Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-06 / 104. szám
EXTRA- „Az anyák napja az én ünnepem”- Egy kiállítás képei- Beszélgetés a városi főépítésszel- Kibontakozóban a big band- Jackson-imádók (írásaink a 6-7. oldalon) Kevesebb szállítás A KSH adatai szerint az év első két hónapjában a gazdasági teljesítmények csökkenése éreztette hatását az áruszállításban is. A több éve tartó visszaesés folytatódott. A szállított áruk tömege 18 százalékkal, az árutonna-kilométer teljesítmény 38 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest. Jelképvita A Munkáspárt az Alkotmánybírósághoz fordult, mivel alkotmányellenesnek tartja a sarló-kalapács és az ötágú vörös csillag használatát tiltó törvényt. Ezt Thürmer Gyula pártelnök jelentette be szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján, miután kedden a köztársasági elnök aláírta a jogszabályt. Amerikai program A Junior Achievement amerikai oktatási program alapján már két budapesti középiskolában tanítanak közgazdaságtant. A módszer célja, hogy megismertessék a tanulókkal a piacgazdaság viszonyait, a vállalkozások hátterét és feltételeit. Két Lotti Hat- és öttalálat nem volt. A háromtalálatosok nyereménye 127.311, a ketteseké 668 forint. Útépítés Megkezdődtek a Szolnokot elkerülő 4-es főútvonal harmadik ütemének munkálatai. A költségeket világbanki hitelből és az útalapba befolyt összegből fedezik. Változó idő Ma a tegnapihoz hasonló időjárás lesz - napsütéssel, időnkénti felhősödéssel. A nappali hőmérséklet 20-22 fok körül alakul. 4'A WESTEL diótelefon Kft. *(L NYITVATARTASI IDŐVEL VÁRJA TISZTELT ÜGYFELEIT, minden SZOMBATON 9-13 óráig Telefon: 06 60 86-000 *25314/4H* Szélesíti kínálatát a Tisza Cipőgyár Rt. Sportcipő-kollekció Martfűről A Tisza Cipőgyár Rt., amely korábban az Adidas márkájú sportcipővel tűnt ki, új sportcipőcsaládot fejlesztett ki. Szélesíti a sportcipők skáláját a speciális birkózócipő, amelyet Kovács István birkózó-világbajnok menedzsel, segíti a legjobb konstrukció kialakítását. Vívócipőknek egyedüli forgalmazója a Magyar Vívószövetség, a lábbelik fejlesztését az ő igényüknek megfelelően végzik. Kínálnak ízléses, szép kivitelű cipőt az ökölvívóknak is, legújabban pedig kerékpároscipőkkel folytatnak gyártási kísérleteket. A Tisza Cipő tervezői bíznak benne, hogy lesz igény a népszerűsödő kerékpársportot kiszolgáló, olcsóbb Tisza lábbelikre. Futballcipőkből is válogathatnak, gumistoplis és műanyag stoplis változatban. Vannak utcai jellegű sportcipőik, amelyek az eddigiekhez képest már új anyagösszetételben készülnek. -es-ALLASAJANLATOK (5. oldal) ARANYÉRMES TRÓFEA ABÁDSZALÓKRÓL. Tegnap délelőtt a Megyei Trófeabíráló Bizottság 217,9 pontot adott a kiskoponyával együtt 772 grammot nyomó trófeának, melyet Rolland Marc belga vadász lőtt ki. Az utóbbi években nem lőttek ehhez hasonlót az országban. Felvételünkön dr. Pataky Tibor (vadásztársasági elnök) kezében a trófea. (Fotó: Mészáros) Megegyezés a befektetők és a szolgáltatók között Telefonközeibe került a Jászság Jászberényben megegyezés született telefonügyben az érintettek között. Az aláírt dokumentum azt jelenti, hogy a Jászság telefonfejlesztésének