Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-23 / 144. szám
1993. június 23., szerda Kunsági körkép 7 Aszály van - pénz nincs • • Öntözni kellene már Nem mondok újdonságot azzal, ha leírom, hogy megyénkben, úgy mint Magyarország legtöbb vidékén aggasztóan szomjasak a földek. Az esőnek hiányát, melyet már oly hosszú ideje szenvedik a mezőgazda- sági területek, öntözéssel lehetne pótolni. Hogy a gyakorlatban miképp is van ez? Erről először dr. Berki Ferencet, a TRW. vízhasznosítási osztályvezetőjét kérdeztem, aki így informált: „1993-ban körülbelül 19 ezer hektár öntözésére kötöttünk szerződést a megyében. Ez éves szinten 56-57 millió köbméter vízmennyiséget jelent. Ez az elmúlt évinél is kevesebb, pedig az aszály miatt pont az ellenkezője lenne az ésszerű. A fő felhasználóink - mint korábban - Mezőtúr, Túrkeve és Kisújszállás környéke. Ám azt kell mondanom, hogy legtöbb üzemben egyszerűen nem telik az öntözésre. Pedig mi tudnánk vizet biztosítani! A szövetkezeteknek, kft.-nek, magángazdáknak még ingyenes szaktanácsadást, kedvezményes gépbérleteket - beüzemeléssel együtt - is ajánlunk.” Pál Károly fürtvezető pedig azt mondta Kiskörén, hogy a nagykunsági csatorna tervezett 80 köbméter/sec vízhozamából jelenleg csupán 20 köbméter/ sec a valós felhasználás. Az előbbi adat jó közelítéssel Abádszalók és környékére vonatkozik. (Ez jelenti lényegében a fürtöt is - szerk.) és azt bizonyítja, hogy az aszály ellenére még van elegendő öntözővíz. Ám mégsem veszik igénybe. Célszerűnek láttam tehát, hogy felkeressek egy környékbeli mezőgazdasági üzemet is. A szentimrei szövetkezetben Kovács Erzsébet főkönyvelő a következőket mondta: „Mi nagyon is kis szövetkezet vagyunk. 105 tagunkból csupán 28 aktív dolgozónk van. Elég gondot okozott már az is számunkra, hogy hitel nélkül eleget tudtunk tenni eddigi feladatainknak. Mármint, hogy bért tudjunk fizetni, és biztosítsuk az üzemanyagköltségeket. Az aszály veszélyezteti a termelési terveinket. Nem is tudom, mi lesz, ha nem lesz eső, mert az öntözés mai helyzetünkben luxus. A műtrágyával együtt! Ha a kormánynak hamarosan nem lesz olyan hitelprogramja, mely segítene rajtunk, nem is tudom mi lesz velünk ősztől. Persze, hogy jó lenne, ha öntözni tudnánk, de örülünk, ha a legszükségesebbre telik.” Itt be is fejeződött a témakörben folytatott vizsgálódásom. Tudom, hogy nem a legtipikusabb kunsági példával szolgálok, amikor a kisszövetkezetet választottam. Ám Szentimrén azt a 28 embert nagyon is érdekli, hogy mi történik velük az év hátralévő részében. „Szegény ember vízzel főz” - jut eszembe az eset kapcsán. Ami rögtön hozzáteszem, hogy a víz öntözni drága. A legtöbb helyen. Félek tőle, ha az aszály még tovább sanyargat bennünket, akkor nem csak a vízre mondhatom el ezt; kenyerünkre is! * U.i.: Cikkem megírásának estéjén kezdett el esni az eső. A teraszról behallatszó jótékony kopogás sajnos reggel véget ért. Technikai okokból Nemrég, megyénk egyik vasútállomásán a hangosbemondó úgy informálta az utazni vágyókat, hogy technikai okokból várakozni kényszerülnek, így hát várt az a csoport is, amelynek az útját egy népművelő szervezte meg. Öt az érdekelte, hogy csoportja ebben az esetben miképpen és főleg mikor jut el az ország másik pontjára. A telefonban ő sem kapott egyéb felvilágosítást: