Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-03 / 127. szám
A múlt héten rendezték meg Szolnok testvérvárosában, Nagybányán a Szolnoki Napokat (írásunk a 7. oldalon) A megyeszékhelyen felállítandó II. világháborús emlékmútervek láthatók a 6. oldalon Mozart: VARÁZSFUVOLA keresztmetszet a Magyar Állami Operaház művészeinek előadásában a Szolnoki Szimfonikus Zenekar közreműködésével, a Varga Katalin Gimnázium díszudvarában június 5-én 19.30 órakor Jegyek válthatók: a gimnáziumban és a színházi jegyirodában IV. évfolyam, 127. szám 1993. június 3., csütörtök Ara 13 80 Ft Nagykun-Szolnok megyei Vita a közoktatási törvényről SZOCIÁLIS OTTHON ÉPÜL. Nagykörűn, a Szabadság úton húsz férőhelyes szociális otthon épül, melyben orvosi, illetve nővérszobát is kialakítanak. A tervek szerint november végére készül el a 11 és fél millió forintos beruházás. (Fotó: K. É.) Mezőgép-show Zagyvarékason A kínálatra nem lehet panasz Kizárás Hat képviselőt - Csurka Istvánt, Zacsek Gyulát, Király B. Izabellát, Balás Istvánt, Debreczeni Józsefet és Elek Istvánt - kizártak a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából a frakció szerda hajnalig tartó ülésén. Késik a költségvetés Az egyeztetési munkák elhúzódása miatt a pótköltségvetést a képviselők az eredeti tervtől eltérően nem június 2-án, hanem valamivel később kapják kézhez - közölte a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára. Naszvadi György elmondta, hogy a kiadások alapvetően megfelelnek a tervezettnek, a bevételek azonban jóval elmaradnak az előirányzottól. ÁB-napok Szolnokon több helyen osztogatnak állami biztosítós matricákat, melyekkel sorsjegyet is adnak. A húzásuk pénteken este gálaműsor keretében lesz a Városi Művelődési Központban. „Magyar” MIG-ek MIG-29-es típusú elfogó vadászrepülőgépeket kap a honvédség Oroszországtól. Az erről szóló szerződés tervezete a kormány elé kerül jóváhagyásra. A volt Szovjetunió adósságának törlesztésére kormányközi megállapodás alapján szakértői tárgyalások folytak az adósság egy részének haditechnikai eszközökkel való kiegyenlítésére. Tábornoktalálkozó Magas rangú NATO-tá- bomokok, diplomaták, ENSZ-tisztségviselők, szakértők gyűlnek össze csütörtökön a magyar fővárosban, hogy az Észak-atlanti Szervezet idei katonai-biztonságpolitikai munkaműhelyének keretében elemezzék a NATO válságkezelő képességét. Élénkül a szél Napközben többször megnövekszik a gomolyfelhözet, és szórványosan záporeső is várható. Sokfelé megélénkül a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23-28 fok körül valószínű. A közoktatási törvényjavaslatról vitázott szerda délelőtt az a néhány képviselő, aki a délutáni bizottsági munkát megelőzően megjelent a Tisztelt Házban. Az általános vitában az ellenzék erősen bírálta a kormány több változatot megért tervezetét, hibájául róva fel, hogy nem biztosítja sem az oktatás átalakításához szükséges pénzügyi keretet, sem az esélyek egyenlőségét. A kormánypártok honatyái viszont méltatA kenderesi emberek azt mondják, emberemlékezet óta nem volt ilyen vihar, mint múlt pénteken. A vihar, amely nem kímélte a tiszaburai termelőszövetkezetet sem, összességében mintegy 35 millió forintos kárt okozott. Szárazjég hullott az égből, gyakorlatilag 350-400 hektáron megsemmisítette a dinnyét, a hibridkukoricát, a cukorrépát. Az épületek tetejét is megrongálta, a műhely oldalfalait egyszerűen felhajtotta, és A negyvenegy éves Czinege András, aki Karcagon, a Papp utcában lakott, egynéhányszor már összeütközésbe került a törvénnyel. Súlyos testi sértések, lopás, a felesége sérelmére elkövetett haddelhaddok miatt. Egyébként hat gyerekük volt: ivott ő is, az asszony is, és gyakran látták alaposan beállítva őket. Tavaly december harmadikán is hasonlóan alakult a helyzet: reggeltől fogva pusztították az alkoholt. A férj