Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-12 / 135. szám
Kedves Olvasó! Már le-leragadó szempillával betűzöm a gépelt papírt, évfolyamunk közös munkával kidolgozott egyik tételét. „Újkőkor: főzésre agyagedényt használtak (az ilyen agyagedényben való véletlen erjedés folytán ismerték meg a sörkészítés módját.)” - szerencsénkre. R. J. Olvasom a tintával írt kis megjegyzést a lap szélén. Elmosolyodom. Magam előtt látom R. J.-t, szemüvegesen, kopottas farmerben, elmaradhatatlan kockás ingje- inek egyikében. Az örök tréfacsináló, a mindig vidám, a társaság lelke. Aztán Kati az évfolyam szépe. Jutk.a a cserfes, Kornél, a hallgatag és a többiek. Eszembe jut az elmúlt négy év sok-sok epizódja. Az órák alatti szópárbajok, egy-egy esti buli, amikor ösz- szegyűltünk egyikünk-mási- kunk szobájában és hajnalokig beszélgettünk. Mi, „koleszo- sok” már az első év végére egész jól összerázódtunk. A „bejárósok” kicsit kilógtak a sorból, ők órák után rohantak haza, mi a szabadidőnk nagyrészét is együtt töltöttük. Közös színház, mozi, sőt tánc is. Mi minden kiderült egy-egy ilyen alkalommal! Jutka sírt, mert a férje barátnőt talált. „Fütyülj rá” - biztattuk „nem is érdemel meg téged!”. Aztán „kiböjtölte” a kedvest valahogy, s most egy babával pecsételték meg férjével a kibékülést. Mennyit jegyzeteltünk helyette, hogy a kisma- maság idején is készülni tudjon a szigorlatokra! És Tamás meg Helga? Az ő love story-juknál mi voltunk a kibicek. Mindketten egy-egy rossz házassággal a hátuk mögött, itt, az iskolában találtak egymásra. Két napig tartott a lagzi Törökszentmiklóson. A koleszosok mind családostól meghívottak voltak. Mennyi nevetés, és a vizsgák idején mennyi izgalom. Rendes lesz-e „Kormi”, nincs-e dühödt hangulatban „Szecső”, pedig inkább velünk, nem az ő hozzáállásukkal volt a baj. A számonkérésre várva, az ajtó előtt toporogva mindig úgy éreztük, egy betű sem jut a tanultakból az eszünkbe. Most hát vége. Pár nap, és ott állunk az államvizsga bizottsága előtt. Remélhetőleg sikeres vizsgát teszünk, s ezzel befejeződnek a diákévek számunkra. Nekünk, 30-40 éveseknek, akik még a rendszer- váltás előestéjén kezdtük meg tanulmányainkat, még megadatott ez a lehetőség: a levelező tagozat. Ma már egyre szűkül a kör, a társadalmi mobilitásnak ez az útja. Aki könnyelműen veszi a középiskolát, nemigen lesz diplomás belőle. Nincs lehetősége rá, hogy ha később úgymond „benő a feje lágya”, újra próbálkozzon. Bár ki tudja, hogy az értelmiségi létnek van-e értéke egyáltalán. Vonzó-e egy mai fiatalnak például egy tanári diploma, ha az árfolyama bruttó 18 ezer forint havonta. Ez az anomália úgy tűnik, nem rendszerekhez kötött. Lassan elbizonytalanodunk, mi kellene itt egy pozitív változáshoz? Talán egy spontán társadalmi erjedéses folyamat (ha van olyan), melynek végeredményeként megismerhetnénk az erkölcsileg és anyagilag megbecsült értelmiségi prototípusát? Lesz olyan? Hm ... Mondja hát el mindenkinek... Nem született olyan asszony Jogi jo-jó A múlt alkalommal Károly és Gizella esetét írtuk meg. Történetük alaposan felborzolta a kedélyeket. Jó néhány olvasónktól -főként férfiaktól - kaptunk felháborodott hangú levelet, melyben a „gyengébb” nem képviselőit marasztalták el. Egy gyereknek csak az anyja biztos - írták, a hiszékeny férfinép kijátszható, becsapható, falhoz állítható. Bizonyosan okkal hábo- rognak a tollat ragadók, indulataikat saját rossz tapasztalatuk fúti. A jog azonban nem érzelmi mércével mér, objektív tények alapján hozza meg döntéseit. Lássuk, mi a bonyodalom