technikai okok miatt várni kell. Éppen tanúja voltam a beszélgetésnek, majd annak a vicces találgatásnak is, mely a technikai ok titkát kívánta felfedni: „Talán júniusi hóakadály miatt késik a vonat?” Jóval később kiderült, hogy az ok nagyon is komoly. Egy fiatalember vetett véget az életének a síneken. Önszántából választotta a halál eme kegyetlenül gyors formáját. Technikai okokból . . . Hallom azóta újra és újra. Tudom, hogy a hangosbeszélőt jószándék vezérelte, talán a szabályzat is így írja elő az informálást. Manapság egyre gyakrabban kerül porszem az emberi élet fogaskerekei közé. Legtöbb esetben ez csak lelassítja a normális üzemmódot, de sokszor megálljt parancsol. Egyre többen mondják: elég volt! Ideje lenne azon gondolkozni, hogyan lehetne kiküszöbölni ezeket a technikai okokat. Nagyon is emberi módon megközelítve a kérdést, hogy egyre kevesebben válasszák a menekülés eme „technikai” módját. Az oldalt összeállította: Percze Miklós Városi PV-parancsnok, fakanállal Egy kis nosztalgiázás Tóth százados ügyesen forgatta a fakanalat is Katonaviselt férfiember bárhogy is szidja a „zupát” egészen biztos, hogy egy ételre nem mond semmi rosszat: bármilyen keserű emlékek kisérik katonaidejét, kellemesen emlékezik a babgulyásra, hiszen ezt a legtöbb laktanyában elrontani sem tudták. Mostanában, aki Tiszafüreden jár, az egyre többször láthatja az „52” mintájú tábori konyhát, közismertebb nevén a gulyáságyút. Hogy miért is vetik itt csatasorba, erre adta meg a választ Tóth György százados, a PV tiszafüredi körzetének parancsnoka, aki a labdarúgó bajnokcsapat tiszteletére rendezett ünnepségen a fakanalat forgatta. A szurkolóknak főzött. Természetesen babgulyást. Először arról faggattam, hogy mi haszna van ebből a polgári védelemnek.- Amellett, hogy ingyen és bérmentve segítünk a rendezőknek, kipróbálhatjuk, hogy miképp tudjuk megoldani a lakosság nagy tömegű étkeztetését. Több városi rendezvényen főztünk már. Ma például 800 adagnyi étel rotyog az üstökben. Örülök, hogy most itt a bajnokcsapat ünneplésében segíthetek. Szívesen főzöm a babgulyást. A százados úr nemcsak szívesen, hanem jól is forgatta a fakanalat, hiszen a 800 adag mind elfogyott. Én pedig nosztalgiáztam egy kicsit. Soha rosszabb találkozást a haditechnikával. P. M. Szépen érik a dinnye Tiszagvendán Anga Árpád tizenkét éve foglalkozik dinnyetermesztéssel. Az aszály ellen négy fúrt kútja segítségével „védekezik”. Szépen fejlődik földjén az öntözött görögdinnye, melynek többsége exportra kerül. Képünkön a kertész egy 3 kilogrammos csíkos dinnyével. Fizetésből élek, mint korábban mindig A volt tanácselnök ma vállalkozik Aki a nyári időszakban akar találkozni Rente Ferenccel, az utolsó tiszafüredi tanácselnökkel, annak Abádszalókra kell utaznia. Itt, nagy valószínűséggel a Malom fogadóban találja meg a volt elnököt, hiszen ott dolgozik. Az előzményekről annyit, hogy 1990 őszén ön- kormányzati képviselő lett ugyan, de már polgármesternek nem őt választják. „Sem a közigazgatás területén, sem a volt tanácsi rendszer utódhivatalaiban senki, semmilyen munkát nem ajánlott fel a számomra. Nem tartottak igényt több, mint 30 éves tapasztalatomra, sem a számviteli, településfejlesztési ismereteimre, gyakorlatomra, de még a középiskolai tanári végzettségemre sem. így - saját és családom boldogulása érdekében keresni kezdtem a lehetőségeket. Ekkor kerültem kapcsolatba a Hídfő Kft-vel, melynek azóta is alkalmazottja vagyok. Alkalmazott, annak ellenére, hogy ügyvezető igazgató beosztásom van, mert törzstőkét nem vittem a vállalkozsába. Fizetésből élek, mint korábban mindig. A fogadón kívül egy füredi és egy szilvásváradi ruházati üzlet és egy füredi élelmiszerbolt képezi a vállalkozást - idézi fel Rente Ferenc a ’90 ősze óta, körülötte lezajló eseményeket. Később - sok egyéb mellett - még arról faggattam, hogy igaz-e az, hogy régen sok mindent el lehetett intézni a fehér asztalok mellett. Erre nagyon sommásan így adta meg a választ:- „Véleményem szerint ez ma sincs másképp. Nem tagadom, hogy sok ismerőst, barátot szereztem így, de ennek hasznát Tiszafüred mindig megérezte. És ez a lényeg. A mai helyzetben is ki kell használni minden lehetőséget, ami a köz javát szolgálja. Csak az a bűn, ha ez egyéni és szűkebb csoportérdekek miatt csorbát szenved. Azt pedig egyenesen tűrhetetlennek tartom, ha e mögött kényelmesség! szempontok húzódnak meg.” Rente Ferencnek manapság kevés ideje marad arra, hogy fehér asztaloknál múlassa az időt. Vállalkozói munkája nagyon is leköti. Nem tagadja meg múltját, annak minden percét vállalja is. Azt sem szégyelli, hogy néha ő szolgálja ki a fehér asztalainál helyet foglaló vendégeit, mivel ma ebből kell megélnie! A volt tiszafüredi tanácselnököt itt találja meg, aki nyáron keresi • • Öregek és fiatalok egymásra utalva Véletlen volt a találkozás. A kocsim ablakából pillantottam meg, hogy egy fiatalasszony ételkihordókkal biciklizik végig Pusztataskony egyik utcácskáján. Mire lefékeztem és visszatolattam, már egy idős, nyugdíjas néni várta őt házának kapujában. Ifj. Kállai Frigyesné, a helyi szociális foglalkoztató étkezdéjéből hozott neki meleg ételt. Az idős asszony, miután átvette ebédjét éppen pénzt számolt le neki. Ékkor értem oda:- Miért és mennyit tetszik fizetni? - kérdeztem az üdvözlés után.- A havi ezerkétszáz forintot fizettem ki az ebédért, amit Erika hord ki nekem. Bár úgy tudom, ezt is emelni fogják a jövő hónaptól. Mégis jó, hogy van így is, mert 68 éves vagyok, és elég beteges. Nem nagyon tudok már főzni. Jól jön ez a kis segítség, annak ellenére, hogy csak 7 ezer forint a nyugdíjam.- Elégedett a koszttal?- Meg lehet enni! - válaszol Margitka néni, aki, miután megtudta, hogy honnan jöttem, egész panaszáradatba kezd. Sírva mondja, hogy gyakran ráférne egy kis segély, de restell kérni.- „Nehéz ebből a kevésből a gyógyszert és az ennivalót kifizetni. Másra meg már nem is telik. Nagyon nehéz most nekünk öregeknek” - fejezi be végülIfj. Kállai Ferencné havi 2700 forint többlethez jut az ételkihordással. Rá is fér, mert ’92 áprilisa óta munkanélküli, és két gyerek várja otthon. Szerencsére férje még aktív dolgozó a NEFÁG-nál. Rájuk fér a pénz. Ez a csekély összeg is enyhít gondjaikon. Az idősek pedig hetente egy-egy alkalommal gyümölcshöz és süteményhez jutnak. Hús szinte mindig kerül az ételekbe. Öreg és fiatal - esetünkben - Margitka néni és erika jó, hogy naponta tudnak találkozni. Példájuk azonban elég tipikus manapság. Pusztataskony, 1993.* Ám nem tévedek sokat akkor sem, ha azt írom: Magyarország. Margitka néni és Erika naponta találkoznak I
