Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-05 / 129. szám

Humoros írásaink, karikatúráink, képeink, „kakascsípéseink” a 9-15. oldalon találhatók Médiakonferencia Az Antall-kormány idején nem lesz „kormányrádió” és „kormánytelevízió” Magyar- országon - hangoztatta Ka­tona Tamás a médiakonfe­rencián Székesfehérvárott. A médiáknak függetleneknek kell lenniük mindenfajta poli­tikai erőtől, illetve a politikai erők pressziójától. A Duna Tv-ről szólva az államtitkár kifejtette: annak speciális fel­adata van az anyaországon kívül élő magyarok számára. Fogadás Jeszenszky Géza külügy­miniszter pénteken hivatalá­ban fogadta a NATO-mun- kaműhely tanácskozása al­kalmából Budapesten tartóz­kodó Marrack Gouldingot. A külügyminiszter az ENSZ fő­titkárának békefenntartási ügyekben illetékes helyette­sével folytatott beszélgetésen sürgette: az ENSZ támogassa azt a magyar törekvést, hogy újra megnyissák az Ad- ria-kőolajvezetéket, amely a térség több országa számára nagy jelentőségű. Gyógyszerügy Július végén Budapesten kerül sor a magyar-amerikai gyógyszertárgyalás hatodik fordulójára - mondta az IKM képviselője a gyógyszergyá­rakkal történt egyeztető tár­gyalás után. Magyarországnak 1996-tól - az EK társult tagsága kere­tében - az eddig követett eljá­rásszabadalomról át kell térni a termékszabadalmi rend­szerre. így a korábbi repro­dukciós kutatásokra nem lesz lehetőség. Tegnap délután nyitották meg Tiszafüreden a Kiss Pál Múzeumban az Erdély népi kerámiája című kiállí­tást. Derült égbolt Többnyire derült lesz az ég, főleg nappali gomolyfel- hőképződés várható, helyi záporokkal, zivatarokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23-28 fok között alakul. Jász-Nagykon-Szolnok megyei napilap IRDETES­FELVÉTEL HÉTFŐN 38 ÓRÁIG Szolnokon, a Kossuth téri 1.SZ. IRODAHÁZBAN Megerősíthető a kormánykoalíció Antall József szerint a parla­mentben megőrizhető a kor­mányzatot támogató többség. A miniszterelnök úgy látja, hogy az MDF belső válsága egy hosszú folyamat utolsó fázisa, s a sorok rendezésével most hosszú távra, a választásokig szólóan megerősíthető a kor­mánykoalíció. Az MDF elnö­kével, valamint Lezsák Sándor soros ügyvezető elnökkel és Kónya Imre frakcióvezetővel Pálfy G. István folytatott be­szélgetést, amelyet az esti Tv-híradóban sugároztak. A délután készült felvételen jelen volt az MTI munkatársa. Az MDF hét végi választmá­nyi ülésével kapcsolatban Le­zsák Sándor alapkérdésnek ne­vezte, hogy az MDF képes-e vállalni a kormányzati felelős­séget; mennyiben sikerül a VI. Országos Gyűlés programja mögé cselekvő erőt állítani és a párt egységét megőrizni. A ri­porter kérdésére válaszolva megerősítette: a kiválni szándé­kozók - köztük Debreczeni Jó­zsef és Elek István - ügye első­sorban etikai kérdés, s az Or­szágos Választmány döntésétől függ, hogy a frakcióból kizártak , ügyében a párt etikai bizottsá­gának kell-e eljárnia. Kónya Imre a frakcióból kizártak kap­csán úgy vélekedett, hogy a tá­vozókat néhányan követni fog­ják, ezáltal azonban nem kerül veszélybe a kormányzati munka. - Az MDF 1990-ben vállalta, hogy a válsághelyzet­ben lévő országot az európai felemelkedés útjára vezeti - mondta a frakcióvezető. ELADTÁK A DARUT. A DUNAFERR Kft. 8,1 millió + ÁFA értékben vette meg Tiszafüred­ről a 16 tonnás darut. A