elment az anyjához, hogy a vízvezeték bekötésénél segítsen: nem tehet róla, hogy útközben két kocsma is adódott, azokba Furcsán alakult a közmeghallgatás légköre Jászberényben. A teremben, majd a folyosón is elszabadult indulatok, ideges hangulat, veszekedéssé silányuló vita lett úrrá. Történt mindez azért, mert elkészült - egy fővárosi cég által - az intézmények gazdasági szempontú átvilágítása. Ebben többek között a pórteleki általános iskola felső tagozatát megszüntetni, a gyerekeket a magasabb színvonalú herényi iskolába járatni javasolják az átvilágítást végző szakemberek. Mindez a múlt csütörtökön jutott a pórteleki pedagógusok és szülők tudomására, ezért nagy számban vettek részt a közmeghallgatáson, ahol tiltakoztak az iskola megszüntetése ellen. A feldühödött emberek nem akarták megérteni, hogy az önkormányzat még nem döntött ilyesmiről. Sőt ilyen terv sincs előttük. A ták és elfogadásra ajánlották a javaslatot, és mindegyikük fontosnak tartotta, hogy kitérjen az iskolák világnézeti semlegességének eddig is sokat vitatott kérdésére. A törvény vitájának elnapolása után a szakképzési törvényjavaslat általános vitája folytatódott, ám mindössze egy hozzászólásra került sor. A plenáris vita elnapolása után a képviselők a szakbizottságokban folytatták törvényhozói munkájukat. a kisborjak feje felől is elemelte az ólat, szétszórva a kis fakunyhókat az udvaron. Mivel a vihar epicentruma Tiszabura térségében volt, a környező magán- gazdálkodókat is sújtotta, körülbelül 500 hektáron, akiknek kisgazdasága valószínűleg nehezebben viseli majd a károkat. Herbály Imre, a téesz elnöke elmondta, a Hungária Biztosítónál kötöttek biztosítást, amely a kárt nem téríti meg, csak részlegesen. csak be kellett térni egy kis szíverősítőre. Jelen esetben ez bor volt. Amikor végzett, és visszafelé haladt, ismét benézett a kocsmába: a változatosság kedvéért akkor három üveg sörért. Hazatérve látta, az asszony sem töltötte tétlenül az időt. Ő is kortyolgatott. Mit tehettek mást, együtt nyelték az italt tovább. Elfogyott a nedű, ezért elmentek borért. Négy körül megint kiürült a butella, és most az asz- szony eredt útnak az egyik gyerekkel. Olyannyira pityókás állapotban, hogy az italbolt körül elesett, és egy ismerős segítette fel, kísérte haza. Ennek a férj folyosóra vonult „csapatot” nehéz volt arról meggyőzni, hogy a döntési mechanizmus egészen másként működik. Egy szakértői javaslat a városatyákat semmire sem kötelezi. Először meg kellene vizsgálni, hogy miként lehet a pórteleki gyerekek iskoláztatását optimálisan megoldani, azt a pedagógusokkal, szülőkkel egyeztetni kellene, s csak utána születhetne döntés. Azonban a pórteleki pedagógusokat, szülőket a demokrácia jelenlegi „játékszabályairól” senki nem tájékoztatta. Közben a teremben a város általános rendezési tervét ismertették a VÁTI szakemberei. Egy férfi azt tette szóvá, hogy rendkívül sajnálatosnak tartja, amiért összehívták a gyűlést - tehát a város dolgainak megvitatása - , arról nem tudott senki egy érdemi hozzászólást sem produkálni. - Ke Az ünnepi könyvhét megyei megnyitója A mezőtúri Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Házban ma 14 órakor kerül sor az ünnepi könyvhét Jász-Nagykun-Szolnok megyei megnyitójára. Ádámné dr. Bagdán Piroska, a város polgármestere köszöntő szavai után a könyvhetet Konrád György, Kossuth-díjas író, a Nemzetközi PEN Club elnöke nyitja meg. 14.30-kor Márai Sándor-emlék- műsort láthatnak az érdeklődők Márai Enikő, a Nemzeti Színház tagja előadásában. Bombariadó Bombariadó miatt több mint egy órára kiürítették szerdán az SZDSZ budapesti, Mérleg utcai székházát, miután egy ismeretlen telefonáló azzal fenyegetőzött, hogy pokolgépet helyezett el az épületben. Wekler Ferenc pártigazgató elmondta: háromnegyed 12-kor felhívták az SZDSZ sajtótitkárságát, s egy magnóra felvett hang azt közölte: pontban délben a levegőbe repül az épület. A tűzszerészek átkutatták a székházat, de nem találtak robbanószerkezetet. egyáltalán nem örült, újabb veszekedés következett, már odabenn. Szó szót követett, és a vita hevében Czinege előhúzott a fiókból egy 19,5 centiméter hosszúságú nagykést, és az ülő felesége hátába szúrta. A nő a helyszínen elvérzett. A gyerekeket állami gondozásba vették, illetve nagyanyjuknál helyezték el őket. Ügyét elsőfokon a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság, dr. Jenővárosi László tanácsa tárgyalta, ahol Czinege Andrást emberölés bűntette miatt tíz év börtönre ítélték. Az ítélet nem jogerős. D. Sz. M.- A mezőgazdaság jelenlegi válsághelyzetében fontos, hogy a hazai mezőgép szakma életjelt adjon magáról - kezdte tegnap megnyitó beszédét dr. Sziráki András, a Szolnoki Mezőgép Rt. vezérigazgatója a Zagyva- rékas határában megrendezett farmshow-n. Mint mondotta, a magyar mezőgazdasági gépgyártók még mindig átlagosan 40-50 százalékkal olcsóbban, ám a nyugatihoz közelítő minőségben állítják elő termékeiket. A belföldi kereslet azonban bizony elég szerény, mert az átalakulófélben lévő vagy újonnan alakult gazdaságok zöme súlyos pénzügyi zavarokkal küszködik. Ennek ellenére a mezőgépgyártók bíznak a stratégiai ágazat talpra állásában, ezt igazolja a most felvonultatott bőséges kínálat is.- A mezőgazdaság felett nincs mennyezet, nagyon sok a kockázat, de nagyon sok az alkotni vágyó parasztember - fogalmazott a Szolnoki Mezőgép első embere, majd átadta a szót dr. Veress Gábornak, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökhelyettesének. Az előadó hangsúlyozta a mezőgazdaság fejlesztésének elsődlegességét, és felhívta a figyelmet arra, hogy ne egymásra mutogassunk, ne a Nyugattól várjunk segítséget, hanem mindannyiunknak, egymást támogatva kell dolgoznunk az ország fel- (F oly tatás a 2. oldalon) 1993. JÚNIUS 3-4-5-ÉN HAGYOMÁNYTEREMTŐ I. KAISER SÖRFESZTIVÁL A SZOLNOKI SKÁLA ÁRUHÁZ ELŐTTI - MELLETTI TERÜLETEN A fesztivált rendezi:- a Martfűi KAISER Sörgyár- a SOLAMI Húsipari Rt.- a GOURMAND Sütőház Nincs jobb - a Közép-alföldi Sütödék Vállalat a hab alatt... -a Szolnok és Vidéke Áfész Kirakodóvásárral, szórakoztató programokkal, kóstolóval egybekötött árubemutatókkal várjuk kedves vendégeinket! Minden 1000 Ft feletti vásárláskor ajándékot adunk kedves vásárlóinknak... Június 3. (csütörtök)- 9 órától kirakodóvásár az áruház előtti területen, árubemutatók, kóstolók -15 -17 óráig NINTENDO elődöntő Június 4. (péntek) az áruház minden osztálya 19 óráig tart nyitva... Vas-műszaki osztályunkon hűtőgépek diszkontáron vásárolhatók!- 9 órától kirakodóvásár, árubemutatók kóstolóval-15 órától DIVATBEMUTATÓ az áruház készletéből és NINTENDO középdöntő -17 órától „ROBIN HOOD” bűvészparádé -18 órától sörivó és virslievő verseny -18.30 órától FÉRFI LÁBSZÉPSÉGVERSENY (nevezés a helyszínen)-19 órakor KAISER SZÜLETÉSNAPI TORTABONTÁS- 20 órától a ZÖLDÖVEZET együttes koncertje-21.30 órától UTCABÁL Június 5. (szombat) GYERMEKPROGRAMOK- 9 órától kirakodóvásár, árubemutatók kóstolóval -10 órától KOSÁRLABDADOBÓ VERSENY, aSzolnoki Olajbányász SE. kosarasainak közreműködésével- 11 órától NINTENDO DÖNTŐ- 12 órától LEPÉNYEVŐ VERSENY (nyeremény a lepényben)-12.30 órától LUFIBOROTVÁLÓ VERSENY -14 órától -18 óráig a Szolnoki Repülőtiszti Főiskola Fúvószenekarának koncertje Mind a három napon az áruház melletti parkban felfújható óriási légvár biztosítja az óvodás korú gyermekek szórakoztatását... Kösse össze a kellemest a hasznossal... Szórakozhat, vásárolhat egyszerre... *27413/1H* A kár 35 millió forint Elvonult a vihar, tiszta lett az ég Leszúrta a feleségét: tíz év börtönt kapott Hat gyerek maradt árván Indulatos vita semmiért Közharag a közmeghallgatáson