás fűtését - az utca lakóinak unszolására, no meg akkor olcsóbb volt a gáz mint a szén - OTP-hi- tellel átalakítottam gázfűtésre. A lakáson kívül egy ún. alumíniumkéményt építettem - a szabványnak, előírásnak megfelelően -, amit a Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Vállalat jászberényi kirendeltsége helyezett üzembe. Mondanom se kell, hogy ezt követően is fizettem a kéményseprési díjat, egészen 1992-ig - annak dacára, hogy nekem semmiféle szolgáltatást (kalóriamérés, kéményvagy kazántisztítás) nem végeztek. A közelmúltban ismét felkeresett az említett vállalat megbízottja a „szolgáltatás” ellenértékéért, de mert nem nem kellett nálam semmit sem csinálniuk, nem fizettem, s azt mondom, hogy egyes szolgáltató vállalatoknak illenék tudomásul venni: a megváltozott körülmények között a korábbi szolgáltatásuk feleslegessé vált, s bizonyos területen talán át kellene alakulniuk hasznos, tényleges munkát végző egységgé. Páldeák László Jászberény Jótékonysági bál volt Cibakházán Köszönet a segítőknek A cibakházi, ún. „piros” óvoda és szülői munkaközössége jótékonysági bált rendezett- május 22-én. Az est az óvodások ügyes néptánc-bemu- tójával kezdődött, majd divat- bemutató következett, melyhez a szebbnél szebb ruhákat a Ma- resz butik, a ruházati bolt, valamint Mészárosné Zsóka varrónő ajánlotta fel. A jó hangulatot teremtő zenét Sánta Ferenc és zenekara szolgáltatta, az ízletes falatokokról pedig Ferenczi Cipri, valamint Őze László és segédei gondoskodtak. De mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs Őzéné Éva óvónő aki erejét, idejét nem kímélve szervezte, ezt a jól sikerült rendezvényt. Köszönjük. Pápai Béla és barátai Küldjön egy képet! Honthy Hannával a „fíoyal”-ban A Kossuth-díjas művésznőt egy baráti társaságban kapta lencsevégre a szemfüles fotós - a Royal Szálló éttermében, a ’70-es évek elején. (Bal oldalt édesapám, Nemes Gerzson.) A felejthetetlen művésznő az idén lenne százéves. Utolsó éveiben is csodáltuk, milyen kortalan tudott lenni. Hiába tudtuk, mennyivel idősebb a játszott hősnők színpadi koránál, jellegzetes hangja, gesztusai, pillantásai ezt feledtették. A magyar operett-hagyomány klasszikus megtestesítője volt; már életében legenda és az is marad. dr. Nemes András, Szolnok Gyermekeinkért Először adott vért A Hetényi kórház gyermek- osztálya által alapított „Gyermekeink egészségéért” alapítvány támogatójaként, önkéntes véradásra jelentkeztem május 30-án, a megyei művelődési központban. Bevallom, kicsit féltem, hiszen először adtam vért, de ahogy beléptem az ajtón, kezdeti szorongásom megszűnt, mert minden véradót olyan kedvesen, szeretettel fogadtak, hogy arról csak felső fokon lehet beszélni. A vérminta, majd az előzetes orvosi vizsgálat után a kórteremmé alakított helyiségben vettek tőlünk vért - ügyesen, gyakorlott kézzel. A véradás után limonádéval, szerény reggelivel, kávéval vendégeltek meg bennünket, és csekély ajándékkal is kedveskedtek, amit a Kaiser Sörgyár, a Szolnoktej, valamint a Bőrtex ajánlott fel. Köszönetét mondok a véradás zavartalan lebonyolításáért felelős Polerik Károlynénak, a doktor úrnak, a nővéreknek, valamint a művelődési központ dolgozóinak. További munkájukhoz számos sikert, jó egészséget, magánéletükben sok boldogságot kíván egy első véradó: Szekeresné Negyedi Katalin Expressz - ajánlva Óh, ezek a fiatalok! Azt álmodtam, hogy levelet hozott a szerkesztőségbe a postás. De nem egy levelet, hanem minden kedves - és nem kedves - olvasónk írt, és pontosan nyegyvenhétezer levelet hozott a postás. Miután elolvastam (két hónap alatt, mert közben más dolgom is volt), válaszoltam is rá, majd minden olvasónak minden kívánságát teljesítettem. Nyert, aki még nem nyert. Rózsi néninek gáztűzhelyt küldtem, Pista bácsiéktól visszahoztam a tőlünk nyert színes tévét, mert azt a márkát utálják, küldtem helyette egy óriásképemyős Grundigot, Pistikének BMX kerékpárt, Kovács úrnak hűtőszekrényt, Zsazsának kozmetikai felszerelést, a leánygimnáziumnak háromszáz darab hajszárítót és így tovább. Mit ad Isten? Reggel bejövök a szerkesztőségbe, hát nem levelet hozott a postás? Idézem: íme BJ Tiszaföldvárról. Tizennégy éves vagyok, író, költő, színész és újságíró jelölt.... Addig is szeretnék