felszámoló REORG cég azzal a kikötéssel adta öt százalékkal olcsóbban, hogy a szét- és összeszerelést helybeli munkások végezzék. Képünkön a VASVILL Kft. dolgozói bontják a darut. (Fotó: Mészáros) Thomas Prinzhorn meglepetése: újra termel a Szolnok Papír Thomas Prinzhorn azzal a bejelentésével, hogy a Szolnok Papírnál a hónapok óta szüne­telő termelést újra beindítja, meglepetést okozott. Az osztrák papírgyáros hamburgi és mos- burgi cégein keresztül 1989-ben a Dunapack Rt., majd 1991 for­dulóján a Brigi és Bergmeister cége útján a Szolnok Papír részvényese lett. Nagy mennyi­ségű fölösleges kapacitások, a keleti piac összeomlása, valuta- leértékelések a legnagyobb ve­télytársak országaiban, a ked­vezőtlen magyar keretfeltételek voltak azok a legfőbb kritériu­mok, amelyek ahhoz vezettek, hogy átmenetileg be kellett zárni a Szolnok Papír üzemét.- Prinzhorn úr, amikor meg­lehetősen kemény kritikával il­lette a magyar keretfeltételeket, azt állította, hogy a gyárat nem lehet gazdaságosan működtetni és ezért fel kell függeszteni a termelést. Mi az oka annak, hogy újra megnyitja a gyárat?- Nos, ennek több oka is van. Például a vevőink; a magyar nyomdák erősen érdekeltek ab­ban, hogy újra meginduljon a termelés a Szolnok Papírnál. A nyomdák ma a mázoltpa- pír-szükségleteiket csak im­portból tudják kielégíteni. En­nek többféle hátránya is van: egyrészt a nyomdáknak sok időbe és pénzébe kerül a beho­zatal lebonyolítása, másrészt pedig az eddig erősen export- orientált Szolnok Papír tartós bezárása negatív hatással van az egész magyar kereskedelmi mérlegre is. A Szolnok Papír exportrészesedése 1992-ben mégiscsak mintegy 50 százalé­kos volt. Várhegyi Attila, Szolnok polgármestere is a gyár újraindí­tása mellett van, ugyanis a hat hónapos leállás hatása már így is erősen érzékelhető a gazda­ságilag amúgy is komoly meg­próbáltatásoknak kitett régió­ban. (Folytatás a 4. oldalon) Továbbképzés és pénz Támogatás Németországból Költözködés Katona Tamás, miniszterel­nökségi államtitkár tanácsko­zásra hívta a parlamenti párto­kat azon kormányzati elképze­lés egyeztetésére, amely szerint az államhatalmi és államigazga­tási szervek a Parlamentből a Budai Várba költöznének. A köztársasági elnök és hivatalá­nak, valamint a miniszterelnök és hivatalának Parlamentből tör­ténő kiköltöztetése a hatalmi ágak megosztását is jelképezi. A magyar-német kormány­közi megállapodás értelmében Németországban dolgozó mun­kavállalók, akiknek munkavál­lalási szerződésük lejárt, ez Szolnok megyében 100-200 embert érint, azoknak átképzé­sére, illetve vállalkozóvá válá­sához anyagi segítséget is nyúj­tanak a németországi pénzinté­zetek. Megfelelő átképzési programot kínálnak. A vállal­kozásokhoz, illetve vállalkozási tervhez mintegy 10-12 ezer márkának megfelelő forinttá­mogatást kaphatnak a hazaté- rők.Ez azoknak nyújt segítsé­get, akik itthon nem találnak munkahelyet, illetve regisztrált munkanélküliekké válnak. Lottószámok: 9 3,36,39, 42,45 A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 23. héten öttalálatos szelvényt találtak, mely­nek száma 4.663.153. A nyeremény összege: 26.766.865forint. „Magyar irodalom csak egy van” Az ünnepi könyvhét megyei megnyitója Tegnap délután 2 órától a mezőtúri Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Ház