Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-08 / 106. szám

1993. május 8., szombat Hazai tükör 3 Tiszapüspökiben környezetvédelmi oktatóközpontot létesítenek a volt gátőrházban. A köz­pontnak hármas feladatot szánnak. Otthont adna a szaktanárok továbbképzésének, táborhe­lyek kialakításának, és beindítanának itt gazdaasszonyképzést is. Az erdő és a Holt-Tisza mel­leti gátörház ideális körülményeket teremt az itteni munkához. A ház átalakítása másfél millió forint, de nagyon sok segítséget és költségmegratakítást jelent, hogy a községben számosán társadalmi munkával segítik a központ létrehozását. (Fotó: Korényi Éva) Privatizációs helyzetkép- Az ez évre tervezett több mint százmillió forintnyi priva­tizációs bevétel nem reális. Va­lójában mekkora bevétel kelet­kezik az idei tulajdonosváltás során, azt a piac fogja eldönteni - válaszolta Szabó Tamás priva­tizációs miniszter azon a be­szélgetésen, ahol az újságírókat a privatizáció általános kérdése­iről tájékoztatták pénteken, a Ramada Szállóban. A miniszter hozzátette: a tulajdonosváltás­ban mind erőteljesebb a társa­dalmi igény, hogy a kisbefekte­tők is vagyonhoz jussanak. A beszélgetésen Szabó Ta­más kifejtette: a magyarországi tulajdonváltás a folyamatot sza­bályozó törvények parlamenti elfogadását követően a harma­dik szakaszba lépett. Széles eszköztára alakult ki a magyar­­országi privatizációnak, a kész­pénzes fizetési mód mellett le­hetséges kedvezményes hitel­­felvétel. (MTI) Kipukkadt egy léggömb Ismét kipukkadt egy lég­gömb. Egy szinte már miszti­kussá vált, sikeres cég lég­gömbje. A rendszerváltás idő­szakának egyik legismertebb, legjobban prosperáló cége nem tudott megállapodni hite­lezőivel. A sikeres hazai vál­lalkozás mintaképe, a Kont­­rax vállalatcsoport hat cége május 4-én csődöt jelentett. Az összeomlás „látványos” volt, akárcsak a Kontrax Op­tika Kft. csütörtöki, szolnoki utópisztikus show-ja. Ez utóbbi ugyan nem szerepel a csődeljárásban részt vevők' között, de az általuk produkált fény-, hang- és látványeffek­tusok hátterében egy eddig ki­robbanó formában lévő, most viszont betegeskedő óriás áll. Azon, hogy milliárdos aszálykárokkal sújtott terme-’ lőszövetkezetek vagy évtize­deken át központi forrásokkal pumpált, rugalmatlan állami vállalatok csődbe jutnak, aligha lehet csodálkozni. De hogy Kelet-Közép-Európa egyik jónevű, milliárdos ma­gáncége, a Kontrax zátonyra futott, pestiesen szólva nem semmi. -Iz-Elárverezik Zsíros Géza cégét Elárverezik a Békés Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat 22 ingatlanát, köztük a legnagyobbat, a békéscsabai István-malmot is, miután a cég ellen végrehajtást kezdeménye­zett az Országos Kereskedelmi és Hitelbank, valamint a Buda­pest Bank. A Zsíros Géza kis­gazda képviselő által vezetett békési vállalat 1,2 milliárd fo­rinttal tartozik több cégnek, s a május 28-án Gyulán sorra ke­rülő árverésen másfél milliárd forint értékű ingatlan további Az ALFA Autójavító Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (SZOLNOK, Százados u. 1.) SUZUKI autószalonjában (korlátozott darabszámban) raktárkészletről vásárolhatók a SUZUKI SWIFT 1.0 GA és 1.3 GL típusváltozatai, valamint MARUTI800 DX típusú személygépkocsik. Megrendelést felveszünk:- magyar gyártású, lépcsőshátú karosszériájú SUZUKI SEDAN típusú gépkocsikra,- import VITARA 1.6 JLX terepjáró gépkocsikra (amelyek átalakítás után haszongépjárműként vizsgáztathatok, így az áfa visszaigényelhető!),- import SUPER CARRY típusú mikrobuszokra és kistehergépkocsikra. Kedvező hitel- és lízingvásárlási lehetőség! Használt gépkocsiját felvásároljuk, értékét a vételárba beszámítjuk! ALFA Autójavító Kft. 5000 SZOLNOK, Százados u. 1. Telefon: 56/421-655 Telefax: 56/423-402 SUZUKI-mm* Óvodások Ki mit tud?