belekóstolni az újságírás örömeibe, de természetesen, mint amatőr sem tenném ezt ingyen, hanem csak jutalomért. Ne ijedjenek meg, nem nagy öszegü honoráriumot követelek szerény tehetségemért, csak egy kis apróságot. Ha az újságírók emberbarátok, biztosan küldenek nekem előlegként későbbi alkotásaimért ajándékot. Még gyerek vagyok, így a pénz még nem az én műfajom, ezért csak ennyi a kérésem: szeretnék egy mountenbike kerékpárt!....mostmár csak azt remélem, könyörgésem meghallgatásra talál, és nem küldenek egy olyan választ, hogy tisztelettel közöljük, sajnálatunkra nem áll módunkban, blablabla... így az újságról és az újságírókról alkotott kép bennem egycsapásra megsemmisülne. Nekem egy csalódás lenne bicikli nélkül kirándulni menni... Kedves Juditka! Nem akarunk neked csalódást okozni, éppen ezért minden kertelés, mellébeszélés nélkül megmondom: a mountenbikok nem a szerkesztőségben teremnek. Talán, ha valami Keravil-nak vagy valami karitatív szervezetnek elcsacsognád kérésedet! De lehet, hogy ők sem. Mindennek megvan a módja, jobb, ha ezt már így tizennégy évesen tudod. Fordulhatsz először például a szüléidhez, de gondolom, ezt már megtetted. Azután valami nyári munka, meg ki tudja milyen reális lehetőségek vannak még egy kerékpár megszerzésére, de legjobb mindig a józan ész talajáról megközelíteni még a kerékpárokat is. Te olyan leleményes és ügyes vagy, hogy bizonyára hamarosan lesz egy mountenbikod, de nem így, ahogy most nekiveselkedtél, bár írásod aranyos. Megnéznéd ott jobbra fent az én kerékpáromat? Mit szólsz hozzá? Nem kelne már el nekem is egy mountenbike? Van egy javaslatom. Ha valóban lesz egy új biciklid, írd meg hogyan szerezted, s ha akkorra nekem is ád az ég egy újat, kerülhetünk egyet - mondjuk Tiszaföldváron. Ehhez kívánok mindkettőnknek sok sikert: (K : y Hozzászólás cikkünkhöz Ma még van munkájuk, de ki tudja, mi lesz holnap... A bírság ellen fellebbeztek Nem vagyok egy megrögzött levelező, de az Új Néplap május 28-i, az APEH-ről szóló cikk elolvasása után úgy éreztem, hogy erre reflektálnom kell. Ha másra nem is lesz jó - mint köztudott, a szamárbőgés nem hal- lik az égig - legalább kiadom a mérgem. Idézem azt a mondatot, amihez szeretnék hojzzä- szólni: „A büntetések foganatosítását szükségesnek látják, mert a hibákat az adózók bevonásával javítanák, de a bevalló még az APEH felszólítására sem hajlandó elmenni az ő érdekeit is szolgáló korrekció megtételére.” Elöljáróban el kell mondanom, hogy férjemmel az idén alapítottunk egy betéti társaságot. A cégbejegyzéssel ügyvédi irodát bíztunk meg, s az ügyvéd úr utasításai szerint jártunk el. Férjem az általa előkészített iratokat és a naplófőkönyvet! bevitte az APEH-hoz, ahol elismervény nélkül átvették, leigazolták a naplófőkönyvet és kész. Mi azt hittük, minden rendben. Erre derült égből villám- csapás: A napokban kaptunk egy levelet, mely szerint az 1993. évi várható társasági adó bejelentésének elmulasztása miatt 49 ezer forint bírságot rónak ki ránk, mert ezt a bejelentést a cégbejegyzéskor vagy azt követő 15 napon belül kellett volna megtennünk. Az említett cikk szerint „jóságos” adóhivatal máris büntet, s hogy honnan kaparjuk elő a pénzt, az őket nem érdekli. Férjem megkérdezte az ügyintéző hölgyet, miért nem szóltak, hogy pótoljuk a mulasztást - még mielőtt megbüntetnének. A válasz: Nem vagyunk levelezési iroda, ismerni kell a jogszabályokat! Az ügyvéd úr szerint leadtuk a kérdéses iratot, az adóhivatal szerint nem. Az adóhivatal azt mondta, pereljük be az ügyvédi irodát, az ügyvéd úr pedig azt, hogy pereljük be az adóhivatalt. Hát mi egyenlőre fellebbeztünk, s várjuk a további döntést. A per gondolatát elvetettük, ugyanis mi húznánk a rövidebbet - bármelyik féllel szemben. Ami még döbbenetes a dologban: a következő adózásbeli vétségért 150 ezer forint a büntetés - ha tíz év múlva követjük is el! Mi, egyszerű földi halandók igazán nem értjük, hogyan lehet előre nyilatkozni ebben a nyomott gazdasági életben a várható nyereségről? Ma még van munkánk - nyereség nélkül -, de ki tudja, mi lesz holnap? Végezetül: ha mi beszüntetjük a vállalkozást, a munkanélküliek száma tizeneggyel nő. Vagy ez már oly mindegy? T. M. Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
