Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-05 / 103. szám

1993. május 5., szerda Kunsági Extra----Kunmadaras 7 A Gála Nőiruha Kft. kunmadarasi üzemében jelenleg negyvenöt asszony, lány dolgozik - mondta Baráth Miklósné üzemvezető. Nyugati bérmunkában női blézert, nadrágszoknyát, blúzo­kat varrnak. A budapesti üzemtől kapják a mun­kát, ott van a szabászat, itt csak ös szeállítják. me­­ózzák, csomagolják, s kamionba rakják, így szál­lítják el. Idén lesz húsz éve, hogy beindult az üzem. Kia­lakult a törzsgárda, akik kezdettől fogva itt kere­sik kenyerüket. Jelenleg egy műszakban dolgoz­nak. A tavalyi évről megtudtuk, hogy a megemel­kedett költségek miatt nem tudtak nyereséget termelni. Az asszonyokat teljesítmény szerint fi­zetik. Keresetük elég széles skálán mozog; 8-25 ezer forintot vihet haza ki-ki a borítékjában, mun­katempójától függően. Kaptak 13. havi fizetést; havonta számfejtenek nekik teljesítményszázalé­kot is. Az üzembe állandó felvétel van, szeretnének fejleszteni, de nem jelentkeznek szakemberek. Kunhegyesre járnak iskolába madarasi lányok, most végeznek hatan, ők ide jönnek majd, de Kunhegyesről is várnak utánpótlást. Üjra nyitva! Hosszabb szünet után ismét üzemel a József Attila Művelő­dési Ház. Az itt folyó munkáról Géléi Jó­­zsefné igazgatónő elmondta: Egy ekkora intézményt nem le­het bezárni, a lakosságnak igé­nye van a közművelődésre. Felmérték az igényeket, s ez alapján állították össze a prog­ramokat. Működik nőklub, nagycsaládosok, mozgáskorlá­tozottak, vakok- és gyengénlá­­tók klubja. Sakk- és bábszakkör várja az érdeklődő gyerekeket. Jelenleg részben önköltséges tanfolya­maik is vannak, társastánc-kedve­lőknek, varróknak. A ház a pol­gármesteri hivatalhoz tartozik, a képviselő-testület hagyta jóvá a költségvetésüket. Nagy erőfeszí­téseket kell tenni azért, hogy va­lamelyest gazdaságos legyen a működtetése, s hogy minden ren­dezvényt meg tudjanak tartani. Alkalmanként gyermek- és fel­nőtt színházi előadások is van­nak. Nem egyszerű dolog innen a szolnoki színházba eljutni, ezért megpróbálnak esetenként ide­hívni művészeket. A település adottságaiból adó­dik, hogy a kulturális cigányszer­vezetnek is van egy klubja, hisz a lakosság 8 százaléka az etnikai kisebbséghez tartozik. A 6713 lakosból körülbelül 4 ezer ember fordul itt meg havonta a külön­böző rendezvényeken, fórumo­kon. A zongoraoktatás is itt van, 24 gyerek jár ide naponta zon­gora- és szolfézsórákra. Sajnos filmvetítés nincs, hiá­nyolják is. Esetenként videóvetí­tésre várják az óvodásokat, a fel­nőtteket, de ez nincs olyan han­gulatos, mint a mozi. A „Napsugaras gyermekház” nyári programjaira is készülnek már, hiszen a gyerekek a szün­időben is igénylik a programokat. Ilyenkor egész nap nyitva áll előt­tük a ház. Legközelebbi rendez­vényük a gyermeknap lesz. Jó döntés volt újból megnyitni a ház kapuját a nagyközség la­kossága előtt! A választásról A május 2I-ei választá­son hét szavazókor áll a szavazni szándékozók ren­delkezésére. Reggel 6-tól este 8 óráig a következő he­lyeken adhatják te szavaza­tukat a kunmadarasiak: 1. szavazókor a Gála Női Ruhaipari Szövetkezetnél, II. szavazókor a Karcagi u. I9.-ben, a III. szavazókor a művelődési házban, a IV. a Petőfi Sándor úti óvodában, az V. a Kálvin úti óvodában, a VI. a Kálvin úti bölcsődé­ben, a VII. szavazókor az Arany János úti óvodában. Idősek klubja A gondozási központ irá­nyítja a házi szociális gondo­zást, üzemelteti az idősek klub­ját, biztosítja a szociális étkezte­tést. Szabó Lajosné, az intéz­mény vezetője elmondta, hogy az idősek klubja csak nappali el­látást nyújt. Jelenleg harminc tagja van. Hetvenöt házi szociá­lis gondozottjukat öt gondozónő látja el. Saját konyhájukban naponta száz-százhúsz személynek főz­nek. A képviselőtestület dön­tése értelmében mindenkinek fizetnie kell az ellátásért. Az oldalt írta: Daróczi Erzsébet Fotó: Mészáros János Sláger a Magyar