-ja sorsa dőlhet el. Mint a békési vállalat vezérigazgató-helyet­tese, Kalhammer Mátyás el­mondta, az ő értékelésük szerint a másfél milliárdnál többet ér­nek a most elárverezésre kerülő ingatlanok. Mint a Békés megyei Hírlap május 7-i, pénteki számában az eladósodott vállalat vezérigaz­gatója, Zsíros Géza nyilatkoza­tában olvasható, a legkisebb ér­tékű ingatlanokra is már most számottevő érdeklődés mutat­kozik. (MTI) A kisújszállási Városi Könyvtár versenyre hívta a vá­ros óvodásait: mutatkozzanak be, mérjék össze ének-, vers­mondó tudásukat. Csütörtök délelőtt hegedűk hangjára figyelhettek az érdek­lődők. A Tücsök zenekar, amely két éve működik a zene­iskolában, kis műsorral kedves­kedett az óvodásoknak. A város öt óvodájából voltak bátor je­lentkezők. Egy kis hangpróba, egy masni a hajba, utolsó simí­tások a ruhán, s kezdődhetett a verseny. A Béla király útiak bábjelenettel készültek. Míg a paraván függönyét elhúzták, ta­lálgatták a társak: mi lesz ez? Nagy izgalommal hallgatták a kis sündisznó történetét. A kis selypítő boltost mosolyogták, amikor „hájam lyányom neki adnám annak, ki kivezetne az ejdőbő” - mondta. A kis mesélő is szoknyáját gyűrögetve izgulta végig a mesét. A királyfi lakodalmát uj­jongva fogadták a gyerekek. Hű de jó! - kiabálta a mellettem ülő kisfiú. A kiskakas bábosa he­lyén is kukorékolt még egyet. Az ötéves Szilágyi Andrea az Ifjúsági óvodából érkezett. Csengő kis hangjával elkápráz­tatta a közönséget. A szereplés végén gyorsan az óvó nénije biztos karjaiba ugrott. Toros Ervin és Béládi Zol­tán elvarázsolta a nézőket is, nemcsak a gyufákat a dobozról. Hol a bordó ? - kérdezte a kis­fiú. Egy tekerés a három papí­ron, s csodák csodájára a bordó lap már középen voít, aztán leg­felül, legalul. Kis produkció­jukat - egy kis segítséggel - hipnotizálással zárták. Lehet, hogy Rodolfó utódjait láttuk? A többi óvodából ének­számmal készültek a kislányok. Borók Judit, Vatai Ildikó bá­ránydalával megnyerte a zsűri tetszését is, hiszen sokaknak gondot jelentene a nagy „ugrá­lás” a dalban. A verseny végén Hegymegi Szabolcs verses me­séjével aratott sikert. Minden résztvevő jutalmat kapott sze­repléséért. D. E. Civil szervezetek tanácskozása Kétnapos szakmai tanácsko­zást szervez e hét végére a Bé­kés Megyei Közösségfejlesztők Egyesülete a viharsarki civil szervezetek vezetői számára; szombaton és vasárnap sorra kerülő fórumnak Békéscsabán az ifiház ad helyet. A megye 70-80 egyesülete közül hatvan jelentkezett a ta­nácskozásra. A várhatóan mint­egy száz résztvevő előadást hallhat egyebek közt a mai ma­gyar civil társadalom helyzeté­ről, a helyi nyilvánosság jelen­tőségéről, szerepéről. (MTI) Parlando Iaszón hangja elcsuklik Élj érdekes időket! - mondja ádázul a kegyetlen kínai átok. Érdekes időket élünk. Az aréna egybefolyik a fórummal, a színpad a nézőtérrel, a játék véres valósággá, a valóság véres já­tékká fajul. Régebb a hírek után kikapcsoltam a tévét: a sporthí­rek nem érdekeltek. Mára már rájöttem, hogy érdekes időkben nincs a kettő között demarkációs vonal. A lélátó széktámláinak százszámra való röpködése, az ottani gumibotozás, némely mérkőzéseket követő diplomáciai jegyzékváltás, parlamenti nyilatkozat, miegymás - az én fogalmaim szerint - nem a testi erő és ügyesség kultuszának körébe, hanem a társadalmi tünet­tanéba tartozik. Nézem tehát a sporthíreket is, azokat is egyen­letes zsibbadtsággal, ott is arra ügyelve szorongón, hogy „van helyzet”, s ha van, milyen messzire van, és közeledik-e ottho­nunkhoz; szóval lesem a helyzet tünetcsoportjait, madárjós lesi így az eget. Nem csupán dögmadarak húznak át a fejünk felett, jelentem. A madárjós - ritkán - vigasztaló jelet is láthat. A nagy próbatételen átesett Hajóst