nagyterme volt a helyszíne az idei ünnepi könyvhét Jász-Nagykun-Szolnok megyei megnyitójának. A zeneiskola fuvolatriójának játéka után Adámné dr. Bagdán Piroska polgármester-asszony köszön­tötte a megnyitó résztvevőit. Alkotókat, könyvtárosokat, könyvbarátokat, valamint a könyvhetet megnyitó Grendel Lajos, szlovákiai magyar írót, a Márai Sándor Társaság elnökét, dr. Jáki Jánost, a Társaság egyik vezetőjét és Márai Enikő elő­adóművészt, a Nemzeti Színház tagját. Grendel Lajos író - aki elnyerte a Szlovákiai írószövet­ség, valamint a Magyar írók Szövetségének díját, a Déry Ti­bor jutalom- és a József Attila- díj kitüntetettje - megnyitó szavaiban elmondta: „Pozsony­ban élek, de úgy vélem magyar irodalom csak egy van, függet­lenül attól, hogy az író melyik ország állampolgára. Talán soha még ennyire sok, igényes mű nem jelent meg az ünnepi könyvhétre mint az idén -. Megnyitó szavai után nagysi­kerű Márai Sándor-emlékmű- sort hallhatott a teltházas kö­zönség Márai Enikő tolmácso­lásában. A könyvhéten jelent meg az író Válás Budán című műve, mely a Közösségi Ház előterében - Gulyás Miklós bé­késcsabai könyvesboltos jóvol­tából - a könyvhétre megjelent kiadványok közel 70 százaléká­nak társaságában megvásárol­ható volt. Sajnos a város utcáin nem találkoztunk a könyvhéten megszokott könyvsátrakkal és a helyi könyvesboltban sem jut­hatott hozzá a könyvhétre meg­jelent művekhez az érdeklődő. Az intézmény gyermek- könyvtárában június 8-án 15.30 órakor Padisák Mihály író-ol­vasó találkozóval folytatódik a könyvheti rendezvénysorozat. Az érdeklődök a könyvhétre megjelent művekből válogatnak Biztosítások Tegnap délután az AB-AE- GON Általános Biztosító Rt. szakmai ankétot rendezett Szol­nokon, a városi művelődési központban. Pénteken - a ren­dezvénysorozat zárónapján - tá­jékoztatták az érdeklődőket a cég szolgáltatásairól. Az elő­adók kiemelték, ők voltak az el­sők, akik behozták a nyugati tő­két a biztosítási piacra. Megje­gyezték, hogy az életbiztosítási piac az, amely az újonnan in­duló cégeknek a legnagyobb hasznot hajtja. Nem kell ugyanis piaci, infrastrukturális háttér. Áz ÁEGON holland részvénytársaság jelentős pozí­ciókat szerzett a világ biztosí­tási piacán - tudhatták meg a je­lenlévők a videón bemutatott ismertetőből. A múlt év májusa fordulópont a cég életében - je­gyezték meg. Ismertettek né­hány népszerű befektetési-biz­tosítási formát. Kiemelték az Aranyfonál biztosítást, a Cséb családiotthon-biztosítást, a vál­lalkozók anyagi biztonságát se­gítő Patrónus biztosítást. Új rendelet a környezetért Ma, a környezetvédelmi vi­lágnapon végetérnek a megyei környezet- és természetvé­delmi napok. Jászberényben a Bercsényi úti iskola kirándulónapot szer­vez, míg a Tiszapüspöki Okta­tóközpont környékén társa­dalmi munkaakciót szerveznek a parkerdő kialakítására. Új környezetvédelmi rendelet van születőben. Ezzel kapcsolatos írásunk la­punk belső oldalán olvasható. Az értelmiség szerepe A szellem emberének a leg­fontosabb tulajdonsága az igaz­ságkeresés, a tárgyilagos ítélke­zés - hangoztatta Boross Péter. Szerinte a polgárok érdeklődés­sel figyelik a politikai csatáro­zásokat, kivált az MDF hét végi választmányának eseményeire kíváncsiak, de alapos analízisre és szintézisre kell törekedniük.

Next

/
Thumbnails
Contents