Közlöny A nagyközségi könyvtárban közel 24 ezer kötet könyv van - tudtam meg Kemecsi Sádorné vezetőtől. Tavaly 65 ezer forint értékű könyvvel gyarapíthatták készletüket, idén 70 ezer forint­juk van e célra, de a mai árak mellett az nem sok mindenre elég. A vásárlásnál igyekeznek minden korosztályra gondolni. Legkeresettebbek a szerelmes­regények. Érdekesség, hogy. az idősebb korosztály kölcsönzi ezeket. Talán nosztalgiából? A gyerekek az ufóról és az álla­tokról szóló könyveket viszik leginkább. Az újságok közül sláger a Magyar Közlöny, az Új Néplapot is sokan keresik. Ré­gen 40 lapból lehetett válogatni, most csak tizennégyre telik. Szeretnének irodalmi esteket is rendezni, de helyszűke miatt ez nem lehetséges. Talán, ha új helyre költöznek ... Öt óvodával van együttmű­ködési szerződésük, havonta tartanak itt foglalkozásokat, is­kolai előkészítést a gyerekek­nek. A nyolcadikosok játékos vetélkedő formájában ismer­kednek meg a felnőtt könyvtár nyújtotta szolgáltatásokkal. Legnagyobb a forgalom szom­baton délelőtt. Az eljáró közép­­iskolásoknak már most gyűjtik az év végi vizsgához szükséges könyveket, könyvtárközi köl­csönzéssel. Eddig több mint ötszázan iratkoztak be az idén a könyv­tárba. Legnagyobb gondjuk, hogy a kötelező irodalmak vál­tozását nem tudják követni, hi­szen nincs mód az új művek be­szerzésére, s a régen megjelent köteteket nem adják ki újra. Két éve nem tudtak egyetlen lemezt, kazettát sem vásárolni. Helyben van mód zenehallga­tásra, nem a legfrissebb szá­mokból. Az idén több kár is érte már az intézményt. Januárban betörtek a volt böl­csődén keresztül. Elvitték a magnót, az írógépet, feltépték a szekrényt. A tettes nem lett meg. Szórakoztak is egyet a be­törők, mert a 47 videokazettát szétrakták a polcokon; szeren­csére nem vitték el. A nagy esőzés is okozott kárt az idén. Eláztatta a könyvek egy részét. Lehet, hogy a mennyezet is leszakad egy újabb égi áldás­kor. A könyvtár vezetője reméli, ha új helyre költöznek, megol­dódnak helyiséggondjaik, ab­ban meg csak bízik, hogy több pénz jut a kultúrára a költségve­tésből. Az ezermester vállalkozó Ladányi Bálint, szakmáját tekintve, víz-gázfűtésszerelő­­mester, de gyógynövényekkel is foglalkozik. Van egy fényké­pészüzlete s egy biokörtése. Vett már 56-60 hektár kárpót­lási földet, ahová gyümölcsöst telepít, zöldséget vet. Szabadi­dejében ezzel fogalkozik szíve­sen. Közel húsz éve iparos. Tyúk­lépésekkel haladt mindig előre, még csak most tud fejleszteni. Műhelyében télen alu-gázké­­ményeket gyártanak, de készí­tenek esővázas bútorokat is. Hat alkalmazottal dolgozik jelenleg. Az elvégzett munkáért nem mindig kapja meg a pénzt, most van egy pere a karcagi bírósá­gon, másfél éve nem fizeti ki a pesti megrendelő az elvégzett munka ellenértékét. Nem lát semmi biztosítékot arra, hogy a pénzt valaha is be tudja hajtani a bíróság. Tiszafüreden most indul a gázosítás, ott fog fejlesz­teni: Egy üzletet nyitnak, ahol jungkers-készülékeket is árul­nak majd. Decemberben volt egy németországi továbbképzé­sen, ahol nemzetközi mester­­vizsgát tett. Úgy tartja, hogy egy lábon ma már nem lehet megélni, kereskedelmet és a szolgáltatást egyszerre kell csi­nálni. Most írt egy munkahely­teremtő pályázatot, hat munka­­nélkülit szeretne foglalkoztatni termelői kapacitásának kihasz­nálására. A becsületes munkát végző konkurensekkel szívesen felveszi a versenyt, de sajnos akadnak olyanok is, akik az egész szakmát lejáratják. Azért is kell fejlesztenie, mert feleségét nem vették visz­­sza a munkahelyére, így főál­lásban ő foglalkoztatja. O végzi a könyvelést, számlázást, költ­ségvetést készít a tervekhez. Terveiről még elmondta, hogy most készül egy gyógynö­vénytermesztői vizsgára, s kül­földi partnereket keres az érté­kesítéshez. Egy aszalóüzemet is szeretne létrehozni... ha sike­rülne. Leendő színészek? Az általános iskola felső ta­gozatosainak Fodor Judit ta­nárnő irányításával