ügye egy óriási lépéssel előbbre jutott. A Jász-Com Rt. 1991 óta szeretné megoldani a hálózatfejlesztést, ám távközlési törvény és tőkeerős befektető nélkül nem juthatott sokra. A törvény ugyan megszületett, de hatályba csak 1993 júliusában lép. Távközlési szolgáltatási joggal viszont csak a Matáv rendelkezik: Nyilvánvaló, hogy Matáv nélkül - miután a digitális gerinchálózatot is ők építik - nem lesz telefon a Jászságban. Tőkeerős befektető is megjelent a láthatáron. A Svájci Települések Szövetsége megismerkedett a jászságiakkal, a Jász-Commal. Hamarosan idelátogatott a Swiss PTT és a Swissoom cég, tőkét s szakmai tudást, technikát ajánlottak. Hosszas, hónapok óta tartó tárgyalássorozatot folytattak a Matáv képviselőivel. Most végre beérett a gyümölcs. A három tárgyaló fél - a Matáv, a Swiss PTT s a Jász-Com Rt. - megállapodott abban, hogy közösen létrehoznak egy olyan társaságot, mely megvalósítja a telefonfejlesztés kérdését a Jászságban. A Jász-Com Rt. ügyvezetője, Papp Zoltán szerint a nyár derekán a tényleges hálózatépítés meg is kezdődhet. -ke-Gyurkó János környezetvédelmi miniszter is jász Jákóhalma jászok napját ünnepelt Jászjákóhalmán 1991-ben az önkormányzat úgy határozott, hogy rendszeresen megünneplik a jászok napját. Ez a nap pedig május 6-a, mivel 1745-ben Mária Terézia e napon engedélyezte, hogy megváltsák magukat a jászok. Azaz a német lovagrendnek eladott Jászságot visszavásárolják, újra szabad, büszke és önálló életüket élhessék saját földjükön. Jákóhalmán azóta rendszeresen megemlékeznek e napról. Idén azonban az ünnepséget előrehozták egy nappal, mert a díszvendég, dr. Gyúr kő János környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter ekkor tudott hazalátogatni. Haza, mert édesapja, dédapja innen származik, rokonai élnek ma is a faluban és Jászapátin. Az iskola falánál elhelyezett emléktábla megkoszorúzása után a Közösségi Házba sereglett az ünneplő közönség. Itt adták át első ízben a Jászjákóhalmáért díjat, melyet két nyugdíjas pedagógus, Katona Jánosné és Tihanyi Károly érdemelt ki. Az általános iskola diákjai elevenítették fel a falu és a jászok történetét 1239-től, a betelepüléstől napjainkig. Ezután Gyurkó János miniszter vázolta, mi is ma Magyarországon a legfontosabb feladat a környezetvédelemben. A Jászság szerencsére nincs e téren veszé(Folytatás a 2. oldalon) A Vöröskereszt világnapja előtt a véradásról Harmincezer aktivista segíti a szervezetet Most, hogy közeleg a Vöröskereszt világnapja, a figyelem egyre inkább a vöröskeresztes munkára terelődik. E tevékenység egyik fontos eleme a véradás. Ennek helyzetéről kérdeztük a Vöröskereszt megyei titkárát, dr. Földy Dánielnét.- Jelenleg hány véradó van a megyében?- A számuk körülbelül húszezerre tehető. A beszervezésükben nagy szerepe van a vöröskeresztes aktíváknak, hiszen manapság már nagyon nehéz a munkahelyeken keresztül szervezni. A gazdasági érdekeltség arra készteti a munkaadókat, hogy ne engedjék el dolgozóikat a véradásra. Azonban humanitárius szempontok is vannak. A társadalomnak áldozni kell azért, hogy segítsen a rászorulókon. így van ez a véradásnál is, A megyében jelenleg harminckétezer vöröskeresztes tag, illetve aktivista segíti a Vöröskereszt munkáját.