megoldásának lehetősége jogászunk véleménye szerint: Károly és Gizella egymástól nem váltak el, ezért került arra sor - teljesen törvényesen -, hogy a Gizella és László kapcsolatából származó kiskorú gyermeket Károly családi nevére anyakönyvezték. László és Gizella szeretnék, hogy a gyermek a vér szerinti apa családi nevét viselje, rendezzék a gyermek családjogi jogállását. Ezért a következőket kell Károllyal együtt tenniük: Károlynak a Csjt. 43. par. (1) bek. alapján apaság vélelmének megdöntését kell kérnie a területileg illetékes bíróságtól. Ezen jogszabályi hely alapján „az apaság vélelmét meg lehet támadni, ha az, akit a vélelem alapján apának kell tekinteni a gyermek anyjával a fogamzás idejében nemileg nem érintkezett, vagy a körülmények szerint egyébként lehetetlen, hogy a gyermek tőle származik.” Tehát Károlynak bizonyítania kell azt, hogy a gyermek nem tőle származik. Lászlónak pedig a gyermekre vonatkozóan teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot kell tennie, és Gizellának is ki kell jelentenie azt, hogy a gyermek nem Károlytól, hanem Lászlótól származik. Ebben az esetben a bíróság a bizonyítékok értékelése után ítélettel megdönti Károly apaságát. Az esetből tanulság az, hogy amennyiben a felek között az életközösség megszakad, és remény sincs arra, hogy házasságuk rendbe jöjjön, a lehető legrövidebb időn belül rendezniük kell a házasság felbontásával kapcsolatos eljárást a bíróság előtt. Ebben az esetben elkerülhetőek az ilyen helyzetek, amelybe Károly, Gizella és László belekerültek. dr. Mosonyi Csaba Régi olvasója vagyok a Néplapnak, így a Gondűző rovatot is rendszeresen olvasom. Jól írta a szerkesztő a Jogi jo-jóban, valóban „felborzolta a kedélyeket az önök által László-Ká- roly-Gizella történeteként tálalt eset. Igaza van a hozzászóló M. J.-nek. A Csjt. 40 éve változatlan, megkövült, részrehajlóan nőpárti. Ma, ha egy nő úgy gondolja, tönkretehet egy férfit mind anyagilag, mind erkölcsileg. Én 14 éve nősültem, és négy éve váltam el. A házasságomból két gyermek született, de a lelkem legmélyén egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a kisebbik az enyém. Én úgy vettem el a feleségemet, hogy már majdnem a készbe vittem. A telket a nagyapámtól kaptam, és néhány év alatt baráti segítséggel húztam* föl rajta egy kétszobás házat. A lagzi idején már a tetőszerkezet is készen volt, csak a finomítások voltak hátra. Nem akartam én még házasságot, bár terveztem az esküvőt, de majd csak később, ha készen van a ház. De a jól bevált női fogás szerint jött a gyerek, én meg úgy voltam vele, miért ne. Mindegy az, hogy előbb vagy utóbb. Az én szüleimnél laktunk, amikor, a kisfiam megszületett, és anyám meg a feleségem között hamarosan kezdődtek a nézeteltérések. Hegesztő a szakmám, mindenfelé kell az ilyen munka, sokat maszekoltam, hogy minél előbb a sajátunkba kerüljünk. Nagy öröm volt, amikor végre költözhettünk, de nekem nem a pihenés időszaka következett. Továbbra is sokat dolgoztam, mert be kellett pucolni, be kellett bútorozni a házat. Szívesen tettem, mert úgy gondoltam, a családomért dolgozom. Amikor a második fiam pár hónapos volt, anyám elkezdett súgdosni a fülembe, hogy azt beszélik a faluban, a feleségemnek van valakije. Nem hallgattam rá, azt hittem, azért beszél így, mert nem szívlelik egymást az asszonnyal. De azért piszkált egy kicsit a dolog, ezért egy napra szabadságot kértem, aztán nem mentem be dolgozni, hanem félútról visszafordultam. Egy idegen motor állt az udvaron, és bizony ott találtam az én kedves