irodalmi színpad működik az idei tanév­től. Velük beszélgettem a pró­bákról, tervekről: A kamaszkor problémáival foglalkoznak, erről szólnak a da­rabok. A zene, a humor sem hi­ányzik a műsorból. Óriási prob­lémájuk a lányoknak, hogy fiúkat nem sikerült toborozniuk. Hogyan is készül a műsor? Közösen. Mindenki beleszólhat, hozhat egy dalt, egy verset, éne­ket. A szép beszédet, a szakma kis fortélyait tanulják meg itt. A tanárnő szeretné elérni, hogy mire középiskolába kerülnek, ru­tinnal rendelkezzenek a színpa­don. Most egy-egy ünnepi mű­sorban, községi rendezvényen lépnek fel, de önálló gálaműso­ruk is volt már. Ezen együtt örül­tek a szülőkkel, osztálytársakkal. Nagyon motiválja őket az a biza­lom, amit a szülőktől kaptak. Van egyfajta rivalizálás, irigykedés az iskola tanulói és a színpadosok között, de ez talán természtes is. Jelenleg 10-12 taggal dolgoznak. A falusi mentalitást, az ijedt­séget már sikerült elfelejteniük, s ha másért nem. már ezért is meg­érte idejárni. . Szeretnének eljutni közösen színházba, mert Kunmadaras és Budapest között óriási a távolság. Amíg ezt nem sikerül megvalósí­tani, addig csak a tévéközvetíté­seket nézik. A foglalkozásokon pedig megbeszélik a látottakat. A lányok közül senki nem ké­szül színész pályára, de azt már átélték, milyen érzés vastapsot kapni. Ilyenkor eszükbe sem jut a rengeteg gyakorlás, a sok kínló­dás. Szavaikból kiderült, jó érzés kiválasztott gyereknek lenni, s egy kis színészetet tanylni. A színjátszókor a kamaszkor problémáival foglalkozik. Felvételünk egyik próbájukon készült. Óvodások lesznek Május 10-14. között kell beíratni az óvodába a 3 évet betöltött gyerekeket. Öt óvoda közül választhatnak a szülők. Közhasznú munkások Májustól két tartós mun­kanélkülit foglalkoztat az önkormányzat. A szociális törvényből adódó, önkor­mányzatra háruló feladatok ellátásába segít a két köz­­gazdaságit végzett pálya­kezdő. Helyszíni szemléket készítenek, vezetik a nyil­vántartásokat majd. Gálamüsr Anyák napi gálaműsort tartottak a Művelődési Házban az elmúlt héten. A műsorban felléptek a Ki mit tud-győztesek. Ének, vers, mesemondás, néptánc sze­repelt a műsoros összeállí­tásban. Felkészítők: Fodor Judit és Gőz Imre. Szavalóverseny Szavalóversenyt tartottak május 4-én hetecjikesek számára. József Attila ver­seiből válogattak a verseny­zők. Versenyek Április 20-án Varga Ta­más Matematikaversenyt tartottak 6-7. osztályosok részére. Negyvenen vettek részt, az eredményt még nem tudják. 28-án iskolai helyesírási versenyt rendez­tek a felsősök részére, 52 tanuló mérte össze tudását magyar nyelvből. Továbbtanulnak A nyolcvannyolc nyolca­dikosból már csak hárman nem tudják, hol fognak ta­nulni szeptembertől. Tizen­­ketten gimnáziumba, hu­szonötén szakközépisko­lába, harminckilencen szakmunkásképzőbe, hatan gazdaképzőbe nyertek fel­vételt. Iskolások lesznek Beíratták a leendő első­söket az iskolába. A 96 gye­reket várhatóan 4 osztályba teszik. Minden elsős osztály a Romankovics-módszerrel fog tanulni. Siker A Zrínyi Ilona Matemati­kaverseny megyei döntőjén Nagy István Norbert 4. he­lyezést ért el a 245 indulóból. Pályázat A rendőrkapitányság ál­tal meghirdetett rajzpályá­zatra a 4.a. osztály 20 mun­kával pályázott. Balogh Aliz munkáját jutalmazták. Az osztály most készíti a TCH BO-pályázatait az anyukákról. Részt vettek az Autóklub pályázatán, ott 3 jutalmazott volt, a fogyaté­kos gyerekek helyzetéről is írtak fogalmazást, amit Kiss Imréné tanítónő továbbított a versenyre. Most készül­nek anyák napjára. A kisko­sár mellé önarcképet és kis írást is mellékelitek arról, milyen is az „én anyukám”. Fórum A Lungo Drom kunma­darasi tagszervezete május 6- án 14 órakor a művelő­dési házban tartja követ­kező összejövetelét, ahol a temetési segélyeket beszé­lik meg. Zenés áhitat Videovetítéssel egybekö­tött, zenés áhitat lesz május 7- én, 19 órakor, a művelő­dési házban.

Next

/
Thumbnails
Contents