faggatták minap a Tele­sportban, a férfiút, aki egy szál maga nézett farkasszemet egy vitathatatlanul nagy és vitathatatlanul barátságtalan hatalom­mal: a világóceánnal. Amit véghezvitt, azt túlzás és pátosz nél­kül, jó szívvel nevezem hőstettnek - az infláció ellenére ez a pontos kifejezés -, hiszen nem korunk mitológiájának valamely előregyártott elemét tekintette kihívásnak, hanem az elemet, mely ősidők óta valóban az. És helytállt. Néztem őt és őszintén örültem a győzelmének, meg annak, hogy láthatom, hiszen ez - a testközel látszata - nemcsak mítoszromboló, hanem mítoszte­remtő erő is. Azt sugallja nekem, meg más mozgásszegény, akaratszegény legényeknek, hogy mi tulajdonképpen egy fából vagyunk faragva. Az adott helyzet azonban kissé furcsa volt. Mindha Iaszónt faggatták volna élményeiről a riporterek, mi­dőn az aranygyapjüval honi kikötőbe futott. Az én fogalmaim szerint erről eposzt kell írni, nem villáminterjút. De hát én már tudom, hogy az én fogalmaim nem érvényesek, többek közt a tévé is minduntalan erről értesít. Az Argonautát tehát élményeiről kérdezték, és egyszercsak Iaszón hangja elcsuklott. Görcsösen vonagló szájszéllel, le­hunyt szemmel küszködött a feltörő - Istenem, hogy is mond­jam? -, igen, a szemérmetlenül kitömi kívánó zokogással. Arca beesett, elszürkült, válla megrándult, egy hajszálnyira volt attól, hogy átadja magát a felszabadító, megkönnyebbítő zokogásnak. Attól, hogy elbőgje magát, hogy sírjon, hogy pityeregjen, mint egy öregasszony, mint egy védtelen kisgyerek. Pár másodpercig tartott ez az egész; az egyszemű szörnyeteg ezalatt hűvösen és mereven nézte a Hajóst - elemében volt az egyszemű szörnye­teg -, de aztán, mint már oly sokszor életében, Iaszón fölülkere­kedett a helyzeten, visszaállította a társadalmi konvenciót. A látszat szerint. Mert a valóságban a konvenció megváltozott. Első gondolatom a földhözragadt irigységé volt: lám, ő ezt is megteheti, kétségbevonhatatlanul bizonyított erősember mi­volta révén megengedheti magának az ellágyulás, a pillanatnyi gyengeség luxusát. Micsoda röhejt aratnék, például én, ha elpi­­tyerednék a nagy nyilvánosság előtt! Egy gyenge ember, igenis, igyekezzék keménynek látszani. A második gondolatom azonban elsöpörte eme nyomorúsá­gos elsőt. Tudatosult ugyanis bennem, hogy miért is érzéke­nyült el Fa Nándor. Azért, mert felidézte egy másik - talán egy angol nevet mondott? - nagy útra elindult hajós halálát. Egy ha­jósét, akit legyőzött a tenger. Az ám, feleim, egy konkurens, egy versenytárs halála rendítette meg ily elemi módon ezt a szél- és napcserezte tengeri farkast. Ma, amikor minden ver­senytárs bukása diadal, ma, amikor a lehanyatló versenytárs teste csak arra jó, hogy magasabbnak mutassa azt a szemét­dombot, amelyre az önmagát diadalittasan győztesnek kikuko­rékoló kakas felugrik! Mennyi igazi életveszélyt kellett kiállani ahhoz, hogy egy ember ebben a korban ily érvényesen átélje, magáévá lényegítse az igazságot, miszerint a velünk versengő hajós az elemekkel, a Sorssal, a sorsunkkal való, kevés esélyű szembenállásunkban tulajdonképpen a mi szövetségesünk, s nem a velünk versengő hajó süllyedése a mi győzelmünk. Memento móri az számunkra. Észrevétlenül fontossá vált számomra a Hajós, s néha azon ka­pom magam, hogy féltem. Nehogy a nagy, olcsó és híg látványos­ságok kiötlői és összebarmolói felismerjék számukra benne rejlő lehetőséget, és belekavarják valami limonádéba. Éltető József Ahová a baj egyszer beteszi a lábát, nem érkezik egyedül Háza is, pénze is volt - most albérletben él Ez az asszony nem dorbézolt, a pénzét sem szórta el felesleges dolgokra, idős korára mégis olyan helyzetbe került, hogy al­bérletbe kényszerült. Róla, Szabó Józsefné, szüle­tett Sajó Juliannáról, nem min­den tanulság nélküli hatvanki­­lenc évéről szól ezen rövid írás. 1924-ben született Tomaj­­monostorán. Négy elemire tel­lett, utána a munka következett. Hat lánytestvére volt, akik kö­zül ő a legfiatalabb. Szegény apja az utolsó pillanatig re­ménykedett: öt után már csak fiú következhet. Mit mondjak? Julianna lett. Tízévesen egyelt, kapált, mi­kor mit kellett csinálni az urada­lomban. Süldőlány, és a regula így szólt: napfelkeltétől nap­nyugtáig, amiért 80-90 fillér ütötte a markát. 