páromat egy palival édes kettesben. Hiába visítozta a feleségem, hogy nem történt semmi, az én agyamat elöntötte a vér, és ütöt- tem-vágtam, ahol értem. A válási hercehurca hosszan elhúzódott, a vagyonom nagy része elúszott, 8800 forint gyerektartást fizetek, pedig lehet, hogy a kisebbik nem is az én vérem. Harmincnyolc éves vagyok, még fiatal, de a nősüléstől örökre elment a kedvem. Nem született olyan asszony, akit én ezután elvennék. Cs. T., Tószeg Tepsilesen Természetes környezetben, természetes ízekkel Hihetetlen történet Feneséges fenomena Mostanába annyi szó esett a pszi-erőről, a telepátiáról, ufókról, boszorkányokról, hogy nem győztem kapkodni a fejemet. A magam szerény kis személyiségével egyre szürkébbnek éreztem magam, a sok fenomenális parafenomén között. Kérem szépen, nekem nem volt röntgenszemem, hogy a veséjébe lássak embertársaimnak, pillantásomtól nem görbültek meg a kanalak, és a szomszéd- asszonyomnak sem múlt el a fogfájása, ha kézrátétellel besugároztam. Egy nap aztán elhatároztam, véget vetek ennek az állapotnak. Lehetetlen, hogy így, a XX. század vége felé, a Vízöntő korszak kezdetén, ennyire átlagember legyek. Tanulmányozni kezdtem a gazdag szak- irodalmat, és kiderítettem, én egy feketerigó XXVI. és egy delphoi jósnő XVIII. reinkarnációja vagyok. (Nem semmi. Igaz?) Mindezen tudással felvértezve nagy elődeim nyomdokaiba léptem. Az ókori görög divat szerint kezdtem öltözni, az utcán füstölőt lóbáltam, és fennhangon pittyegtem feketerigó társaimnak, akik ott röpködtek körülöttem, halandó szemének láthatatlanul. Rövid időn belül a város nevezetessége lettem, a gyerekek rajokban követtek, a felnőttek tisztelettudóan utat engedtek nekem. Azóta különösen megnőtt az ázsióm, mióta egy újabb csoda történt velem. Éppen az egyik mantrámat mormoltam (mibenlétét nem árulhatom el, mert megszűnik varázsereje), amikor hirtelen előttem termett valaki, és megszólalt: Itt vagyok én, a gyagyás Tódi, feneséges fenomena - szólt, és a fejem búbjára telepedett. Azóta mindenhová együtt járunk, és ha felhangzik a kiáltás: - Nézd, ott megy a gyagyás! Ilyenkor tudom, kis barátomra gondolnak, de mivel mi már elválaszthatatlanok vagyunk, mindig hozzáteszem: - És feneséges fenomena. Molnár György tiszafüredi vállalkozó először 1961-ben határozta el, hogy komolyan meglesi a tepsit. Ekkor lett ugyanis a helyi áfész szakácstanulója, majd Budapestre került a vendéglátó-ipari szakközépiskolába. Azt, hogy nagyon is jól leste el a konyhaművészet öreg mestereinek titkait, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a fiatal szakácsinas 1964-ben első lett a „Szakma Kiváló Tanulója” országos versenyen. Meg is lett érte a jutalma. A SZÖ- VOSZ Budejovicébe küldte egyéves tanulmányútra. Csehszlovákiából hazatérve már a dunakömlői Halászcsárda konyháját vezette. A katonaságnál is a „gulyáságyú” körül érezte magát a legotthonosabban. Nem sokkal a leszerelőlevél kézbe vétele után már a tiszafüredi Nemzeti étterem üzletvezetője lett, majd a ’80-as évek végén a Füreden oly népszerű Pátria éttermet irányította. E rövid kis írásban nem foglalkozunk azzal, hogy miért nem lesheti ott már a tepsit a vendég. Tény, hogy az annyira szeretett hely most, átalakításának kellős közepén, félbemaradt torzóként áll Füred egyik legforgalmasabb helyén. Ám Molnár György, aki igazi, hamisítatlan szakmaszeretettel vallja, hogy éppen azért szerencsés ember, mert azt csinálhatja ami a hobija is, ismét „kifőzött” valami újat. A tiszaörvényi folyókanyarban, a hajóállomással szemben már javában épít egy új szállodát, mely előreláthatóan jövő év május elsejétől fogadja vendégeit. Az épületnek, melynek napról napra egyre jobban kirajzolódik, alakul végleges formája, természetesen lesz konyhája is, amiben Molnár György azt a nívót tekinti mércének, melyet vendégei a Pátriában megszoktak. Természetes környezetben, természetes ízekkel - ez lehet az új, jövőre megnyíló vendéglátóegység szlogenje is, de egyben ajánlás a következő recepthez: Füredi csikóspecsenye Hozzávalók (4 személyre): 50 dkg sertés szűzpecsenye, 20 Sárgára meszelt kis ház Szolnokon, a Rákóczi úton. Igazi, régifajta trafik. Belül? Varázslatos birodalom - visszajő a gyerekkorom. Linóleum padló, farostlemez mennyezet, játék-, baba-, autóhegyek, nyálcsordító édességek. S a pultnál? A jó öreg Dzsepettó - alig hiszem: egy híján hetven -, ahogy dohog, ahogy beszél. Az em- ber(gyerek)szeretet itt minden pillanatban lelepleződhet. Jönnek a kis vevő-Pinokkiók. Nyúlnak a dobozokba. Teszik a pultra, ami tetszik. S ha álmodik a nincs, megszólal a jóságos öreg: - Ide figyelj, kisegítelek! - Fel tetszik írni? - Nem, kisfiam, rád bízom, vagy Te olyan becsületes, hogy hozod. Hogy csapnák be őt, a jótevőt? Sőt: egymásra vigyáznak a Pinok- kió-vevők. Sokszor csak bejönnek, s imigyen szólnak: - Most nem veszek semmit, Imre bácsi. - Jól van, ülj csak le, nesze egy mambó, majd megadod! Mi újság? - így Dzsepettó. S egy jóízűt beszélgetnek. dkg húsos császárszalonna, 20 dkg vöröshagyma, 1,5 kg burgonya, 4 db zöldpaprika (ízlés szerint csípős vagy édes), 1 dl étolaj, só, bors, delikát, pirosarany. A szűzpecsenyét 2-3 dkg-os, érme nagyságú szeletekre vágjuk, majd klopfolóval kicsit megtapogatjuk. Ezek után delikáttal és borssal fűszerezzük, pirosarannyal megkenjük és 1 dl étolajjal leöntjük úgy, hogy az olaj vékony réteget képezzen a szeletkéken. Érlelés céljából az így előkészített alapanyagot a hűtőbe tesszük. Ezt a pácolást fel- használás előtt egy nappal legcélszerűbb elvégezni. Ragu készítése: a húsos császárszalonnát vékony csíkokra, a megtisztított vöröshagymát félkarikákra, a zöldhagymát karikákra vágjuk. A szalonnát félig megsütjük, hozzáadjuk a vöröshagymát, zöldpaprikát, sóval, borssal ízesítjük, és üvegesre pároljuk. Közben sósburgo- nya-köretet készítünk. Ezek után az érmeszeleteket csak a pácoláshoz használt olajon megpirítjuk, és ráöntjük a ragut. Az így elkészült ételt a következőképpen tálaljuk: a főtt sós burgonyát a tányérra rakjuk, és beterítjük a friss, forró raguval. Paradicsotnkarikák- kal és petrezselyemlevéllel díszítjük. Percze Miklós Molnár György főzőcske közben Kiss Imre: - Nagyon szeretem a gyerekeket. Karcagon laktunk, családi házban, több generáció együtt, jó volt a kapcsolat köztünk. Őszintének, igazságosnak kell lenni a gyerekekhez minden helyzetben, érezzék belőlünk a bizalmat. A három legfontosabb: ültessük a térdünkre őket, és meséljünk nekik nagyon sokat. Legyen rájuk ideje a nagyszülőknek is, ők olyasmit adhatnak, amit a szülő nem. A második: tanítsuk meg őket jókedvre,és énekelni. A vidámság nagyon fontos. A harmadik: csak az igazságot képviseljük a gyerekek között akkor is, ha a miénk viselkedett helytelenül. Nem szabad megsérteni a gyerekeket. Csak az a probléma, hogy az idő elmegy! - mondja bölcsen, derűsen Kiss Imre, a trafikos, a Pinokkió kisfiúk és kislányok jó öreg Dzsepettója, akihez mindig be lehet térni pénz nélkül is néhány jó szóra. S ez már maga majdnem mesebeli csoda. Simon Cs. József we mm lesz u H0S7 mWQH A S OmZOKE ?! Szabálytalan portré Dzsepettó BIRODALMA