- Milyennek tartja a véradók megbecsültségét?- Sajnos, Magyarországon eléggé el vagyunk maradva ezen a területen. A Vöröskereszt tagjai és aktivistái viszont nagyon hálásak, hogy a hívó szóra eljönnek azok, akikre szükség van a véradásnál. Az, hogy a véradómozgalom a megyében jól áll, hogy tudjuk hozni a tervezett eredményeket - elsősorban a véradóknak köszönhető. Önmagában az, hogy eljönnek, nagyon nagy érték. Olyan érték, amelyet nem is lehet igazán megköszönni, ellensúlyozni.- Nem segítene a pénzért történő véradás?- Nem, mert az emberi élet és a vér megfizethetetlen. Másrészt az anyagi érdekeltség olyan embereket is véradásra csábítana, akik nem teljesen egészségesek. A világon sehol sem a pénzes véradás oldja meg a helyzetet. -pé-A kormány megtárgyalja A kormány csütörtöki ülésén előterjesztést hallgat meg az Európai Szabadkereskedelmi Társulással (EFTA) kötött szabadkereskedelmi megállapodás, valamint a magyar-finn kétoldalú mezőgazdasági megállapodás megerősítéséről. A kabinet foglalkozik a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény végrehajtásával és egyes kormányrendeletek módosításával. Szó lesz a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről is. (MTI) Expo és vidék A magyar vidéknek az 1996-os Budapesti Világkiállításhoz kapcsolódásáról tárgyaltak a megyei közgyűlési elnökök szerdán. A résztvevők szavazással erősítették meg szándékukat: létre kell hozni egy gazdasági érdekeltségű koordinációs szervezetet, amely a vidék programjainak egyeztetését és megvalósítását segítené. Sikeres volt a találkozó Szolnok testvérvárosainak találkozóját sikeresnek értékelte Várhegyi Attila, a megyei jogú város polgármestere. Szerdai sajtótájékoztatóján elmondotta, hogy a félszáz tagú hivatalos látogató mellett háromszáz külföldi vendég érkezett a városba. A diáknapok eredménye többek között az, hogy a helyi adóbevétel egy százalékát - nyolcszázezer forintot - Szolnok iskolái és a tanulók használhatják fel. Jövőre a város teljes adóbevételének egy százaléka fölött rendelkezhetnek a hallgatók. Az önkormányzat másfél milliárd tőkével, a vagyon 49 százalékával tagja a Víz- és Csatornamű Vállalat Részvénytársaságnak. E vagyon kezelését szabályozó törvényre utalva elmondták, hogy az úgynevezett működtető rész nem osztható meg - céloztak néhány település követelésére. Szolnok polgármestere tagja lesz annak a tíztagú küldöttségnek, amely május nyolcadika és tizenhatodika között Dél-Koreába utazik. A kelet-ázsiai ország politikusainak legutóbbi látogatását viszonozzák. RAKTÄRÄRUHÄZ OLCSÓBBAN A DISZKONTBAN! Szolnok, Téglagyári u. 13. Május 8-án, szombaton 7 -12 óráig. Hétfőtől péntekig 7 -15 óráig várjuk kedves vásárlóinkat, viszonteladókat! Ajánlatunkból: 1 kg-os kristálycukor 59,00 Ft 1 kg-os finomliszt 29,60 Ft 1 literes étolaj 79,60 Ft 400 ml-es pácolt hering 45.00 Ft MARS csoki 3 db-os 107,20 Ft KOCH torma 150 gr-os 25,00 Ft TOMI Kristály 3 kg-os 357,20 Ft 4,3 l-es öblítők 224,10 Ft Crepto eü. papír 2 tek. 27,00 Ft Libero pelenkák 467,60 Ft Libero nadrágpelenkák 340,00 Ft KEVESEBBÉRT TÖBBET AZ ÁFÉSZTÓL! *25399/1H