1950-ben férj­hez ment Kunhegyesre: egy kis­lánya született. Lebetegedett, és így már nem kellett, visszaköl­tözött a kicsivel a szüleihez Tomajra, ott dolgozott évekig. A férje utánament, visszahívta.- Menj, lányom, ő a gyerek egyik szülője - így szólt az édesapja. Hajlott a szóra, de kis idő teltével el kellett költöz­nie, de most már Kunhegyesen keresett albérletet. Egy jóra­­való, idős asszony adott fedelet föléjük, ő pedig amit tudott, se­gített a magányos néninek. Napközben pedig eljárt az ál­lami gazdaságba dolgozni. Megismerkedett egy hozzá­illő emberrel, majd férjhez ment hozzá. így lett belőle Szabó Jó­zsefné. Dolgoztak, haladtak, és annyit összekuporgattak, hogy egy kis házra is futotta. Lányát a második ura úgy szerette, mintha a sajátja lenne, szóval végre-valahára felhőtlennek, szépnek látszott minden. Úgy tűnt, nem hiába hajtott évtize­deken át, megérte a temérdek gürcölés. A lánya, a lányuk pe­dig férjhez ment, és sorban, egymásután két unokával gya­rapodott a család. Sajnos a baj már valahol ott settenkedett körülöttük. A párja hirtelen beteg lett, és kiderült, innen nincs visszaút. Megvi­selte a temetés, hiszen talán élete jobbik felét veszítette el, de a lánya melléállt.- Gyere hozzánk, anyu! Épít­kezünk, lesz egy szobád, leg­alább nem maradsz egyedül! így történt. Eladta a házát, a bú­tora jórészét, a pénzt pedig át­nyújtotta a fiataloknak: tegyé­tek, ahová nagyon szükséges, így készült el a fürdőszoba, meg ami még az építkezésből hátravolt. Fájdalom, most is igazolódott a régi bölcsesség: ahová a baj egyszer beteszi a lábát, nem érkezik egyedül. 1990-ben, alig 35 évesen a lá­nya is távozott az élők sorából. Maradhatott volna, de az óhaj így szólt:- Ideadja a nyugdíját, és min­den rendben.- Nem adom, fiam, mert ak­kor nekem mi marad, hiszen nem kell még engem eltartani. A pengeváltás után, egy szó­val sem mondta a veje, hogy menjen el, de őszitén szólva napról napra érezte: ő itt feles­leges. Két hosszú hónap múlt így el, amikor ismét költözött: megint albérletbe. Azzal a tu­dattal: se férje, se gyereke, ha­nem két unokája. Azóta pedig született egy gyönyörű déd­unoka is. A nyugdíja 10 ezer 300, eb­ből az albérlet kétezer, az öre­gek klubjába jár, de itt már kö­zel háromezer a havi ellátás. Legalábbis neki. A maradék ötezret beosztja, ahogy bírja. Elhatározta: egy hónapig nem megy az öregekhez, hanem fél­rerakja a pénzt téli tüzelőre. Majd otthon főz pirított tészta­levest, miegymást, ami szinte a semmiből elkészíthető. Nem segíti az égvilágon senki, sőt, ha teheti, kis pénzét zsugorgatva még ő vesz vagy ad valamit a dédunokának. Toma­­jon él három testvére, hívják: gyere haza hozzánk! Dehát hogy költözhetne, amikor a má­sodik ura meg a lánya Kunhe­gyesen nyugszik? így neki is itt kell élnie, hiszen másképpen hogyan látogathatná a sírjukat... Ezért marad mindaddig, amíg menni, járni tud. És bízik abban, hogy az uno­kák majd csak kedvesebbek lesznek hozzá, hiszen rajtuk kí­vül senkije sincs ezen a világon. Olykor átvillan az agyán: jó lenne már meghalni, azután el­hessegeti a gondolatot. Bezárja az albérletét, elindul a klubba, hiszen ahol emberek vannak, ott mindig történik valami. D. Sz. M,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents